Egyéb eredmények: 6 Sorozat
Történet
Tartalom:

Az emlékek fájnak, de a múlt az a múlt marad.
Még ha el is jön az idő, kérlek ne felejts.”

Két ember, akik sem együtt, sem egymás nélkül nem tudtak létezni. Két fiú, akik csak sodródott a világgal, amiben mindketten éltek. Egy csillagzat alatt feküdtek, de mégsem fogták egymás kezét, miközben lehunyták szemeiket.

És most eljött a búcsú ideje, ami mint egy hurok, összehúzza karmait a szőke hajú fiú nyaka körül úgy, hogy már levegőt venni sem képes.

De az utolsó pillanatban, mint egy villámcsapás, belé hasít a felismerés, hogy ezzel még nincs mindennek vége. Nincs, mert egyszer még találkoznak úgy, ahogy annak idején. S akkor talán már nem lesz, ami visszafogja őket attól, amely oly régóta kijárt már nekik.

"Isten Veled."


Kategória: Anime > Naruto, Anime Szereplők: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: Dráma, Novella, Romantikus, Shounen-ai
Sorozat: SasuNaru novellák és kisregények
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 1161 Megtekintve: 327
Beküldve: 2013.09.06 Frissítve: 2013.09.06 [Jelentés írása]
MidoriAida - BalhészünetKorosztály: 12+ starstarstarstarstar [Kritika - 1]
Tartalom:

Naruto és Sasuke szokás szerint balhézni kezdenek, közben elkeverednek egy teljesen idegen helyre. Nem tűnik fel nekik, csak történik egy kisebb baleset, ami miatt meg kell szakítaniuk a folyamatos ellenségeskedést. És ha ez még nem lenne elég, rájuk is esteledik.


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL, Novella, Romantikus, Shounen-ai
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 2233 Megtekintve: 700
Beküldve: 2013.08.13 Frissítve: 2013.08.13 [Jelentés írása]
Tartalom:

 

"– Gyere velem és hagyjuk hátra azt a szennytelepet.
– Ezért régen kibeleztelek volna, de most nagyon is illik Konohára ez a szó..."

 


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: Dráma, Novella, Shounen-ai
Sorozat: SasuNaru novellák és kisregények
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 896 Megtekintve: 460
Beküldve: 2013.06.28 Frissítve: 2013.06.28 [Jelentés írása]
SennaHikari - Az utolsó pillanatKorosztály: 12+ [Kritika - 0]
Tartalom:

"...Két falu harca. Levél, és Hang. Csak járkált a holttestek között, az arcukat fürkészve. Néhány arc láttán eltorzult az arca. Sok ismerőse feküdt köztük, de ő mégis továbbment. Keresett valakit, de remélte, hogy nem találja itt..."


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL, Dráma, Novella, Shounen-ai
Sorozat: SasuNaru novellák és kisregények
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 357 Megtekintve: 274
Beküldve: 2013.06.28 Frissítve: 2013.06.28 [Jelentés írása]
SennaHikari - A szerelem fájKorosztály: 12+ [Kritika - 0]
Tartalom:

Naruto nem bírja Sasuke nélkül és elhatározza, hogy megszabadul a fájdalmától. Tetthelynek  a Hokage emlékművet válassza. Könnye szemmel ugrik le a szirtről.


Sasuke rohan. Meghallja Naruto kiáltását és rohan, hogy elkapja a zuhanó fiút. De nem sikerül.


"- Boldog születésnapot, Sasuke..."


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL, Dráma, Shounen-ai
Sorozat: SasuNaru novellák és kisregények
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 526 Megtekintve: 535
Beküldve: 2013.06.28 Frissítve: 2013.06.28 [Jelentés írása]
Tartalom:

Narutót mély fájdalom gyötri, s ennek oka Sasuke hiánya. Eldönti, hogy - mivel ezt már nem bírja tovább - véget vet az életének. A szőke haláltusájakor Sasuke szívébe fájdalom nyilal, és azonnal Konohába rohan. De más túl késő, és szeretett szőkéjétől csak egy visszhangzó mondat marad...


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL, Dráma, Shounen-ai
Sorozat: SasuNaru novellák és kisregények
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 495 Megtekintve: 447
Beküldve: 2013.06.28 Frissítve: 2013.06.28 [Jelentés írása]
Tartalom:

-Javítva,újra olvasható!-

"Talán itt végződik az álom, valamint itt kezdődik a valóság.
És ez egy életen át tartó ígéret lesz."


Sasuke megérkezik Narutóék harcához és azt mondja, hogy megvédi Konohát. Sakura és Naruto is nagyon örül, hogy újra együtt a hetes csapat, azonban Narutóval valami nem stimmel. Vajon Sasuke ki tudja szedni a fiúból, hogy mi bántja? Az orvosi sátor mélyén... Vajon rendeződik a két fiú sorsa egymással?

SasuNaru novella.

A történet jelenben és E/1-ben íródott Naruto szemszögéből.

Még nem igazán írtam jelenbe, így kérlek nézzétek el ha hibák lennének. ^^" Írás közben többször is azon kaptam magam, hogy múltba folytatom. Elég sokszor vissza kellett néznem és átírnom.

Olvassátok szeretettel!

 


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Haruno Sakura, Shizune, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL, Dráma, Erotikus, Novella, Shounen-ai
Sorozat: SasuNaru novellák és kisregények
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 3778 Megtekintve: 1377
Beküldve: 2013.06.09 Frissítve: 2013.06.09 [Jelentés írása]
Tartalom:

Sakura, Sasuke és Naruto elhagyják Konohát, hogy világ körüli útra indulhassanak. Tudják, hogy sok izgalomban lesz részük, de nem gondolták, hogy máris a közepébe csöppennek. Első útjuk aigakuréba vezet, ahol Naruto meg akar látogatni egy régi barátot. A személyt nem találják otthon, azonban a lányát igen. Még nem is pihentek, szét sem néztek a faluban, máris egy hármas szintű riadóra készülnek. Senna - Naruto ismerősének lánya - egy rég elfeledett civilizáció felkutatásán fáradozik, ami korántsem tűnik olyan veszélytelennek. Tororo - Senna szellemmacskája - talál egy barlangot, amely talán közelebb viszi őket a megoldáshoz. Sakura, Sasuke és Naruto persze ott vannak és segítenek. De midnen rosszra fordul, amikor Senna egyik rég meghalt ismerőse feltűnik és kiderül, hogy egyáltalán nem olyan a helyzet, mint ahogy azt elsőre hitték.

A Sasuto Rasori Sorozat folytatása - KIZUNA! Az első kötet elkezdődött...

Velem tartasz továbbra is?


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Haruno Sakura, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL, Dráma, Erotikus, Fantasy, Kaland, Mecha, Regény, Romantikus, Sci-fi, Shounen-ai
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 2325 Megtekintve: 891
Beküldve: 2013.05.20 Frissítve: 2013.05.20 [Jelentés írása]
Tartalom: Jellemzők

Röviden:

Sakura és Naruto visszatér Japánba. Nem is sejtik, hogy Sasuke a nyomukban jár. A lányon végzett műtét sikeresnek mondható, mert visszanyeri az emlékezetét, viszont sérül a rövid távú memóriája, így sok dolgot elfelejt, ami az Uchihával eltöltött idő alatt az agyába vésődött. A fekete hajú visszatér Konohába és nem kis meglepetést kelt ezzel a furcsa húzásával. Majdnem belehal a sérüléseibe, ám Naruto vére ez alkalommal megmenti. Sasuke még mindig meg akarja ölni a szőke férfit, de miután rájön az álmaiban élő „tündér” kilétére, fokozatosan megváltozik a véleménye. Sakura az esküvőt tervezgeti Narutoval, de vajon erre mit fog szólni az a fél, aki még erről a kis „meglepetésről” semmit sem sejt? Olvasd el, ha tudni szeretnéd!

Részlet:

- Ugye tudod, hogy nem lesz egyszerű menet? Még most is azt mondom, hogy nem lesz ez így jó... - aggodalmaskodott a férfi.

- Jobb lenne, ha nem szólnál bele. Minden lépést előre kiszámoltam, nem akadályozhat meg senki a tervemben... Még te se. Jobb lenne, ha bölcsen hallgatnál, nehogy pórul járj! - ajkai félelmetes mosolyra húzódtak. - Hamarosan eljön a bosszú ideje... Egyszerre leckéztethetem meg azt a szörnyet; a Kyuubit, és persze azt, aki megölte a családomat. Közben, újra feltámaszthatom a klánomat. A terv tökéletes!


Kategória: Kiemelt történetek, Anime, Anime > Naruto Szereplők: Haruno Sakura, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: Akció, BL, Dráma, Erotikus, Humor, Regény, Romantikus, Utópia
Sorozat: Nincs
Fejezet: 60 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 317234 Megtekintve: 186077
Beküldve: 2010.01.24 Frissítve: 2012.07.13 [Jelentés írása]
tayababa - Egy pillanat voltál…Korosztály: 12+ starstarstarstarstar [Kritika - 2]
Tartalom:


Egy ifjú szerelmes, elvesztett kedvese felett érzett bánatát rövid versben foglalja össze.

Képzeljünk el egy selymes, harmatos fű borította lankás domboldalt, rajta egy közepes méretű szikla nagyságával megegyező aprócska, fából épült szentélyt. A kis tisztást körös-körül fák szegélyezik, koronájuk felett már látni, ahogy a lemenő Nap narancsszínűre festi az égbolt alját, és az utolsó sugarak megvilágítanak egy szomorú arcot, épp csak megcsillannak egy csodaszép, lecsukódó szempáron, egy fiatal férfi arcát simogatják, aki a sírhellyel szemben áll.


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Uchiha Sasuke
Műfaj: Dráma, Romantikus, Vers
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 149 Megtekintve: 602
Beküldve: 2012.03.18 Frissítve: 2012.03.18 [Jelentés írása]
Tartalom:

„Valaki külső szemmel azt hiheti,
hogy eldobod az életed.
De te mosolyogva vállalod döntésed,
mert teljes szívedből érzed:
most kaptad vissza.„
/ Senna Hikari Kaien /

CÍM: Sasuto Rasori IV. - Új kezdet
ANIME: Naruto
SOROZAT: Sasuto Rasori I-IV.
MŰFAJ: Dráma, Tragédia
FIGYELMEZTETÉSEK: Shounen-ai, Yaoi, Szereplő halála, Spoiler
FEJEZETSZÁM: 5
BEFEJEZETT: igen
SZEREPLŐK: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto, Haruno Sakura, Rock Lee, Haruno Yoru, Tsunade, Hatake Kakashi, Nakagawa Ashitaka, Yamanaka Ino, Nara Shikamaru, Nara Shibata, Nara Shiroko, Hyuuga Neji, TenTen, Hyuuga Manami, Hyuuga Hinata, Inuzuka Kiba, Inuzuka Kyoko


ISMERTETŐ:
13 év telt el Sasuke és Naruto halála óta. A falu élete folytatódott ugyan, de már semmi sem volt olyan, mint azelőtt. Sakura két fia azonban okot adtak egy s másra. Főleg úgy, hogy a fiúk inkább hasonlítottak Sasukéra és Narutóra, mint Leere vagy Sakurára. Egy félreértelmezett teszt miatt vezsekedések törnek ki, de Sasuto sharinganja mindent helyretesz. Kiderül, hogy Sasuto és Naseto valójában Sasuke és Naruto reinkarnálódott lelke. Tsunade kiborul, és amúgyis összetört lelke mégjobban szenved. A tartása megtörik, és kiadja magából a fájdalmat. Sasuke és Naruto emlékei visszatérnek, kivéve a Mika-sanról szóló eseményeket. Az emlékek visszaszerzésének reményében meglátogatják Ashitakát, akit Sasuke elengedtet.  Sakura hatalmas döntést hoz, mielőtt megkapja a - Tsunadét is fiatalító - pecsétet.


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Aburame Shino, Akamaru, Akimichi Choji, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Inuzuka Kiba, Nara Shikamaru, Rock Lee, Sai, Saját/más Szereplő, Tenten, Senju Tsunade, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto, Yamanaka Ino, Yuuhi Kurenai
Műfaj: BL, Dráma
Sorozat: Sasuto Rasori Sorozat
Fejezet: 6 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 6814 Megtekintve: 7305
Beküldve: 2011.10.21 Frissítve: 2011.10.21 [Jelentés írása]
SennaHikari - Vigyázz rámKorosztály: 12+ starstarstarstarstar [Kritika - 4]
Tartalom:

Sasuke és Naruto. Egy réges-régen köttetett ígéret... Egy elfelejtett ajándék és egy átírt dalszöveg.


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL
Sorozat: SasuNaru novellák és kisregények
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 1060 Megtekintve: 1136
Beküldve: 2011.10.21 Frissítve: 2011.10.21 [Jelentés írása]
SennaHikari - ShinkokyuuKorosztály: 12+ [Kritika - 1]
Tartalom:

SasuNaru Songfic.

Ismét megteremtettem a drámai hangulatot :)


Kategória: Anime > Naruto, Anime Szereplők: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL, Dráma
Sorozat: SasuNaru novellák és kisregények
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 1747 Megtekintve: 937
Beküldve: 2011.10.21 Frissítve: 2011.10.21 [Jelentés írása]
SennaHikari - Édes bűnhődésKorosztály: 12+ starstarstarstarstar [Kritika - 2]
Tartalom:

Sasuke elvette a szőke életét. Próbálta megvédeni őt, de mivel ez nem sikerült, ezt látta a legjobb megoldásnak. Azonban sohasem gondolta volna, hogy a szőke halála után ő maga is meghal... Egy kicsit. A lelke üres lett s már sehol sem találja a helyét.

SasuNaru Oneshot

"Veled megyek, bárhová is mész (...) azért, mert szeretlek."

 


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL, Dráma
Sorozat: SasuNaru novellák és kisregények
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 984 Megtekintve: 1169
Beküldve: 2011.10.21 Frissítve: 2011.10.21 [Jelentés írása]
Tartalom:

„Ha elveszítenél, tudd hol keress.
De mivel a szívem a te lelked,
s a te lelked az én szívem;
így mindig visszatalálok hozzád.
Mert egyek vagyunk, s egyek leszünk;
és mikor hideg arcunk összeér,
egy új szív születik„
/ Senna Hikari Kaien /

CÍM: Sasuto Rasori III. - Én egyetlen Uchihám
ANIME: Naruto
SOROZAT: Sasuto Rasori I-IV.
MŰFAJ: Dráma, Tragédia
FIGYELMEZTETÉSEK: Shounen-ai, Yaoi, Szereplő halála, Spoiler
FEJEZETSZÁM: 9
BEFEJEZETT: igen
SZEREPLŐK: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto, Haruno Sakura, Tsunade, Hatake Kakashi, Mika-san, Nakagawa Ashitaka, Kyuubi no Youko, Hyuuga Neji


ISMERTETŐ:
A két szerelmes próbál továbbélni az átélt borzalmak után, de az új nindzsa mindent tönkretesz. Egyetlen támadás elegendő egy életen át tartó fájdalomhoz. Sasuke, haldokló szerelme felett ébred rá arra, hogy el sem tudná képzelni az életét Naruto nélkül és végre teljesen megbízik benne. De mit ér az egész, ha már elkésett? Vajon elégszer mondta neki, hogy, mennyire szereti? A fájdalom tehetetlenségbe torkollik, és a keserűség betölti a fekete lelkét. Számíthat arra az öreg hölgyre, aki annakidején őt is megmentette? Sok a fájdalom, de ők már nem sírnak többé. Az időt nem lehet visszaforgatni.  Kimondattatik a végső ítélet a két fiú összefonódott végzete felett. Mikor a szenvedésnek vége, és lelkük megnyugodni látszik, az útjuk végetér...


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hyuuga Neji, Saját/más Szereplő, Senju Tsunade, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL, Dráma
Sorozat: Sasuto Rasori Sorozat
Fejezet: 9 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 12889 Megtekintve: 13574
Beküldve: 2011.10.21 Frissítve: 2011.10.21 [Jelentés írása]
Tartalom:

„Senki sem tudja milyen az,
mikor rátalálsz arra az emberre,
aki a világot jelenti,
aztán elveszíted.„
/ Senna Hikari Kaien /

CÍM: Sasuto Rasori II. - A szerelem útjain
ANIME: Naruto
SOROZAT: Sasuto Rasori I-IV.
MŰFAJ: Dráma, Tragédia
FIGYELMEZTETÉSEK: Shounen-ai, Yaoi, Szereplő halála, Spoiler
FEJEZETSZÁM: 10
BEFEJEZETT: igen
SZEREPLŐK: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto, Haruno Sakura, Tsunade, Hatake Kakashi, Karin, Juugo, Suigetsu, Mika-san, Subaku Gaara


ISMERTETŐ:
A két fiúnak furcsán indul a közös élet, amit a Hebi ex-tagjai még tetőznek az akcióikkal. A kettejük ellen irányult támadás kibillenti a két fiút, és szerelmük veszni látszik. Aztán csapatuk közbenjárásával mindent megbeszélnek, de a megtorlás csak még több fájdalmat szül, mivel Karin mérge halálosnak bizonyul. Naruto ekkor döbben rá, mennyit is jelent neki Sasuke. Vajon ki fogja bírni ezt a megpróbáltatást a szőke törékeny lelke? Meddig tart ki a remény, ha egyedül van és csupán a fényképek jelentenek számára vígaszt? Hiába bölcs az ész, ha gyermeteg a szív - mondják. Ha valami csoda folytán Sasuke visszatérne, vajon olyan lenne minden, mint régen?


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Juugo, Uzumaki Karin, Subaku no Gaara, Saját/más Szereplő, Hoozuki Suigetsu, Senju Tsunade, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL, Dráma
Sorozat: Sasuto Rasori Sorozat
Fejezet: 10 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 9749 Megtekintve: 12961
Beküldve: 2011.10.21 Frissítve: 2011.10.21 [Jelentés írása]
Tartalom:

„Sohasem tudhatod, hogy kit szánt neked a Sors,
és hogy ki az, akinek rendeltettél.
S ez a személy akkor bukkan föl,
amikor nem is gondolnád.„
/ Senna Hikari Kaien /

CÍM: Sasuto Rasori I. - Száműzetés és szerelem
ANIME: Naruto
SOROZAT: Sasuto Rasori I-IV.
MŰFAJ: Dráma, Tragédia
FIGYELMEZTETÉSEK: Shounen-ai, Yaoi, Szereplő halála, Spoiler
FEJEZETSZÁM: 10
BEFEJEZETT: igen
SZEREPLŐK: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto, Haruno Sakura, Tsunade, Hatake Kakashi


ISMERTETŐ:
Az előzmények szörnyűek. Naruto a Kyuubi uralma alatt a falura támad, amit a tanács nem mindennapi ítélete követ. A fiút halálraítélik. Sasuke jó baráthoz híven megmenti őt, ám el kell hagyniuk a falut. Egy kis házban találnak menedéket az eljövendő két évre. Vajon hogyan alakul kettejük sorsa? Barátságuk veszni látszik, de meddig fajul majd? Eltitkolt érzések kerülnek napvilágra, melyek megváltoztatják kettejük életét. Az új Hokage kitart mellettük, de mit tehet, ha a tanács nem tér jobb belátásra? Sasuke múltja mennyire árnyékolja be közös életüket? A legtöbb gondot mégis Sasuke bizalmatlansága okozza.


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hyuuga Neji, Senju Tsunade, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL, Dráma
Sorozat: Sasuto Rasori Sorozat
Fejezet: 10 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 12309 Megtekintve: 10323
Beküldve: 2011.10.21 Frissítve: 2011.10.21 [Jelentés írása]
SennaHikari - EsőKorosztály: 12+ starstarstarstarstar [Kritika - 3]
Tartalom:

Egy régebben íródott SasuNaru Oneshotom. Csak Shounen-ai, és dráma.

"Csak veled… Csak rád… Csak te…"


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL, Dráma
Sorozat: SasuNaru novellák és kisregények
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 496 Megtekintve: 763
Beküldve: 2011.10.21 Frissítve: 2011.10.21 [Jelentés írása]
Tartalom: Jellemzők

Az AFS-en megrendezett Tavaszi kihíváson résztvevő történetem.

Akit a helyezés érdekel, látogasson el az oldalra, mert nem vagyok nagyképű.


Történet:
Sasuke és Naruto még nincsenek együtt régóta. Azonban kiderül, hogy Naruto halálos beteg, valamint hogy nem sok ideje van hátra. Tsunade nagyon a szívére veszi a dolgot, és később Kakashi is rájön, mekkora fájdalom ez neki. Naruto egy olyan könyvből vett idézettel búcsúzik Sasukétől, amelyet egy ismeretlen könyvből szerzett. Annak idején egy kukában találták a maradványokat, így se a szerzőt, se a címét nem tudják. Aztán... Sasuke és Naruto útja kettéválik.

Kategória: Anime
Fandom: Naruto
Párosítás: SasukexNaruto
Figyelmeztetések: Shounen-ai, szereplő halála
Műfaj: Dráma, Tragédia
Szereplők: Uzumaki Naruto, Uchiha Sasuke, Tsunade, Haruno Sakura, Hatake Kakashi


Kategória: Kiemelt történetek, Anime, Anime > Naruto Szereplők: Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Senju Tsunade, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL, Dráma
Sorozat: SasuNaru novellák és kisregények
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 3004 Megtekintve: 938
Beküldve: 2011.10.21 Frissítve: 2011.10.21 [Jelentés írása]
Yuu - I willKorosztály: 7+ starstarstarstarstar [Kritika - 2]
Tartalom:

 

Megint egy fordítás :)

Szerző: GryffindorLightning13

Anime: Vampire Knight

Páros: Yuuki és Zero

És Oneshot ;)

 


Kategória: Anime, Anime > Vampire Knight Szereplők: Kiryuu Zero, Kuran/Cross Yuuki
Műfaj: Dráma, Novella, OOC, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 531 Megtekintve: 1260
Beküldve: 2011.01.28 Frissítve: 2011.01.28 [Jelentés írása]