Draco Malfoy
Történet
Tartalom:

Hát, ez egy elég rendhagyó történet lesz tőlem, de nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek!

A nagy háborúnak vége, Harry pedig élhetné tovább az életét, mint a többi varázsló. Ám a veszteségek túl nagy súllyal nehezednek a vállára. A három jó barát Dracóval kiegészülve úgy döntenek, hogy visszatérnek a Roxfortba, hogy befejezzék az iskolát. Természetesen ez az év sem telhet el izgalmak nélkül, amit egy bizonyos új sötét varázslatok kivédése tanár hoz magával. Az események sűrűjében Harry és Draco hirtelen lánnyá változik (gender-bender), rég látott szereplők jelennek meg újra, és a veszély is ismét felüti a fejét! Lesz itt romantika, akció és meglepetések dögivel! :) Jó szórakozást!

 

Köszönettel tartozom csomorának, aki volt olyan kedves, és kijavította nekem a hibákat, ezzel lehetővé téve, hogy feltegyem ide a történetem, hogy (remélhetőleg) sokakat szórakoztassak vele!

 

A szerzői jogok mind az írónőt illetik, én csak kölcsönvettem a világot és a szereplőit, és eljátszadoztam velük egy kicsit!


Kategória: Film/Könyv > Harry Potter Szereplők: Alastor Mordon, Albus Dumbledore, Arthur Weasley, Bill Weasley, Charlie Weasley, Draco Malfoy, Fred Weasley, George Weasley, Ginevra McGalagony, Ginny Weasley, Hagrid, Harry Potter, Hermione Granger, James Potter, Lily Potter, Lucius Malfoy, Más szereplő, Molly Weasley, Neville Longbottom, Nymphadora Tonks, Pansy Parkinson, Percy Weasley, Perselus Piton, Peter Pettigrew, Remus Lupin, Ron Weasley, Saját/más Szereplő, Seamus Finnigan, Sirius Black, Viktor Krum, Voldemort
Műfaj: Akció, AU, Dráma, Humor, Kaland, OOC, Romantikus, Sötét
Sorozat: Nincs
Fejezet: 15 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 50848 Megtekintve: 2144
Beküldve: 2016.05.17 Frissítve: 2017.06.03 [Jelentés írása]
suzy - A megváltozott érzésekKorosztály: 18+ [Kritika - 6]
Tartalom:

Mi történik, ha Harry egy veszekedés után egyedül folytatja útját és próbálja megtalálni, majd megsemmisíteni a horcruxokat? Ha valójában a veszekedés fő kiváltó oka nem Voldemorttal függ össze, hanem az egymás iránt érzett titkolt, majd elutasított érzelmekkel?

Ha Rémszem Mordon mégsem halt meg? És a mugli ivadékokat sem üldözik? Ha nem Perselus Piton az új igazgató, hanem Minerva McGalagony és a halálfalók nem sétafikálnak a Roxfortban?

 


Kategória: Film/Könyv > Harry Potter Szereplők: Draco Malfoy, Harry Potter, Hermione Granger, Perselus Piton, Ron Weasley
Műfaj: AU, BL, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 5 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 13816 Megtekintve: 962
Beküldve: 2016.07.01 Frissítve: 2016.08.01 [Jelentés írása]
Tartalom:

Drarry. Harry Voldemort halála után kiborul, és mindenkit eltaszít magától, kivéve Dracót. A kiborulása után fény derül, mi történt a harc utolsó óráiban, amiről senki sem tud. Bétázásért köszönet Solenának és Liának


Kategória: Film/Könyv, Film/Könyv > Harry Potter Szereplők: Draco Malfoy, Harry Potter
Műfaj: Nincs
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 3433 Megtekintve: 358
Beküldve: 2013.08.27 Frissítve: 2013.08.27 [Jelentés írása]
seddie - A név kötelezKorosztály: 12+ starstarstarstarstar [Kritika - 2]
Tartalom: Jellemzők

Egyre több diák áll be a halálfalók sorába, és nem soká Dracón a sor. De mi van akkor, ha ő nem ezt akarja? Ha nem akarja a Sötét Nagyurat szolgálni, nem akar gyilkolni, nem akar gonosszá válni? Van választása? Megváltoztathatja a Sorsát?

"Ám ő nem lelkesedik az ötletért, hogy egy őrült, megszállottan hatalommániás, képmutató alakot szolgáljon. Természetesen ő is vágyik a hatalomra, a gazdagságra, az elismerésre… de nem ilyen áron! Nem akar szívtelen gyilkossá válni, mint apja. Nem akar egy értelmetlen háborúban gyalogként részt venni."

A Harry Potter könyvek szereplői és világa kizárólag J. K. Rowling teremtő fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsön vettem őket a magam és mások (?) szórakoztatására. Megírásukban semmiféle anyagi haszon nem vezérelt.


Kategória: Kiemelt történetek, Film/Könyv > Harry Potter Szereplők: Draco Malfoy, Hermione Granger
Műfaj: Dráma, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 2881 Megtekintve: 1248
Beküldve: 2011.01.21 Frissítve: 2011.01.21 [Jelentés írása]