Hyuuga Hinata
Történet
Ayako - Eyes of AmaterasuKorosztály: 16+ starstarstarstarstar [Kritika - 130]
Tartalom:

Gondolkoztatok már azon, hogy mekkora változást idézhet elő egyetlen kis esemény? Például ha egy nap jobbra fordultál volna sétálás közben és nem balra, vagy nem felejtetted volna el a mosogatást?

Uzumaki Naruto életében is történik egy ilyen változás. Öt évesen a Kyuubi fesztiválon egy csapat részeg ember nagyon csúnyán összeveri, és magára hagyják az erdőben. Haldoklik, a sebei túl súlyosak, a róka pedig nem tud elég chakrát kipréselni a pecséten, hogy megmentse. Élet és halál között lebegve találkozik egy nővel.

Hogy ki ez a nő? Nem más, mint Amaterasu a nap istennő.

Az istennő egy szörnyű háború közeledtét jósolja, amelyből kiemelkedik majd két harcos. Amaterasu és Tsukuyomi Követei. A nap istennő úgy dönt, hogy Narutot választja követének és megajándékozza őt egy személyre szabott doujutsuval, a Ryugokugannal és rá bízza a feladatot, hogy összegyűjtse a világban szétszóródott Ryugoki ereklyéket, amik segítségére lesznek majd a harcban.

FIGYELMEZTETÉSEK:

- Egyes karaktereket összevonok, eltörlök vagy OOC-k lesznek.

- A történet AU (Alternativ Unirverzum), tehát ehhez tessék tartani magunkat

- Sakura, Sasuke szégyenítés az elején

- No yaoi

- Naruto x Harem (eddig biztos tagjai: Hinata, Ino, Anko) Kivételek: Shizune, Tsunade, Sakura. Nekik más dolgokat szánok.

- Erős, okos Naruto


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hyuuga Hinata, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: Akció, AU, Crossover, Fantasy, Humor, Idegen szavak, Kaland, OOC, Regény, Romantikus, Sötét, Saga/Hőstörténet
Sorozat: Nincs
Fejezet: 36 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 144379 Megtekintve: 8868
Beküldve: 2017.09.24 Frissítve: 2018.06.07 [Jelentés írása]
Tartalom:

 Ez a történet "A mostoha" második szériája! Itt sokkal jobban fog majd kibontakozni Naruto és Sasuke kapcsolata. 
Nehézségekbe ütköznek majd, de mint annyiszor is, mindig talpra állnak. Egy leküzdendő akadály: 
- Ne érj hozzám! - taszította el magától a hollót. 
Ti nem haltatok meg? 
Namikaze Minato és Uzumaki Kushina története teljessé válik. 
S a legvégén, nem várt fordulat bontakozik ki Kabuto bandájában. 
Kíváncsivá tett? Kövesd hát velünk! Bár nem árt az elöző széria ismerete sem! ;)


Kategória: Anime > Naruto Szereplők: Anko, Chiyo, Deidara, Ebisu, Haku, Hatake Kakashi, Hidan, Hoozuki Suigetsu, Hoshigaki Kisame, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Inari, Inuzuka Kiba, Jiraiya, Kakuzu, Momochi Zabuza, Morino Ibiki, Namikaze Minato, Orochimaru, Pein, Sai, Sarutobi Asuma, Sarutobi Hizuren, Shimura Danzo, Subaku no Temari, Uchiha Fugaku, Uchiha Itachi, Uchiha Madara, Uchiha Obito, Uchiha Sasuke, Umino Iruka, Uzumaki Karin, Uzumaki Kushina, Uzumaki Naruto, Yakushi Kabuto
Műfaj: BL, Dráma, Erotikus, Krimi, Romantikus, Sötét, Shounen-ai
Sorozat: Nincs
Fejezet: 11 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 27062 Megtekintve: 7666
Beküldve: 2013.10.02 Frissítve: 2017.08.25 [Jelentés írása]
Tartalom:

Megújult tartalom!

Amikor az ember szerelmes, az egy köztes állapot: Nincs az embernek reális gondolata, de boldog és nem fáj semmi!

Amikor az emberrel szakítanak, az a mélypont: Elkezdi végiggondolni reálisan(?!), mit és hol rontott el, de szomorú, és nagyon fáj még a lélegzés is.

Amikor az ember már nem szerelmes, az a csúcspont: Rendesen és logikusan gondolkozunk, nem fáj semmi és nem is vagyunk boldogok. Csupán elégedettek az aktuális helyzettel.

 

Idézetek a történetből:

 

Féltékenység:

„- Hogy merészeled ölelgetni? – sziszegtem rá, közvetlen közelről. – Van köztetek valami?”

„- Sakura, az enyém lesz! Érthető vagyok?”

 Dac:

„- Nem kell aggódnod, nem fogok belészeretni.”

„Hogyan tovább, Gaara no Sabaku?”

 Szerelem:

„Szívem szerint megrángatnám, és ráordítanék, hogy „Sakura, az istenért! Szeress már belém, és felejtsd el, azt a fajankót!”

„Alig várom már, hogy mindenkivel tudassam, ez a kis fruska hozzám tartozik”

 Szomorúság:

„Mellettem nem voltál, boldog?”

„Eltelt egy hónap, Sakura! Ne légy naiv. Nem fog, visszatérni hozzád, bármennyire is szeretnéd! Ostoba…”

 Düh:

„- Kit nevezel te pofátlannak? – hangja fenyegető volt.”

„- Ha nem vagy itt öt percen belül, megöllek!”

Figyelmeztetések: Trágár beszéd, Erotikus tartalom, Lelki terror, Erőszak!

Műfaj: Romantikus, Humor, Nemi erőszak, Dráma!

A +18as karika nem véletlenül lett kirakva, de a fejezet elején jelezni fogom, melyiknél szigorúan kötelező a betartása!

Kiskorú olvasókért felelősséget nem vállalok! 



Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Akasuna no Sasori, Akatsuki, Deidara, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hidan, Hoshigaki Kisame, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Inuzuka Kiba, Nara Shikamaru, Pein, Rock Lee, Subaku no Gaara, Subaku no Kankuro, Subaku no Temari, Tenten, Uchiha Itachi, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto, Yamanaka Ino
Műfaj: Dráma, Erotikus, Humor, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 11 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 28241 Megtekintve: 7788
Beküldve: 2014.03.24 Frissítve: 2016.12.09 [Jelentés írása]
Liliom-chan - Az én mesémKorosztály: 16+ starstarstarstarstar [Kritika - 4]
Tartalom:

Higashi Manabi jó nagy slamasztikába csöppent. Nem elég, hogy borzalmasan indult a reggele, de még a nap zárása is förtelmes volt! És, hogy ki miatt? Egy bizonyos fekete hajú, mogorva, egoista ninja miatt!

 

"Megpróbáltam felkelni, de mielőtt egyet pisloghattam volna már a földön találtam magam és egy kés (!) szegeződött a torkomnak. És éppen ekkor csörrent meg a telefonom, hogy jelezze, vége a napnak és kezdődik a következő, ami nem volt más, mint a szülinapom. Remek befejezése ez a tizenhatodik életévemnek, igaz?"

 

IHLETHIÁNY MIATT BIZONYTALAN IDEIG FELFÜGGESZTVE!


Kategória: Anime > Naruto Szereplők: Aburame Shino, Akamaru, Akimichi Choji, Anko, Ayame, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hoozuki Suigetsu, Hyuuga Hinata, Inuzuka Kiba, Juugo, Killer Bee, Maito Gai, Nara Shikamaru, Rock Lee, Sai, Saját/más Szereplő, Sarutobi Konohamaru, Senju Tsunade, Shizune, Subaku no Gaara, Subaku no Kankuro, Subaku no Temari, Tenten, Uchiha Sasuke, Umino Iruka, Uzumaki Karin, Uzumaki Naruto, Yamanaka Ino, Yamato, Yuuhi Kurenai
Műfaj: Akció, Fantasy, Humor, Kaland, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 6 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 12705 Megtekintve: 1069
Beküldve: 2016.01.19 Frissítve: 2016.03.02 [Jelentés írása]
Tartalom: Adott három teljesen más, de egymással nagyon jóban lévő lány, akik egy nap arra kelnek, hogy egy nem létező világban kötnek ki, amit úgy-ahogy ismernek, keveset tudnak róla, de annyi feltűnik nekik, hogy itt a világ teljesen más, mint amit ismertek.
Azaz kikötnek Narutóék világában, amiben a neveken, kinézeteken, képességeken, helyeken kívül semmi sem ugyanaz.


" Kábán pislogva tértek egyszerre magukhoz. Először csak haloványan észlelték a külvilágot, az álmosságot még ki kellett dörzsölniük a szemükből. Mikor ez megvolt, furcsállkozva pislogtak a környezetre, határozottan nem itt aludtak el. Meg nem is együtt aludtak el, hanem mindegyikük otthon volt, mikor elaludt, tehát jogosan merült fel bennük a kérdés, hogy hogyan kerültek ide? Apropó hol van ez az ide?"
Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Akamaru, Akasuna no Sasori, Akatsuki, Deidara, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hidan, Hoozuki Suigetsu, Hoshigaki Kisame, Hyuuga Hinata, Inuzuka Kiba, Jiraiya, Juugo, Kakuzu, Killer Bee, Konan, Maito Gai, Namikaze Minato, Orochimaru, Pein, Rock Lee, Sai, Saját/más Szereplő, Sarutobi Konohamaru, Senju Hashirama, Senju Tsunade, Subaku no Gaara, Tenten, Tobi, Uchiha Itachi, Uchiha Madara, Uchiha Obito, Uchiha Sasuke, Uzumaki Karin, Uzumaki Kushina, Uzumaki Nagato, Uzumaki Naruto, Yahiko, Yakushi Kabuto, Zetsu
Műfaj: Akció, AU, Fantasy, Humor, Kaland, Mese, Regény
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 422 Megtekintve: 206
Beküldve: 2016.02.26 Frissítve: 2016.02.26 [Jelentés írása]
Tartalom:

Hyuuga Hinata - Egy fiatal, okos, félénk és gyenge lány. Egyszerre kell megfelelnie az apjának és a falunak. Mind a kettő elvárja, hogy száztíz százalékot adjon bele. Viszont, hogy bírja majd a kemény edzést a hetes csapat második női tagja ként, amikor ezzel egyidővel fenyegetéseket kap? Vagy távol tartja magát az egyetlen embertől, akivel szavak nélkül is tudnak beszélni vagy bajok lesznek...


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hyuuga Hinata, Uchiha Sasuke
Műfaj: Akció, Kaland, Lemon, OOC, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 1270 Megtekintve: 302
Beküldve: 2015.09.20 Frissítve: 2015.09.20 [Jelentés írása]
Tartalom:

Mit tehet egy lány, aki egy nemes családba születik? Sőt, aki lázadozik a rendszer ellen?

Hyuuga Hinata bármit megtenne a szabadságáért, ám egy nem szépnek mondható napon családjával együtt elköltöznek Konohába, ahol szülei olyan iskolába küldi gyerekeiket, ahol nem hétköznapi gyerekek járnak... Tulajdonképpen olyan gyerekek, akik viselkedészavarral küzdenek... De még nem is beszéltem a hírhedt Akatsukiról, kik felforgatják az egész sulit... Ott megismerkedik egy fiúval, akivel legjobb barátok lesznek, de aztán ez a barátság lassan másba megy át...

Vajon mit fog tenni Hinata? Vagy te mit tennél a helyében?


Kategória: Anime > Naruto, Anime Szereplők: Aburame Shino, Akamaru, Akasuna no Sasori, Akatsuki, Akimichi Choji, Anko, Ayame, Deidara, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hidan, Hoozuki Suigetsu, Hoshigaki Kisame, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Inuzuka Hana, Inuzuka Kiba, Jiraiya, Kaguya Kimimaro, Kakuzu, Konan, Maito Gai, Nara Shikamaru, Orochimaru, Pein, Rock Lee, Sai, Sarutobi Asuma, Sarutobi Hizuren, Sarutobi Konohamaru, Senju Tsunade, Shizune, Subaku no Gaara, Subaku no Kankuro, Subaku no Temari, Tenten, Tobi, Uchiha Itachi, Uchiha Obito, Uchiha Sasuke, Umino Iruka, Uzumaki Karin, Uzumaki Nagato, Uzumaki Naruto, Yahiko, Yakushi Kabuto, Yamanaka Ino, Yamato, Yuuhi Kurenai, Zetsu
Műfaj: Akció, Dráma, Humor, Kaland, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 3 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 9369 Megtekintve: 1323
Beküldve: 2015.04.04 Frissítve: 2015.05.02 [Jelentés írása]
Tartalom:

A Hetes csapat (Sasuke, Naruto, Hinata) a chunin vizsga harmadik fordulójának végén találkoznak egy ismeretlen shinobival, kinek képpességei felkeltik a három genin figyelmét, és a férfiét is a csapat tehetsége. Ezért elhatározza, hogy olyan ninjákat farag belőlük, hogy később őket fogják az emberek Sanninnak nevezni.


Kategória: Anime > Yu Yu Hakusho, Anime > Naruto, Anime > Inuyasha Szereplők: Aburame Shino, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hiei, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Inu no Taishou, Inuyasha, Izayoi, Jaken, Jiraiya, Kikyo, Namikaze Minato, Naraku, Orochimaru, Rin, Sesshomaru, Totosai, Uchiha Itachi, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: Akció, Fantasy, Idegen szavak, Kaland, Mítosz, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 12 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 70738 Megtekintve: 6409
Beküldve: 2014.09.07 Frissítve: 2015.04.30 [Jelentés írása]
muhopics - Bosszút vagy nem?Korosztály: 18+ starstarstarstarstar [Kritika - 14]
Tartalom:

Ino Yamanaka hátrahagyja külső szemmel tökéletes, irigylésre méltó életét, hogy Konohában új életet kezdhessen. Sorra ismerkedik meg emberekkel, jókkal és rosszakkal is. Lesz, akiben az örök barátságot leli meg, lesz, akit gyűlölni fog, meg előbb utóbb szerelembe is esik.
Kínos kalandokat él meg a lány. Egyik ilyen kalandjáról kiszivárgott egy roppant ciki és kellemetlen fotó, ami körbe járja a világot. Ino nem engedheti meg magának, hogy annyiban hagyja azt a fotót. Mivel milliomos családból származik a média is hamar lecsap a képre...
Ekkor dönti el, hogy bosszút áll azon a nyomorékon...
Bosszú, édes bosszú...

"A bosszú bevallott fájdalom."
"A bosszú nem alszik el soha a szívemben. A bosszút úgy kell nevelni, mint a rab oroszlánt, mindennap véres hússal kell etetni, az emlékek véres cafataival, hogy el ne veszítse vérszomjas hajlamait."

!!!Figyelmeztetések: Néhány idegen szó, trágár beszéd, szexuális tartalom
A többit meg kiírom, ahogy alakul a történet!!!

 


Kategória: Anime > Naruto Szereplők: Anko, Haruno Sakura, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Nara Shikamaru, Rock Lee, Sarutobi Asuma, Subaku no Temari, Uchiha Fugaku, Uchiha Itachi, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto, Yamanaka Ino, Yuuhi Kurenai
Műfaj: Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 11 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 20718 Megtekintve: 5515
Beküldve: 2014.06.08 Frissítve: 2015.04.16 [Jelentés írása]
ayame - A furcsa életemKorosztály: 16+ [Kritika - 1]
Tartalom:

Lucy 15 éves és Japánban született de Amerikában él. A szülei tizenhárom éves korában egy balesetben életüket vesztik. Ezután a bátyja veszi magához aki egy nap furcsán kezd viselkedni aztán kiviszi húgát az erdőbe ahol egy szakadékba löki. Abban a pillanatban kezdődnek a kalandok. Lucy megtudja hogy a szüle valójában nem a szülei és hogy valójában Konohában született, és különleges erők birtokában van amit az Akatsuki és Orochimaru is meg akar szerezni. Vajon kik az igazi szülei? És Itachi miért akarja ennyire megvédeni? Ha érdekel olvasd el.

a történet határozatlan  szüntetel


Kategória: Anime > Naruto Szereplők: Aburame Shino, Akamaru, Akasuna no Sasori, Akatsuki, Akimichi Choji, Deidara, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hidan, Hoozuki Suigetsu, Hoshigaki Kisame, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Inuzuka Hana, Inuzuka Kiba, Jiraiya, Juugo, Kakuzu, Killer Bee, Konan, Nara Shikamaru, Pein, Rock Lee, Sai, Saját/más Szereplő, Sarutobi Asuma, Sarutobi Konohamaru, Senju Tsunade, Shizune, Subaku no Gaara, Subaku no Kankuro, Subaku no Temari, Tenten, Uchiha Itachi, Uchiha Madara, Uchiha Obito, Uchiha Sasuke, Umino Iruka, Uzumaki Karin, Uzumaki Naruto, Yahiko, Yakushi Kabuto, Yamanaka Ino, Yamato, Yuuhi Kurenai, Zetsu
Műfaj: Erotikus, Fantasy, Idegen szavak, Kaland, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 993 Megtekintve: 301
Beküldve: 2015.03.07 Frissítve: 2015.03.07 [Jelentés írása]
ayame - Az őrző krónikájaKorosztály: 16+ [Kritika - 2]
Tartalom:

Olívia Konohában él 2065 - ben. A szüleit nem ismeri és ez jó is neki így mert így is szerető szülőknél nevelkedett a hetdikhogagénál és feleségénél. Majd nem teljesen boldog életet él de az árnyék mindig ott van. Ugyan is a múltban történt egy szörnyű támadás ami sors fordító volt az egész világ számára. Aztán egyik nap mikor a küldetéséről megy jelenteni apjának különös dolog történik vele. Aztán mikor nem sokára megtudja hogy neki a múltban kellett volna megszületnie és hogy különleges erők birtokában van (köztük az idő utazás) elkezd kísérletezni az erejével. Az egyik ilyennek az lesz a vége hogy a jövő megváltozik. Ezen felbátorodva vissza megy az időben azzal az elhatározással hogy meg változtassa a borzalmas jövőt és megmentse azokat akik azon a végzetes napon meghaltak de azzal nem számol hogy megtörténik vele az aminek nem szabadna. Beleszeret valakibe a múltban. Vajon sikerül megváltoztatni a jövőt? És a szerelmével mi lesz? Meg tudod ha elolvasod.

a történet határozatlan ideig szünetel


Kategória: Anime > Naruto Szereplők: Aburame Shino, Akamaru, Akasuna no Sasori, Akatsuki, Deidara, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hidan, Hoozuki Suigetsu, Hoshigaki Kisame, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Inuzuka Hana, Inuzuka Kiba, Jiraiya, Juugo, Kakuzu, Killer Bee, Konan, Momochi Zabuza, Namikaze Minato, Nara Shikamaru, Orochimaru, Rock Lee, Sai, Saját/más Szereplő, Sarutobi Asuma, Sarutobi Konohamaru, Senju Tsunade, Shizune, Subaku no Gaara, Subaku no Kankuro, Subaku no Temari, Tenten, Tobi, Uchiha Itachi, Uchiha Obito, Uchiha Sasuke, Umino Iruka, Uzumaki Karin, Uzumaki Naruto, Yakushi Kabuto, Yamanaka Ino, Yamato, Yuuhi Kurenai, Zetsu
Műfaj: Akció, Erotikus, Fantasy, Kaland, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 1305 Megtekintve: 372
Beküldve: 2015.03.07 Frissítve: 2015.03.07 [Jelentés írása]
Titus - Megtaláltalak!Korosztály: 16+ [Kritika - 2]
Tartalom:

Ez a történet, Sasuke és Naruto szerelméről szól. Az itteni világban játszódik, bár az első fejezetből ez nemigen derül ki.

Nemrég kezdtem bele az írásba, szóval sajnálom ha nem valami jó a fogalmazás! Megpróbálom minél hamarabb folytatni a történetet. ^^

Kritikákat és tippeket szívesen fogadok bárkitől. Ha valakinek van valami ötlete a történet folytatásához, azt is szívesen fogadom privát üzenetben! ^^


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Deidara, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hidan, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Inuzuka Hana, Inuzuka Kiba, Konan, Maito Gai, Morino Ibiki, Orochimaru, Pein, Sarutobi Asuma, Subaku no Gaara, Subaku no Temari, Uchiha Itachi, Uchiha Sasuke, Umino Iruka, Uzumaki Naruto, Yakushi Kabuto, Yamanaka Ino, Yamato, Yuuhi Kurenai
Műfaj: Nincs
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 1638 Megtekintve: 433
Beküldve: 2015.01.15 Frissítve: 2015.01.15 [Jelentés írása]
Kushina - EllentétekKorosztály: 18+ starstarstarstarstar [Kritika - 47]
Tartalom:

Egy nyári reggelen arra ébredni, hogy meztelenül fekszel a legjobb barátod mellett, kicsit sem normális dolog, pláne, ha nem is emlékszel a történtekre. A titokzatos éjszakának pedig meg is lesz a gyümölcse, ami mindkettejük életében nagy fordulatot jelent. De hogyan alakul a kettejük viszonya, ha az egyik makacsul küzd az érzelmei ellen, a másik pedig megpróbálja elnyomni azt? 

A történet két szállon fut, az első SasuNaru párosítással, a második meglepetés. És kicsoda Kou, mi a valódi szándéka a fiúval? Orochimaruék is színre lépnek, még Kabuto is visszamászott régi mesteréhez, hogy együtt hozzanak egy nagy galibát a párosainkra.

A téma eleinte bizarr lehet - mpreg -, mégis kihozza a fantáziát az az Orioke no Jutsu.

Jó szórakozást! 


Kategória: Anime > Naruto Szereplők: Akimichi Choji, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hyuuga Hinata, Inuzuka Kiba, Nara Shikamaru, Orochimaru, Rock Lee, Sai, Saját/más Szereplő, Senju Tsunade, Uchiha Sasuke, Umino Iruka, Uzumaki Naruto, Yakushi Kabuto, Yamanaka Ino
Műfaj: Akció, BL, Dráma, Erotikus, Lemon, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 12 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 66638 Megtekintve: 10497
Beküldve: 2014.03.09 Frissítve: 2014.06.25 [Jelentés írása]
Kushina - Love SyndromeKorosztály: 18+ starstarstarstarstar [Kritika - 95]
Tartalom:

Elég egy pillantás, és máris rabul ejtették egymást. Sasuke kitör átlagos életéből, miután megismerkedik a hiperaktív Narutóval, aki hazaköltözött Angliából. A vonzalom egyre mélyebb gyökeret ver, és a két fiú hosszú küzdelemben vívnak meg érzéseikkel. És mi köze van ehhez Itachinak? Egy biztos: Az életük a feje tetejére áll.

"Ez egy érdekes barátság kezdete."


Kategória: Anime > Naruto Szereplők: Deidara, Haruno Sakura, Hoshigaki Kisame, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Jiraiya, Namikaze Minato, Nara Shikamaru, Tenten, Uchiha Fugaku, Uchiha Itachi, Uchiha Mikoto, Uchiha Sasuke, Uzumaki Kushina, Uzumaki Naruto
Műfaj: BL, Erotikus, Lemon, OOC, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 22 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 113176 Megtekintve: 25606
Beküldve: 2014.01.19 Frissítve: 2014.05.12 [Jelentés írása]
Ayako - Kegyetlen játékKorosztály: 16+ starstarstarstarstar [Kritika - 32]
Tartalom:

Naruto 5 év után újra visszatér Konohába. Találkozik a régi barátaival, viszont mostmár van szeretője, ami sokakat meglepett. Természetesen összefut Sasukéval, akinek nem igazán jön be, hogy Naruto visszajött, ezért mindent megtesz, hogy pokollá tegye a fiú életét. Természetesen szerelmek is szövődnek, erősödnek, vagy éppen felejtődnek, de egyvalami biztos. Semmi sem marad a régi, miután a szőkeség újra részévé vált Konoha életének.


A történek AU, illetve benne van az én elmaradhatatlan saját szereplőm is. Jó olvasást és jó szórakozást mindenkinek!


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Aburame Shino, Akamaru, Akatsuki, Akimichi Choji, Anko, Deidara, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hidan, Hoozuki Suigetsu, Hoshigaki Kisame, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Inuzuka Kiba, Jiraiya, Juugo, Kakuzu, Konan, Maito Gai, Morino Ibiki, Namikaze Minato, Nara Shikamaru, Orochimaru, Pein, Rock Lee, Sai, Saját/más Szereplő, Sarutobi Asuma, Sarutobi Hizuren, Sarutobi Konohamaru, Senju Tsunade, Shizune, Subaku no Gaara, Subaku no Kankuro, Subaku no Temari, Tenten, Tobi, Uchiha Itachi, Uchiha Sasuke, Umino Iruka, Uzumaki Karin, Uzumaki Kushina, Uzumaki Nagato, Uzumaki Naruto, Yakushi Kabuto, Yamanaka Ino, Yamato, Yuuhi Kurenai, Zetsu
Műfaj: Nincs
Sorozat: Nincs
Fejezet: 21 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 27854 Megtekintve: 12266
Beküldve: 2014.01.07 Frissítve: 2014.05.01 [Jelentés írása]
Tartalom:

Mi van akkor, ha mindenki összeesküdött ellened, még a saját szüleid is? Ha egy olyan helyre kell költöznöd ideiglenesen, ahová önszántadból nem is mennél...SOHA? Hát ezt szegény kicsi Narutonak át kell élnie. 

 

Ez egy Narutos, Sasukés fanfict, de igyekezetem viccesre venni a figurákat. A szereplők jelleme néhol teljesen eltér a megszokottól. Jó persze ez nem azt jelenti, hogy pl. Sasuke nyálas, romantikus alkat lesz, csak érzelmei látványosabbak leszek. 

 

A későbbiekben terveztem bele egy kis shounen- ai, és talán egy kis yaoi részeket is, de most még erre várni kell egy kicsit. Addig is a történet +12-es, de természetesen később ezt majd megváltoztatom, ha rá kerül a sor. 

 

Hát tévedtem, vannak benne trágár szavak, kifejezések és egy kis stb... szóval kiteszem inkább a +18- as karikát.


Kategória: Anime > Naruto Szereplők: Akamaru, Akimichi Choji, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Jiraiya, Maito Gai, Namikaze Minato, Nara Shikamaru, Rock Lee, Senju Tsunade, Subaku no Gaara, Uchiha Fugaku, Uchiha Itachi, Uchiha Mikoto, Uchiha Sasuke, Uzumaki Kushina, Uzumaki Naruto, Yamanaka Ino
Műfaj: AU, Humor, Idegen szavak, Shounen-ai
Sorozat: Nincs
Fejezet: 2 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 7279 Megtekintve: 1288
Beküldve: 2014.04.18 Frissítve: 2014.04.28 [Jelentés írása]
akihiko - My lifeKorosztály: 18+ starstarstarstarstar [Kritika - 28]
Tartalom:

Ez egy SasuNaru történet. Nem a ninja világban játszódik. 

Mindketten elvesztették szüleiket tragikus módon. A különbség kettejük között, hogy míg Sasuke egyedül marad, Narutonak vannak nevelő szülei. 

 

 

Egy kis előzetes:

"3 hosszú év bezártság, még nagyobb lelki terror és sokk után kiengedtek. Borzalmasan megváltozott minden a diliházon kívül."

 

"Azt hiszem, visszamegyek a szanatóriumba. Vizsgáljanak ki normálisan. Mert már nem csak öngyilkos, de már ferde hajlamaim is vannak."

 

"Első benyomása rólam az, hogy egy hatalmas tahó vagyok. Bunkó falváról."

 

 

FIGYELMEZTETÉS: A történet YAOI. Imádom a yaoi-t. De ez az első pár fejezetben még nem jelentőségteljes, de azért kitettem a +18-at. 

Az első fejezetek inkább a megismerkedésükről, közös programjaikról és szerelmük kibontakozásáról szól majd. 


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Aburame Shino, Akamaru, Akimichi Choji, Anko, Haruno Sakura, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Inuzuka Kiba, Nara Shikamaru, Rock Lee, Sai, Senju Tsunade, Shizune, Subaku no Gaara, Subaku no Kankuro, Subaku no Temari, Tenten, Uchiha Itachi, Uchiha Sasuke, Umino Iruka, Uzumaki Naruto, Yamanaka Ino
Műfaj: AU, Idegen szavak, Shounen-ai
Sorozat: Nincs
Fejezet: 17 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 37582 Megtekintve: 12439
Beküldve: 2014.01.28 Frissítve: 2014.03.16 [Jelentés írása]
nekocica19 - Démonok köztKorosztály: 12+ starstarstarstarstar [Kritika - 5]
Tartalom:

Van egy hely, ahol démonokról mesélnek régi legendákat. Ezen a helyen, réges régen, közöttünk éltek. Akik halandó testekben bújtak meg, ki tudja miért. A táplálékuk ismeretlen volt, de a halandók egymás után tűntek el rejtélyes nyomokat hagyva maguk után.  Keresték őket az erdőben, a közeli hegységekben, és még a tisztásokon is, de nyom nélkül eltűntek. - Szeretnéd tudni, mi az igazság? - Elég bátor vagy hozzá, hogy meglásd azt, ami az orrod előtt van?


Kategória: Anime > Naruto Szereplők: Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Inuzuka Kiba, Jiraiya, Namikaze Minato, Nara Shikamaru, Orochimaru, Pein, Rock Lee, Sai, Uchiha Fugaku, Uchiha Itachi, Uchiha Madara, Uchiha Mikoto, Uchiha Obito, Uchiha Sasuke, Uzumaki Kushina, Uzumaki Nagato, Uzumaki Naruto, Zetsu
Műfaj: BL, Fantasy, Misztikus, Shounen-ai
Sorozat: Nincs
Fejezet: 3 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 3591 Megtekintve: 1394
Beküldve: 2014.01.14 Frissítve: 2014.01.16 [Jelentés írása]
Tami-Chan - Vérzo szívekKorosztály: 12+ starstarstarstarhalf-star [Kritika - 38]
Tartalom:

A 13 éves Sasuke már régóta érzi hogy o más mint a tobbi fiú. És a nem is akarja eltitkolni. Vajon Naruto elfogadja?

Itachi bántani akarja Sasukét. De miért? És miért nem mondták meg Sasukenak?

Neji még rátesz egy lapáttal, megpróbálja elszakítani Sasukét és Narutot egymástól. Vajon kibírják egymás nélkul?

Egy torténet tele gondokkal és szeretettel. :)


Kategória: Anime > Naruto Szereplők: Akimichi Choji, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Inuzuka Kiba, Maito Gai, Nara Shikamaru, Orochimaru, Rock Lee, Subaku no Gaara, Sarutobi Konohamaru, Tenten, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto, Yakushi Kabuto, Yamanaka Ino
Műfaj: BL, Regény, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 7 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 17414 Megtekintve: 9102
Beküldve: 2012.05.30 Frissítve: 2012.06.25 [Jelentés írása]
Tartalom:

„Valaki külső szemmel azt hiheti,
hogy eldobod az életed.
De te mosolyogva vállalod döntésed,
mert teljes szívedből érzed:
most kaptad vissza.„
/ Senna Hikari Kaien /

CÍM: Sasuto Rasori IV. - Új kezdet
ANIME: Naruto
SOROZAT: Sasuto Rasori I-IV.
MŰFAJ: Dráma, Tragédia
FIGYELMEZTETÉSEK: Shounen-ai, Yaoi, Szereplő halála, Spoiler
FEJEZETSZÁM: 5
BEFEJEZETT: igen
SZEREPLŐK: Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto, Haruno Sakura, Rock Lee, Haruno Yoru, Tsunade, Hatake Kakashi, Nakagawa Ashitaka, Yamanaka Ino, Nara Shikamaru, Nara Shibata, Nara Shiroko, Hyuuga Neji, TenTen, Hyuuga Manami, Hyuuga Hinata, Inuzuka Kiba, Inuzuka Kyoko


ISMERTETŐ:
13 év telt el Sasuke és Naruto halála óta. A falu élete folytatódott ugyan, de már semmi sem volt olyan, mint azelőtt. Sakura két fia azonban okot adtak egy s másra. Főleg úgy, hogy a fiúk inkább hasonlítottak Sasukéra és Narutóra, mint Leere vagy Sakurára. Egy félreértelmezett teszt miatt vezsekedések törnek ki, de Sasuto sharinganja mindent helyretesz. Kiderül, hogy Sasuto és Naseto valójában Sasuke és Naruto reinkarnálódott lelke. Tsunade kiborul, és amúgyis összetört lelke mégjobban szenved. A tartása megtörik, és kiadja magából a fájdalmat. Sasuke és Naruto emlékei visszatérnek, kivéve a Mika-sanról szóló eseményeket. Az emlékek visszaszerzésének reményében meglátogatják Ashitakát, akit Sasuke elengedtet.  Sakura hatalmas döntést hoz, mielőtt megkapja a - Tsunadét is fiatalító - pecsétet.


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Aburame Shino, Akamaru, Akimichi Choji, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Inuzuka Kiba, Nara Shikamaru, Rock Lee, Sai, Saját/más Szereplő, Tenten, Senju Tsunade, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto, Yamanaka Ino, Yuuhi Kurenai
Műfaj: BL, Dráma
Sorozat: Sasuto Rasori Sorozat
Fejezet: 6 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 6814 Megtekintve: 7509
Beküldve: 2011.10.21 Frissítve: 2011.10.21 [Jelentés írása]