Műfaj: Regény
Egyéb eredmények: 4 Sorozat
Történet
Ayako - Eyes of AmaterasuKorosztály: 16+ starstarstarstarstar [Kritika - 134]
Tartalom:

Gondolkoztatok már azon, hogy mekkora változást idézhet elő egyetlen kis esemény? Például ha egy nap jobbra fordultál volna sétálás közben és nem balra, vagy nem felejtetted volna el a mosogatást?

Uzumaki Naruto életében is történik egy ilyen változás. Öt évesen a Kyuubi fesztiválon egy csapat részeg ember nagyon csúnyán összeveri, és magára hagyják az erdőben. Haldoklik, a sebei túl súlyosak, a róka pedig nem tud elég chakrát kipréselni a pecséten, hogy megmentse. Élet és halál között lebegve találkozik egy nővel.

Hogy ki ez a nő? Nem más, mint Amaterasu a nap istennő.

Az istennő egy szörnyű háború közeledtét jósolja, amelyből kiemelkedik majd két harcos. Amaterasu és Tsukuyomi Követei. A nap istennő úgy dönt, hogy Narutot választja követének és megajándékozza őt egy személyre szabott doujutsuval, a Ryugokugannal és rá bízza a feladatot, hogy összegyűjtse a világban szétszóródott Ryugoki ereklyéket, amik segítségére lesznek majd a harcban.

FIGYELMEZTETÉSEK:

- Egyes karaktereket összevonok, eltörlök vagy OOC-k lesznek.

- A történet AU (Alternativ Unirverzum), tehát ehhez tessék tartani magunkat

- Sakura, Sasuke szégyenítés az elején

- No yaoi

- Naruto x Harem (eddig biztos tagjai: Hinata, Ino, Anko) Kivételek: Shizune, Tsunade, Sakura. Nekik más dolgokat szánok.

- Erős, okos Naruto


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hyuuga Hinata, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: Akció, AU, Crossover, Fantasy, Humor, Idegen szavak, Kaland, OOC, Regény, Romantikus, Sötét, Saga/Hőstörténet
Sorozat: Nincs
Fejezet: 37 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 149388 Megtekintve: 10253
Beküldve: 2017.09.24 Frissítve: 2018.08.05 [Jelentés írása]
Ayako - DragoncallKorosztály: 18+ starstarstarstarstar [Kritika - 15]
Tartalom:

Néha a világnak nem egy újabb Hősre van szüksége. Néha, amire igazán szüksége van, az egy Szörnyeteg.



Kategória: Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Saját/más Szereplő
Műfaj: Akció, Fantasy, Haláltánc, Incest, Kaland, Regény, Romantikus, Sötét
Sorozat: Legends never die
Fejezet: 38 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 108917 Megtekintve: 1490
Beküldve: 2017.09.28 Frissítve: 2018.02.08 [Jelentés írása]
Ayako - The HybridKorosztály: 16+ starstarstarstarstar [Kritika - 1]
Tartalom:

A falkáját megölték.

A föld nem fogadta be. 

Csak a bosszú maradt számára.


Kategória: Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Saját/más Szereplő
Műfaj: Akció, AU, Fantasy, Regény, Sötét
Sorozat: Nincs
Fejezet: 2 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 1164 Megtekintve: 40
Beküldve: 2018.01.02 Frissítve: 2018.01.02 [Jelentés írása]
BlackY - Assassin RivalsKorosztály: 18+ starstarstarstarstar [Kritika - 2]
Tartalom:

A főhősünk egy rendkívül sötét múlttal rendelkező, fiatal fiú, aki egy új életet próbál kezdeni.

A történet két azonos típusú, mégis sokban különböző iskola ellentétéről szól. Az ellentét oka nem más, mint egyszerű versengés. Mindkét suli ki akar emelkedni az országban található hasonló intézmények közül és az első számú orvgyilkos iskolává szeretne válni. 

A két iskola teljes mértékben illegális, ezért titkosítottan működnek.

Hogy ki fog győzni?

Olvasd el és mindenre fény derül ;)


Kategória: Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Saját/más Szereplő
Műfaj: Akció, Crossover, Dráma, Horror, Humor, Idegen szavak, Kaland, Krimi, Misztikus, Regény, Sport
Sorozat: Nincs
Fejezet: 4 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 9987 Megtekintve: 579
Beküldve: 2016.01.12 Frissítve: 2017.12.19 [Jelentés írása]
Tartalom:

Mi lehet az, ami forró és vad? Hát, biztos nem egy koronaherceg, aki minden jószándéka és jókedve ellenére ciklikusan cseberből vederbe találja magát.


Mi lehet az, ami egyszerre hűvös és gyönyörű? Hát, biztos nem egy császár, aki bár összehozta, hogy az arca gyönyörű legyen de a szíve hűvös, elméje rideg és számító.


Mi lehet az, ami veszélyes és csábító? Hát, biztos nem egy koronaherceg, aki tüskés természetével szinte mindenkit eltaszít, szépsége mégis vonzza őket maga köré?


És mi lehet az, ami mindezt össze hozza? Biztos nem egy mágikus iskola, nem egy szerencsétlen baleset és nem a szükség. 


Ugyan.


Kategória: Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Saját/más Szereplő
Műfaj: Akció, BL, Fantasy, Kaland, Misztikus, Regény, Romantikus, Shounen-ai
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 719 Megtekintve: 32
Beküldve: 2017.11.05 Frissítve: 2017.11.05 [Jelentés írása]
omashu - The FlingKorosztály: 18+ [Kritika - 0]
Tartalom:

Történetünk a undor és retardáltság határán mozog. Egy tudós, egy tolvaj és egy kedvenc utazásai miközben problémákra keresnek megoldásokat.


Kategória: Egyéb Kategória, Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Nincs
Műfaj: Fantasy, Humor, Misztikus, Regény
Sorozat: Nincs
Fejezet: 2 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 2642 Megtekintve: 73
Beküldve: 2017.10.15 Frissítve: 2017.10.15 [Jelentés írása]
Ayako - Haragban és BilincsbenKorosztály: 16+ [Kritika - 0]
Tartalom:

Vége a háborúnak. Győztek. Végre mindeki hazamehet a családjához. Erieen Aresmerin is ezek között az emberek között van. Saját gyarmatának örökösenként tér haza a családjához és népéhez, készen arra, hogy elegét téve apja akaratának, férjet keressen magának. Már csak túl kell esnie a Főherceg köszöntő bálján...


Kategória: Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Saját/más Szereplő
Műfaj: AU, BDSM, Fantasy, Kaland, Regény, Romantikus, Sötét
Sorozat: Nincs
Fejezet: 5 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 5872 Megtekintve: 262
Beküldve: 2017.06.12 Frissítve: 2017.07.04 [Jelentés írása]
Tartalom:

Ha egy világ összeomlik, mit tehet az ember? Elfut.

Ha egy világ összeomlik, mit tehet egy démon? Szórakozik.

Ha egy világ összeomlik, mit tehet egy varázsló? Küzd.

Ha egy világ összeomlik, mit tehet isten? Figyel.

Ha egy világ összeomlik, mit tehet egy hős? Harcol.

Ha egy világ összeomlik, mit tehet a felelős?

Összeszed embert, démont, varázslót, istent, hőst és egyesített haderővel száll szembe azzal, ami az útjába kerül, legyen az szörny, legyen az ember, legyen az hely, legyen az fegyver, legyen az árulás, legyen az háború, legyen az halál.

Milyen kell legyen a felelős, hoyg átvezesse az embert, a démon, a varázslót, az istent és a hőst ezen a saját keze teremtette káoszon?

Hát kötelességtudó és megtörhetetlen, azaz immunis, minden veszteségre és kínra

És ha egy világ összeomlik a felelős, aki egyszerre kötelességtudó és immunis lehet-e egy személyben ember, démon, varázsló, isten és hős?

Egyszóval, ha egy világ összeomlik, lehet a felelős akár a…

 

Megváltó

story/366/images/pizap.com14734487224431.jpg


Kategória: Egyéb Kategória Szereplők: Nincs
Műfaj: Akció, AU, Dráma, Fantasy, Idegen szavak, Kaland, Mítosz, Misztikus, Regény, Sötét
Sorozat: Legends never die
Fejezet: 57 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 433885 Megtekintve: 20499
Beküldve: 2014.11.11 Frissítve: 2017.06.10 [Jelentés írása]
Tartalom:

A történet az I. Holdudvar Kihívására íródott még 2009-ben. Remus/Sirius párosítás. Az emberrel néha előfordul, hogy álmában különös dolgokat lát, de az általában ritkán, hogy a belső árnyaid azt szeretnék, hogy végig menj az életed főbb mozzanatain, s megbékélj a benned lakó fájdalommal. Sirius Blackkel azonban ez történt, miközben Remus Lupin békésen aludt ölelő karjai között. Bétázásért köszönet anagramának, aninak és BF_momnak.


Kategória: Film/Könyv, Film/Könyv > Harry Potter Szereplők: Albus Dumbledore, Lily Potter, Lucius Malfoy, Más szereplő, Perselus Piton, Remus Lupin, Sirius Black
Műfaj: AU, Dráma, Regény, Romantikus, Sötét, Shounen-ai
Sorozat: Nincs
Fejezet: 7 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 19229 Megtekintve: 611
Beküldve: 2016.05.26 Frissítve: 2017.06.07 [Jelentés írása]
Tartalom:

Adott egy lány. Anyagi szempontból szegény, de lélekben gazdagabb, mint a tenger összes kincse. Adott egy férfi. Gazdagabb, mint az ország kilencvenkilenc százaléka, lélekben mégis szegényebb mint, ahogy a mondás tartja, " A templom egere". És adott egy fogadás, ami lehetővé teszi mindkettejük számára, hogy gazdagabbá váljanak. Na de bevállalják?


Kategória: Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Saját/más Szereplő
Műfaj: Akció, Humor, Idegen szavak, Regény, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 3 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 4293 Megtekintve: 198
Beküldve: 2017.05.12 Frissítve: 2017.05.12 [Jelentés írása]
Tartalom:

Mindannyian ismerjük a hősöket. Legyen az fantasztikus hős, mint Superman vagy sci-fi hős, mint Vasember, vagy akár a hétköznapi hősök, mint a tűzoltók.

 

A főgonoszokat is jól ismerjük, vannak a szocihopaták, mint Joker, a vérbeli gonoszok, mint Darth Vader, vagy a bosszúálló gonoszok, mint Bane.

 

És vannak az anti hősök. Akik mindkét oldallal harcban állnak. Az ő feladatuk megőrizni minket a hősöket a gonoszoktól.

 

Ők őrzik meg az őrzőket.


Kategória: Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Saját/más Szereplő
Műfaj: Akció, AU, BL, Erotikus, Fantasy, GL, Kaland, Krimi, Misztikus, Regény, Romantikus, Sötét, Sci-fi, Shounen-ai, Thriller, Utópia
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 1286 Megtekintve: 81
Beküldve: 2017.04.29 Frissítve: 2017.04.29 [Jelentés írása]
Kantana - MastermindKorosztály: 16+ starstarstarstarstar [Kritika - 1]
Tartalom:

"Egyetlen voltál e világon s múlhatatlanul örök.

Elmentél? Igen. Te messze jársz, s én itt ringatlak az ölemben

s ha fáradt leszek, átadlak a fiamnak s ő így tovább

itt voltál s nem tűnhetsz el többé a szívünkből és a szemünkből."

Kassák Lajos


Kategória: Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Nincs
Műfaj: AU, Dráma, Regény, Romantikus, Sötét
Sorozat: Nincs
Fejezet: 3 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 1348 Megtekintve: 125
Beküldve: 2017.01.27 Frissítve: 2017.04.13 [Jelentés írása]
Meron-chan - Bones & BloodKorosztály: 16+ starstarstarstarstar [Kritika - 1]
Tartalom:

Wasabi Yoru legfőbb vágya, hogy minél távolabb kerüljön az éjjelisektől, Kiryuu-tól és az igazgatótól. Nem tetszik neki a kisugárzásuk, de nem is az a legnagyobb probléma. Barátnői elkötelezett gárda-rajongók, és az egyik akciójukba belerángatják Yorut is, aminek visszafordíthatatlan következményei lesznek.

Még mindig kerüli őket, de egyre közelebb kerül az egyikükhöz, aki nem is bánja igazán, de ő másként értelmezi a ˝Csak vér és más semmi˝ kapcsolatot, vagy nem is érdekli a lány tartózkodása.

Közben felbukkan néhány nagyon rég ismert rokon is, akik haragudnak a tapaszokért, és igyekeznek leszoktatni rossz szokásáról.

Így kezdődik meg Wasabi Yoru fűszeres kálváriája a vámpírokkal.


Kategória: Anime, Anime > Vampire Knight Szereplők: Akatsuki Kain, Cross Kaien, Hanabusa Aido, Ichijou, Kiryuu Ichiru, Kiryuu Zero, Kuran Kaname, Kuran/Cross Yuuki, Rima, Ruka, Saját szereplő, Saját/más Szereplő, Shiki, Yagari
Műfaj: Akció, AU, Dráma, Erotikus, Haláltánc, Idegen szavak, Krimi, Misztikus, OOC, Regény, Romantikus, Sötét
Sorozat: Nincs
Fejezet: 10 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 34193 Megtekintve: 1121
Beküldve: 2016.07.13 Frissítve: 2017.01.04 [Jelentés írása]
Tartalom:

Itt a folytatása az előző történetemnek, aki nem olvasta, azzal sincs baj érthető nélküle, csak jobb az első résszel olvasni!! A dolgok mozgásba lendültek, most már két főszereplő van és kétszeres baj is jár velük. Bátran ajánlom azoknak, akik szeretnének nevetni, vagy anime crossovereket olvasni.


Kategória: Anime, Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Nincs
Műfaj: Dráma, Erotikus, Fantasy, Humor, Idegen szavak, Kaland, Misztikus, Regény, Romantikus
Sorozat: Szerelem, Animék, Háború.
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 1445 Megtekintve: 60
Beküldve: 2016.11.02 Frissítve: 2016.11.02 [Jelentés írása]
Meron-chan - Sajnálom,de...Korosztály: 18+ starstarstarstarstar [Kritika - 1]
Tartalom:

Szünetel, átírás alatt

 

Van egy család, Kamakiriék.

Úgy érzem én megpróbáltam

A család fő, Daiichi egy buggyant, otaku ghoul, aki nem tudja eldönteni, hogy most legyen a gyerekeivel, feleségével, vagy meneküljön az átkozott Arima elől.

Ha majd egyszer...

Az Édesanya, Megumi (leányként még Hyuga Megumi) vért izzadva próbálja megtalálni a gyermekeinek az arany középutat, s hárpiaként igyekszik maguk mellett tartani a csavargó urát. Emberként tudja, hogy akár meg is ehetnék a lányok, mikor nem jut elég hús a tányérjukba, de ez nem érdekli, neki vigyázni kell rájuk, míg meg nem hal.

újra megpróbálkozok vele...

A kotnyeles nagybácsi, Hyuga Sakuya, aki minden este ott lopja a levegőt, s szimatol a gyanús család körül. Nem érdekli, hogy a rokonai, zsigerből gyanítja, hogy gyűlölni kell azokat, akik ghoulokkal állnak kapcsolatban.

De az nem most lesz.

A lányok, Mika és Akane. Ikrek, hasonlítanak is egymásra, de a viselkedésük... Nincsenek egy szintben. Egyikük uralkodásra termett, míg a másikuk az árnyakba való beolvadásra. De mégis szeretik egymást, azonban az évek múltán egyre inkább eltávolodnak egymástól. Ínyenc világ vs. Normális élet.

Vagy talán soha nem fog megtörténni.

És egy fiú, Amon Koutarou, aki későn találkozik a lányokkal, mégis egybefonódik az egyikükkel a sorsa. Nem akarja meglátni az egyértelműt, de mikor már késő, rossz döntést hoz. Szeretné, ha nem így alakultak volna a dolgok, s néha visszapörgetni az időt. Talán akkor lelkiismeret furdalás nélkül végzett volna vele? De akkor soha nem tudta volna meg, hogy milyen megbízni valakiben, szeretni őt, az után az eset után.


Kategória: Anime > Tokyo Ghoul, Anime Szereplők: Donato Porpora, Kamishiro Rize, Koutarou Amon, Saját/más Szereplő, Tsukiyama Shuu
Műfaj: AU, Dráma, Ero guro, Erotikus, Haláltánc, Horror, Incest, Novella, OOC, Regény, Romantikus, Sötét, Shoujo-ai
Sorozat: Tokyo Ghoul
Fejezet: 8 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 12540 Megtekintve: 2152
Beküldve: 2015.09.02 Frissítve: 2016.05.07 [Jelentés írása]
Tartalom: Adott három teljesen más, de egymással nagyon jóban lévő lány, akik egy nap arra kelnek, hogy egy nem létező világban kötnek ki, amit úgy-ahogy ismernek, keveset tudnak róla, de annyi feltűnik nekik, hogy itt a világ teljesen más, mint amit ismertek.
Azaz kikötnek Narutóék világában, amiben a neveken, kinézeteken, képességeken, helyeken kívül semmi sem ugyanaz.


" Kábán pislogva tértek egyszerre magukhoz. Először csak haloványan észlelték a külvilágot, az álmosságot még ki kellett dörzsölniük a szemükből. Mikor ez megvolt, furcsállkozva pislogtak a környezetre, határozottan nem itt aludtak el. Meg nem is együtt aludtak el, hanem mindegyikük otthon volt, mikor elaludt, tehát jogosan merült fel bennük a kérdés, hogy hogyan kerültek ide? Apropó hol van ez az ide?"
Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Akamaru, Akasuna no Sasori, Akatsuki, Deidara, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hidan, Hoozuki Suigetsu, Hoshigaki Kisame, Hyuuga Hinata, Inuzuka Kiba, Jiraiya, Juugo, Kakuzu, Killer Bee, Konan, Maito Gai, Namikaze Minato, Orochimaru, Pein, Rock Lee, Sai, Saját/más Szereplő, Sarutobi Konohamaru, Senju Hashirama, Senju Tsunade, Subaku no Gaara, Tenten, Tobi, Uchiha Itachi, Uchiha Madara, Uchiha Obito, Uchiha Sasuke, Uzumaki Karin, Uzumaki Kushina, Uzumaki Nagato, Uzumaki Naruto, Yahiko, Yakushi Kabuto, Zetsu
Műfaj: Akció, AU, Fantasy, Humor, Kaland, Mese, Regény
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 422 Megtekintve: 210
Beküldve: 2016.02.26 Frissítve: 2016.02.26 [Jelentés írása]
Tartalom:

Natsumi Saeko egy átlagos gimnazista lány, akit mindenki utál az iskolában. Saekonak egy nap új osztálytársa lesz, aki viszont barátságosan közeledik hozzá. Saeko múltja sötét és félelmetes, és ez szép lassan ki is derül a srác számára, aki tudja, hogy élete sztorija most kezdődik el a lány oldalán. Sok mindenen mennek majd keresztül, és, hogy happy end-e a vége? Az is ki fog derülni!


Kategória: Egyéb Kategória, Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Saját/más Szereplő
Műfaj: Akció, Erotikus, Fantasy, Horror, Humor, Kaland, Krimi, Mítosz, Misztikus, Pornó, Regény, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 11 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 13783 Megtekintve: 3029
Beküldve: 2015.09.27 Frissítve: 2015.11.25 [Jelentés írása]
Kantana - ÓriáskerékKorosztály: 12+ starstarstarstarstar [Kritika - 1]
Tartalom: Hogy hol a kezdet és hol a vég? Saját bőrömön tapasztalhattam meg valamit, ami egy örök életre szóló lecke volt a
számomra és lehet, hogy semmit nem tanultam az egészből...De az leirhatatlan, hogy mekkora jelentősége van az egésznek...
Mit ember meg nem érthet, tárgy nem érezhet, az állatok nem sejtnek és egy sokkal hatalmasabb erő vezérel...Talán a sors...
talán valami még hatalmasabb, aki életünk szinpadát öszerakta, a szerepet megirta, s mi anélkül játszanánk el, hogy
bármit is megérthetnék az egész szindarabból...Ki tudhatná jobban az elmesélni, mint én...Mi is történt...A történelem
úgy tűnik megismétli önnmagát, s most itt állok, de tudom, hogy fontos...Elmesélhetetlen, megmagyarázhatatlan, de mindenki
érteni fogja, s mégsem...
Kategória: Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Nincs
Műfaj: Regény
Sorozat: Nincs
Fejezet: 8 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 6400 Megtekintve: 1901
Beküldve: 2015.08.15 Frissítve: 2015.08.20 [Jelentés írása]
Yuu - It's in the bloodKorosztály: 18+ [Kritika - 0]
Tartalom:

Hát itt vagyok, ismét egy True Bloodos ficivel, ami most több fejezetes lesz, összesen 6 fejezetből áll. Nem mondom, hogy könnyű volt, mert nem volt az sőt, ha néhol kissé magyartalannak tűnik némelyik mondat, hát ezer bocsi érte, de minden tőlem telhetőt megtettem, hogy értelmesen visszatudjam adni nektek :) Az eredeti szerző CavalierQueen :) Annyi figyelmeztetésem van, hogy 18 éven aluliaknak nem ajánlott, mert nagy részt szexről szól, bár az első fejezetben nem igazán terjed ki arra, majd 2.fejezettől indulnak be az események :) Ami nem tudom, hogy mikor fog érkezni, de igyekszem vele :) Jó olvasást hozzá ^^


Kategória: Sorozat, Sorozat > True Blood Szereplők: Eric Northman, Sookie Stackhouse
Műfaj: Erotikus, Lemon, Regény, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 2483 Megtekintve: 236
Beküldve: 2015.07.04 Frissítve: 2015.07.04 [Jelentés írása]
Tartalom:

Befejezett!

Van több univerzum, ami párhuzamos a Bleach univerzumával. Az egyik ilyen univerzumból érkezik három idegen egy másik ugyanolyan, de mégis teljesen más univerzumba, ahol nem Aizen az áruló, Toushiro szeret cuki és kisgyerek lenni, Kyouraku a legszorgalmasabb kapitány, és így tovább. XD

Többet nem mondok, olvasd el, ha érdekel! :)

 

Minden karakter nagyon OOC lesz. :D


Kategória: Anime, Anime > Bleach Szereplők: Abarai Renji, Aizen Souske, Barragan, Grimmjow Jeagerjaques, Halibel, Hisagi Shuuhei, Hitsugaya Toushiro, Hnamori Momo, Iba Tetsuzameo, Ichimaru Gin, Inoue Orihime, Ise Nanao, Kensei Muguruma, Kira Izuru, Komamura Sajin, Kotetsu Isane, Kotetsu Kyone, Kotsubaki Sentaro, Kuchiki Byakuya, Kuchiki Rukia, Kujasichi Yachiru, Kurosaki Ichigo, Kuroshutsi Mayuri, Kuroshutsi Nemu, Kyouraku Shunsui, Madarame Ikkaku, Matsumoto Rangiku, Nnoitra Jiruga, Oomaeda Marechiyo, Sasakibe Chouyirou, Shihouin Yoruichi, Stark, Soi Fon, Szado "Chad" Jaszutora, Szayel Apollo Granz, Tousen Kaname, Ukitake Juushioru, Ulquiorra Schiffer, Unohana Retsu, Urahara Kisuke, Uryuu Ishida, Yamamoto Genyruusai Shigekuni, Yammi, Zaraki Kenpachi, Zommari Le Roux
Műfaj: Akció, AU, Fantasy, Humor, Kaland, OOC, Regény
Sorozat: Nincs
Fejezet: 12 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 8594 Megtekintve: 4858
Beküldve: 2014.12.14 Frissítve: 2015.04.10 [Jelentés írása]