Műfaj: Humor
Egyéb eredmények: 6 Sorozat
Történet
Ayako - Eyes of AmaterasuKorosztály: 16+ starstarstarstarstar [Kritika - 161]
Tartalom:

Gondolkoztatok már azon, hogy mekkora változást idézhet elő egyetlen kis esemény? Például ha egy nap jobbra fordultál volna sétálás közben és nem balra, vagy nem felejtetted volna el a mosogatást?

Uzumaki Naruto életében is történik egy ilyen változás. Öt évesen a Kyuubi fesztiválon egy csapat részeg ember nagyon csúnyán összeveri, és magára hagyják az erdőben. Haldoklik, a sebei túl súlyosak, a róka pedig nem tud elég chakrát kipréselni a pecséten, hogy megmentse. Élet és halál között lebegve találkozik egy nővel.

Hogy ki ez a nő? Nem más, mint Amaterasu a nap istennő.

Az istennő egy szörnyű háború közeledtét jósolja, amelyből kiemelkedik majd két harcos. Amaterasu és Tsukuyomi Követei. A nap istennő úgy dönt, hogy Narutot választja követének és megajándékozza őt egy személyre szabott doujutsuval, a Ryugokugannal és rá bízza a feladatot, hogy összegyűjtse a világban szétszóródott Ryugoki ereklyéket, amik segítségére lesznek majd a harcban.

FIGYELMEZTETÉSEK:

- Egyes karaktereket összevonok, eltörlök vagy OOC-k lesznek.

- A történet AU (Alternativ Unirverzum), tehát ehhez tessék tartani magunkat

- Sakura, Sasuke szégyenítés az elején

- No yaoi

- Naruto x Harem (eddig biztos tagjai: Hinata, Ino, Anko) Kivételek: Shizune, Tsunade, Sakura. Nekik más dolgokat szánok.

- Erős, okos Naruto


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hyuuga Hinata, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: Akció, AU, Crossover, Fantasy, Humor, Idegen szavak, Kaland, OOC, Regény, Romantikus, Sötét, Saga/Hőstörténet
Sorozat: Konoha Reimagined!
Fejezet: 44 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 181131 Megtekintve: 18862
Beküldve: 2017.09.24 Frissítve: 2019.04.16 [Jelentés írása]
Sue - BlogKorosztály: 16+ starstarstarstarstar [Kritika - 5]
Tartalom:

Az életem apró részletei, érzései és kétségei. Aki kíváncsi rám; egy átlagos emberre, átlagos álmokkal, olvassa el.


Kategória: Egyéb Kategória, Egyéb Kategória > Blog, Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Nincs
Műfaj: Blog (internetes napló), Dráma, Humor, Kaland, Regény, Riport, Romantikus, Történelmi, Utópia
Sorozat: Nincs
Fejezet: 3 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 3643 Megtekintve: 2225
Beküldve: 2010.05.23 Frissítve: 2019.01.03 [Jelentés írása]
Tartalom:

Leginkább humoros, kimaradt jelenetek, amik nem passzoltak bele a tényleges történetbe, de túl jól szórakoztam rajtuk.

Jó szórakozást!


Kategória: Anime > Naruto Szereplők: Aburame Shino, Akamaru, Akimichi Choji, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Inuzuka Kiba, Jiraiya, Nara Shikamaru, Rock Lee, Sai, Saját/más Szereplő, Sarutobi Asuma, Shimura Danzo, Shizune, Subaku no Gaara, Subaku no Kankuro, Subaku no Temari, Tenten, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto, Yamanaka Ino, Yamato, Yuuhi Kurenai
Műfaj: Akció, AU, Humor, OOC
Sorozat: Konoha Reimagined!
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 3015 Megtekintve: 60
Beküldve: 2018.12.05 Frissítve: 2019.01.02 [Jelentés írása]
Tartalom:

Yusukéék egy küldetést kapnak, amibe Keiko, Yukina és a három éve halott Raizen is besegít. Karakurába kell menniük megfigyelni, és elkapni egy démont. Ahol megismerkednek saját, ottani énjeikkel.

Edina világ életében Japánba akart látogatni. Mikor egy iskolai versenyen nyer egy Karakurai utat a fellegekben jár. Főleg mikor kiderül, hogy ha akarja, akkor ott járhatja ki a középiskolát. Ő persze igent mond.

Rukia, Byakuya és Renji épp visszaakarnak térni a Lelkek Világába, hogy Rukiát halálra ítéljék, mikor megjelenik egy furcsa köd, ők pedig egy másabb Karakurában jelennek meg.

Vajon Yusukéék sikerrel járnak?
Vajon Edina jól döntött, hogy elfogadta az ösztöndíjat?
Vajon Rukiáék hazatérhetnek valaha?


Kategória: Anime > Soul Eater, Anime > Bleach, Anime > Fairy Tail, Anime > Inuyasha, Anime > Yu Yu Hakusho, Anime > Kaleido Star Szereplők: Aaroniero Arruruerie, Abarai Renji, Aizen Souske, Arisawa Tatsuki, Asano Keigo, Ayasegawa Yumichika, Black Star, Botan, Death the Kid, Erza Scarlet, Franken Stein, Gazille, Genkai, Ginta, Gray Fullbaster, Grimmjow Jeagerjaques, Halibel, Hanakari Jinta, Hiei, Hisagi Shuuhei, Hitsugaya Toushiro, Hiyori Sarugaki, Hnamori Momo, Honshou Chizuru, Ichimaru Gin, Inoue Orihime, Ise Nanao, Izayoi, Jellal Fernandes, Kagome Higurashi, Kalos, Kazuma Kuwabara, Keiko Yukimura, Ken Robbins, Kensei Muguruma, Kira Izuru, Kojima Mizuiro, Kotetsu Isane, Kotetsu Kyone, Kotsubaki Sentaro, Kuchiki Byakuya, Kuchiki Rukia, Kurosaki Ichigo, Kurosaki Isshin, Kurosaki Karin, Kurosaki Yuzu, Kuroshutsi Mayuri, Kuroshutsi Nemu, Kyouraku Shunsui, Leila Hamilton, Leon Oswald, Levy McGarden, Lisa Yadomaru, Lisanna Straus, Loke, Lucy Heartfilia, Madarame Ikkaku, Maka Albarn, Mashiro Kuna, Matsumoto Rangiku, Mavis Vermillion, Natsu Dragneel, Nel Tu Oderschvank (Neliel), Nnoitra Jiruga
Műfaj: Akció, AU, Crossover, Dráma, Fantasy, Humor, Idegen szavak, Kaland, OOC, Regény, Romantikus, Saga/Hőstörténet, Sport
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 320 Megtekintve: 55
Beküldve: 2018.12.17 Frissítve: 2018.12.17 [Jelentés írása]
Beküldve: 2018.12.09 Frissítve: 2018.12.12 [Jelentés írása]
Shidenna - Novellák Korosztály: 18+ [Kritika - 0]
Tartalom:

Ez a novellás-kötet azért készült, hogy bemutassam a kimaradt részekből néhány részletet. Evelyne Piton első Roxforti évében játszódnak, vagy az előtt.


Kategória: Film/Könyv > Harry Potter Szereplők: Draco Malfoy, Ginevra McGalagony, Hagrid, Hermione Granger, Lucius Malfoy, Más szereplő, Neville Longbottom, Pansy Parkinson, Perselus Piton, Remus Lupin, Saját/más Szereplő
Műfaj: AU, Humor, Novella, OOC
Sorozat: Evelyne Piton Roxfortos évei
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 194 Megtekintve: 16
Beküldve: 2018.12.11 Frissítve: 2018.12.11 [Jelentés írása]
Tartalom:

Evie gazdag félvér boszorkány-palánta. Perselus és Luna legidősebb lánya.  Az ő iskolás éveit követhetjük nyomon. Az Egy esküvő és egyéb kellemetlenségek című HP-s történet adta az ihletet. Remélem mindenkinek elnyeri a tetszését.


Kategória: Egyéb Kategória > Saját történetek, Film/Könyv > Harry Potter Szereplők: Albus Dumbledore, Bill Weasley, Charlie Weasley, Draco Malfoy, Fred Weasley, George Weasley, Ginevra McGalagony, Ginny Weasley, Hagrid, Harry Potter, Hermione Granger, Lucius Malfoy, Molly Weasley, Neville Longbottom, Pansy Parkinson, Percy Weasley, Perselus Piton, Remus Lupin, Ron Weasley, Saját/más Szereplő
Műfaj: Akció, AU, Fantasy, Humor, Idegen szavak, Kaland, OOC, Regény, Saga/Hőstörténet
Sorozat: Evelyne Piton Roxfortos évei
Fejezet: 2 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 848 Megtekintve: 47
Beküldve: 2018.12.11 Frissítve: 2018.12.11 [Jelentés írása]
Akamana - Démoni maszkKorosztály: 16+ [Kritika - 0]
Tartalom:

Mona csak vett egy könyvet a sarki boltban. De a sarki bolt sem véletlenül van ott, mint ahogy az a bizonyos könyvecske sem random "ott volt". Jelentése van ezeknek a dolgoknak. Méghozzá elég fontos. Például mit keres Ichigo Mona ágyában?


Kategória: Anime > Bleach Szereplők: Abarai Renji, Ayasegawa Yumichika, Hitsugaya Toushiro, Inoue Orihime, Kon, Kuchiki Byakuya, Kuchiki Rukia, Kurosaki Ichigo, Madarame Ikkaku, Matsumoto Rangiku, Nova, saját szereplő, Shihouin Yoruichi, Soi Fon, Urahara Kisuke, Uryuu Ishida, Yamada Hanatarou, Zaraki Kenpachi
Műfaj: AU, Crossover, Dráma, Erotikus, Horror, Humor, Idegen szavak, Kaland, OOC, Romantikus, Sötét, Shoujo-ai, Shounen-ai
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 348 Megtekintve: 41
Beküldve: 2018.11.10 Frissítve: 2018.11.10 [Jelentés írása]
Tartalom:

Naruto fic! Hyuuga Hiashi és Hyuuga Hizashi ikrek. Testvérek. De jelent ez egyáltalán valamit? Mindkettőjük sorsa eleve elrendelt, ezt tudjuk, de hogyan jutnak el a beteljesítéséig? Hizashit taszítják a szigorú és embertelen törvények, és Hiashit épp ellenkezőleg... Vajon történhet valami, ami miatt Hiashi más belátásra jut? Lehetnek ők még TESTVÉREK?


Kategória: Anime, Anime > Naruto Szereplők: Hyuuga Hinata, Hyuuga Neji, Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto
Műfaj: Horror, Humor, Regény, Sötét, Shounen-ai
Sorozat: Nincs
Fejezet: 4 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 11667 Megtekintve: 146
Beküldve: 2018.09.07 Frissítve: 2018.10.26 [Jelentés írása]
BlackY - DeathGate EmpireKorosztály: 18+ starstarstarstarstar [Kritika - 6]
Tartalom:

Egy ismeretlen világ.

A harmadik játék.

Te mit tennél?

Belemennél egy újabb veszélyes kalandba?

Vagy inkább hátat fordítanál az új világnak?

A csapat ismét összeverődik. Egy újabb lehetőség csábítása vezérli őket.

 

Egy újabb lehetőség, ami elvakítja őket.

 

De vajon...

Ismét megtörténik az ami már kétszer megtörtént?

Rájönnek az igazságra?

Megtudják, hogy hová kerültek?

Mi történik, ha nem sikerül?

De tényleg...

Mi történik, ha nem sikerül?

 

Egy dolog biztos... néhány régi ismerős visszatér.


Kategória: Egyéb Kategória, Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Saját/más Szereplő
Műfaj: Akció, Dráma, Fantasy, Horror, Humor, Kaland, Misztikus, Sötét, Saga/Hőstörténet, Sci-fi, Thriller
Sorozat: Nincs
Fejezet: 42 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 180924 Megtekintve: 11554
Beküldve: 2015.01.11 Frissítve: 2018.10.20 [Jelentés írása]
Zero - Kegyetlen szerelemKorosztály: 18+ [Kritika - 0]
Tartalom:

A kegyetlen szerelem egy fiúról szól, meglepően nem tudva melyik csapatban játszik, habár van aki elterelje efféle gondolatairól a figyelmét aki nem más mint a élete megrontója, Shin Hoseok. E két srác utálja egymást, nem szeretnek egy légtérben lenni és Hoseok rettentően unszimpatikus a mi főhősünknek, Minhyuk számára. Kár, pedig amúgy az izmos srác eléggé népszerű az iskolában, látszólag sok barátja van és nincs szüksége semmi, az égadta világon semmire, hiszen menő ruhákban jár, láthatóan a közösségi oldalakon ő a sztár, mégis Minhyukot veri vagy vereti. 

(Ez a kis rész külön az összefoglalástól:

- a szereplők kpop együttesekből vannak (koreai pop banda) pontosabban Monsta X -nevű bandából

- a személyiségük az én képzeletemnek köszönhető, a valóságban nagyon rendes fazonok, imádom őket)

 

Jó olvasást!


Kategória: Egyéb Kategória, Egyéb Kategória > Blog Szereplők: Nincs
Műfaj: Akció, BL, Blog (internetes napló), Dráma, Erotikus, Humor
Sorozat: Nincs
Fejezet: 2 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 5728 Megtekintve: 75
Beküldve: 2018.09.25 Frissítve: 2018.10.07 [Jelentés írása]
Tartalom: Ivánék Iván falván egy éjjel sikolyra ébrednek fel. Hogy mi sül ki ebből, vagy mi lesz? A történet bár befejezetlen, de részben elárulja.
Kategória: Egyéb Kategória > Saját történetek, Egyéb Kategória Szereplők: Saját/más Szereplő
Műfaj: Humor
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 1274 Megtekintve: 27
Beküldve: 2018.01.27 Frissítve: 2018.01.27 [Jelentés írása]
BlackY - Assassin RivalsKorosztály: 18+ starstarstarstarstar [Kritika - 2]
Tartalom:

A főhősünk egy rendkívül sötét múlttal rendelkező, fiatal fiú, aki egy új életet próbál kezdeni.

A történet két azonos típusú, mégis sokban különböző iskola ellentétéről szól. Az ellentét oka nem más, mint egyszerű versengés. Mindkét suli ki akar emelkedni az országban található hasonló intézmények közül és az első számú orvgyilkos iskolává szeretne válni. 

A két iskola teljes mértékben illegális, ezért titkosítottan működnek.

Hogy ki fog győzni?

Olvasd el és mindenre fény derül ;)


Kategória: Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Saját/más Szereplő
Műfaj: Akció, Crossover, Dráma, Horror, Humor, Idegen szavak, Kaland, Krimi, Misztikus, Regény, Sport
Sorozat: Nincs
Fejezet: 4 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 9987 Megtekintve: 717
Beküldve: 2016.01.12 Frissítve: 2017.12.19 [Jelentés írása]
Minseo - LoserKorosztály: 18+ [Kritika - 0]
Tartalom:

G-Dragon a főszereplő. Jiyong árva és 17 éves. Egy 17 évesnek milyen kilátásai lehetnek az életre, ha árva? Mi hajtja őt, hogy minden nap életben maradjon és ne legyen öngyilkos? De mi van akkor, ha fordul a kocka és az életét kell nagy becsben tartania, mert könnyen elveszítheti? 

Tipikus kamasz tipikus érzelmekkel és önzőséggel. Nincs benne semmi különleges, még is börtönbe kerül. De hogy szökhet meg, ha szinte minden körülmény ellene szól?  

Jiyongnak nem csak az életéért kell felelnie, hanem a bűntudattal, a felelősséggel és azzal, hogy bizony rendesen behúzták a maszlagba. Ha pedig nem tud sehogy sem kilábalni belőle, lehet örökre ott marad.


Kategória: Egyéb Kategória Szereplők: Nincs
Műfaj: AU, BL, Blog (internetes napló), Dráma, Erotikus, Groteszk, Horror, Humor, Lemon, Romantikus, Sötét, Saga/Hőstörténet
Sorozat: Nincs
Fejezet: 3 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 8822 Megtekintve: 105
Beküldve: 2017.09.22 Frissítve: 2017.10.22 [Jelentés írása]
omashu - The FlingKorosztály: 18+ [Kritika - 0]
Tartalom:

Történetünk a undor és retardáltság határán mozog. Egy tudós, egy tolvaj és egy kedvenc utazásai miközben problémákra keresnek megoldásokat.


Kategória: Egyéb Kategória, Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Nincs
Műfaj: Fantasy, Humor, Misztikus, Regény
Sorozat: Nincs
Fejezet: 2 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 2642 Megtekintve: 140
Beküldve: 2017.10.15 Frissítve: 2017.10.15 [Jelentés írása]
Stella - Rabul ejtettélKorosztály: 16+ [Kritika - 0]
Tartalom:

" Bárki, aki igazán a bűnüldözésre és a bűnözők legyőzésére adja a fejét, az tanuljon meg nagyon figyelni. "


Kategória: Egyéb Kategória Szereplők: Nincs
Műfaj: Akció, Humor, Krimi, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 2335 Megtekintve: 32
Beküldve: 2017.09.30 Frissítve: 2017.09.30 [Jelentés írása]
Ayako, - [Add]ictionKorosztály: 16+ starstarstarstarstar [Kritika - 30]
Tartalom:

Nehéz az élet, főleg ha hat testvér él együtt. Még nehezebb, ha ezek a testvérek a legkülönfélébb és legfurcsább szokásoknak hódolnak.

Hozzá lett adva egy prológus, amiben megtalálhatók az általános tudnivalók a testvérekről.


Kategória: Egyéb Kategória, Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Nincs
Műfaj: AU, BL, Humor, Idegen szavak, OOC
Sorozat: Nincs
Fejezet: 49 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 63628 Megtekintve: 12752
Beküldve: 2015.07.17 Frissítve: 2017.08.06 [Jelentés írása]
ytporo - A két narrátor esete Korosztály: 12+ starstarstarstarstar [Kritika - 1]
Tartalom:

Mi történik akkor, ha van két narrátor, akik egy alaptörténetet teljesen másképp, akár más idősíkba helyezve akarnak elmesélni? 

 

"-Egyszer régen egy messzi-messzi...

- Messzi-messzi az apád valaga, az!"

 

Avagy a tökéletes példa, hogy miért nem jó a túl sok rossz az ember életében és ez mennyire hat ki a random kitalált hülyeségekre. Nem hosszú szösz következik. 

 

Enyhe káromkodást, körülbelül ovis szintre süllyedve tartalmaz. 


Kategória: Egyéb Kategória, Film/Könyv, Film/Könyv > Star Wars Szereplők: Nincs
Műfaj: Humor
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 115 Megtekintve: 83
Beküldve: 2017.07.10 Frissítve: 2017.07.10 [Jelentés írása]
Tartalom:

Tűzgyűrű fandomban íródott drabble gyűjtemény. Különböző pillanatokat ragad ki a filmből, illetve tesz hozzá az abból megtudott információk alapján.

A gyűjtemény párom karácsonyi ajándéka volt, de gondoltam ideje megosztanom veletek is :) 


Kategória: Film/Könyv > Tűzgyűrű /Pacific Rim, Film/Könyv Szereplők: Hannibal Chow, Newt Gotlieb, Raleigh Antrobus, Stacker Pentecost
Műfaj: Akció, AU, Dráma, Drabble, Humor, Idegen szavak, Mecha, Sci-fi
Sorozat: Nincs
Fejezet: 29 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 3496 Megtekintve: 8793
Beküldve: 2014.02.11 Frissítve: 2017.07.05 [Jelentés írása]
Tartalom:

Hát, ez egy elég rendhagyó történet lesz tőlem, de nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek!

A nagy háborúnak vége, Harry pedig élhetné tovább az életét, mint a többi varázsló. Ám a veszteségek túl nagy súllyal nehezednek a vállára. A három jó barát Dracóval kiegészülve úgy döntenek, hogy visszatérnek a Roxfortba, hogy befejezzék az iskolát. Természetesen ez az év sem telhet el izgalmak nélkül, amit egy bizonyos új sötét varázslatok kivédése tanár hoz magával. Az események sűrűjében Harry és Draco hirtelen lánnyá változik (gender-bender), rég látott szereplők jelennek meg újra, és a veszély is ismét felüti a fejét! Lesz itt romantika, akció és meglepetések dögivel! :) Jó szórakozást!

 

Köszönettel tartozom csomorának, aki volt olyan kedves, és kijavította nekem a hibákat, ezzel lehetővé téve, hogy feltegyem ide a történetem, hogy (remélhetőleg) sokakat szórakoztassak vele!

 

A szerzői jogok mind az írónőt illetik, én csak kölcsönvettem a világot és a szereplőit, és eljátszadoztam velük egy kicsit!


Kategória: Film/Könyv > Harry Potter Szereplők: Alastor Mordon, Albus Dumbledore, Arthur Weasley, Bill Weasley, Charlie Weasley, Draco Malfoy, Fred Weasley, George Weasley, Ginevra McGalagony, Ginny Weasley, Hagrid, Harry Potter, Hermione Granger, James Potter, Lily Potter, Lucius Malfoy, Más szereplő, Molly Weasley, Neville Longbottom, Nymphadora Tonks, Pansy Parkinson, Percy Weasley, Perselus Piton, Peter Pettigrew, Remus Lupin, Ron Weasley, Saját/más Szereplő, Seamus Finnigan, Sirius Black, Viktor Krum, Voldemort
Műfaj: Akció, AU, Dráma, Humor, Kaland, OOC, Romantikus, Sötét
Sorozat: Nincs
Fejezet: 15 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 50848 Megtekintve: 2551
Beküldve: 2016.05.17 Frissítve: 2017.06.03 [Jelentés írása]