A magyar helyesírás szabályai tizenegyedik kiadás

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

A MAGYAR HELYESÍRÁS SZABÁLYAI

TIZENEGYEDIK KIADÁS
MÁSODIK (VÁLTOZATLAN) LENYOMAT

 

SZABÁLYZAT

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

 

 

Írás és helyesírás

 

1. Az írás közlendőink rögzítése látható jelekkel. A helyesírás valamely nyelv írásának közmeg­állapo­dáson alapuló és közérdekből szabályozott eljárásmódja, illetőleg az ezt tükröző, rögzítő és irányító szabályrendszer.

A magyar helyesírás

2. Helyesírásunk betűíró, latin betűs, hangjelölő és értelemtükröző írásrendszer.

a) Írásunk betűíró rendszerű, mert legkisebb egységei nem szót vagy szótagot rögzítő írásjegyek, hanem hangokat jelölő betűk.

b) Helyesírásunk a latin betűs írások közé tartozik, mert a sajátos magyar betűsor a latin betűkészlet­ből alakult ki.

c) A magyar írás hangjelölő, mert betűi legtöbbször a szóelemekben valóban kiejtett hangokra utalnak, szemben az olyan írásokkal, amelyekben a leírt forma jelentős mértékben eltérhet a kiejtéstől.

d) Írásunk sokat tükröz a magyar nyelv rendszeréből: a szóalakokban általában ragaszkodunk a szó­elemek feltüntetéséhez; az írásmóddal érzékeltetjük a tulajdonnevek különféle fajtáit; a különírás és az egybeírás révén megkülönböztetjük egymástól a szókapcsolatokat és az összetételeket; az össze­tett szavak elválasztásakor tekintettel vagyunk a szóhatárokra; stb. Ez hozzásegít a közöl­ni­valók pontos ki­fejezéséhez és gyors felfogásához. Helyesírásunkat ezért nevezhetjük értelem­tükrözőnek is.


A BETŰK

 

3. Nyelvünk hangjainak (pontosabban hangtípusainak, azaz fonémáinak) írott vagy nyomtatott jeleit betűknek nevezzük. A magyar betű vagy egyjegyű, azaz egyetlen írásjegy: e, í, á, ü; b, r, s, v; stb.; vagy többjegyű, azaz írásjegyek kapcsolatából áll: cs, sz, ty, zs; dzs; stb.

Mind kézírásban, mind nyomtatásban vannak kisbetűink: a, ő; c, r, gy, zs, dzs; és vannak nagybetű­ink: A, Ő; C, R, Gy, Zs, Dzs; stb. (Vö. 5., 8., 10.)

 

A magánhangzók írása

 

4. Magánhangzóinkat egyjegyű betűkkel jelöljük; egy részük ékezet nélküli, más részük ékezetes (vagyis ponttal vagy vonással van ellátva).

a) A rövid magánhangzókat jelölő hét betűt pont nélkül, illetőleg egy vagy két ponttal írjuk: a, e, o, u; i, ö, ü: ceruza, nyolc, közül, szikes, iparkodik stb.

b) A hosszú magánhangzókat jelölő hét betűre egy vagy két vonást teszünk: á, é, í, ó, ú; ő, ű: játék, lódít, húr, hős, űr stb.

5. A magánhangzókat jelölő nagybetűkre mind kézírásban, mind nyomtatásban ugyanúgy föl kell tenni az ékezeteket, mint a kisbetűkre: Ökrös, Ürményi, Ázsia, Óbuda, Őze stb. – Csak a rövid i nagybetűs alakján nincs pont: Ilona, Izland stb. A hosszú nagy Í-re azonban ki kell tenni az ékezetet: Írország, Új Írás stb.

6. A magánhangzók időtartamának fontos nyelvi szerepe van; más szó lehet a rövid és más a hosszú magánhangzós:

akar – akár

kemény – kémény

bal – bál

öt – őt

oda – óda

irt – írt

áru – árú

tüzért – tűzért

koros – kóros – kórós stb.

Vereb – veréb – véreb stb.

 

Stilisztikai okból (a szokatlanul hosszú ejtés érzékeltetésére) a magánhangzót jelölő betűket hal­moz­hatjuk is: Één? Góóól! Neeem. Stb.

 

A mássalhangzók írása

 

7. Mássalhangzóinkat egy- vagy többjegyű, mellékjel nélküli betűkkel jelöljük.

a) A mássalhangzókat jelölő betűk közül tizenhét egyjegyű: b, c, d, f, g, h, j, k, l, m, n, p, r, s, t, v, z: pálma, fejtegetés, kér stb. Nyolc betűnk kétjegyű: cs, dz, gy, ly, ny, sz, ty, zs: batyu, csökönyös stb.; egy betűnk pedig háromjegyű: dzs: lándzsa stb.

b) A mássalhangzók hosszúságát betűkettőzéssel jelöljük. – Az egyjegyűeket kétszer írjuk le: bb, cc, dd, ff, gg, hh, jj, kk, ll, mm, nn, pp, rr, ss, tt, vv, zz: add, aggot, kellett stb. – A többjegyűeket csak az összetett szavak határán kettőzzük teljesen: jegygyűrű, fénynyaláb, díszszemle stb.; egyéb helyzetek­ben egyszerűsítve kettőzzük őket, vagyis csak első jegyüket írjuk kétszer: ccs, ddz, ddzs, ggy, lly, nny, ssz, tty, zzs: loccsan, eddzük, asszonnyal stb. [De elválasztáskor: locs-csan, edz-dzük, asz-szony-nyal stb.; vö. 226. f), 227.]

8. A többjegyű betűknek csak az első jegyét írjuk nagybetűvel: Csoma, Dzsingisz, Szolnok, Zsolt stb. Ugyanígy: Ssz! (indulatszó); Nyár van. (mondat); stb.

A csupa nagybetűkben írt betűszókban a többjegyű betűk minden jegyét naggyal írjuk: KISZ, CSKP, GYSEV stb. [Vö. 283. a)] – Hasonlóképpen járunk el akkor is, ha bármely szót (vagy akár hosszabb szö­ve­get) végig nagybetűvel írunk: CSOMAGMEGŐRZŐ; TILOS A DOHÁNYZÁS; stb.

9. A mássalhangzók időtartamának fontos nyelvi szerepe van; más szó lehet a rövid és más a hosszú mássalhangzós:

hal – hall

hason – hasson

len – lenn

feje – fejje

eset – esett

orom – orrom

megy – meggy stb.

kasza – kassza stb.

 

Stilisztikai célból (a szokatlanul hosszú ejtés érzékeltetésére) a mássalhangzót jelölő betűket többszörözhetjük is: Nnem! Terringettét! Psszt! Stb.

 

Az ábécé

 

10. Az ábécé a betűk meghatározott felsorolási rendje. A magyar magánhangzókat és mással­hang­zó­­kat jelölő 40 kisbetű hagyományos állománya és sora (a magyar ábécé): a, á, b, c, cs, d, dz, dzs, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, ly, m, n, ny, o, ó, ö, ő, p, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ű, v, z, zs.

A magyar nagybetűk sorrendje ugyanaz, alakjuk a következő: A, Á, B, C, Cs, D, Dz, Dzs, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, Ly, M, N, Ny, O, Ó, Ö, Ő, P, R, S, Sz, T, Ty, U, Ú, Ü, Ű, V, Z, Zs. (Vö. 3., 5., 8.)

11. A magyar írásgyakorlatban is gyakran előforduló q-t, w-t, x-et és y-t így soroljuk be ábécénkbe: … p, q, r … v, w, x, y, z, zs; … P, Q, R … V, W, X, Y, Z, Zs.

A ch-t a betűrendbe sorolás szempontjából (bármely hangértékben áll is) c + h kapcsolatnak tekintjük. (Vö. 15.)

12. Régi, ma már egyébként nem használatos magyar betűkkel családneveinkben találkozunk. (Vö. 87., 157.) Ezek a többnyire kétjegyű betűk magánhangzókat és mássalhangzókat egyaránt jelölhetnek:

 

aa = á: Gaal [e.: gál]

ch = cs: Madách [e.: madács]

eé = é: Veér [e.: vér]

cz = c: Czuczor [e.: cucor]

eő = ö: Eötvös [e.: ötvös]

s = zs: Jósika [e.: józsika]

ew = ö: Thewrewk [e.: török]

th = t: Csáth [e.: csát]

oó = ó: Soós [e.: sós]

ts = cs: Takáts [e.: takács]

y = i: Kölcsey [e.: kölcsei] stb.

w = v: Wesselényi [e.: veselényi] stb.

 

Az ilyen régi betűket tartalmazó nevek betűrendi besorolásának módjáról a 15. pont szól.

13. Az idegen tulajdonnevekben és egyéb szavakban más ábécék betűi és betűkapcsolatai is előfor­dul­nak mind magánhangzók, mind mássalhangzók jelölésére:

 

angol: Greenwich [e.: grinics], joule [e.: dzsúl]

cseh: Dvořák [e.: dvorzsák], Škoda [e.: skoda]

francia: Eugčne [e.: özsen], Nîmes [e.: nim]

német: Schäfer [e.: séfer], Werther [e.: verter]

olasz: Bologna [e.: bolonya], quattrocento [e.: kvatrocsentó]

portugál: Guimarăes [e.: gimarajs], piranha [e.: piránya]

román: Tîrgovişte [e.: tirgoviste], piaţa [e.: piaca]

szerbhorvát: Đurić [e.: gyúrity], Živogošće [e.: zsivogostye]

 

Az idegen betűket és betűkapcsolatokat tartalmazó tulajdonnevek és egyéb szavak betűrendi besoro­lásá­nak elveit a 15. pont tartalmazza.

A betűrendbe sorolás

14. A betűrendbe sorolás az az eljárás, amellyel a szavakat – általában a magyar ábécé alapján – sor­rendbe szedjük. Az egységes módon való elrendezés teszi lehetővé, hogy a szavak rengetegében tájé­kozódni lehessen. A fontosabb általános szabályok, melyek a szótárakban, lexikonokban, név­sorok­ban stb. való eligazodást segítik, a következők:

a) A különböző betűvel kezdődő szavakat – a d) pontban jelzett kivételekkel – az első betűk ábécé­beli helye szerint állítjuk rendbe, illetőleg keressük meg:

acél

kettő

remény

cukor

Nagy

sokáig

csók

nyúl

szabad

gép

olasz

Tamás

hideg

öröm

vásárol stb.

 

A betűrendbe sorolás szempontjából nem teszünk különbséget a kis- és a nagybetűk között.

Az egyjegyű betűt teljesen elkülönítjük az azonos írásjeggyel kezdődő, de külön mással­hangzót jelölő kétjegyű (ill. háromjegyű) betűtől. Mindig az egyjegyű betű van előbb:

 

cudar

dac

Zoltán

cukor

domb

zongora

cuppant

duzzog

zúdul

csalit

dzsem

zsalu

csata

Dzsungária

zseni

Csepel stb.

Dzsungel stb.

Zsigmond stb.

 

b) Ha a szavak azonos betűvel vagy betűkkel kezdődnek, a sorrendet az első nem azonos betű ábécé­beli helye határozza meg:

 

lom

pirinkó

tükör

lomb

pirinyó

Tünde

lombik

pirít

tünemény

Lontay

pirkad

tüntet

lovagol stb.

Piroska stb.

tüzér stb.

 

e) A szavakat a szó belsejében és a szó végén levő betűk tekintetében a következőképpen szedjük betű­rendbe. – Az egyjegyű betűt (miként a szó elején is) teljesen elkülönítjük az azonos elemmel kezdő­dő, de külön mássalhangzót jelölő kétjegyű (ill. háromjegyű) betűtől, tehát az egyjegyű mindig meg­előzi az utóbbiakat. – Az egyjegyű betűk sorrendjében a kettőzött betűk első és második írásjegye külön-külön betűnek számít. (Vagyis: bb = b + b; rr = r + r; stb.) – A többjegyű betűk kettőzött válto­za­tait sohasem az egyszerűsített alakok szerint soroljuk be a betűrendbe, hanem a megkettőzött betűt mindig két külön betűre bontjuk, s így soroljuk a szót a megfelelő helyre. (Vagyis: ccs = cs + cs; ggy = gy + gy; ddzs = dzs + dzs; stb.)

 

kas

mennek

nagy

Kasmír

mennének

naggyá

Kassák

menü

nagygyakorlat

kastély

menza

naggyal

kasza

meny

nagyít

kaszinó

Menyhért

nagyobb

kassza

mennybolt

nagyol

kaszt stb.

mennyi stb.

nagyoll stb.

 

d) A magánhangzók rövid és hosszú változatát jelölő betűk (a – á, e – é, i – í, o – ó, ö – ő, u – ú, ü – ű) a kialakult szokás szerint mind a szavak elején, mind pedig a szavak belsejében azonos értékűnek számítanak a betűrendbe sorolás szempontjából. A magánhangzó hosszú változatát tartalmazó szó tehát meg is előzheti a rövid változatút:

 

ír

Irán

író

Irak

írandó

iroda

iram

iránt

irónia stb.

 

A rövid magánhangzós szó kerül viszont előbbre olyankor, ha két szó betűsora csak az azonos magán­hangzók hosszúsága tekintetében különbözik:

 

égbolt

kerek

szel

Égei-tenger

kerék

szél

Eger

keres

szelel

egér

kérés

szeles

éger

koros

szelés

égés

kóros

széles

egész stb.

kórós stb.

szelet stb.

 

e) A különírt elemekből álló szókapcsolatokat és az egybeírt vagy kötőjellel kapcsolt össze­tételeket minden tekintetben olyan szabályok szerint soroljuk betűrendbe, mint az egyszerű szavakat. A szó­határo­kat tehát nem vesszük figyelembe. – Ugyanez a szabály érvényes a közszavak közé besorolt tulajdon­nevekre is.

 

Kis részben

márvány

tiszafa

kissé

márványkő

Tiszahát

Kiss Ernő

márvány sírkő

Tisza Kálmán

kis sorozat

Márvány-tenger

Tisza menti

kissorozat-gyártás

márványtömb

Tiszántúl

kis számban

Márvány Zsolt

Tisza-part

kistányér

másféle

tiszavirág

kis virág stb.

másol stb.

tiszt stb.

 

f) Különleges célt szolgáló névsorokban, tárgymutatókban, kartotékokban stb. a több szóból álló egy­sé­geket vagy az egész kapcsolat, vagy csak az első elem alapján szokás besorolni, ahogyan a könnyebben kezelhetőség érdeke vagy egyéb szempont kívánja. – A könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) területén követendő eljárást szabvány írja elő (MSZ 3401).

15. A betűrendbe soroláskor a szokásostól némiképp eltérően kezeljük a régies írású magyar család­nevekben, valamint az idegen szavakban és tulajdonnevekben előforduló régi magyar, illetőleg idegen betűket.

A régies írású magyar családnevekben levő kétjegyű betűket elemeikre bontva soroljuk be (ew = e + w; ch = c + h; cz = c + z; stb.): – Az idegen ábécékben használt kapcsolatokat szintén külön betűk egymásutánjának tekintjük. (ch = c + h; oe = o + e; sch = s + c + h; stb.). – Az idegen betűk közül azok, amelyek valamelyik magyar betűtől csak mellékjelükben külön­böznek, az ábécébe soroláskor nem tekintendők önálló betűknek. Az idegen mellékjelet csak akkor vesszük figyelembe, ha az idegen mellékjeles betűt tartalmazó szó betűinek sorában nincs más különbség. Ilyenkor az idegen mellékje­les szó kerül hátrább:

 

cérna

Gaal

moshat

Černý

galamb

mosna

Champagne

Gärtner

Mošna

Cholnoky

gáz

mosópor

címez

geodézia

Mřsstrand

cukor

Georges

mostan

Czuczor

góc

munka

csapat stb.

Goethe stb.

Muńoz stb.

16. Az olyan sajátos célú munkák (lexikonok, enciklopédiák, atlaszok és térképek névmutatói stb.), amelyekben magyar és idegen nyelvű szóanyag erősen keveredik egymással, rendszerint az úgyneve­zett általános latin betűs ábécét követik: a, b, c, d, e, f, g, h, i, j, k, l, m, n, o, p, q, r, s, t, u, v, w, x, y, z. Ebben a rendszerben mind a magyar, mind az idegen többjegyű betűknek minden egyes eleme külön, önálló egységnek számít, és a besorolás nincs tekintettel sem a magyar ékezetekre, sem az idegen betűk mellékjeleire.

Az ilyenfajta munkák szavainak betűrendbe sorolása bonyolult feladat. A követendő eljárást a könyv­­tár­ügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) területén szabvány (MSZ 3401) írja elő, illetőleg belső szakmai útmutatók szabályozzák. Ezek hatálya azonban nem terjeszt­hető ki írásbelisé­günk általános gyakorlatára.


A KIEJTÉS SZERINTI ÍRÁSMÓD

17. A szóelemek leírásának alapja a történeti hagyományban kialakult, a helyesírás által is őrzött mai köznyelvi kiejtés.

Szavaink legnagyobb részének köznyelvi kiejtése határozottan megállapítható; például a kísér, kell, szalma, akác, zöld, négy stb. köznyelvi alakok, szemben a nyelvjárási (ill. régies) „késér”, „kő”, „szóma”, „ákác”, „ződ”, „nígy” stb. formákkal. Így van ez a toldalékok esetében is: a látni, házból stb. köznyelvi alakokkal szemben a „látnyi”, „házbul” stb. formák nyelvjárási (ill. régies) kiejtésűek, ezért az írásban kerülendők. A beszélt nyelvben mutatkozó ingadozásokat (pl. az „erőssen”, „szöllő” stb.), esetleg nyilvánvaló helytelenségeket (pl. a „kőrut”, „köppeny”, „ellemez” stb. ejtésmódot) he­lyes­írásunk nem veszi figyelembe, hanem az írásgyakorlat alapján is kikristályosodott köznyelvi formá­kat rögzíti, hogy általánossá válásukat segítse.

Művészi vagy tudományos célból azonban nyelvjárási, régies vagy más nem köznyelvi alakok használatára is szükség lehet.

18. A kiejtés szerinti írás elve azt jelenti, hogy a szóelemek (szótövek, képzők, jelek, ragok) írás­formá­ját köznyelvi kiejtésük szerint rögzítjük: láz, fény, ír, véd, tíz, húsz; -s, -talan, -telen, -va, -ve; -bb, -t, -j; -n, -tól, -től, -kor; stb. Legnagyobb részük ezt az írásformáját tartja meg akkor is, ha több szóelemből álló szóalakokba kerül. Bizonyos típusokban azonban a szóelemek kiejtésbeli módosulá­sát az írás is feltünteti.

A szótövek írása

19. Szavaink legnagyobb részének csak egyetlen, az általános köznyelvi kiejtést tükröző írott formája van. Néhány szócsoport azonban – a nyelvhasználatbeli váltakozás vagy ingadozás miatt – bizonyta­lan­sá­gok­ra ad okot.

Az i, u, ü és az í, ú, ű

20. Szavaink többségében az i, u, ü az egész magyar nyelvterületen rövid: igaz, fizet; ugat, fut; ürge, füst; stb. Bár sok szóban ingadozik a kiejtés, helyesírásunkban már általában kialakult, hogy mely esetekben írunk i, u, ü-t, illetőleg í, ú, ű-t.

21. Egyes szavaknak minden alakjában hosszú a szókezdő, illetőleg a szóbelseji í, ú, ű: íz, ízes, íznek; szín, színes, színez; szív, szíves, szívből; hús, húsok, húsból; súly, súlyos, súlya; új, újság, új­ra, újabb; gyűjt, gyűjtemény, gyűjtjük; hűs, hűsít, hűsek; tű, tűk, tűvel; stb. (Vö. 27.)

22. A szavak végén legtöbbször rövid i van: kocsi, kifli, bácsi, néni, kicsi, nini; Peti, Mari; stb. – Van azonban néhány hosszú í-re végződő szavunk is: sí, zrí, nyí, rí, csicsí, gyí, kikirikí stb.

23. Hosszú ú, ű van a legtöbb főnév végén: ágyú, borjú, faggyú, fiú, gyanú, háború, kátyú, koszorú, szú, tanú, varjú; betű, fésű, gyepű, gyűrű, gyűszű, mű, seprű; stb.

Vannak azonban olyan főneveink is, amelyeknek a végén az u, ü rövid: adu, alku, áru, bábu, batyu, daru, falu, gyalu, hamu, hindu, kapu, lapu, saru, satu, szaru, zsalu; bürü, eskü, menü, revü, ürü; stb. – Rövid u-val írjuk a becézett alakokat is: anyu, apu; Icu; stb.

24. A melléknevek végén mindig hosszú ú, ű van: domború, homorú, hosszú, savanyú, szomorú; gömbölyű, gyönyörű, könnyű, nagyszerű, szörnyű; stb. (Vö. 34.)

Az alakváltozatok

25. Vannak olyan szavaink, amelyek a köznyelvben kétféle alakban használatosak. Ilyenkor az írásban is mindkét alakváltozat használata jogos és helyes.

a) Magánhangzók tekintetében váltakoznak többek között a következő szavak:

fel – föl, csepeg – csöpög, fedél – födél, seprű – söprű;

csoda – csuda, csorog – csurog;

dől – dűl;

hova – hová;

levő – lévő, tied – tiéd, mienk – miénk, föveny – fövény;

lábas – lábos;

lány – leány, mért – miért, rá – reá; stb.

b) Mássalhangzók tekintetében váltakoznak többek között a következő szavak:

lenn – lent, fenn – fent, kinn – kint;

gyerek – gyermek;

foltoz – foldoz; stb.

Az alakváltozatok legtöbbször nem azonos értékűek. A hova és a hová, a lenn és a lent stb. korlátozás nélkül egymás helyébe léphet. A lány, rá stb. általános használatú, a leány, reá stb. választékos hangulatú. A csepp és a csöpp, a csend és a csönd stb. önálló szóként egymással váltogatható, de néhány összetett szavunk csak egy változatban szokásos: cseppkő, cseppfertő­zés, csendháborítás stb.

A tőváltozatok

26. Az igék és a névszók bizonyos csoportjai egyes toldalékok előtt megtartják, más toldalékok előtt megváltoztatják alapformájukat.

27. Hosszú í, ú, ú hangot tartalmazó szavaink két csoportra oszlanak. (Vö. 21.)

a) Számos szó a toldalékos alakok többségében is megőrzi a tőbeli magánhangzó hosszúságát, s csak néhány származékban váltja rövidre: zsír, zsírt, zsíros, de: zsiradék; – húsz, húszat, húszas, de: husza­dik, huszad, huszon-; – tíz, tízen, tízes, de: tized, tizen-; stb. – ír, írok, írás, írat (ige); de: irat (fő­név), iroda, irodalom; stb. – bújik, bújjon, bújócska, bújtat; de: bujkál, bujdosó; stb. – dűl, dűlt, dűlve, dűlő; de: düledezik, dülöngél, dülleszt; stb.

b) Vannak viszont szabályos í – i, ú – u, ű – ü váltakozást mutató főnevek. Írásukat meg­könnyíti a nyár – nyarat, kéz – kezet típusú szavakkal való összehasonlításuk: általában ugyanazon toldalékok előtt vált rövidre az í, ú, ű, mint a nyár vagy a kéz magánhangzója. Például:

kéz

víz

út

tűz

kézben

vízben

útban

tűzben

kézre

vízre

útra

tűzre

kézi

vízi

úti

tűzi

de:

kezet

vizet

utat

tüzet

kezek

vizek

utak

tüzek

kezes

vizes

utas

tüzes

kezünk

vizünk

utunk

tüzünk

28. A közkeletű idegen szavak jelentős részében egyes idegen eredetű képzők előtt a tőbelseji hosszú magánhangzó rövidre változik: szláv – szlavista, szlavisztika; szociális – szocialista, szocia­liz­mus; hérosz – heroikus, heroizmus; hipnózis – hipnotikus, hipnotizál, hipnotizmus; szuverén – szuvereni­tás; irónia – ironikus, ironizál; stb. Ez a szabályszerűség a tovább­képzésben is érvényesül; kollé­ga – kollegiális – kollegialitás stb. – De: akadémia, akadémikus, akadémizmus, akadémista; stb. (Vö. 206.)

29. A szóvégi a és e csak néhány toldalék előtt marad rövid, a legtöbb toldalék előtt á-ra, illetőleg é-re változik: apa, apai, de apát, apátlan; stb. – lencse, lencseféle, de: lencsét, lencsével, lencsék; stb. – Hasonlóképpen: Tompa, de: Tompát, Tompával; Ráckeve, ráckevei, de: Ráckevén, Ráckevéig; stb. – A szabály nem vonatkozik azonban a betűszókra: MTA, az MTA-t, az MTA-nak; ELTE, az ELTE-re; stb. [Vö. 286. a)]

30. A borjúk – borjak, borjút – borjat, varjúk – varjak, zászlója – zászlaja, erdője – erdeje stb. ma is élő kettős alakok, bár az a, e váltóhangú változatok jobbára választékosabbak és ritkábbak. Ugyan­így egyes v tövű névszóknak mind magánhangzós, mind pedig v hangzós tövéből létrejöhet (főképp összetételekben) azonos toldalékolású forma, például: lét – levet, szók – szavak, faluk – falvak, tetűk – tetvek; (halas)tót – (halas)tavat; stb.

31. A ború, bosszú, csepű, derű, fésű, hegedű, köpű, köszörű szó végén levő hosszú ú-val, ill. ű-vel szemben az -l képzős formában rövid u, ill. ü van: borul, bosszul, csepül, derül, fésül, hegedül, köpül, köszörül.

32. A metsz, a látszik és a tetszik ige felszólító módú alakjait – a kétféle kiejtés miatt – vagy tssz, vagy ss betűkapcsolattal írjuk: metssze és messe, látsszék és lássék, tetsszem és tessem stb. (Vö. 81.)

 

A toldalékok írása

 

33. A szavakhoz járuló toldalékoknak – a köznyelvi kiejtésben élő ingadozások ellenére – általában megvan az irodalmi nyelvben kikristályosodott, egyöntetű formájuk. A helyesírás ezeket rögzíti, s csak néhány indokolt esetben ad helyt a toldalékolásbeli kettősségeknek is.

A magánhangzók a toldalékokban

34. Mindig hosszú a magánhangzója az alábbi szóelemeknek:

az -ít, a -dít és a -sít igeképzőnek: épít, építmény, tanít, tanító, buzdít, buzdítás, mozdít, mozdítva, állandósít, állandósítani stb.;

az -ú, -ű, -jú, -jű melléknévképzőnek: négylábú, egyenáramú, fehér falú, mérsékelt árú, bőkezű, jószívű, nagy kiterjedésű, tiszta vizű; hosszú szempillájú, erős rugójú, éles elméjű, lapos tetejű; stb. (vö. 24.);

a főnevek -tyú, -tyű és -ttyú, -ttyű képzőféle végződésének: fogantyú, sarkantyú, billentyű, töpörtyű, dugattyú, szivattyú, csengettyű, pörgettyű stb. (vö. 23.);

a -ból, -ből, a -ról, -ről és a -tól, -től határozóragnak: szobából, erdőből, házról, tetőről, fától, víztől stb.;

a honnan? kérdésre felelő névutók ragszerű -ól, -ől végződésének: alól, elől, felől, mellől stb.

35. Mindig rövid a magánhangzója az alábbi szóelemeknek:

az -ul, -ül és a -dul, -dül igeképzőnek: gyógyul, gyógyulás, kerül, kerület, fordul, fordulva, pezsdül, pezsdülő stb.;

az -ul, -ül és a -stul, -stül határozóragnak: magyarul, például, feleségül, végül, ruhástul, családostul, cipőstül, csőstül stb.;

a névutók és a határozószók -ul, -ül végződésének: alul, hátul, belül, felül és fölül, közül, mögül, keresztül, nélkül stb. (kivéve: túl);

a -szor, -ször határozóragnak: háromszor, hússzor, ötször, többször stb.;

az időhatározó -kor ragjának: éjfélkor, hatkor, szürkületkor, nyolc órakor stb.;

az -ig határozóragnak: városig, hazáig, holnapig, négyig, mindig stb.;

a toldalékos szóalakok végén levő i-nek: esti, kecskeméti, házai, kertjei, kérdi, nézi, dalolni, írni, öklömnyi stb.

36. Néhány igeképzőnk különbségét az o – ó, ö – ő közti eltérés mutatja:

-odik, -ödik: alkonyodik, gömbölyödik; -ódik, -ődik: oldódik, kezdődik;

-ozik, -özik: fáradozik, öltözik; -ózik, -őzik: hallgatózik, kergetőzik;

-kodik, -ködik: árulkodik, fésülködik; -kódik, -kődik: rázkódik, veszkődik;

-kozik, -közik: kínálkozik, törülközik; -kózik, -kőzik: zárkózik, mérkőzik; stb.

A mássalhangzók a toldalékokban

37. A tárgy ragját, a t-t, mindig röviden ejtjük, ezért egy t-vel írjuk: hajót, könyvet, sast, sárgát, nyolcat, valakit stb.

38. A -képp, -képpen határozóragot két p-vel írjuk: ekképp, másképp; tulajdonképpen, voltakép­pen; stb.

39. Több toldalékunk mássalhangzóját magánhangzó után megkettőzzük, mássalhangzó után nem. Az ilyen váltakozást mutató toldalékok a következők:

a -t, -tt időjel: folyt, kente, varrtuk; csengetett, dobott, hatott, hallottuk, megrótták; stb.;

a -t, -tt igenévképző: bérelt (lakás), felforrt (víz), kitalált (történet); mosott (ruha); kitűzött (cél), el­vég­zett (munka); stb.;

a -t, -tt helyhatározórag: Vásárhelyt; Győrött, Pécsett, Vácott; Kaposvárt v. Kaposvárott; stb.;

a -t, -tt a névutók végén: iránt, közt, szerint; alatt, fölött, között, mögött stb.; kivéve: át és hosszat;

a -b, -bb középfokjel: idősb, kevésbé, helyesbít; idősebb, kevesebb, helyesebb, jobb, szebb, távolabb; stb.;

a -d, -dd személyrag a felszólító módbeli tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyű rövidebb formában: írd, nézd; sződd, edd, idd; stb.; a hosszabb formában azonban mindig csak egy -d a személyrag: írjad, szőjed stb. (vö. 45.);

a ’valamilyennek látszik’, ’valamilyennek tart’ jelentésű -l, -ll képző: fehérlik, piroslik, sötétlik; zöldell, barnállik, nagyollom; keveslem v. kevesellem, kéklett v. kékellett, kicsinyli v. kicsinyelli; stb. (vö. 45., 66.). De: helyesel.

Hasonlóképpen viselkedik a -tyú, -tyű és a -ttyú, -ttyű képzőféle végződés: fogantyú, kösöntyű; tolattyú, csengettyű; stb.

Magánhangzós és mássalhangzós kezdetet váltakoztató toldalékok

40. A fosztóképző a t végű igékhez -atlan, -etlen, a t végű névszókhoz pedig -talan, -telen változatában járul: csorbítatlan, osztatlan, fűtetlen; vetetlen; úttalan, parttalan, élettelen; stb., de: észre­vét­len, ill. hitetlen stb.

Az -atlan, -etlen képző van a befejezetlen, éretlen, fedetlen, fegyelmezetlen, képzetlen, sértetlen stb. fosztóképzős származékokban is, ezért (bár jelentésük alapján a befejezett, érett stb. alakokkal áll­nak ellentétben) ezekben sem kettőzzük a képző t-jét.

41. A műveltető képző a t végű igékhez vagy -at, -et, vagy -tat, -tet formában járul. Ha a szóvégi t-t mássalhangzó előzi meg (pl. bont), akkor -at, -et, ha a t-t magánhangzó előzi meg (pl. arat), akkor -tat, -tet a képző. Tehát (új üveget) bontat, (vasat) gyűjtet, (szobát) festet, sejteti (vele), (erdőt) irtat; de: (búzát) arattat, taníttatja (a lányát); (kenyeret) süttet, (könyvet) köttet, (ablakot) nyittat; stb.

Ugyanez a szabálya a ma már ritka -atik, -etik, -tatik, -tetik szenvedő igeképző írásának is: oltatik, gyűjtetik; kinyittatik, kihirdettetik; stb. – És természetesen: megadatik, kéretik; foglaltatik, viseltetik; stb.

Sajátos viselkedésű toldalékok

42. A -val, -vel és a -vá, -vé határozórag magánhangzóra végződő tőhöz alapalakjában kapcsolódik, például: babával, kővé; csehvel, pléhvé; stb. (A h végű szavak egy részét – mivel bennük a h-t nem ejtjük ki – magánhangzós tövűnek kell tekintenünk.) Mássalhangzós végű tőhöz járulva a -val, -vel és a -vá, -vé rag v eleme a szótő végső mássalhangzójával azonossá válik; ezekben az alakokban a tő és a toldalék határán hosszú mássalhangzót írunk, például: dobbal, szénnel, jósággal, emberré; Allahhal, dohhal; stb. (Ez utóbbi szavak alapformájában kiejtjük a h-t, ezért ezek kiejtésük szerint is más­sal­hangzós tövűek.) (Vö. 75., 83–84.)

43. A felszólító mód -j jele a szótövek nagyobb részéhez -j (a rendhagyó ragozású jön ige rövid magán­hangzós tőváltozatához pedig -jj) alakban kapcsolódik: lépjen, fújjon; szőjön, lőjön; jöjjön; stb.: – Más esetekben a tővégi mássalhangzóval azonos hangként jelentkezik: ásson, vesszen, öntözzön, lopóddzék stb. – A t végű igékhez sajátos szabályok szerint járul. (Vö. 77–79.) – Az eszik, iszik, lesz, tesz, vesz, visz igék magánhangzós tövéhez -gy alakban járul: egyem, igyál, legyen, tegyek, vegye, vigyed. A hisz ige felszólító alakjaiban ez a -gy megnyúlt: higgyem, higgyen, higgyünk stb. (Vö. 55–58., 68., 82.)

44. A tárgyas ragozás kijelentő módú személyragjainak -j eleme az s, sz, z, dz végződésű tövekhez já­rul­va ugyanúgy viselkedik, mint a -j módjel, azaz a tővégi mássalhangzóval azonos kezdő hanggal jelentkezik: mossuk, visszük, nézzük, peddzük stb. (Vö. 43., 80–81.)

Toldalékolásbeli kettősségek

45. Mind az igék, mind a névszók toldalékos formái között vannak olyan kettős alakok, amelyek a köz­nyelvben egyaránt használhatók. Írásban is helyes tehát mindkét forma.

Ilyen toldalékolásbeli kettősségek például a következők:

hallgatódzik – hallgatózik, lopódzik – lopózik, rugdalódzik – rugdalózik;

dobj – dobjál, kérj – kérjél, vágj – vágjál, higgy – higgyél, írj – írjál, moss – mossál, nézz – néz­zél, dolgozz – dolgozzál;

dobd – dobjad, vágd – vágjad, kérd – kérjed, hidd – higgyed, írd – írjad, mosd – mossad, nézd – néz­zed, vájd – vájjad (vö. 39.);

állsz – állasz, hullt – hullott, rosszallnám – rosszallanám, szégyellni – szégyelleni;

keveslem – kevesellem, kicsinyli – kicsinyelli (vö. 66.);

öregedik – öregszik;

igyekezik – igyekszik;

küldte – küldötte, kezdték – kezdették, mondta – mondotta, toldták – toldották (vö. 39.);

értem – érettem, érted – éretted;

ezzel – evvel, azzal – avval;

látniuk – látniok, várniuk – várniok, tűrniük – tűrniök, szeretniük – szeretniök;

rég – régen, most – mostan, épp – éppen, nincs – nincsen, oly – olyan, hogy – hogyan, itt – itten; stb.

Az alakváltozatok nem mindig azonos értékűek. A hallgatódzik és hallgatózik, az evvel és ezzel stb. között nemigen van különbség. Viszont az írj, moss, add, hidd stb. nyomatékosabb felszólítás, mint az írjál, mossál, adjad, higgyed stb. Az állsz, keveslem, küldte, érte stb. hétköznapi használatú, az állasz, kevesellem, küldötte, érette stb. kissé ünnepélyesebb, régiesebb. A látniok, szeretniök stb. elavuló formák.

A szóelemek elhomályosulása

46. Több szavunk összetett, illetőleg képzett volta annyira elhomályosult, hogy az alkotó­elemek eredeti hangalakját nem vesszük figyelembe, hanem a szót a kiejtése szerint írjuk. Így járunk el például a kesztyű vagy a lélegzik esetében, bár az első a kéz, a második a lélek szóból származik. Nem tartjuk már számon az aggat, faggat, szaggat összefüggését sem az akaszt, akad, fakaszt, fakad, szakít, sza­kad igék tövével.

47. Bár a benn, fenn vagy fönn, kinn, lenn szavakkal függenek össze, egy n-nel írjuk ezeket a szavakat: benső, fenséges; bent, fent vagy fönt, kint, lent. – Ugyanezek a szavak azonban az összetételek­ben általában a két n-es formájukban szerepelnek: bennlakás, bennszülött, fenntart vagy fönntart, kinn­levőség stb. – Ha az összetételnek a t végű alak az előtagja, természetesen csak egy n-et írunk: bent­lakó stb. (Vö. 49.)

48. A be, fel vagy föl, ki és le határozószók középfokát részben vagy egészen a kiejtést követve írjuk: beljebb, feljebb vagy följebb; kijjebb, lejjebb.


A SZÓELEMZŐ ÍRÁSMÓD

 

49. Helyesírásunk a szóelemző írásmód elvének érvényesítésével biztosítja azt, hogy a toldalékos szavakban mind a szótő, mind a toldalék, az összetett szavakban pedig minden tag világosan felismer­he­tő legyen. Ezért a toldalékos és az összetett szavak legnagyobb részében a szóelemeket olyan alak­juk­ban sorakoztatjuk egymás mellé, ahogyan külön-külön ejtve hangza­nak: barátság (= barát+ság), barátaival (= barát+ai+val) stb.; barátfüle (= barát+fül+e), állatbarát (állat+barát) stb.

Az egynél több szóelemből álló szóalakokat általában a szóelemző írás elve alapján írjuk le. Természetesen ezt gyakran észre sem lehet venni, hiszen pl. a házban, kertnek, lóval stb. szóalak a kiejtés alapján is így íródnék.

A szóelemző írásmód elvének érvényesítése akkor válik különösen fontossá, ha a szó egészét másképp mondjuk ki, mint a szóelemeket külön-külön: kertje (= kert+je; e.: kertye), néztük (= néz+t+ük; e.: nésztük), nyolcban (= nyolc+ban; e.: nyoldzban), község (= köz+ség; e.: kösség), szállnak (= száll+nak; e.: szálnak); stb.

A szóelemző írás fő szabálya nem érvényesül minden toldalékos szó leírásakor. A toldalékos szavak egy részében ugyanis a szóelemeket nem eredeti alakjukban, hanem – a hangtani környezetnek és a szó­­ele­mek történeti alakulásának megfelelően – módosult változatukban tüntetjük fel: házzal (= ház+zal), fusson (= fus+s+on) stb.

A házzal, fusson esetében pl. a ház tőhöz a -val rag módosult -zal formában járul, illetőleg a fut igének fus- a felszólító módban használatos töve, s ehhez a -j módjelet s változatban tesszük hozzá.

A szóalakok szóelemző írásának tárgyalásakor meg kell tehát különböztetnünk egyrészt azt az írásmódot, amely a szóelemek mai állandó alakját tükrözteti, másrészt pedig azt, amely a szóelemek módosult alakváltozatait tünteti föl.

 

A szóelemek mai alakját tükröztető írásmód

 

50. A ragos, a jeles és a képzős szavak, az összetételek, valamint az egymást követő szavak szóele­me­i­nek érintkező hangjai kölcsönösen hatnak egymásra, s a szavak kimondásakor e hangok sokszor megváltoznak. Helyesírásunk azonban nincs tekintettel az alkalmi hangválto­zásokra, hanem a szóele­me­ket eredeti alakjukban íratja le.

 

A mássalhangzók minőségi változásainak jelöletlensége

 

A mássalhangzó-hasonulás

 

51. Vannak olyan mássalhangzópárok, amelyeknek tagjait ugyanazon a helyen és módon képezzük, csakhogy az egyiket a hangszalagok rezgése nélkül, tehát zöngétlenül, a másikat a hangszalagok rezgésé­vel, tehát zöngésen. Ilyen párok: p–b, t–d, k–g, f–v, sz–z, s–zs, ty–gy, c–dz, cs–dzs. Ha a felsorolt hangok közül egy zöngétlen és egy zöngés mássalhangzó kerül egymás mellé, a kiejtésben az első hang zöngésség szempontjából legtöbbnyire hasonul az utána következőhöz. A h-nak nincs zöngés párja, így zöngétlenít ugyan, de maga nem zöngésülhet. A v – bár van zöngétlen párja – a köznyelvben zöngétle­nül, de nem zöngésít. Az írásban a zöngésség szerinti hasonulást általában nem jelöljük:

 

alkotó tagok:

ejtés:

írás:

ablak+ban

ablagban

ablakban

tűz+höz

tűszhöz

tűzhöz

ad+hat

athat

adhat

lök+dös

lögdös

lökdös

nép+dal

nébdal

népdal

víz+szint

víszszint

vízszint

eszik + belőle

eszig belőle

eszik belőle

hideg + tél

hidek tél

hideg tél stb.

 

52. A beszédben az n hangot p, b és m előtt m-nek (vagy az m-hez közel álló hangnak); gy, ty és ny előtt ny-nek (vagy az ny-hez közel álló hangnak) ejtjük. Ezt a hasonulással bekövetkezett változást egyik esetben sem jelöljük az írásban:

 

alkotó tagok:

ejtés:

írás:

szén+por

szémpor

szénpor

azon+ban

azomban

azonban

tan+menet

tammenet

tanmenet

van + még

vam még

van még

ön+gyújtó

önygyújtó

öngyújtó

negyven + tyúk

negyveny tyúk

negyven tyúk

szín+nyomat

színynyomat

színnyomat stb.

 

53. Két mássalhangzó találkozásának gyakran az a következménye, hogy a két hang a kiejtésben teljesen azonossá válik: t+cs, d+cs és gy+cs = ccs; – t+gy és d+gy = ggy: – t+c, d+c és gy+c = cc; – sz+s és z+s = ss; – sz+zs és z+zs = zzs; – s+sz és zs+sz = ssz; – s+z és zs+z = zz. A teljes hasonu­lás révén előálló kiejtésbeli módosulásokat általában nem tüntetjük föl az írásban, hanem az eredeti szóelemeket jelöljük:

 

alkotó tagok:

ejtés:

írás:

át+csap

áccsap

átcsap

jegy+csalás

jeccsalás

jegycsalás

 

(v. jetycsalás)

át+cipel

áccipel

átcipel

nád+cukor

náccukor

nádcukor

 

(v. nátcukor)

köz+ség

kösség

község

egész+ség

egésség

egészség

száraz + zsömle

szárazs zsömle

száraz zsömle

 

(v. száraz zsömle)

kis+szerű

kisszerű

kisszerű stb.

 

(v. kis-szerű)

 

 

(De vö. 80–81., 83–85.)

54. Ha az anya, atya és bátya névszók csonka tövéhez, valamint a nagy névszóhoz j-vel kezdődő birtokos személyrag (-jel), vagyis -ja, -juk, -jai, -jaik járul, a kiejtésben a j teljes hasonulása következik be. Az írás ezt a szóbelseji teljes hasonulást nem jelöli, hanem megtartja a szavak eredeti ny, ty és gy hangjának, illetőleg a toldalék eredeti j hangjának jelét:

 

alkotó tagok:

ejtés:

írás:

any+ja

annya

anyja

any+juk

annyuk

anyjuk

aty+ja

attya

atyja

aty+juk

attyuk

atyjuk

báty+jai

báttyai

bátyjai

báty+juk

báttyuk

bátyjuk

nagy+ja

naggya

nagyja

nagy+jaik

naggyaik

nagyjaik stb.

 

55. Ha a gy és az ny végű igékhez j-vel kezdődő tárgyas igerag (-ja, -juk, -játok, -ják) vagy a felszó­lító mód -j jele járul, a kiejtésben a j teljes hasonulása következik be. Az írás ezt a szóbelseji teljes hasonulást nem jelöli, hanem megtartja az igék eredeti gy és ny hangjának, illetőleg a toldalékok eredeti j hangjának jelét:

 

alkotó tagok:

ejtés:

írás:

hagy+játok

haggyátok

hagyjátok

hagy+juk

haggyuk

hagyjuk

hány+ja

hánnya

hányja

huny+játok

hunnyátok

hunyjátok

fagy+j+on

faggyon

fagyjon stb.

 

56. Ha az l és az ll végű igékhez j-vel kezdődő tárgyas személyrag (-ja, -juk, -jük, -játok, -ják) vagy pedig a felszólító mód -j jele járul, a kiejtésben általában teljes hasonulás következik be. Ezt a szóbel­se­ji teljes hasonulást az írás nem jelöli, s így az igék eredeti l, illetőleg ll hangjának, valamint a toldalék j-jének jelét változtatás nélkül írjuk egymás mellé:

 

alkotó tagok:

ejtés:

írás:

ítél+jük

ítéjjük

ítéljük

kapál+ják

kapájják

kapálják

tanul+ja

tanujja

tanulja

áll+j

ájj

állj

beszél+j+etek

beszéjjetek

beszéljetek stb.

 

A mássalhangzó-összeolvadás

57. Ha a t, a d és az n végű névszókhoz j-vel kezdődő birtokos személyrag (-jel), vagyis -ja, -je, -juk, -jük, -jai, -jei, -jaik, -jeik járul, a kiejtésben a mássalhangzók összeolvadnak. Helyes­írásunk ezt a szóbelseji összeolvadást nem jelöli, hanem mind a névszó végső mássalhangzóját, mind pedig a toldalék j-jét változatlanul hagyja:

 

alkotó tagok:

ejtés:

írás:

kert+je

kertye

kertje

kürt+jei

kürtyei

kürtjei

part+jai

partyai

partjai

bot+ja

bottya

botja

híd+jai

híggyai

hídjai

kard+juk

kargyuk

kardjuk

vad+jai

vaggyai

vadjai

kín+juk

kínnyuk

kínjuk

turbán+ja

turbánnya

turbánja stb.

 

58. Ha a t, a d és az n végű igékhez j-vel kezdődő tárgyas személyrag (-ja, -juk, -jük, -játok, -ják), illetőleg – a t végű igék kivételével – a felszólító mód -j jele járul, a kiejtésben a mássalhangzók összeolvadnak. Írásunk ezt a szóbelseji összeolvadást nem jelöli, s így mind az ige végső mással­hang­zó­ját, mind pedig a toldalék j-jét változatlanul hagyva írjuk:

 

alkotó tagok:

ejtés:

írás:

tanít+ja

taníttya

tanítja

félt+jük

féltyük

féltjük

lát+ják

láttyák

látják

márt+játok

mártyátok

mártjátok

szeret+jük

szerettyük

szeretjük

ad+j+a

aggya

adja

hord+j+a

horgya

hordja

marad+j+anak

maraggyanak

maradjanak

fon+j+átok

fonnyátok

fonjátok

ken+j+ük

kennyük

kenjük stb.

 

59. A t+sz, d+sz, gy+sz hangkapcsolat a kiejtésben gyakran rövid vagy hosszú c hanggá, a t+s, d+s, gy+s hangkapcsolat pedig rövid vagy hosszú cs hanggá olvad össze. Az írás ezt a szóbelseji mással­hangzó-összeolvadást nem jelöli, hanem az eredeti tsz, dsz, gysz, ts, ds, gys betűkapcsolatot használ­ja:

 

alkotó tagok:

ejtés:

írás:

met+sz

mecc

metsz

ad+sz

acc

adsz

egy+szer

eccer (v. etyszer)

egyszer

barát+ság

baráccság

barátság

költ+ség

kölcség

költség

bolond+ság

boloncság

bolondság

vad+ság

vaccság

vadság

nagy+ság

naccság (v. natyság)

nagyság stb.

 

A mássalhangzók mennyiségi változásainak jelöletlensége

 

A mássalhangzó-rövidülés

60. Ha a toldalékos szó belsejében, az összetételi tagok határán vagy az egymást követő szavak érint­ke­zési helyén egy hosszú és egy másfajta rövid mássalhangzó vagy egy rövid és egy másfajta hosszú mássalhangzó kerül egymás mellé, akkor a hosszú mássalhangzó az ejtés­ben gyakran megrövi­dül. Helyesírásunk ezt a mássalhangzó-rövidülést nem veszi figyelembe, hanem – hogy a szókép állandóságát megtartsa – feltünteti a hosszú mássalhangzókat:

 

alkotó tagok:

ejtés:

írás:

jobb+ra

jobra

jobbra

varr+t

vart

varrt

vidd+be

vid be

vidd be

ott+hon

othon

otthon

vissz+hang

viszhang

visszhang

küld+d

küld

küldd

arc+cal

arcal

arccal

part+talan

partalan

parttalan

ing+gomb

ingomb

inggomb

hozzánk+képest

hozzán képest

hozzánk képest stb.

 

A mássalhangzó-kiesés

61. Hármas mássalhangzócsoportok középső tagja a kiejtésben – nemegyszer más hang­vál­tozás kísére­tében – kieshet. Az ilyen alkalmi hangkivetés írásunkban általában nem tükröződik:

 

alkotó tagok:

ejtés:

írás:

azt+hiszem

asz hiszem

azt hiszem

 

(v. aszt hiszem)

most+sincs

mos sincs

most sincs

mind+nek

minnek (v. mindnek)

mindnek

csukd+be

csug be

csukd be

mind+nyájan

minnyájan

mindnyájan

mondd+meg

mom meg

mondd meg stb.

 

(v. mond meg)

 

 

Azonos hosszú és rövid mássalhangzó találkozása

62. Ha egy összetett szó előtagja hosszú mássalhangzóra végződik (pl. sakk), utótagja pedig ugyanolyan mássalhangzóval kezdődik (pl. kör), a szóelemző elvet követve megtartjuk az alkotó tagok eredeti írásmódját. Az összetételt ilyenkor kötőjellel tagoljuk: sakk-kör, balett-táncos, váll-lövés, össz-szövetségi stb. (Vö. 94.) – Hasonlóképpen: dzsessz-szerű, expressz-szerű, puff-féle stb., mert a -sze­rű, ill. a -féle képzőszerű utótagot ssz-re, ill. ff-re végződő szavakhoz kapcsoltuk. (Vö. 94.)

Ha viszont a hosszú mássalhangzóra végződő szóhoz (pl. több) ugyanolyan mássalhangzóval kezdő­dő toldalék kapcsolódik (pl. -be), a szóelemzés szerint három azonos betűt kellene írni egymás után. Az egyszerűsítés elve alapján azonban (a kiejtésnek is megfelelően) csak két azonos betűt írunk egymás mellé: többe (kerül), (a) szebből (kérek), orra (bukott), (megkérdezték a) vádlottól, (nem jól) hallak, fedd meg stb. (De vö. 94.)

A d végű igék

63. A d végű igék felszólító módjában a tárgyas ragozású egyes szám 2. személyű rövidebb alakot magánhangzó után hosszú d-vel, mássalhangzó után rövid d-vel ejtjük. Az írás azonban mindig feltünteti mind a tővégi d-t, mind a -d személyragot, így tehát két d-t írunk nemcsak az add, fedd be, szedd, szidd, tudd, védd stb. alakokban, hanem az áldd, hordd, kezdd, küldd, mondd, oldd stb. formákban is. (Vö. 49., 60.)

A kezdd-féle írásmód is az általános szabályt követi: ír+d = írd; hagyd, nyomd, mosd, játszd, nézd, edzd, tépd, hívd, fújd stb.; tehát: kezd+d = kezdd; stb.

Az l és ll végű igék

64. Az l-re végződő igék toldalékos alakjaiban általában megtartjuk az egy l-es írást, bár egyes alakok kiejtésekor hosszú l is hallható: szól, szólás; múlik, múló; legel, legelő, legelik; stb.

A szabály alól csak néhány származékige kivétel: dűl, de: dülled, dülleszt; fúl, de: fullad, fullaszt; gyúl, de: gyullad, gyullaszt.

65. Az ll-re végződő igék legnagyobb részének toldalékos alakjaiban megtartjuk a két l-es írást, noha a rá következő mássalhangzó hatására a hosszú l mindig megrövidül: áll, állomás, állt; mállik, mállot­tak, málló, málljanak; száll, szálloda, szállna; rosszall, rosszallás, rosszall­hatjuk; zöldell v. zöl­dellik, zöldellő, zöldellt v. zöldellett; szégyell, szégyellem, szégyellheti, szégyellni; stb. (Vö. 60.)

Néhány ll-es ige egy-két származékában azonban – a kiejtésnek megfelelően – rövid l-et írunk: torkollik, de: torkolat; sarkallik, de: sarkalatos; stb.

Egyes szavaknak mind ll-es, mind pedig l-es származéka él, de a képző eltérése jelentéskülönbséget hordoz: torkollik (= beleömlik) és letorkol (= szavába vágva elnémít); sarkall (= ösztönöz) és sarkal (= sarokkal lát el, pl. cipőt); nagyoll (a szükségesnél nagyobbnak tart) és nagyol (= valamit csak nagy­jából csinál meg); stb.

66. Néhány ll végű igének két alakja van, egy magánhangzó utáni ll-es, hosszabb meg egy mással­hangzó utáni l-es, rövidebb változat: kevesell, kevesellte v. kevesellette, de: kevesellem és keveslem, keveselli és kevesli; kicsinyell, kicsinyellné v. kicsinyellené, de: kicsinyelli és kicsinyli, kicsinyellő és kicsinylő, kicsinyellés és kicsinylés; kékellik és kéklik, kékellő és kéklő; stb. (Vö. 39., 45.)

A hosszú magánhangzóra végződő igék

67. A hosszú magánhangzóra végződő igéknek -sz és -tok, -tök személyragos alakjait, valamint j hangzós toldalékú kijelentő és felszólító alakjait – ingadozó kiejtésük ellenére – a t, az sz és a j betű megkettőzése nélkül írjuk: ró, rósz, rótok, rója, rójuk; nő, nősz, nőtök, nőj; rí, rísz, rítok, ríjon; stb.

Múlt idejű alakjaikban, valamint befejezett melléknévi igenévi származékaikban – a magánhangzó után – két t-t írunk: rótt, róttak, nőtt, nőttek; (fába) rótt (betűk), (nagyra) nőtt (fa); stb. (Vö. 39.) – A felszólító módban a tárgyas ragozás egyes szám 2. személyének rövidebb alakja a kiejtést követi: ródd, sződd, lődd, nyűdd. (Vö. 39.) – A hosszú magánhangzó a v-vel bővült tövekben többnyire megrö­vidül: fövetlen, lövő, növendék, rovok stb. – De: rívok, rívás stb.

Egyéb esetek

68. A rendhagyó ragozású jön ige toldalékos alakjaiban (a jődögél és a jőve alak kivételével) a tő magánhangzóját rövid ö-vel írjuk: jön, jövök, jöhet, jövedelem stb.

A jö- tőhöz járuló egy mássalhangzós toldalékokat általában kettőzött alakban írjuk: jössz, jöttél, jöjj, jöjjön, jöjjenek stb. (Vö. 43.) – Hosszú az n is ezekben: jönni, jönne stb. – De: jöszte.

69. A lesz igealakot magánhangzóval kezdődő szó előtt és mondat végén hosszú sz-szel ejtjük, de más helyzetekben – az ige többi alakjaihoz hasonlóan – röviddel. Ezért a szókép állandósága érdeké­ben az egyszerűbb módon, azaz mindig egy sz-szel írjuk: lesz; úgy, mint a többiben: leszek, leszel, leszünk, lesztek, lesznek.

70. Az egy számnév mássalhangzóját a szó alapalakjában, valamint magánhangzók között a toldalé­kos szóalakok és a származékok egy részében hosszan ejtjük: egyet, egyért, egyes, egyezik, együtt stb., más részében viszont röviden: egyed, egyedül, egyén, egyetem stb. Ha mássalhangzó következik a gy után, akkor is rövid a gy: egyben; egynek, egyre stb. Írásunk a szókép állandóságára, valamint egyszerűségére törekedve a szó minden alakját egy gy-vel jelöli: egy, egyé (= egy+é), egyek, egyel (ige), egyik, egyetlen, együvé, együtt; egyéb, egyed, egyenlő; egybe, egyre, egység; stb. – De természetesen: eggyel és eggyé; ezekben a szóalakokban a kettőzés mutatja a rag v-jének hasonulását. (Vö. 83.)

71. A kis szó fokozott alakjait és ezek származékait hosszú s-sel ejtjük, de egy s-sel írjuk: kisebb, legkisebbnek, kisebbedik, kisebbít, kisebbség stb.

72. Az -s végű melléknevek tárgyragos és -n határozóragos alakját, továbbá többes számát és középfokát sokan hosszú s-sel ejtik, de csak egy s-sel írjuk őket: erőset, magasat; erősen, magasan; erő­sek, magasak; erősebb, magasabb; stb.

73. A személyes névmások határozóragos és névutós formáinak megfelelő alakokban, azaz a személy­ragos határozószókban a gyakran hallható hosszú ejtés ellenére is egy l-et vagy egy n-et írunk: belőlem, nálad, róla, tőlünk; előled, utánunk; stb. – De: benne, bennünket.

74. Az új melléknév mássalhangzóját – a szó alapalakjában és magánhangzó előtt – sok nyelvjárá­sunk­ban hosszan ejtik; írásunkban ennek ellenére csak egy j-t tüntetünk fel: új, újat, újabb, újra stb. (A testrész nevének írása viszont: ujj, ujjak, ujjat, ujjra stb.)

75. A céh, cseh, düh, juh, méh, pléh, rüh stb. névszóban a h-t csak akkor ejtjük, ha a toldalék magán­­hangzóval kezdődik, vagy magánhangzóval járul a tőhöz. A kiejtésben tehát néma a h ezekben: cseh, Csehszlovákia, csehnek, csehvel, csehtől; méh, méhkas, méhnek, méhvel; juh, juhval, juhtúró, juhakol; stb. – Hangzik a h ezekben: csehek, csehet, csehül; méhek, méhes; juhok, juhász; stb. – Az írásban azonban, mint a példák is mutatják, a szavak minden alakjában jelen van a h.

A bolyh, doh, éh, enyh, fellah, keh, moh, padisah, potroh, sah, Allah, Zilah stb. szónak minden alak­­jában ejteni szoktuk a h-t, és mindig írjuk is. – A ch végű szavak (pl. almanach, pech stb.) végén is mindig ejtjük a h-t. [Vö. 42., 83. e)]

A h végű szavak egy részének kiejtése ingadozik. Így például az ah, áh, eh, hah, heh indulat­szó ejtésében váltakozik a h-s alak a h-tlannal. A MÉH betűszó inkább h-s ejtésű, mint h-tlan. – Akárhogyan ejtsük is azonban a h végű névszókat, a h betűt írásban mindig feltüntetjük.

 

A szóelemek módosult alakjait feltüntető írásmód

 

76. A szóalakok egy részének leírásakor azért nem érvényesülhet a szóelemző írásmódnak az a törekvése, hogy híven tüntessük fel a szóelemek mai alapalakját, mert a szóelemeken a régiségben erős hangváltozások mentek végbe. Ha helyesírásunk ezekben a szóalakokban is a szóelemek alapalakjá­nak a feltüntetésére törekednék, akkor a szó kiejtett alakja és írásképe között szakadék támadna. Ezek­ben az esetekben helyesírásunk tehát eltekint a szóelemeknek eredeti hangalakjuk szerinti írásától, s hogy a szavak írott alakja ne szakadjon el teljesen a kiejtett formától, a szóelemek módosult változata­it tünteti fel.

 

A mássalhangzók minőségi változásainak jelöltsége az igealakokban

 

A t végű igék

77. Azoknak a t végű igéknek a felszólító alakjaiban, amelyekben a tővégi t-t mássalhangzó (de nem s, sz) vagy hosszú magánhangzó előzi meg (vö. 78.), megtartjuk az igető végső t-jét, de a módjel mai leggyakoribb j alakja helyett annak s változatát írjuk le: ejtse, féltsétek, márts; fűts, szítsa, taníts; stb. – Ennek a ts-nek a kiejtésben rövid vagy hosszú cs hang felel meg.

A felszólító mód tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyének rövidebb alakjában ts-et írunk a -d személyrag előtt: ejtsd, mártsd, tanítsd stb.

78. A rövid magánhangzó + t kapcsolatra végződő igék, valamint a lát és a bocsát ige (továbbá a lót-fut összetételbeli lót előtag) felszólító alakjaiban sem az igető véghangját, sem a felszólító mód jelét nem tüntetjük fel eredeti alakjában, hanem mind a tővégi t-nek, mind pedig a -j módjelnek s-sé módosult változatát írjuk le: alkoss, hallgassák, kössétek, lássuk, nevesse, nyissátok; lássuk, bocsássa; lósson-fusson; stb.

Ezeknek az igéknek felszólító mód tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyű rövidebb alakjában a tővégi t helyén s van, s a -d személyrag ehhez kapcsolódik; ezért ezeket az igealakokat csak egy s-sel írjuk: bocsásd, hallgasd, kösd, nyisd stb.

79. Az st és az szt végű igék felszólító alakjait a t nélküli csonka tőből (fes-, fürösz-, illesz- stb.) képezzük, éppen úgy, mint az s és az sz végű igék felszólító alakjait. (Vö. 81.) Ezekben az ige­alakok­ban tehát kettőzött s-et, illetőleg kettőzött sz-et (ssz-et) írunk, mert a j módjelnek a módosult (a csonka tő s, illetőleg sz mássalhangzójához hasonult) s, sz változatát tüntetjük fel: fess, fürösszétek, illesszük, rekessze, válassza stb.

A felszólító mód tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyének rövidebb alakjaiban a személyrag eredeti d formájában a módjel nélküli csonka tőhöz kapcsolódik, ezért ezeket az alakokat egy s-sel, illetőleg egy sz-szel írjuk: fesd, illeszd, füröszd, rekeszd, válaszd stb.

Az s, sz, z és dz végű igék

80. Az s, sz, z és dz végű igék kijelentő módú, tárgyas ragozású alakjaiban megtartjuk az igető erede­ti formáját, de a j-vel kezdődő személyragok (-ja, -juk, -jük, -játok, -ják) j elemének módosult (az ige­tő végső mássalhangzójához teljesen hasonult) s, sz, z és dz változatát tüntetjük fel. Ezeket az igealakokat tehát kettőzött s-sel, kettőzött sz-szel (ssz-szel), kettőzött z-vel és kettőzött dz-vel (ddz-vel) írjuk: keressük, mossa, elolvassák; vadásszátok; hozzák, végezzük; eddzük; stb. – Természe­tesen a játszik és a metsz típusú igék is ezt a szabályt követik: játssza, játsszuk, játsszátok, játsszák, metsszük stb. (A többi, j-t nem tartalmazó alakban csak egy sz-et írunk: játszom, játszod, metszi stb.)

81. Az s, sz, z és dz végű igék felszólító alakjaiban megtartjuk az igető eredeti formáját, de a -j módjelnek módosult (az igető végső mássalhangzójához teljesen hasonult) s, sz, z és dz változatát tüntetjük fel. Ezeket az igealakokat tehát (az eredeti s+j, sz+j, z+j, dz+j helyett) általában kettőzött s-sel, kettő­zött sz-szel (ssz-szel), kettőzött z-vel és kettőzött dz-vel (ddz-vel) írjuk: késsen, mossam; vesszenek, vadásszatok; végezzünk, hozzad; eddzétek, lopóddz(ál); stb. – Természetesen a hallatszik, játszik, látszik, tetszik és metsz ige is ezt a szabályt követi: hallatsszatok, játsszál, látsszam, tetsszél, metssze stb.

A felszólító mód tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyének rövidebb alakjaiban azonban a módjel nélküli tőhöz kapcsolódik a -d személyrag: nyeld, olvasd; mászd, úszd; végezd, húzd; edzd; stb. – Hasonlóképpen: játszd, metszd (vagy mesd).

A tessem, tessél, tessék, lássék stb. alakváltozatok használata is helyes. (Vö. 32.)

A hallatszik, játszik, látszik, tetszik, metsz ige több kijelentő és felszólító módú formájának azonos a kiejtése; pl. játszunk és játsszunk (e.: jáccunk). E formák írásban való pontos megkülönböztetése azonban fontos követelmény: Látom, hogy csak játszanak velünk. Kértem őket, hogy játsszanak velünk. – Kilátszanak. Betakarom, nehogy kilátsszanak. – Jó érzés lesz, ha tetszünk neki. Azt akarjuk, hogy tetsszünk neki. Stb.

82. A lesz, tesz, vesz, visz, eszik, iszik ige felszólító alakjaiban a módjel gy alakban járul az igék magánhangzós tövéhez: legyek (= le+gy+ek), tegyen, vegyük, vigyétek, egyél, igyanak stb. – A hisz ige felszólító alakjaiban hosszú gy-t ejtünk, és kettőzött gy-t írunk: higgy, higgye, higgyük, higgyétek stb. (Vö. 43.)

A tesz, vesz, visz, eszik, iszik, hisz ige tárgyas ragozású egyes szám 2. személyének rövidebb felszólító formáiban a -d személyrag a módjel nélküli magánhangzós tőhöz kettőzött alakban járul: tedd (= te+dd), vedd, vidd, edd, idd, hidd. (Vö. 39.)

 

A mássalhangzók minőségi változásainak jelöltsége a névszóalakokban

 

A -val, -vel és a -vá, -vé alakmódosulásai

83. Megváltozott, a névszó tövének végső mássalhangzójával azonos (teljesen hasonult) formában járul a -val, -vel és a -vá, -vé határozórag v-je (bizonyos h végűek kivételével) minden mássalhangzó­ra végződő névszóhoz. Ezt a kiejtésbeli módosulást írásunk tudomásul veszi, és betűkettőzéssel jelöli. A többjegyű betűket természetesen a rájuk vonatkozó szabályok szerint kettőzzük meg. [Vö. 7. b)]

a) Egy rövid mássalhangzós szóvég + -val, -vel, -vá, -vé: bottal, cukorral, kékkel; arannyal, rozzsal, néggyel; tudóssá, szénné, vízzé; királlyá, özveggyé; stb.

b) Egy hosszú mássalhangzós szóvég + -val, -vel, -vá, -vé: jobbal, tollal, tettel; jobbá, tollá, tetté; gallyal, könnyel, meggyel; rosszá, könnyé; stb. (Vö. 94.)

c) Két mássalhangzós szóvég + -val, -vel, -vá, -vé: hanggal, komppal, minddel; kulccsal, szárnnyal, gyönggyel; bolonddá, szilánkká, füstté; ronggyá, szárnnyá, bölccsé; stb. (Vö. 60.)

d) Ha a -val, -vel és a -vá, -vé rag v szóvégződéssel találkozik, a két v-t mindig jelöljük az írásban: hévvel, szívvel; kedvvel, tervvel; savvá, névvé; könyvvé, nedvvé; stb.

A betűkettőzés elmulasztása nemegyszer eltorzítja a szóalak értelmét. Nem azonos például a szívvel és a szível (= szeret, tűr); a tervvel és a tervel (= tervez); a bölccsé (válik) és a bölcsé (= a bölcs tulajdona); a briddzsel (= a bridzs kártyajátékkal) és a bridzsel (= bridzsezik); stb.

e) Azokban a névszókban, amelyeknek végső h-ját nem ejtjük ki (vö. 75.), a -val, -vel és a -vá, -vé rag v-jének hasonulása nem következhet be: méhvel; pléhvé, juhvá; stb. – A doh, potroh, sah, Allah stb. szónak azonban minden alakjában ejtjük a h-t, ezért itt az ennek megfelelő ragalakokat találjuk: dohhal, potrohhal, sahhá, Allahhal stb. (Vö. 75.)

A -val, -vel és a -vá, -vé ragnak a személynevekhez kapcsolásával a 163., az idegen szavakhoz és tulajdonnevekhez illesztésével pedig a 211., 216–217., 222. pont foglalkozik.

Az az, ez névmás

84. Az az, ez mutató névmás z-je teljesen hasonul a mássalhangzóval kezdődő határozórag első hangjához. Ezt a módosulást betűkettőzéssel jelöljük: abba, ebbe, ahhoz, ehhez, akképp, ekképp, arra, erre, akkor, ekkor stb. – Hasonlóképpen: amannak, mindettől, ugyanahhoz stb.

Az avval és azzal, az evvel és ezzel alakváltozatok egyaránt helyesek. Ám csak: azzá, ezzé.

A mutató névmás a, e alakjából és valamelyik névutó kapcsolatából keletkezett összetételeket az elő- és utótag határán egy mássalhangzóval írjuk: afelé, afölött, amiatt, emellett, eszerint, evégett stb. [Vö. 130. c)]

85. Mindig hosszú mássalhangzót jelölünk azokban a szavakban, amelyek az az, ez névmásnak és a -beli képzőnek, valamint a -fajta, -féle, -kora képzőszerű utótagoknak a kapcsolatából alakultak: abbeli, affajta, afféle, akkora; ebbeli, effajta, efféle, ekkora.


A HAGYOMÁNYOS ÍRÁSMÓD

 

86. Helyesírásunk bizonyos meghatározott esetekben a hagyományt követi a mai hangjelölési rendszer, a mai kiejtés, illetőleg a szóelemzés rovására.

A hagyomány érvényesülése ennél természetesen jóval szélesebb körű helyesírásunkban. A hagyomány alakította ki és őrzi betűink alakját, külön- és egybeírási szokásainkat, sőt a kiejtés és a szóelemzés elvének érvényesülését is. Hagyományos írásmódról, azaz a hagyomány elvének érvényesüléséről – a szónak szűkebb értelmében – mégis csak akkor beszélünk, ha a máig megőrzött írásmód sem a kiejtés, sem a szóelemzés elvével nem magyarázható.

87. A családnevekben általában ugyanazokkal a betűkkel jelöljük a hangokat, mint más szavaink­ban (pl. Csányi, Dózsa, Hunyadi, Kis, Meggyesi, Török stb.), de vannak olyan család­neveink is, amelyek­ben megtartjuk a ma már egyébként nem használatos, régies betűket (vö. 12.,157.):

 

Batthyány [e.: battyányi]

Hajnóczy [e.: hajnóci]

Cházár [e.: császár]

Kossuth [e.: kosut]

Czetz [e: cec]

Széchenyi [e.: szécsényi]

Dessewffy [e.: dezsőfi]

Tartsay [e.: tarcsai]

Egressy [e.: egresi]

Thököly [e.: tököli]

Georch [e.: görcs]

Zichy [e.: zicsi] stb.

 

88. A dz-t és a dzs-t általában akkor sem kettőzzük meg, ha hosszú hangot jelölnek: bodza, madzag, edz, edző, pedz, pedzi; ma-haradzsa, bridzs; stb. A toldalékok hasonulásából eredő hosszúságot azonban ezekben a szavakban is föltüntetjük: eddzük, peddze; briddzsel (= a bridzs kártyajátékkal); stb. (Vö. 80–81., 83.)

89. Köznyelvünk hangrendszerében már nincs meg a régi ly hang, írásunk azonban megtartotta az ly [e.: ellipszilon] betűt, ezért számos szóban hagyományosan ly a j hang jele.

Az ly írására pontos szabályaink nincsenek, mert azok a szavak, amelyek ly-nal írandók, nagyon sokféle eredetűek, különböző jellegűek. Kétség esetén szótárban kell megnézni, mely szavakban írunk ly-t, melyekben j-t. Bizonyos fogódzóink mégis vannak; ezeket tartalmazzák a következő alpontok.

a) Szó kezdetén csak a lyuk szóban és toldalékos alakjaiban írunk ly-t: lyuk, lyukban, lyukból, lyukak, lyuggat, lyukad, lyukaszt, lyukas stb.

b) Ha a j hang a szó végén fordul elő, a jelölésmód tekintetében különbség mutatkozik az egy szótagú és a több szótagú szavak között.

Az egy szótagú szavak közül a következők írandók ly-nal: boly, foly(ik), hely (főnév), mély, moly, súly, süly; gally.

A névmásokban ly-nal jelöljük a j hangot: ily, ilyen, mely, amely, mily, milyen, oly, olyan, amelyik stb.

A két (vagy ennél több) szótagú szavak legnagyobb részében ly-nal jelöljük a szó végén ejtett j-t: bagoly, csekély, fogoly, harkály, kevély, kristály, mosoly, pehely, tavaly, zsindely; akadály, osztály, ragály, tartály; Gergely, Mihály, Ipoly; stb. De: lakáj, papagáj stb. – A szó végén j-vel írandó szavak között többségben vannak az aj, ej végűek: duhaj, karaj (és karéj), óhaj, olaj, robaj, sóhaj, talaj, tolvaj, zsivaj, dörej, zörej stb. De: karvaly, tavaly stb.

c) Jellegzetes szócsoportot alkotnak a lya, lye végződésű szavak: boglya, csigolya, gereblye, hülye, ibolya, korcsolya, nyavalya, pocsolya, pólya, skatulya, zsöllye stb. De: bója (vízi jelzőeszköz), cserje, héja (madár), perje (fű) stb.

90. Bár több nyelvjárásunkban és a köznyelvben is él az ún. zárt ë hang, ezt helyesírásunk nem jelöli külön betűvel, hanem hagyományosan szintén az e-vel:

 

ejtés:

írás:

ëgyél

egyél

ëgyetëm

egyetem

embër

ember

lëhet

lehet

szerelëm

szerelem

gyerëkëket

gyerekeket stb.

 

91. Néhány szóban a hagyomány megőrizte a ma már nem érzett eredetet, illetőleg a régebbi írás­formát: esd, hágcsó, hagyján, kapzsi, játszik, metsz, tetszik, mindjárt, mindnyájan, ósdi, rögtön, pünkösd stb.


AZ EGYSZERŰSÍTŐ ÍRÁSMÓD

 

92. Helyesírásunk néhány esetben ésszerű egyszerűsítést alkalmaz; így a többjegyű betűk kettőzése­kor és három azonos mássalhangzót jelölő betű találkozásakor.

93. A többjegyű betűk (pl. cs, sz, ty, dzs stb.) kettőzött alakját a tőszókban és a toldalékos alakokban csonkítottan írjuk, vagyis a betűnek csak az első jegyét ismételjük meg [vö. 7. b)]: loccsan, hosszú, meggy, fütty stb.; illetőleg: jeggyel, mésszel, rosszal, briddzsel, eddzék, eljátsszuk stb. (e helyett: jegygyel stb.). – Általában ez a szabály érvényes a tulajdonnevekre is: Hosszú, Meggyes; Arannyal, Kodállyal stb.

Nem egyszerűsítjük azonban az összetett szavak tagjainak határán találkozó azonos kétjegyű betűket: kulcscsomó, jegygyűrű, nagygyűlés, fénynyaláb, díszszázad stb.

94. A toldalékolás következtében egymás mellé kerülő három azonos, mássalhangzót jelölő betűt kettőzöttre egyszerűsítjük: orra (= orr+ra); fedd meg (= fedd+d meg), tollal (= toll+lal), vádlottól (= vádlott+tól), füttyel (= fütty+tyel), könnyé (= könny+nyé), nagyobban (= nagyobb+ban), hallak (= hall+lak); Bernadettől (Bernadett+től), Mariannal (Mariann+nal); stb. [Vö. 62., 163. c)]

A szabály nem érvényesíthető a magyar családnevekre, az idegen tulajdonnevekre és a szóösszetételekre. Ezekben a hosszú mássalhangzós betűhöz a vele azonos újabbat kötőjellel kap­csoljuk: Széll-lel, Tarr-ról, Hermann-nál, Wittmann-né stb. [vö. 163. c)]; illetőleg: sakk-kör, balett-táncos, hossz-számítás, össz-szövetségi stb. [Vö. 62., 163. c)]

A -szerű utótag sz-ét általában csonkítva (azaz toldalék módjára; vö. hússzor) kapcsoljuk az sz végű szavakhoz: ésszerű, mésszerű stb. – Nem egyszerűsítünk viszont akkor, ha a -szerű-t kettőzött sz-re (ssz-re) végződő szavakhoz kapcsoljuk: dzsessz-szerű, expressz-szerű stb. – Hasonlóképpen: puff-féle (ülőke) stb. (Vö. 62.)


A KÜLÖNÍRÁS ÉS AZ EGYBEÍRÁS

95. Az összefüggő szövegben egymás után következő szavakat általában egymástól külön írjuk le, hogy az írott szöveg világosan áttekinthető legyen. Ezt az alapszabályt azonban nem alkalmazhatjuk olyankor, ha két vagy több szó összekapcsolódásával keletkezett (azaz összetett) szavakat írunk le. Ezeknek szoros egységét ugyanis egybeírással vagy (ennek egyik megoldási formájaként) olykor kötőjeles kapcsolással fejezzük ki. (A kötőjelnek itt egyszersmind tagoló szerepe is van.)

A különírás és az egybeírás fontos kifejezőeszköze helyesírásunknak.

Mondatainkban a szavak nagy többségükben alkalmi szókapcsolatok tagjaiként kerülnek egymás mellé. Ilyenkor különírjuk őket: szilárd jellem, sok lehetőség, nagyon ügyes, rádiót javít stb. Külön­írjuk számos, mindig együtt használt, egységet alkotó szókapcsolat (szólás, szakkifejezés stb.) elemeit is: dugába dől, lépre csal; főnévi igenév, villamos gép; stb.

Egybeírjuk viszont az összetett szavakat. Ezek többféleképpen keletkezhetnek. – Az egyik gyakori ok az, hogy két szó kapcsolatának jelentése több vagy más, mint a tagok jelentésének összege. Ezt érzé­keltetjük az alkotóelemek egybeírásával. Például a víziló vízi állat ugyan, de nem ló; a tízórai-t nemcsak tíz órakor fogyaszthatjuk el; a tűzrőlpattant menyecske vagy leány nem a tűzről pattant. A szóbeszéd is más, mint a szó és beszéd: ’alaptalan híresztelés’-t jelent. – Ha egy raggal jelölhető, különírt szókapcsolat elemei (pl. kéményt seprő, félig kész, a nap sugara stb.) rag nélkül állnak együtt, szintén egybeírt összetett szót alkotnak: kéményseprő, félkész, napsugár stb. – A meggyöke­resedett szokást megtartva, nemegyszer jelentésváltozás nélküli szókapcsolatokat is egybeírunk; ezért például a jókedv, egyhavi, márványtábla, vízbefúlás stb. szót is összetételnek tekintjük.

A jelentésváltozás miatt egybeírt összetétel alkotó tagjai természetesen alkalmi kapcsolatban is kerül­­hetnek egymás mellé. Ilyen előfordulásukban külön kell írnunk őket. A kétféle írásmód jól szemlél­te­­ti a kétféle alakulat közötti jelentéskülönbséget: gyors írás (= sebes írás), de: gyorsírás (= sztenográ­fia); (veszélyt) jelző lámpa, de: jelzőlámpa (pl. a közlekedésben); sok szög (= számos szög), de: sokszög (a mértanban); az élen járó (csapat), de: élenjáró (= irányító szerepű); stb.

A különírás és az egybeírás szabályai a szavak összekapcsolásának, illetőleg az összetett sza­vak alko­tásá­nak törvényszerűségein alapulnak. Helyesírásunk e területén mégis meglehe­tő­sen nagy számban vannak ingadozások, többféleképpen is megítélhető esetek. Ennek legfőbb oka az, hogy a szókap­csolatok és az összetételek között nincs éles határ: sok olyan szókap­cso­lat van, amely még nem igazi összetétel ugyan, de tagjai már alig tekinthetők egymáshoz képest önálló szavaknak. Ilyenkor ki-ki hajlamos a nyelvérzékére, illetőleg saját írásgyakorlatára hagyat­kozni, ami viszont nem biztos alap, sok­szor egyénenként eltérő megoldást sugall. Szép­irodalmi alkotásokban stilisztikai szándék is indokolttá teheti az általános szabályoktól eltérő különírást vagy egybeírást, illetőleg kötőjel alkalmazá­sát. Ezekből a körülményekből követ­kezik az, hogy a különírás és egybeírás szabályainak megfogal­mazá­sa más szabálypontokhoz képest olykor határozatlannak látszik, bár valójában csak a hangos nyelv és az írás természetéhez alkalmazkodik.

 

A szóismétlések írása

 

96. Az alkalmilag (általában nyomatékosítás végett) megismételt szavak közé vesszőt teszünk: fiam, fiam; várt, várt; gyorsan, gyorsan; stb.

97. A változatlan formájú tagokból szókettőzéssel keletkezett összetételeket kötőjellel írjuk: más-más (= mindig más és más), egy-egy (= néhány), sok-sok (= nagyon sok, tömérdek), ki-ki (= minden­ki), alig-alig (= nehezen), már-már (= majdnem, szinte), néha-néha (= nagy ritkán), messze-messze (= nagyon messze) stb. – Eredetük tudatának elhomályosulása miatt egybeírjuk viszont az azaz kötőszót és a nana, nini, nono, hehe, dádá típusú indulatszókat.

98. Különírjuk egymástól ugyanannak a szónak különböző toldalékokkal ellátott változatait: szemtől szembe, háztól házig, napról napra, jobbnál jobb, szebbnél szebb, tudván tudta, kérve kéri, várva várt stb.; továbbá a névutós szóismétlések tagjait: fej fej mellett, nap nap után stb.; hasonlóképpen: ember ember hátán stb.

Kötőjellel írjuk viszont az olyan módosított alakú szóismétléseket, melyeknek tagjai közül az egyik nem él önállóan: örökkön-örökké, réges-régi, körös-körül, unos-untalan, végestelen-végig, nőttön-nő stb.

99. A túlzófok kifejezésére használt leges- előtagot egybeírjuk a felsőfokú melléknévvel: legeslegjobb, legeslegnagyobb, legeslegszebb stb.

 

A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek, valamint az ikerszók írása

 

A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek

100. A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek tagjai egyenrangúak. Az ilyen alakulatok írásmódja elsősorban attól függ, hogy mennyire szoros a kapcsolat az alkotóelemek között.

a) A csak alkalmilag egymás mellé kerülő egynemű (halmozott) mondatrészeket vesszővel választjuk el egymástól: apja, anyja (eljött); fűrészelt, gyalult (egész nap); tejet, vajat, kenyeret (vásárolt); stb.

b) Ha az egymásnak mellérendelt tagok együttese már mást jelent, mint azok külön-külön, de még mind a két tag felveszi a toldalékokat, akkor az összetétel még laza, ezért elemeit kötőjellel kapcsoljuk össze: süt-főz, sütnek-főznek, sütött-főzött, sütni-főzni, sütés-főzés; ég-föld, eget-földet; ide-oda, idébb-odább; több-kevesebb, többé-kevésbé; stb.

Kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz az egyformán toldalékolt szavakból alakult mellérendelő összetéte­lek tagjait akkor is, ha toldalék nélküli formájuk nem él összetételként: apraja-nagyja, apraját-nagyját, keze-lába, kezét-lábát, orrán-száján, testi-lelki, írás-olvasás, oktató-nevelő stb.

Két, azonos szerepű toldalékkal ellátott szó alkalmi egységét újabban gyakran éreztetjük kötőjeles összefűzésükkel: kínos-fájdalmas (búcsú), gazdasági-társadalmi (változások), nyelvi-stilisztikai (elemzés), kérő-esdeklő (szavakkal), sírva-nevetve (ölelte át) stb.

Ezzel a lehetőséggel azonban ne éljünk vissza: nem rokon vagy ellentétes értelmű tagokat, illetőleg kettőnél több szót ne írjunk vessző vagy kötőszó helyett kötőjelesen: nyelvtani, stilisztikai és helyesírási (gyakorlatok), nem: nyelvtani-stilisztikai-helyesírási (gyakorlatok); stb.

c) A már teljesen összeforrott, ezért csak második tagjukon toldalékolt mellérendelő összetett szava­kat egybeírjuk: rúgkapál, rúgkapálnak, rúgkapáló; búbánat, búbánata, búbánatos; árvíz, árvíztől; hadsereg, hadseregben, hadseregek; hányaveti, hányavetiek; stb.

101. A lazább (kötőjellel írt) és az összeforrott (egybeírt) mellérendelő összetételek csoportja nem különül el élesen egymástól.

a) Számos olyan mellérendelő kapcsolatunk van, amely nem vagy csak kivételesen – és csak az utó­ta­gon – látható el toldalékokkal. Az ilyen mellérendelő összetételek tagjait kötőjellel kapcsoljuk egy­máshoz: édes-bús, sík-domború (lencse), rabló-pandúr, szoba-konyha, sakk-matt; piros-fehér-zöld; stb. A tagok közötti kötőjelet az esetleges toldalékoláskor is megtartjuk: édes-búsan, sík-domborúra (csiszolt), rabló-pandúrt (játszottak), szoba-konyhás (lakás), sakk-mattot (mondott); piros-fehér-zöl­det, piros-fehér-zöldre; stb.

b) Néhány, alapformájában egybeírt mellérendelő összetétel kétféleképpen toldalékolható. Ilyenkor a toldalékos formák írásképe is vagylagos: hírnév: hírneve, de: híre-neve; hírneves, de híres-neves; stb. – A kétféle toldalékolásnak oka lehet a jelentések elkülönülése is: (a határban) szántó-vető (emberek), de: a szántóvetők (= földművesek); (a padlón) csúszó-mászó (kisgyerek), de: a csúszómá­szók (= hüllők); stb.

 

Az ikerszók

 

102. Az ikerszók írása a mellérendelő összetett szavakéval azonos szabályokhoz igazodik.

a) A mindkét tagjukon külön-külön toldalékolható, illetőleg toldalékolt ikerszók elemeit kötőjellel kapcsoljuk össze: irul-pirul, irult-pirult; izeg-mozog, izegnek-mozognak, izgő-mozgó; hébe-hóba, ímmel-ámmal; tyúkom-búkom, dimbes-dombos, fidres-fodros; stb.

b) A csak a végükön toldalékolható ikerszókat egybeírjuk: mendemonda, mendemondák; csigabiga, csigabigák; limlom, limlomot, limlomos; terefere, tereferél; hercehurca, ugribugri; stb.

103. A lazább (kötőjellel írt) és az összeforrott (egybeírt) ikerszók csoportja nem különül el egymás­tól élesen.

a) Vannak olyan ikerszavaink is, amelyek nem vagy csak kivételesen láthatók el toldalékokkal. Az ilyen ikerszók tagjait kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz: csihi-puhi, piff-puff, csinn-bumm stb. A tagok közötti kötőjelet az esetleges toldalékoláskor is megtartjuk: (nagy) csihi-puhit (rendezett), (a zenekar) csinn-bummja stb. – Hasonlóképpen írjuk a tulajdonnévi ikerszókat is: Ista-Pista, Ista-Pistát; Anna-Panna, Anna-Pannával; stb.

b) Az ingadozó toldalékolású ikerszókat alapformájukban egybeírjuk, más esetekben a toldalékolás módjához igazodunk: gizgaz, gizgazok, gizgazos, de: gizes-gazos; icipici, icipicit, de: icit-picit; stb.

 

Az alárendelő szókapcsolatok és összetételek írása

 

104. Az alárendelő összetételek első tagja a másodikkal olyan kapcsolatban van, amely kisebb vagy nagyobb alakítással mondatrészi viszonyú szókapcsolattal is kifejezhető, tehát az utótaggal az előtagra kérdezhetünk. – Így például: szavahihető: mi hihető? – a szava hihető (az előtag az utótagnak alanya); drágakő: milyen kő? – drága kő (az előtag az utótagnak minő­ségjelzője); háromszög: hány szög? – három szög (az előtag az utótagnak mennyiségjelzője); favágó: mit vágó? – fát vágó (az előtag az utótagnak tárgya); életképes: mire képes? – életre képes (az előtag az utótagnak határozója); hegyge­rinc: minek a gerince? – a hegynek a gerince (az előtag az utótagnak birtokos jelzője).

 

Az alanyos, a minőség- és a mennyiségjelzős kapcsolatok

 

105. Alanyos, minőségjelzős és mennyiségjelzős viszonyban a szókapcsolatok és az összetételek egyaránt jelöletlenek, mert az alanynak, valamint a minőség- és mennyiségjelzőnek nincs ragja: aszály sújtotta (vidék) és farkasordító (tél); meleg nyár és színesfém; tíz forint és öttusa; stb.

106. Az alanyos kapcsolatokat a következőképpen írjuk:

a) Az alanyos kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: gondatlanság okozta (baleset), traktor szántotta (föld), (a) munkások szervezte (gyűlés), anyja nevelte (gyermek) stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: árvíz mosta (töltés), porhó borította (lejtő), (a) barátom kölcsönadta (pénz), (a) számítógép ellenőrizte (adatok) stb.

b) Az alanyos összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: agyafúrt (= ravasz), eszeveszett (= őrült), ügyefogyott (= gyámoltalan, félszeg), nyakatekert (= bonyolult), lélekszakadva (= nagy sietve) stb.

c) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk több alanyos kapcsolat tagjait: dércsípte (levelek), napsütötte (táj), molyrágta (szőnyeg), szúette (bútor), magvaváló (szilva) stb.

107. A minőségjelzős kapcsolatok írásának fő szabályai a következők:

a) A minőségjelzős kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: jobb kéz, általános iskola, ipari ország, olvasó lány, érett gyümölcs stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: szélsőbal párt, egyetértő mosoly, orvosi titoktartás, baráti kézfogás, mezőgazdasági gépgyár stb.

b) A minőségjelzős összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: gyorsvonat (vonatfajta), hidegvérű (= nyugodt), melegágy (a kerté­szetben), kispárna (párnafajta), söröspohár (= sörnek való pohár), forgószél (szélfajta), holtág (folyó­é) stb.

c) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk számos minőségjelzős kapcso­lat tagjait: nagyfokú, fiatalkorú, haditerv, légiposta, útitárs, vízinövény, jótett stb.

108. Ha két különírt szóból álló minőségjelzős kapcsolat második tagjához -i, -beli, -s, -ú, -ű, -jú, -jű, -nyi képző járul, a különírást általában megtartjuk: bal parti, szomszéd falubeli, piros tetős, fehér virágú, apró szemű, erős bordájú, nagy erejű, kis hordónyi stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolat­nak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: halványlila színű, iskolaköteles korú, hosszú szem­pi­l­lá­jú, szürke télikabátos, öntelt magatartású stb.

109. A fokozó vagy nyomósító szerepű melléknévi jelzőt nem írjuk egybe a jelzett melléknévvel: szép piros, szép kövér, jó nagy, jó erős, borzasztó rossz, szörnyű hideg stb. Hasonlóképpen: nagy néha, jó néhányszor stb.

110. A színárnyalatot kifejező melléknévi jelzőt egybeírjuk a színt jelölő melléknevekkel: halványli­la, sötétzöld, világossárga, zöldeskék; almásszürke, haragoszöld, mélykék, törtfekete, újpiros; stb. – Az összetett színnevek árnyalatát jelző mellékneveket azonban különírjuk: sötét rózsaszín, világos narancssárga, halvány kékeszöld stb.

111. Az olyan összetételeket, amelyekben a főnév minőségjelzője az összetett szóban levő alakjában vagy jelentésében önálló szóként nem használatos (al-, bel-, köz-, kül-, szak- stb.), mindig egybeírjuk: alelnök, belföld, élüzem, előtag, közérdek, külügy, mellékjövedelem, pótágy, szakember stb.

112. Az -ó, -ő képzős igenevet, ha csak alkalmi minőségjelző, általában különírjuk jelzett szavától: dolgozó nő, izzó fém, közvetítő javaslat, parancsoló hang, sajgó térd, felszabadító mozgalom, kiváló termék, (az újoncokat) kiképző tiszt stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: mutató névmás, szélező körfűrész, növényvédő szer, rakétaindító állvány, földrengésjelző műszer, ellenőrző bizottság, összekötő híd, előadó körút stb.

Ha viszont az igenévi jelzős kapcsolatok tagjai jelentés tekintetében összeforrtak (az igenév nem folyamatot, hanem valamire való képességet, rendeltetést fejez ki; illetőleg a jelzett szó az igenévben kifejezett cselekvésnek valamilyen határozója), a két egyszerű szót egybeírjuk: cséplőgép, izzólámpa, desztillálótorony, védőnő, ivóvíz, költőpénz, eladólány (üzletben), kiképzőtiszt (beosztás), felvonó­híd; hálószoba, kutatóintézet, pihenőnap, evezőlapát, átütő­papír, belépőjegy; stb. (Vö. 138.)

A kialakult szokást megtartva több olyan (részben jelentésváltozást is mutató) kapcsolatot is egybeí­runk, amelynek valamelyik tagja összetett szó: forgószínpad, javítóműhely, mozgó­kórház, mérőmű­szer, előhívótank, vendéglátóipar stb.

113. A -t, -tt képzős melléknévi igeneveket legtöbbször különírjuk jelzett szavuktól: csapolt sör, dőlt betű, sült hús, zárolt anyag, adott szó, fedett uszoda, vetített kép stb. – Csak néhány jelentés­változá­son átment kapcsolatot írunk egybe: aludttej, holtpont, nyúltagy, zártszék stb.

114. Minőségjelzőként nemcsak melléknév állhat, hanem főnév is.

a) A foglalkozást, kort, minőséget, csoportot jelölő, esetleg csak nyomatékosító főnévi jelzőket különírjuk jelzett szavuktól: mérnök bátyám, belgyógyász barátunk, közgazdász szakértő, gyermek király, ajándék könyv, rongy fráter, vendég néni, tüzér tizedes, huszár főhadnagy, rendőr száza­dos; csuda jó, kutya hideg; stb. – Hasonlóképpen különírjuk az ilyen alakulatokat is: igazgató elvtárs, tanár úr, tanító néni, mérnök szaktárs stb.

b) Egybeírjuk viszont az akácerdő, csiperkegomba, diáklány, fenyőfa, fiúgyermek, fűszeráru, kölyökkutya, lakatosmester, legényember, rabszolga, vendégművész stb. típusú (általában fajtajelö­lő) főnévi minőségjelzős alakulatokat.

115. Anyagnévi jelzős kapcsolatnak azokat az alakulatokat tekintjük, amelyekben az előtag azt jelöli, hogy az utótagként megnevezett tárgy abból az anyagból készült. Az anyagnévi jelzőt, ha egyszerű szó, egybeírjuk a nem összetett főnevekkel: aranygyűrű, alumíniumedény, faburkolat, gyapjúsál, kőfal, platinatégely stb. – Ha azonban az anyagnévi jelzős kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó, az anyagnevet különírjuk jelzett szavától: acél mérőszalag, bőr pénztárca; nyersselyem ing, vasbeton gerenda; műanyag padlóburkolat; stb.

116. A hónap vagy nap jelzőként álló nevét különírjuk jelzett szavától: január hónapban, hétfő reggel, csütörtök estére; március havi, kedd reggeli, péntek esti, vasárnap déli; stb.

117. A mennyiségjelzős kapcsolatok írásának fő szabályai a következők:

a) A mennyiségjelzős kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: öt ujj, száz forint, ezer esztendő, sok munka, több energia stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolat valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: negyvenöt perces, két négyzetméternyi, huszonegy köb­méteres stb. (Vö. 119.)

b) A mennyiségjelzős összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: háromszög (mértani idom), tízperc (iskolában), öttusa (sportban), hatökör (= buta), ezermester (= sok mindenhez értő), tizenkétszög (mértani idom) stb.

c) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk számos (főleg képzővel ellá­tott) mennyiségjelzős kapcsolat tagjait: egynapi, nyolcoldalú, kétnyelvű, ötéves, tízpercnyi, húszna­pon­ként stb. (Vö. 119.)

118. Mennyiségjelzőként nemcsak számnév állhat, hanem (mennyiséget, mértéket, nagyságot jelentő) főnév is. Az ilyen főnévi jelzőket különírjuk jelzett szavuktól: egy csomó retek, nagy halom kavics, két hordó bor, egy rakás fa, tenger virág, tíz deka vaj, tízezer kilowatt áram, száz hektár föld stb.

119. Egy egyszerű tőszámnévnek (ill. a sok, több, fél számnévnek), valamint egy -i, -ú, -ű, -jú, -jű, -s, -nyi képzős egyszerű melléknévnek a kapcsolatát egybeírjuk: harmincnapi, kilenchavi, három­lábú, ötágú, hétfejű, kétzónájú, kétpetéjű, sokmilliós, négyoldalas, húszfőnyi stb. De számjegyekkel írva: 9 havi, 20 főnyi stb. – Ha azonban akár a melléknév, akár a számnév, akár mind a kettő össze­tett szó, a kapcsolat számnévi tagját különírjuk a melléknévi tagtól: hat vegyértékű, egy szótagos, negyven négyszögöles, száz hektoliternyi; tizenkét emeletes, huszonnégy tagú, negyvennyolc órás, száztizen­hat napi; hetvenöt centiméteres, ötvenhét másodpercnyi; stb. számjegyekkel írva is: 40 köbcen­ti­méteres, 116 napi stb. [Vö. 117. a), c)]

Hasonlóképpen írjuk az ilyen -nként ragos alakulatokat is: kéthetenként, háromhavonként, ötévenként; tizenöt naponként, három hónaponként; 5 évenként, 15 naponként; stb. [Vö. 117. c)]

120. A -dik képzős sorszámnévi jelzőt nem írjuk egybe sem a jelzett főnévvel, sem a (rend­szerint -i, -s, -ú, -ű képzős) melléknévvel: ezredik év, harmadik napon, hetedik alkalommal; harmadik havi, negyedik osztályos, ötödik rendű, tizenkettedik havi; stb. – A -d képzős sorszámnévi jelzőt viszont egybeírjuk mind a főnevekkel, mind a melléknevekkel, mind a számnevekkel: ötödévben, hetedízben; ezredévi, ötödéves, másodrendű, tizenötödrangú; harmadfél; stb. (Vö. 291.)

121. A visszaható névmásokkal a számnevekből alkotott -d sorszámnévképzés jelzőket egybeírjuk: másodmagammal, századmagával; tizenhatodmagunkkal, huszonötödmagukkal; stb.

 

A tárgyas, a határozós és a birtokos jelzős kapcsolatok

 

122. Tárgyas, határozós, valamint birtokos jelzős viszonyban azok a szókapcsolatok és összetételek a jelöltek, amelyekben a tagok közti viszonyt rag mutatja: fát vágó és egyetért; százszor mond és százszorszép; az asztal lapja és vásárfia; stb. Ha az alkotóelemek egyike sem ragos, a kapcsolat jelöletlen: kincskereső = kincs(et) kereső; színgazdag = szín(ekben) gazdag; iskolaudvar = (az) iskola udvar(a); stb.

123. A tárgyas kapcsolatokat a következőképpen írjuk:

a) A raggal jelölt tárgyas kapcsolatok tagjait (az állandó szókapcsolatokban is) általában különírjuk egymástól: eleget tesz, kezet fog, szemet szúr, véget ér, állást foglal, hátat fordít; tévéantennát szerel, főtengelyt esztergál, könyvtárt összerendez; stb.

b) A jelölt tárgyas kapcsolatokból keletkezett összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: egyetért (= azonos véleményen van), helytáll (= derekasan viselkedik), jótáll (= szavatol), semmittevő (= lusta, dologtalan), számottevő (= jelentős, tekintélyes) stb.

c) A jelöletlen (ragtalan előtagú) tárgyas összetételek tagjait mindig egybeírjuk: autómentő, munkavál­­la­ló, úttörő, híradó, kárvallott, világlátott, karöltve stb. Nem írhatjuk külön a jelöletlen tárgyas összetételeket akkor sem, ha valamelyik vagy mindkét tagjuk maga is össze­tett szó: alvázvédő, gázcső­fek­tető, szakmunkásképző, létszámnyilvántartó, raktárellenőrző stb.; legföljebb a túl hosszúa­kat a fő tagok határán kötőjellel tagoljuk: vízvezeték-szerelő, lélegzet-visszafojtva, baleset-előidéző stb. (Vö. 138.)

124. Ha egy névszó és egy ige egymástól különírt jelölt tárgyas kapcsolatának igei tagjához képző (pl. -ó, -ő, -ás, -és stb.) járul, a különírást megtartjuk: nagyot akaró, keveset érő, urat játszás, mindent megvetés, világot járt, utat tévesztve; albérletet kereső, menedékhelyet nyújtó, menetgyakorlatot tartva; stb.

125. A határozós kapcsolatok írásának fő szabályai a következők:

a) A valamilyen raggal jelölt határozós kapcsolatok tagjait (az állandó szókapcsolatokban is) általában különírjuk egymástól: eszébe jut, munkába lép, rosszul jár, földre hull, nyakon csíp, pellengérre állít, ráncba szed, jutalomra érdemes stb.; különösen akkor, ha a kapcsolatnak valame­lyik vagy mindkét tagja összetett szó: készpénzért veszi, külföldre utazik, vizsgára előkészít stb.

b) A jelölt határozós kapcsolatokból keletkezett összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: észrevesz (= észlel, megfigyel), véghezvisz (= befejez), ágrólszakadt (= szegény), napraforgó (növény), semmirekellő (= haszonta­lan), tagbaszakadt (= jól megtermett), tökkelütött (= buta) stb.

c) A jelöletlen (rag nélküli) határozós összetételek tagjait mindig egybeírjuk: energia­gazdál­kodás, ökölvívás, munkatárs, áldozatkész, iskolaköteles, munkaképes, mélyhűtött, szélvédett stb. Nem írhatjuk külön a jelöletlen határozós összetételeket akkor sem, ha előtagjuk maga is összetett szó: atombombamentes, nyugdíjjogosult, sújtólégbiztos, tápanyagszegény stb.; legföljebb a túl hosszúa­kat a fő tagok határán kötőjellel tagoljuk: adóbevallás-köteles, előítélet-mentes stb. (Vö. 138.)

d) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk több jelölt határozós kapcsolat tagjait: partraszállás, kézhezvétel, lényegbevágó, bérbeadás stb.

126. Ha egy névszó és egy ige egymástól különírt jelölt határozós kapcsolatának igei tagjához képző (pl. -ó, -ó, -ás, -és stb.) járul, a különírást általában megtartjuk: hosszan tartó, gyorsan ölő, könnybe lábadt, papírba csomagolás, pellengérre állítás, próbára tevés; háttérben mozgó, előtérbe kerülő, középpontba állítás, közhírré tétel, külföldre utaztakor; stb. [De vö. 125. d)]

127. Határozószóknak főnevekkel és melléknevekkel (melléknévi igenevekkel) való kapcsolatából gyakran alakulnak összetett szavak: általút, ellenfél, távollét, fennszóval, rögtönbíráskodás, túlérzékenység; bennfentes, közeljövő, utánfutó, bennszülött, régmúlt; stb.

128. A birtokos jelzős kapcsolatokat a következőképpen írjuk:

a) A birtokszón a birtokviszonyra utaló birtokos személyraggal (-jellel) jelölt kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: a folyó vize, az iskola kapuja, a világ népei, a brigád tagjai; a lakóház pincéje, az írógép billentyűi, a nyomda szedőterme, a park virágágyai, a gépkocsi alváza; stb.

b) A jelölt birtokos jelzős kapcsolatokból keletkezett összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjai­nak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: barátfüle (tésztaféle), bolondokháza (= felfordulás, zűrzavar), istennyila (= villám), vásárfia (= ajándék) stb.

c) A jelöletlen, azaz személyrag (-jel) nélküli birtokos jelzős összetételek tagjait mindig egybeír­juk: ablaküveg, disznóhús, földrengés, gerelyhajítás, iskolaorvos, rigófészek; bankjegyfor­galom, helységnévtár, csapágyfémgyártás, gépkocsifényszóró; stb., legföljebb a túl hosszúakat a fő tagok határán kötőjellel tagoljuk: alkatrész-nyilvántartás, fényképezőgép-objektív, tengeralattjáró-támasz­pont stb. (Vö. 138.)

d) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk néhány jelölt birtokos jelzős kapcsolat tagjait: napkelte, tojásfehérje, tanácsháza, városháza stb.

 

A jelentéstömörítő összetételek

 

129. Sok alárendelő összetett szavunknak elő- és utótagja között olyan bonyolult kapcsolat van, hogy az összetétel csak többszavas szerkezettel értelmezhető. Így például: vámvizsgálat = hol történő, mivel kapcsolatos vizsgálat? : vámnál történő, vámmal kapcsolatos vizsgálat; csigalépcső = mihez hasonló lépcső ?: a csiga házához hasonló lépcső; stb.

Az ilyen, úgynevezett jelentéstömörítő összetételek tagjait, köztük a hasonlító összetételeket, min­dig egybeírjuk: barázdabillegető, emlékkönyv, hamutálca, motorcsónak, szénapadlás, testvérváros, villanyvilágítás; cinóbervörös, hófehér, hollófekete, galambősz, ultramarinkék; stb.

 

Egyéb típusú szókapcsolatok és összetételek

 

130. A névutós kapcsolatokat a következőképpen írjuk:

a) A névutót az előtte álló névszótól különírjuk: idő előtt, bokor mögött, ház mellett, felesége iránt, föld alatt, munka nélkül, szó szerint, többek között stb. – Ha a névutóhoz -i képző járul, a különírást megtartjuk: idő előtti, bokor mögötti, ház melletti, föld alatti (üreg), munka nélküli (jövedelem), szó szerinti stb.

b) Ha azonban az ilyen kapcsolatok jelentése módosult, s ezért összetett szóvá váltak, egybeírjuk őket: délelőtt, délelőtti; délután, délutáni, holnapután, holnaputáni, rendszerint, napközben, földalatti (= 1. metró; 2. illegális), munkanélküli (fn.), könyvnélküli (= szóról szóra megtanulandó lecke), pártonkívüli (fn.), mindenekelőtt, mindenekfelett, hazafelé, visszafelé stb.

c) Az a, e, az, ez mutató névmásból és a különféle névutókból álló kapcsolatokat egybeírjuk, ha egységes határozószót alkotnak, továbbá ha rámutatószói szerepűek, vagy ha kötőszószerű szerkezetek részei: Ezelőtt másképp hívták. Ezután mindig jó leszek. Mindent megbeszéltünk, eszerint cselekedj! Nincs kétségem afelől, hogy ő tette. Azalatt, míg nyaraltok, kifestetem a lakást. Elment anélkül, hogy köszönt volna. Dolgozz, ahelyett hogy heverészel! Stb. [Vö. 84., 243. d)] Ha ellenben a névmással nyomatékos rámutatást fejezünk ki, akkor csak a különírás a helyes: a köré a ház köré; a szerint kell eljárni, nem e szerint; a nélkül a könyv nélkül; Itt a hiba, e miatt nem működik a gép. Mindene a zene, csak az iránt érdeklődik. Stb.

131. Az igekötős igék sajátosan viselkedő összetett szavak.

a) Ha az igekötő közvetlenül saját igéje (vagy igeneve) előtt áll, egybeírjuk vele: átad, benéz, felnyit v. fölnyit, lebecsül, visszaszerez; kiállítani, megtartó, eldobott, szembeállva; stb. Hasonló­kép­pen: megtartás, szembeszállás stb. – Igekötők lehetnek a következők: abba-, agyon-, alá-, át-, be-, bele-, benn-, egybe-, el-, ellen-, elő-, előre-, fel- v. föl-, félbe-, félre-, felül- v. fölül-, fenn- v. fönn-, hátra-, haza-, helyre-, hozzá-, ide-, keresztül-, ketté-, ki-, körül-, közbe-, közre-, külön-, le-, meg-, mellé-, neki-, oda-, össze-, rá-, rajta-, széjjel-, szembe-, szerte-, szét-, tele-, tova-, tovább-, tönkre-, túl-, újjá-, újra-, utána-, végbe-, végig-, vissza- stb.

b) Ha az igekötő követi az igét (vagy igenevet), különírjuk tőle: pihend ki (magad), hagyj fel (ezzel), üljünk bele, menjetek előre, ne sározd össze, nem nézve oda, (akkor) ültünk le, (ti már) mehettek vissza stb.

c) Az igekötő külön szó marad, ha közte és igéje (vagy igeneve) között más szó is van: el ne késs, le nem tenné, újjá is építjük, közre kell bocsátani, haza szabad menni, föl sem véve stb. Hasonlókép­pen: be nem avatkozás, meg nem értés stb.

Az igekötők különírása vagy egybeírása gyakran értelmi különbségre is utal: annak jelölője, hogy az igekötő a közvetlenül utána álló igéhez tartozik-e, vagy az ezt követőhöz. Más és más tehát: megvan húszéves, de: meg van töltve; megfogom a lepkét, de: meg fogom nézni; leszo­kott a dohányzásról, de: le szokott utazni vidékre; beleszeretett a lányba, de: bele szeretett volna szólni; elleszek nélküle, de: el leszek fáradva; megtudták a hírt; de: meg tudták javítani; stb.

d) A megismételt igekötők közé kötőjelet teszünk, és együttesüket egybeírjuk az igével (vagy igenév­vel): ki-kinéz, le-leereszt, meg-megállt, össze-összevesznek; elő-előtűnő, vissza-visszatérve; stb. Hasonlóképpen: vissza-visszatérés stb.

Az ellentétes jelentésű igekötőket kötőjellel kapcsoljuk össze, és különírjuk őket az igétől (vagy igenévtől): ki-be járkál, le-föl sétál, ide-oda tekinget; oda-vissza utazni, előre-hátra pillantva; stb. Hasonlóképpen: le-föl sétálás stb.

Különírjuk az igétől (vagy igenévtől) az összevissza, szerteszéjjel, szerteszét határozószókat is: összevissza beszél, szerteszéjjel szórták, szerteszét szórva stb. Hasonlóképpen: szerteszét szórás stb.

e) Az igekötőül is használt határozószót különírjuk akkor, ha határozószói szerepét hang­sú­lyozzuk: abba tette (amiben eredetileg volt), de: abbahagy; fenn v. fönn maradt (a padláson), de: fennmarad v. fönnmarad (a neve); (nem) félre állt (hanem középre), de: (tapintatból) félreállt; ide jött (nem a szomszédba), de: idejött hozzám; stb.

Az igekötővel alakilag azonos határozószót is különírjuk az igétől (vagy igenévtől), ha világosan személyes névmási szerepű: hozzá (= őhozzá) ment feleségül (nem hozzád), de: hozzájárul (valami­hez); neki (= őneki) megy a levél, de: nekimegy (a szekrénynek); (csak) (= őrá) gondolok, de: (rossz) rágondolni is; stb. Csak különírt (határozószói) formája van a nem egyes szám harmadik személyű alakoknak: hozzám adták feleségül, nekünk jött a csomag, mindig rád gondolok stb.

132. A névmásokat egybeírjuk az előttük álló nyomatékosító elemmel:

egymagam, egymagad, egymagatok;

önmagam, önmagad, önmaguk; önnönmaga, önnönmagunk, önnönmagatok;

ugyanez, ugyanolyan, ugyanakkora, ugyanannyi;

szintolyan, szintakkora, szintannyi;

csakolyan, csakannyi, csakennyi;

éppolyan, éppakkora, éppannyi; stb.

A névmási határozószókat is egybeírjuk a nyomósításukra szolgáló, eléjük tett személyes névmások­kal: énbennem, tenálad, őtőle, mihozzánk, tinektek, ővelük; énmiattam, teáltalad, őutána, mimellet­tünk, tinélkületek, őközöttük; stb.

De: én magam megyek oda (a hangsúly a magam szón); csak annyi szükséges (a hangsúly az annyi szón); épp olyan esetben (a hangsúly az olyan szón); stb.

133. Tagadó névmások előtagjaként a se, sem, semmi szót egybeírjuk az utána következű szóelem­mel: semekkora, semennyi, semmilyen, semmiféle stb. – A határozószókban szintén egybeírjuk a se és a sem szót az utótaggal: sehol, sehonnan, semeddig, sehogy, semmint, semmikor stb.

Különírjuk viszont a se és a sem szót, ha névmások és határozószók után állnak: semmi se, senki sem, senkinek se, semmitől sem; semmikor se, sehova se, sehol sem, sehogy sem; stb. – De: sohase, sohasem, sose, sosem.

134. Az akár-, bár-, mind-, minden- és vala- előtagú névmásokat és névmási határozószókat egybeírjuk: akármekkora, akárhol, bármi, bármikor, mindannyi, mindenki, mindenhonnan, valami, valamerre stb.

135. Olyan szavak, amelyek beszédünkben gyakran fordulnak elő egymás mellett, nemegyszer új jelentést hordozó összetételekké forrnak össze. Az ilyen kapcsolatokat egybeírjuk: kétségkívül (= biztosan), nemsokára, sohasem; dehogy, hogyne; csakhogy, hanem, ugyanis; stb.

A külön- és egybeírás az ilyen szavak esetében is értelmi különbség hordozója lehet: úgy tett, mintha szeretné, de: szebb, ha nevet, mint ha sír; egyrészt (kötőszó), de: egy részt kapott belőle; dehogyis! (= nem), de hogy is gondolod? ; stb.

136. Sok eset mutatja, hogy egybeírandó az olyan összetétel, amely egészét tekintve más szófajú, mint utótagja önállóan volt: csúszómászó, járókelő; földalatti, munkanélküli; ennivaló, hártyás­szárnyúak stb. (melléknévből főnév); tegnapelőtt, visszafelé, éjféltájban, elsősorban stb. (névutós vagy egyéb kapcsolatból határozószó); ennélfogva, mindazonáltal, miután stb. (határozószóból kötőszó); nefelejcs, fogdmeg(ek), haddelhadd; nemtörődöm (ember), nemszeretem (dolog) stb. (igés kapcsolatokból főnév, ill. melléknév). – De természetesen: az utcán járó-kelő emberek, inni való víz, az első sorban ült, ennél fogva húzd stb.

137. Egyetlen képzőnek különírt szókapcsolatokhoz járulása nagyobbrészt nem teszi a kapcsolatot egy­beírandóvá; képzők halmozódása azonban már egybeírást von maga után: egymás mellett és egymás melletti, de egymásmellettiség; hasonlóképpen: egymásutániság, egyenlőoldalúság, meg­nemtámadási (szerződés), elnemkötelezettség, szeretetreméltóság stb.

Alapformájukban különírt kapcsolatok egybeírását eredményezi a felsőfoknak összefoglaló jelezése is az ilyenekben: szívhez szóló és szívhez szólóbb, de: legszívhezszólóbb; hasonló­képpen: legharc­ra­ké­szebb, leghasznothajtóbb stb.

Az ilyen felsőfokú formák helyett általában jobb a szerkezetes megoldás: harcra legkészebb, leginkább hasznot hajtó stb.

138. Szóösszetétel révén gyakran keletkeznek hosszú szavak. Ezeket bizonyos esetekben célszerű kötőjellel tagolni, hogy könnyebben olvashatók legyenek.

A két egyszerű közszóból alakult összetételeket egybeírjuk: asztallap, felezőegyenes, mate­matikata­ní­tás, nitrogénasszimiláció, paradicsomsaláta, televíziókészülék, teljesítménynöveke­dés stb. De: sakk-kör stb. (Vö. 62.)

A kettőnél több szóból alakult (úgynevezett többszörös) összetételeket általában ugyanúgy egy­beírjuk, mint a kéttagúakat: cseppkőbarlang, gépkocsivezető, ivóvízellátás, készruhaáruház, pénzügyőrlak­tanya, rádiószaküzlet, úttörővasút, nyersolajmotor, rendőrjárőr, barnakőszénkoksz, mértékegy­ségrendszer stb. – A hat szótagnál hosszabb többszörös összetételeket azonban már többnyi­re kötőjel­lel tagoljuk két fő összetételi tag határán: csapatzászló-avatás, dokumentumfilm-bemutató, könyvrit­kaság-gyűjtemény, tornász-csapatbajnokság, munkaerő-nyilvántartás, foszforműtrágya-gyártás stb.

Az egyébként szabályos, de túlzottan hosszú összetett szavak szerkezetes megoldással elkerülhe­tők: tervezőiroda-vezető = a tervezőiroda vezetője, gépkocsivezető-tanfolyam = gépkocsi-vezetői tanfolyam stb.

Az úgynevezett szótagszámlálás szempontjai a következők: Szótagszámon az összetett szó jel és rag nélküli alakjának szótagszámát kell érteni: cserépedénygyártás, cserépedénygyártásnak, cserépedény­gyártásban; honvédemlékmű, honvédemlékműveink; stb. – A származékszók képzőeleme azonban beleszámít a szótagszámba: kerékpárjavítás, kerékpárjavításokat; élelmiszerkészlet, élelmiszerkészletüknek; de kerékpár-javítási, (bőséges) élelmiszer-készletű stb. – Gyakorlati megfontolásból az igekötők közül csak a két vagy több szótagúakat tekintjük külön összetételi tagnak: előadó-művészet, kölcsön-visszafizetés stb.; de: befogadóképesség, állománykiegészítés stb.

Az idegen szavaknak csak a magyarban is önállóan használatos elemeit (pl. centi-, deci-, deka-, extra-) tekintjük külön szónak: centiméter-beosztású, extraprofit-elmélet stb.

139. A külön- és egybeírásban három úgynevezett mozgószabály is érvényesül.

a) Ha egy kötőjellel már tagolt szóhoz újabb, szintén kötőjellel kapcsolandó utótag járul, az első kötőjelet (mivel közszói alárendelő összetételekben két kötőjel egy összetett szóban nem lehet) kihagy­juk, vagyis az eredetileg kötőjelezett szórészt az új alakulatokban egybeírjuk: anyagcse­revizsgálat, de: anyagcserevizsgálat-kérés; békeszerződés-tervezet, de: békeszer­ződéstervezet-kidolgozás; kerekasztal-konferencia, de: kerekasztalkonferencia-rendezés; stb.

Az ilyen túlzottan hosszúra nyúlt szavak helyett azonban jobb a szerkezetes megoldás: anyagcse­re-vizsgálat kérése, a békeszerződés tervezetének kidolgozása, kerekasztal-konferencia rendezése stb.

b) Ha egy különírt szókapcsolat (pl. hajlított bútor) olyan utótagot kap (pl. gyár), amely az egészhez járul, az egyébként különírandó előrészt az új alakulatban egybeírjuk, és ehhez az utótagot (a szótag­számtól függetlenül) kötőjellel kapcsoljuk: hajlítottbútor-gyár. Hasonló esetek: hideg víz, de: hidegvíz-csap; házi feladat, de: házifeladat-készítés; légi fénykép, de: légifénykép-montázs; szabad vezeték, de: szabadvezeték-hálózat; stb. – Ritkábban ugyan, de előtag is járulhat szókapcso­lat­hoz: házi feladat, de: számtan-házifeladat; stb.

A szabályt csak akkor alkalmazzuk, ha értelmetlenséget kerülünk el vele. Ha szósza­porítás nélkül lehetséges, éljünk inkább szerkezetes megoldással: lőtt vadak, lőtt vadak árusítása (nem lőttvad-árusítás), hőre lágyuló műanyagok feldolgozása (nem: hőrelágyulóműanyag-feldolgozás) stb.

c) Két azonos utótagú összetétel (pl. munkásszövetség, parasztszövetség) különböző előtagja gyak­ran lép egymással mellérendelő kapcsolatba (munkás-paraszt). Az ilyen szerkezetű minőségjel­zős előtagot különírjuk az utótagtól: munkás-paraszt szövetség. Hasonlóképpen: szövőipar, fonóipar, de: szövő-fonó ipar; ajakhang, foghang, de: ajak-fog hang; fényjáték, árnyjáték, de: fény-árny játék; rézötvözet, aranyötvözet, de: réz-arany ötvözet; továbbá: kutya-macska barátság, föld-levegő rakéta stb.

A mozgószabályok alkalmazása révén létrejött írásképek a kiindulási formákat természetesen nem módosítják!

140. Főneveket és mellékneveket tulajdonnevekkel a következőképpen kapcsolunk össze:

a) Ha egy tulajdonnév egy köznévnek minőségjelzője, a két szót különírjuk egymástól: Mariska néni, Dezső bácsi, Fazekas elvtárs; Kovács mérnök; a Nagy család, a Kalmár fiú; Zsiguli gépkocsi, Fabulon arckrém; stb. – Hasonló esetek: Julianus barát szobor, Kászim pasa bástya stb. (Vö. 167., 170.)

b) Ha egy tulajdonnév egy köznévvel vagy egy (rendszerint -i, -s, -ú, -ű, -jú, -jű képzős) mellék­név­vel valamilyen jelöletlen összetételt alkot, kötőjellel kapcsoljuk őket össze: Afrika-kutató, Ady-szo­bor, Kazinczy-verseny, Mátyás-templom; Balassi-strófás, Kossuth-díjas, Mária-arcú, Herkules-erejű; József Attila-díj, Apáczai Csere János-emlékünnepély; stb. (Vö. 168., 169.)

Az ilyen kapcsolatok közül néhány köznévvé vált. Ezeket kisbetűvel kezdve egybeírjuk: ádámcsutka, pálfordulás, röntgensugár stb. (Vö. 201.)

141. A -fajta, -féle, -nemű, -rét, -rétű és -szerű képzőszerű utótagot a közszókkal egybeírjuk: másfajta, többféle, egynemű, negyedrét, sokrétű, ésszerű stb. – A tulajdonnevekhez a -féle és a -sze­rű szóelemeket kötőjellel kapcsoljuk: Eötvös-féle, Petőfi-szerű; Jedlik Ányos-féle; stb. (Vö.: 171.)

Felsorolásban az elmaradó közös, csak az utolsó taghoz hozzáfűzött képzőszerű utótagra kö­tőjellel utalunk: bükk-, mogyoró- és nyírfafélék; Tömörkény- és Gárdonyi-szerű; stb. [Vö. 262. c)]

142. Az összetett számneveknek és a számoknak több vonatkozásban sajátos írásmódjával a követke­ző pontok foglalkoznak: a betűírással és a számjegyírással a 288., az összetett számnevek és a számok tagolásával a 289., a sorszámnevekkel a 267. a) és a 290., a törtszámnevekkel a 291., a tizedes törtekkel a 274. és a 291. pont.


A KIS ÉS A NAGY KEZDŐBETŰK

 

143. A magyar közszavakat általában kis kezdőbetűvel írjuk, de egyes meghatározott esetekben naggyal is. Mindig nagybetűvel kezdjük a tulajdonneveket. Mivel azonban a tulajdonnevek saját részrendszert alkotnak helyesírásunkban, külön fejezetben tárgyaljuk őket.

 

A kis kezdőbetűk

 

144. Közszavainkat általában kisbetűvel kezdjük: szeret, virágzik; elnök, ország, párt; drága, fenséges; három, kevés; ami, bármennyi; itt, most; ejha, nahát, ugye, és, jóllehet; stb.

Erős érzelmi töltésük ellenére általában kisbetűvel írjuk a magasztos tartalmú, kellemes hangulatú és jelentésű szavakat is: béke, szabadság, felszabadulás, haza, élet, tavasz, édesanya, család stb. (De vö. 149., 150.)

145. Kis kezdőbetűvel írjuk az ünnepeket, a nevezetes napokat, a rövidebb-hosszabb idősza­kokat, a történelmi eseményeket jelentő szavakat, szókapcsolatokat (bár olykor nem kicsi az érzelmi tölté­sük): március tizenötödike, a felszabadulás napja, május elseje, az alkotmány ünnepe, karácsony, húsvét, anyák napja, nemzetközi nőnap, pedagógusnap, vasutas­nap, ötéves terv; a honfoglalás, a mohácsi vész, a szabadságharc, a debreceni országgyűlés, a francia forradalom; a nagy októberi szocialista forradalom, a nagy honvédő háború; stb.

146. A rendezvények, rendezvénysorozatok, társadalmi és politikai mozgalmak, programok stb. nevét általában kisbetűvel írjuk: jövőkutatási konferencia, nemzetközi orvoskongresszus, légkörku­tatási szimpózium, termoanalitikai tudományos ülésszak, erdészeti és faipari tudományos napok, a magyar nyelv hete, fásítási hónap, olvasó népért, a szakma ifjú mestere, országos távlati tudomá­nyos kutatási terv, országos középiskolai tanulmányi verseny stb. – Az intézményszerűeket azonban az intézménynevek mintájára írjuk: Budapesti Nemzetközi Vásár, Szegedi Szabadtéri Játékok stb. (Vö. 191.)

147. Kisbetűvel kezdjük a népek, népelemek, népcsoportok és nyelvcsaládok nevét: észt, kínai, magyar, orosz, szlovák, palóc, sváb, szász, székely, indián, néger; finnugor, germán, román, urál-altaji, nyugati szláv; stb. Ugyancsak kis kezdőbetűsek a vallásokhoz, feleke­zetekhez tartozást jelentő szavak: buddhista, katolikus, mohamedán, református stb.

 

A nagy kezdőbetűk

 

148. Írásunknak világossá és áttekinthetővé tétele végett a közszavakat is nagybetűvel kezdjük minden szöveg, valamint – pont, kérdőjel, felkiáltójel és bizonyos esetekben kettős­pont után – minden új mondat élén: Háromórai idő volt engedve a kitiltottaknak, hogy motyóikat összeszedjék… Ez a háromórai idő pedig éppen elég volt arra, hogy a város népessége mindent megtudjon… Mi volt a diákok vétsége? Hogyan védelmezték magukat? Milyen nagy dolgokat vágott oda a vaskalaposok­nak Jenőy? Hát Barkó hogy replikázott nekik tatárul, törökül, perzsául! Hát még a sánta Biróczy hogy tréfálta meg őket víg ötleteivel! S most ezeket mind kicsapták. Az iskola szeme fényeit!

Az általános szabályoktól – stilisztikai okokból – csak a szépírók szoktak olykor eltérni.

149. Levelekben és hivatalos iratokban a megszólítás első szaván és tulajdonnévi tagján kívül nagybetűvel szokás kezdeni a megszólításban szereplő közneveket is (de a mellékneveket, kötő­szókat már nem): Drága Ilonka Néni! Osztályvezető Kartárs! Tisztelt Kovács Úr! Mélyen tisztelt Asszonyom és Uram! Stb.

Magánlevelekben a megszólítás első szaván és tulajdonnévi tagján kívül a többi szót kezdhetjük kisbetűvel is: Kedves barátom! Tisztelt Nagy úr! Édes jó anyám és apám!

Azokat a közneveket, névmásokat és névmási szerepű határozószókat, amelyek a meg­szólított személyére vonatkoznak, szöveg belsejében általában kisbetűvel kezdjük: Légy szíves, barátom, látogass meg minket! Arra kérem (a) tanácselnök elvtársat, szíveskedjék ügyemet kedvezően elbírálni. Bárcsak itt lehetnél te is! Valószínűleg önöket is érdeklik fejlesztési terveink. Örökké hálás leszek neked a segítségedért. Melegen érdeklődött irántatok. Stb. – Fokozott tisztelet kifejezésére azonban az ilyen esetekben nagybetű is alkalmazható: Szeretném, Apám, ha nem értene félre. A legfőbb érdem az Önöké. Szeretnék mindig Veled lenni. Stb. Két (vagy több) szóból álló megszólításoknak ilyenkor is csak az első szavát kezdjük nagybetűvel: Bocsássa meg, Igazgató úr, hogy soraimmal fölkeresem! Tisztelettel emlékeztetem (az) Államtitkár elvtársat arra, hogy… stb. Hasonlóképpen: Felkérem Horváth kartársat vitaindító előadásának megtartására. Ezt Ferenc bátyám és Erzsi néném is jól tudja. Stb. (Vö. 144., 253.)

150. Közszavaknak nagybetűs kezdése – kivételesen, elsősorban költői művekben – lehet a megsze­mé­lye­sítés eszköze, erősítheti a szavak hangulatát, felhívhatja a figyelmet fogalmi tartalmukra, sőt egyszerre is szolgálhatja mindegyik célt: a Szerelem, a Végzet, a Hatalom; Mi vagyunk: Jövő és Igazság, / Engesztelés és nagy Ítélet; stb. (Vö. 144.)

 

Egyéb esetek

 

151. Az idézeteket és az idézeten belüli további részeket az eredeti szövegnek megfelelően kezdjük nagy-, illetőleg kisbetűvel: „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.”; „Légy fegyelmezett!” stb.; illetőleg: „a földre sütöttük szemünk. Kinyílt / a földbe zárt titok.” (Vagy: „…a földre sütöttük” stb.) [Vö. 256. a), 264.]

152. Az útbaigazító feliratokat, a táblázatok, grafikonok, ábrák stb. alatti szövegeket nagybetűvel kezdjük: Bejárat, Házfelügyelő, Igazgató, Pénztár; Széntermelésünk; stb. – Ha egy ilyen szöveg több szóból áll, akkor csak az első szó nagy kezdőbetűs: Kettős megállóhely, Nyilvános telefon, B porta; A légfék vázlatos rajza; stb. – Ha a szöveg első szava számnév, s ezt számjeggyel írjuk, az utána következő szó kis kezdőbetűs: 2. metróvonal, 5. ajtó, III. vágány stb.

Kisbetűvel kezdjük az ügyiratok, igazolványok, oklevelek stb. végén az aláírás alatti megjelölést: elnök, titkár, igazgató, rektor, miniszter; a bizottság titkára, a társtulajdonosok közös képviselője; stb.

153. A családnevek előtti doktor, idősb, ifjabb, özvegy stb. szót, illetőleg rövidítésüket csak kiemelt helyzetben (aláírásban, levélcímzésben, oszlopba rendezett névsorban stb.) és mondat elején kezdjük nagybetűvel: Dr. Mészáros Mihály, Id. Kelemen László, Ifj. Jakab Imréné; Özvegy Lukács Péterné azzal a kéréssel fordult a tanácshoz, hogy…; stb. – Mondat belsejében ugyanezek kisbetűvel írandók: Ott volt dr. Mészáros Mihály is. Szép Gergely és ifj. Lukács Péter panaszt tettek özvegy Jakab Imréné ellen. – Hasonlóan a történelmi nevek esetében: Gróf Széchenyi István; de szövegben: Miniszteri tárcát vállalt báró Eötvös József is.


A TULAJDONNEVEK ÍRÁSA

154. A tulajdonneveknek több típusát különböztethetjük meg: a személyneveket, az állat­neveket, a földrajzi neveket, a csillagneveket, az intézményneveket, a márkaneveket, a címeket stb. Bár az egyes típusok írásmódja nem egyetlen elvhez igazodik, három szempontból mégis egyformán viselkednek.

a) Mindegyik csoport írásában érvényesül helyesírásunknak az a régi törekvése, hogy a tulajdonne­ve­ket megkülönböztesse a köznevektől, ezért minden tulajdonnevet nagybetűvel kezdünk: Szőke (családnév), de: szőke (hajszín); Fakó (tónév), de: fakó (színnév); Mór (helységnév, személynév), de: mór (népnév); Hollófészek (hegy neve), de: hollófészek (a holló fészke); Rák (csillagkép neve), de: rák (állat neve); Patyolat (vállalat neve), de: patyolat (fehér, hófehér); Kortárs (folyóirat címe), de: kortárs (valakivel egy időben élő); Parázs (tűzhelymárka neve), de: parázs (izzó tüzelőanyag); stb.

b) A nagy kezdőbetű mutatja ugyan, hogy tulajdonnévvel van dolgunk, de a több elemből álló nevek esetében érzékeltetni kell a tulajdonnevek terjedelmét is, hogy világosan elhatáro­lódjanak a környező szövegtől. A többelemű nevek tagjainak összetartozását többféleképpen jelezhetjük.

Egybeírjuk az alkotó tagokat: Kispista, Tóthpál, Annamária, Nagykőrös, Hegyalja, Olaszország stb.

Kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz az alkotó tagokat: Nemeskéri-Kiss, Velencei-tó, Észak-Afrika stb.

Nagybetűvel kezdjük a tagok mindegyikét: Zrínyi Miklós, Kőrösi Csoma Sándor, Budapesti Műszaki Egyetem, Magyar Nyelvőr stb.

A név nyelvi felépítése is jelezheti, meddig tart a tulajdonnév. így pl. az utca (u.) szó a név utolsó eleme, a című (c.) szó pedig közvetlenül követi a név utolsó elemét: Kiss János altábornagy utca, az Ének a pesti ligetről című vers stb.

A címek esetében az alakulat sajátos (kiemelt) helyzete teszi világossá a tulajdonnév terjedelmét: Egri csillagok, A város peremén, Helyesírási tanácsadó szótár stb.

c) A tulajdonnevek írásának jellemző vonása az állandóság. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a tulajdon­nevek egyes típusaiban ragaszkodunk a történelmileg kialakult vagy a mai helyesírási szabályok szerinti formákhoz: Thököly, Werbőczy, Központi Fizikai Kutatóintézet; Pepsi-Cola, Rutascorbin; stb. Másrészt arra kell törekednünk, hogy a toldalékos alakok leírására olyan megoldást találjunk, amely biztosítja az alapforma visszaállíthatóságát: Kiss-sel, Wittmann-né, New York-i stb. (Nem pedig: Kissel, Wittmanné, newyorki stb.)

 

A személynevek

 

155. Mind a családneveket (vezetékneveket), mind a keresztneveket (utóneveket) nagy kezdőbetűvel írjuk: Bakos, Deli, Körmendi, Szántó; Éva, Zsuzsa, György, Pál; Szerencsés András, Szeremlei-Szabó Zsolt; stb.

A családnevek és a keresztnevek írásmódját – helyesírásunk rendszerének figyelembevételével – az anyakönyvezésre és a személyi okmányok kiállítására vonatkozó jogszabályok állapítják meg.

156. Családneveink nagyobb részének formája követi a mai magyar hangjelölési rendszert: Asztalos, Bíró, Hajdú, Kis, Takács stb. – A családnevek írásában érvényesülő hagyomány és egyéb okok (jogi megfontolások stb.) miatt azonban számos élő névben találkozunk a mai írásformáktól kisebb-nagyobb mértékben eltérő jelölésmódokkal: Biró, Buday, Eördögh, Gaál, Gombocz, Hajdu, Kiss, Kultsár, Pais stb. (Vö. 12., 87.) – Hasonlóképpen tiszteletben tartandó a tudatos szépírói névadással alkotott nevek írásmódja is: Baradlay, Maszlaczky, Keöcherepy stb.

157. A történelmi családnevek írásának főbb szempontjai a következők:

a) A történelmi nevek védelme érdekében a régi magyar családnevek eredeti alakját általában meg­őrizzük: Beythe, Kemechey, Orczy, Sigray, Thewrewk, Vay stb. (Vö. 12., 87.)

b) A családnevek hagyományőrző helyesírása viszonylag későn alakult ki, ezért az eredeti formák mellett az idők folyamán névváltozatok is keletkeztek (pl. Batsányi – Bacsányi). Ilyenkor az egyönte­tű írásgyakorlat biztosítása végett a család vagy a kiemelkedő történelmi személy által rögzített, korunkhoz legközelebb eső formát kell használni, s azt kell követke­zetesen érvényesíteni: Apafi, Batsányi, Kazinczy, Lorántffy, Verseghy stb.

Ma élő személyek is viselnek történelmi családneveket. Ezek természetesen az anya­könyvben rögzített alakjukban használandók, ami eltérhet a régi család vagy történelmi személy nevének írásmódjától: Dezsőfi, Rákóczy, Teleky stb.

c) Az olyan névformák, melyek eltérnek ugyan az egykoriaktól, de már hosszú és követ­kezetes hagyományuk van írásgyakorlatunkban, ebben a formában használandók: Bocskai, Rákóczi, Zrínyi; Apáczai Csere, Tsétsi János; stb. – Az ilyen neveket nem szabad sem visszarégiesíteni (pl. Zrini), sem pedig korszerűsíteni (pl. Csécsi).

d) Szilárdan kialakult név hiányában olyan formát szokás kialakítani, amely az elolvasását nem zavaró régies írássajátságokat tiszteletben tartja, de egyszersmind lehetővé teszi, hogy a nevet az egykori hangzásnak megfelelően ejthessük ki: Komjáthy, Pesthi, Werbőczy, Wathay stb. (nem Komjáti, Pesti, Verbőci, Vatai stb.); illetőleg: Kakas, Csombor, Csulyak stb. (nem Cacas, Czombor, Chuliak stb.).

158. Az összetett (két külön névből eggyéforrt) családneveket egybeírjuk: Kispéter, Kunszabó, Nagygyörgy, Tóthmátyás, Vörösbaranyi stb.

A kettős (két név mellérendelő kapcsolatából alakult) családnevek tagjait az újabb anyakönyvi jogsza­bályok szerint kötőjellel kell összekapcsolni: Bajcsy-Zsilinszky, Endrődy-Somogyi, Kerpel-Fronius, Konkoly-Thege stb.

A régi jelzős családnevekben a jelző és a tulajdonképpeni név közé nem teszünk kötőjelet: Baróti Szabó, Csokonai Vitéz, Kőrösi Csoma, Tótfalusi Kis stb.

A jelzős nevek is szerves egységet alkotnak, ezért a két névelem általában együtt haszná­landó, és sorrendjük nem cserélhető fel. – Stilisztikai okokból vagy rövidség kedvéért azonban a jelzőt magában is használhatjuk a teljes név helyett: Csokonai, Tótfalusi stb.

159. Az asszonynevek formái a jogi előírások szerint a következők: Nagy Jánosné, Nagy Jánosné Kovács Anna, Nagyné Kovács Anna, Nagy Anna és (ha valaki férjhezmenetele után is lánynevét tartja meg) Kovács Anna. – Bár nem hivatalos, használatos az N. Kovács Anna forma is.

A férj nevének -né képzős származéka és a leánykori név közé nem teszünk vesszőt, s a szül. rövidí­tés beiktatása is fölösleges: Szabó Lászlóné Nagy Katalin vagy Szabóné Nagy Katalin stb.

160. A mitológia és a vallás fogalomkörébe tartozó, személynévként használt nevek általában nagy kezdőbetűsek: Allah, Boldogasszony, Hadúr, Isten, Jupiter, Ozirisz, Zeusz stb. – Az isten szót gyakran használjuk köznévi értelemben is, illetőleg olyan szövegösszefüggésben, amelyben kisbetűs kezdése a helyes: a görög istenek; Tudja isten, mi lett vele. Az isten szerelmére! Hála istennek! Stb.

161. Mind régi (eredeti és jövevény), mind pedig más nyelvekből újabban átvett kereszt­neveinket mai köznyelvi kiejtésüket tükröztetve írjuk: Csilla, Piroska, Jolán, Vilma, Árpád, Zsolt, Bálint, László; Betti, Klaudia, Zsanett, Artúr, Márió, Raul; stb. – A ch-t és az x-et azonban (a közszókhoz hasonlóan) a keresztnevekben és a becenevekben is megtartjuk: Richárd, Alexandra, Félix, Lexi stb. (Vö. 209.)

162. A magyar személynevekhez általában ugyanúgy közvetlenül, azaz kötőjel nélkül illesztjük hozzá a toldalékokat (ragokat, jeleket, képzőket), mint a közszavakhoz: Dózsát, Kossuthhoz, Szemeréről, Táncsics Mihálynak, Ilosvai Selymes Péternél, Vörösmartyé, a Hunyadiak; jókais, madáchi, petőfieskedők; stb. – De: Táncsics Mihály-i, Ilosvai Selymes Péter-es stb. (Vö. 165.)

163. A mássalhangzóra végződő személynevek -val, -vel (és néha -vá, -vé) ragos formájának írásában a következőképpen járunk el:

a) Ha a név rövid mássalhangzót jelölő betűvel végződik, akkor ezt a betűt megkettőzzük: Ádámmal, Bálinttal, Kodállyal, Szabolccsal stb. (Vö. 83.)

b) Ha régies betűre végződő családnevekhez kapcsolódnak ezek a ragok, a régies betűt változatlanul hagyjuk, a rag v-je helyett pedig ennek a név végén ejtett hanghoz idomult mai formáját írjuk: Kossuthtal, Véghgel, Móriczcal, Rátzcal, Babitscsal, Paiszsal; Madáchcsá; stb.

c) Ha a családnév mássalhangzót jelölő kettőzött betűvel végződik, a -val, -vel (és néha a -vá, -vé) rag megfelelő alakját kötőjellel kapcsoljuk hozzá, hogy az alapforma világosan kitűnjön: Kiss-sel, Makk-kal, Papp-pal, Széll-lel stb. (Vö. 94.) – Egyszerűsítve írjuk viszont a keresztneveket: Berna­dettel, Marcellal v. Marcellel, Mariannal stb. (Vö. 62., 94.)

164. Az -i és az -s melléknévképzővel, az -ista és az -izmus főnévképzővel ellátott egyelemű és összetett (egybeírt), illetőleg kettős (kötőjellel összekapcsolt) személyneveket kisbetűvel kezdjük, és a képzőket közvetlenül kapcsoljuk hozzájuk: móriczi, mikszáthos, marxista, leninizmus; tóthpáli, kispéteres; erdey-grúzi, rippl-rónais; stb. – De ha a személynév két vagy több elemből áll, akkor megtartjuk az eredeti nagy kezdőbetűket, s a név utolsó tagjához kötőjellel kapcsoljuk a képzőt: Széchenyi István-i (elképzelések), Eötvös József-i (iskolareform), Csokonai Vitéz Mihály-os (verselés) stb.

165. A -k többesjelet közvetlenül kapcsoljuk a személyneveknek általában változatlan, nagy kezdőbe­tűs formájához: az Árpádok, a Kisfaludyak; a Kossuthok, Petőfik, Táncsicsok kora; az Ady Endrék és József Attilák küzdelmei stb. (Vö. 162.)

A személynevek alkalmi kis kezdőbetűs írása (többnyire -k többesjeles formában) stilisztikai fogás lehet: a név viselőjével szemben érzett megvetést, haragot stb. érzékeltetheti.

166. A személynév elé tett alkalmi minősítő jelzőket kisbetűvel kezdjük: a nagy Napóleon, a nyelvújító Kazinczy, az ifjú Ady, a szép Csapóné stb. – A történelmi személyek nevének szerves részét alkotó állandó jelzőket azonban nagy kezdőbetűvel írjuk: Könyves Kálmán, Nagy Péter, Oroszlánszívű Richárd, Rettegett Iván, Rőtszakállú Frigyes, Szent Erzsébet stb.

167. Személynév – akár egy-, akár többelemű – állhat köznév minőségjelzőjeként is. Ilyenkor a személynevet és a köznevet különírjuk egymástól: István király, Bánk bán, Kovács államtitkár, Dobay szakaszvezető, Polgár doktor, Németh mérnök, Moharos kartársnő, Inotai úr, Zsófi néni, Noszty fiú; Vajda Elemér akadémikus, Somogyi Béláné főelőadó, Sárosi János marós, Erdélyi Ilona tudományos kutató, Szalay Tamás érdemes művész; stb. [Vö. 140. a)]

Azoktól a felvett vagy kapott személynevektől (vagy más tulajdonnevektől, sőt fantázia­nevektől), amelyeket kisebb-nagyobb embercsoportok viselnek, különírjuk a gyűjtőnévi vagy gyűjtőnévi jellegű közszókat: Benedek család, Csák nemzetség, Előre brigád, Nyék törzs, Radnóti őrs; Ady Endre úttörőcsapat, Zalka Máté lövészezred; stb.

168. Egy- vagy többelemű személynevek és köznevek gyakran lépnek egymással valamilyen jelölet­len összetételnek tekinthető kapcsolatba (pl. Kossuth-szobor = Kossuth szobra, Kossuth-nóta = Kossuth­ról szóló nóta stb.). Az ilyen összetételszerű alakulatokban a személynév és a köznév szoros összetartozását kötőjellel érzékeltetjük: Balassi-strófa, Ady-vers, Kossuth-díj, Petőfi-kultusz, Kodály-módszer, Celsius-fok, Sabin-cseppek, Bessenyei-kúria, Nádasdy-kastély; Konkoly-Thege-érem; Geiger–Müller-számlálócső, Hadrovics–Gáldi-szótár; Arany János-idézet, Bartók Béla-emlékév; stb. [Vö. 140. b), 169.]

A kisebb-nagyobb embercsoportokat vezető személyek nevéhez szintén kötőjellel kapcsoljuk a gyűjtőnévi vagy gyűjtőnévi jellegű közszókat: Aranyosi-brigád, Deák-párt, Földényi-kórus, Lenkey-század, Marót-csoport, Szemere-kormány; Szent Benedek-rend; stb.

Az uralkodóházat jelentő ház, család és dinasztia szót is kötőjellel kapcsoljuk a család­névhez: Árpád-ház, Anjou-ház, Habsburg-ház, Jagelló-ház; Bourbon-család; Tudor-dinasztia; stb.

Ha a személynév és a köznév együtteséből köznév lett, az összetételt kisbetűvel kezdve egybeírjuk: katicabogár, krisztustövis, martinkemence stb. [Vö. 140. b), 201.]

169. Az egy- vagy többelemű személynevek és köznevek együtteséből az alapforma meg­tartásával (többnyire -i, -beli, -s, -ú, -ű, -jú, -jű képzővel) alakult melléknevek is össze­tételszerű kapcsolatok. Az ilyenekben a tagokat kötőjellel fűzzük össze: Árpád-kori, Mátyás-templomi; Jókai-regénybeli, Kossuth-díjas, Zrínyi-soros, Mária-arcú, Kodály-módszerű, Herkules-erejű; Konkoly-Thege-érmes, József Attila-díjas; Hadrovics–Gáldi-szótárbeli, stb. [Vö. 140. b), 168.]

170. Ha egymástól különírt, személynévből és köznévből álló minőségjelzős szerkezetekhez (Julianus barát) egy újabb főnév (pl. szobor) kapcsolódik, ez elé nem teszünk kötőjelet: Julianus barát szobor, Kászim pasa bástya, Szent István vértanú plébániatemplom, Jeremiás próféta kolostor stb. (Vö. 167.)

Az ilyen szerkezetek gyakran erőltetettek. Tanácsos feloldani őket: Julianus barát szobra stb.

171. A -féle és a -szerű képzőszerű utótagot kötőjellel kapcsoljuk a személynevekhez: Eötvös-féle, Wesselényi-féle, Munkácsy-szerű, Joliot-Curie-féle; Erdey-Grúz–Schay-féle; Paál László-szerű, Szinyei Merse Pál-szerű; stb. (Vö. 141.)

 

Az állatnevek

 

172. Az állatok tulajdonnevét nagy kezdőbetűvel írjuk: Bodri, Cirmos, Csákó, Ráró, Villám, Bagira, Vuk stb. – Az esetleges magyarázó utótag kisbetűvel és kötőjel nélkül járul hozzájuk: Bodri kutya, Ráró lovam stb.

 

A földrajzi nevek

 

173. A földrajzi nevek nyelvi fölépítése rendkívül változatos. Az egyelemű nevek (pl. Szeged stb.) mellett igen nagy a többelemű nevek száma. Ezeknek az egységét bizonyos típusokban az egybeírás mutatja (pl. Tiszántúl, Szombathely stb.); más csoportokban a szoros kapcsolatot (a többelemű nevekre leginkább jellemző módon) az alkotó tagok közé tett kötőjellel fejezzük ki (pl. Zsivány-patak, Apáthy-szikla, Dél-Amerika stb.); a különírt tagokból álló nevek (pl. Olasz Köztársaság, Pillányi út stb.) esetében pedig a helyesírási forma vagy a nyelvi fölépítés érzékelteti az összetarto­zást. – Más nyelvi kategóriákhoz hasonlóan a földrajzi nevek írásában is figyelembe kell venni a név jelentését, mert a formailag hasonló (sőt azonos), de más-más dolgot jelölő nevek írásmódja eltérően alakulhat: Hűvös-völgy (domborzati név), de: Hűvös­völgy (városrésznév); Ferenc-hegy (domborzati név), de: Ferenc körút (utcanév); Sáros-patak (víznév), de: Sárospatak (helységnév); stb.

Az itt következő szabályok csak a gyakoribb földrajzinév-típusok írásmódjára nézve adnak eligazí­tást, mégpedig az -i (olykor -beli) képzős származékokkal együtt. Ennek a sűrűn előforduló toldalék­nak a kapcsolási módja ugyanis nem minden típusban egyforma. A többi toldalék kapcsolása megegye­zik a más tulajdonnévtípusokban követett eljárásokkal.

Magyarország fontosabb hivatalos földrajzi neveinek jelentős részét a hivatalos helységnévtár és a földrajzinévtár tartalmazza.

 

Az egyelemű és az egybeírt földrajzi nevek

 

174. Ha egy földrajzi név egyelemű (azaz egyetlen egyszerű szó), az alapformát természetesen nagybetűvel, az -i képzős származékot pedig kisbetűvel kezdjük. Az -i-re végződő ilyen szavak -i képzős származékában (kiejtésüknek megfelelően) csak egy i-t írunk.

 

Alapforma:

-i képzős forma:

Európa

európai

Itália

itáliai

Erdély

erdélyi

Mátra

mátrai

Duna

dunai

Debrecen

debreceni

Krakkó

krakkói

Tamási stb.

tamási stb.

 

175. Alapformájukban nagy, -i képzős származékukban kis kezdőbetűvel egybeírjuk:

a) a több elemből álló, ország, föld, alföld, part utótagú országneveket, az országrész­neveket, valamint a jelentésükben tömbösödött tájneveket:

 

alapforma:

-i képzős forma:

Magyarország

magyarországi

Franciaország

franciaországi

Jakutföld

jakutföldi

Németalföld

németalföldi

Elefántcsontpart

elefántcsontparti

Kisalföld

kisalföldi

Hegyalja stb.

hegyaljai stb.

 

Az egybeírandó tájneveket a szótári rész tartalmazza.

b) a több elemből álló magyar nyelvű helységneveket, valamint általában a helység­rész­neveket:

 

alapforma:

-i képzős forma:

Budapest

budapesti

Balatonalmádi

balatonalmádi

Hódmezővásárhely

hódmezővásárhelyi

Törökkanizsa

törökkanizsai

Fokváros

fokvárosi

Békásmegyer

békásmegyeri

Újszeged

újszegedi

Alsóbélatelep

alsóbélatelepi

Albertmajor

albertmajori

Csehipuszta

csehipusztai

Rétitanya stb.

rétitanyai stb.

 

Az i-re végződő ilyen nevek -i képzős származékának végén csak egy i-t írunk.

 

A kötőjellel összekapcsolt elemekből álló földrajzi nevek

 

176. Ha egy földrajzi név egy földrajzi köznévből és egy eléje járuló (egyelemű vagy egybeírt többelemű) közszóból vagy tulajdonnévből áll, a nagybetűvel kezdett előtaghoz kötőjellel kapcsoljuk a kisbetűvel kezdett utótagot. – Az -i képzős származékokban a kötőjelet meg­hagy­juk. Ha az alapforma előtagja tulajdonnév, ennek nagy kezdőbetűjét megtartjuk, egyéb­ként az alakulatot kisbetű­vel kezdjük.

a) Közszói előtaggal

 

alapforma:

-i képzős forma:

Arany-patak

arany-pataki

Velencei-tó

velencei-tói v. -tavi

Sólyom-sziget

sólyom-szigeti

Szabadság-hegy

szabadság-hegyi

Kis-kőszikla

kis-kősziklai

Holdvilág-árok

holdvilág-ároki

Dunántúli-középhegység stb.

dunántúli-középhegységi stb.

 

b) Tulajdonnévi előtaggal

 

alapforma:

-i képzős forma:

János-dűlő

János-dűlői

Csepel-sziget

Csepel-szigeti

Duna-part

Duna-parti

Balaton-felvidék

Balaton-felvidéki

Kaszpi-tenger

Kaszpi-tengeri

Kab-hegy

Kab-hegyi

Huron-tó

Huron-tói v. -tavi

Szandaváralja-patak

Szandaváralja-pataki

Dunazug-hegység stb.

Dunazug-hegységi stb.

 

A tulajdonnévi (vagy annak tekintett) előtag állhat két (vagy több) különírt elemből is.

 

alapforma:

-i képzős forma:

Vas Mihály-hegy

Vas Mihály-hegyi

József Attila-lakótelep

József Attila-lakótelepi

Buen Tiempo-fok stb.

Buen Tiempo-foki stb.

 

Földrajzi köznéven a földrajzi fogalmakat jelölő főneveket értjük. Ezek lehetnek egy­szerű szavak is: óceán, tó, patak, hegy, völgy, domb, hágó, lapos, dűlő, sivatag stb.; összetett szavak is: félsziget, öntözőcsatorna, holtág, fennsík, dombvidék, szőlőhegy, halastó stb.

Az olyan nevek, ill. névrészek, amelyekben a mai magyar nyelvérzék nem ismer föl közszói jelentést (akár magyar, akár idegen eredetűek), egyelemű tulajdonneveknek számítanak. Így pl. a 176. b) pontban: Huron, Kab, Kaszpi; a 177. a) pontban: Cselőte, Zéland.

177. Ha egy földrajzi név utótagja (egyelemű vagy egybeírt többelemű) tulajdonnév, előtagja pedig (egyelemű vagy egybeírt többelemű) közszó vagy tulajdonnév, az alkotó tagokat kötőjellel kapcsoljuk össze. – Az ilyen nevek -i képzős származékában általában mindkét tagot kisbetűvel kezdjük, és a kötőjelet megtartjuk.

a) Közszói előtaggal

 

alapforma:

-i képzős forma:

Holt-Tisza

holt-tiszai

Dél-Kína

dél-kínai

Öreg-Cselőte

öreg-cselőtei

Új-Zéland

új-zélandi

Nyugat-Dunántúl

nyugat-dunántúli

Délkelet-Magyarország stb.

délkelet-magyarországi stb.

 

Ha a tulajdonnévi (vagy annak tekintett) utótag két (vagy több) különírt elemből áll, ezt az írásmódját az új névalakulaton belül is megtartja. – Az -i képző a változatlan alapformához kötőjellel kapcsoló­dik.

 

alapforma:

-i képzős forma:

Keleti-Sierra Madre

Keleti-Sierra Madre-i

Nagy-New York stb.

Nagy-New York-i stb.

 

b) Tulajdonnévi előtaggal

 

alapforma:

-i képzős forma:

Kál-Kápolna (vasútállomás)

kál-kápolnai

Győr-Sopron (megye)

győr-soproni

Bödd-Bakod (terület)

bödd-bakodi

Csörnöc-Herpenyő (vízfolyás) stb.

csörnöc-herpenyői stb.

 

Hasonlóképpen járunk el olyankor is, amikor a hivatalos helységnév után a helységrész vagy kerület nevét is föltüntetjük.

 

Érd-Ófalu

érd-ófalui

Győr-Ménfőcsanak stb.

győr-ménfőcsanaki stb.

 

178. Háromelemű földrajzi nevek keletkezésének két különösen gyakori módja van.

a) Ha egy kételemű, kötőjellel összefűzött földrajzi név [Arany-patak, vö. 176. a); Holt-Tisza, vö. 177. a); János-dűlő, vö. 176. b)] elé egy közszói előtag (rohonci, belső, nagy stb.) kerül, az alakula­tot nagybetűvel kezdjük, s a tagokat kötőjellel kapcsoljuk össze. – Az -i képzős származékokban megtartjuk az alapul szolgáló nevek tagjainak kötőjeles kapcsolását, a közszói tagokat kisbetűvel, a tulajdonnévi tagokat nagybetűvel kezdjük.

 

alapforma:

-i képzős forma:

Rohonci-Arany-patak

rohonci-arany-pataki

Nagy-Ausztráliai-öböl

nagy-ausztráliai-öböli

Alcsi-Holt-Tisza

alcsi-holt-tiszai

Új-Dél-Wales

új-dél-walesi

Belső-János-dűlő

belső-János-dűlői

Déli-Shetland-szigetek stb.

déli-Shetland-szigeteki stb.

 

b) Ha egy kételemű, kötőjellel írt földrajzi név [Arany-patak, vö. 176. a); Holt-Tisza, vö. 177. a); János-dűlő, vö. 176. b)] egy utána tett földrajzi köznévvel bővül, ezt az utótagot kisbetűvel kezdve kötőjellel kapcsoljuk az alapul szolgáló névhez. – Az -i képzős származékokban megtartjuk az alapul szolgáló nevek tagjainak kötőjeles kapcsolását, a közszói tagokat kisbetű­vel, a tulajdonnévi tagokat nagybetűvel kezdjük.

 

alapforma:

-i képzős forma:

Arany-patak-völgy

arany-patak-völgyi

Két-bükkfa-nyereg

két-bükkfa-nyeregi

Dél-kínai-tenger

dél-kínai-tengeri

Észak-borsodi-karszt

észak-borsodi-karszti

Holt-Tisza-berek

holt-Tisza-bereki

Sebes-Körös-dűlő

sebes-Körös-dűlői

János-dűlő-oldalas

János-dűlő-oldalasi

Misa-réti-patak stb.

Misa-réti-pataki stb.

 

179. Nagykötőjellel fűzzük egymáshoz a nagybetűvel kezdett földrajzi neveket akkor, ha azok valamitől valameddig viszonyt érzékeltetnek. – Az ilyen alakulatok -i képzős szárma­zékában a nagykötőjeleket megtartjuk, de minden tagot kisbetűvel kezdünk, és az képzőt csak az alakulat utolsó tagjához tesszük hozzá, kötőjel nélkül.

 

alapforma:

-i képzős forma:

Budapest–Bécs

budapest–bécsi

Moszkva–Párizs

moszkva–párizsi

Győr–Sopron–Ebenfurt stb.

győr–sopron–ebenfurti stb.

 

Az ilyen alakulatokhoz földrajzi köznevet kisbetűvel kezdve és kötőjellel kapcsolunk. – Az -i képzőt a változatlan alapformához tesszük hozzá.

 

alapforma:

-i képzős forma:

Volga–Don-csatorna

Volga–Don-csatornai

Duna–Majna–Rajna-csatorna stb.

Duna–Majna–Rajna-csatornai stb.

 

Alapformájukban hasonlóképpen, -i képzős formájukban azonban kis kezdőbetűkkel írjuk az olyan névtársítások tagjait, mint:

Cseh–Morva-dombság

cseh–morva-dombsági

Zala–Somogyi-határárok stb.

zala–somogyi-határároki stb.

 

A különírt elemekből álló földrajzi nevek

 

180. Minden tagot külön szóba írunk, és nagybetűvel kezdünk a mai és a történelmi állam­nevekben (amelyek általában tartalmazzák az államformára utaló szót), továbbá a gazdasági földrajzi körzetnevekben. – Az ilyen nevek -i (-beli) képzős származékában megtartjuk a különírást, de az alkotó tagokat általában kisbetűvel kezdjük, csak a tulajdonnévi (vagy annak tekintett) elemeket hagyjuk meg nagybetűsnek.

 

 

alapforma:

-i (-beli) képzős forma:

 

Magyar Népköztársaság

magyar népköztársasági

 

Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság

grúz szovjet szocialista köztársasági

 

Egyesült Királyság

egyesült királysági

 

Ománi Szultánság

ománi szultánsági

 

Amerikai Egyesült Államok

amerikai egyesült államokbeli

 

Dél-afrikai Köztársaság

dél-afrikai köztársasági

 

Római Birodalom

római birodalomi

 

Kijevi Nagyfejedelemség

kijevi nagyfejedelemségi

 

Központi Iparvidék

központi iparvidéki

 

Észak-kaukázusi Gazdasági Körzet

észak-kaukázusi gazdasági körzeti

de:

Zaire Köztársaság

Zaire köztársasági

 

San Marino Köztársaság stb.

San Marino köztársasági stb.

 

181. A mai és a történelmi államrészek nevében a kis kezdőbetűs megye, járás, városkörnyék, bán­ság, grófság, terület stb. utótagot különírjuk az előtte álló névrészektől. – Az ilyen nevek -i (-beli) képzős származékában megtartjuk a különírást, a közszói tagokat kisbetűvel, a tulajdonnévi (vagy annak tekintett) elemeket nagybetűvel kezdjük.

 

 

alapforma:

-i képzős forma:

 

Budai járás

budai járási

 

Veszprémi városkörnyék

veszprémi városkörnyéki

 

Letenyei nagyközségkörnyék

letenyei nagyközségkörnyéki

 

Voronyezsi terület

voronyezsi területi

 

Szörényi bánság

szörényi bánsági

de:

Baranya megye

Baranya megyei

 

Szabolcs-Szatmár megye

Szabolcs-Szatmár megyei

 

Kent grófság

Kent grófsági

 

New York állam stb.

New York állami v. állambeli stb.

 

182. A közterületek nevében a kis kezdőbetűs utca, út, tér, köz, híd stb. szót különírjuk az előtte álló névrészektől. – Az -i képzőt az ilyen nevek változatlan formájához tesszük hozzá.

 

alapforma:

-i képzős forma:

Váci utca

Váci utcai

Gorkij fasor

Gorkij fasori

Szabó Ilonka lépcső

Szabó Ilonka lépcsői

Tas vezér utca

Tas vezér utcai

Március 15. tér

Március 15. téri

Tábor-hegyi út

Tábor-hegyi úti

Erzsébet híd stb.

Erzsébet hídi stb.

 

Ha a híd szó valamely folyó nevével birtokos jelzős viszonyban van, kötőjellel kapcsoljuk: Tisza-híd (= a Tisza hídja), a Duna-hidak stb.

183. Földrajzi nevekhez magyarázó céllal néha hozzákapcsolunk egy közszót, ez azonban nem válik a név részévé. Ezeket a nevet értelmező szavakat a névtől különírjuk. – Az ilyen kapcsolatok -i (-beli) képzős származékában megtartjuk a különírást, s a kezdőbetűk változatlanul maradnak.

 

alapforma:

-i képzős forma:

Gyöngyös város

Gyöngyös városi

Mátra hegység

Mátra hegységi

Duna folyam

Duna folyami

Szahara sivatag stb.

Szahara sivatagi stb.

 

(Vö. 194.)

Kisbetűvel kezdve különírjuk a névhez nem tartozó alkalmi jelzőket is:

 

alapforma:

-i képzős forma:

(az) olasz Alpok

(az) olasz alpokbeli

(az) erdős Bükk

(az) erdős bükki

(a) lengyel Magas-Tátra

(a) lengyel magas-tátrai

(a) második Baku stb.

(a) második bakui stb.

 

184. Különírt szavakból álló jelölt tárgyas, jelölt határozós, jelölt birtokos jelzős, valamint névutós szerkezetek is gyakran szolgálnak földrajzi nevekként. Az ilyen alakulatokban a különírást megtartjuk, de a szerkezetek első tagját természetesen nagybetűvel kezdjük. – Az ilyen nevek -i képzős származé­kában megtartjuk az alapformát, s ehhez fűzzük hozzá a képzőt.

 

alapforma:

-i képzős forma:

Keveset érő

Keveset érői

Székre járó

Székre járói

Tilos alja

Tilos aljai (v. alji)

Duna mente

Duna menti

Szekszárd vidéke

Szekszárd vidéki

Vác környéke

Vác környéki

Rétek alatt

Rétek alatti

Felső-Marcal melléke

Felső-Marcal melléki

Kis-kút feletti stb.

Kis-kút feletti stb.

 

Hasonlóképpen:

 

Duna–Tisza köze

Duna–Tisza közi

Maros–Körös köze stb.

Maros–Körös közi stb.

 

Az ilyen nevek elé járuló köznevet vagy az őket követő földrajzi köznevet különírjuk, az egész alakulatot pedig nagybetűvel kezdjük. – Az -i képző a változatlan alapformához kötőjel nélkül kapcsolódik.

 

alapforma:

-i képzős forma:

Hosszú Csobod alja

Hosszú Csobod aljai (v. alji)

Kis Bot foka

Kis Bot foki

Alsó Dunára dűlő stb.

Alsó Dunára dűlői stb.

 

Hasonlóképpen:

 

Mária asszony sziget

Mária asszony szigeti

Pál varga dűlő

Pál varga dűlői

Külső Pesti út

Külső Pesti úti

Régi Fóti út stb.

Régi Fóti úti stb.

 

A csillagnevek

 

185. A csillagok, csillagképek, bolygók, holdak stb. nevét nagy kezdőbetűvel írjuk: Ikrek, Fiastyúk, Orion, Tejút, Merkúr, Plútó, Vénusz stb.

Ha a föld, a hold és a nap szót tulajdonnévként használjuk, nagybetűvel kezdjük: a Hold távolsága a Földtől stb. – A mindennapi írásgyakorlatban azonban az ilyen tulajdon­névi szándékú szóhasználatot fölösleges erőltetni, tehát: föld körüli utazás, a hold szépen világít, a nap sugarai stb.

 

Az intézménynevek

 

186. Az intézménynevek – néhány esetet nem számítva – több szóból állnak. Ezek össze­tartozását, a név kezdetét és végét az alkotóelemek nagy kezdőbetűs írása jelzi.

A világos főszabályon kívül – az intézménynevek körében élő nyelvhasználati ingadozások miatt – néhány kiegészítő szabályt is figyelembe kell venni.

187. A hivatalok, társadalmi szervezetek, oktatási intézmények, tudományos intézetek, szövet­kezetek, vállalatok és hasonlók többelemű hivatalos, cégszerű nevében – az és kötőszó, valamint a névelők kivételével – minden tagot nagybetűvel kezdünk. Az -i (néha -beli) képzős származékokban a tulajdonnévi vagy az azzal egyenértékű tag(ok) nagy kezdőbetűjét meg­tartjuk, a köznévi elem(ek)et pedig kisbetűvel kezdve írjuk.

 

alapforma:

-i képzős forma:

Egészségügyi Minisztérium

egészségügyi minisztériumi

Magyar Tudományos Akadémia

magyar tudományos akadémiai

Magyar Szocialista Munkáspárt

magyar szocialista munkáspárti v. munkáspártbeli

Danuvia Központi Szerszám- és Készülékgyár

Danuvia központi szerszám- és készülékgyári

Madách Színház

Madách színházi

József Attila Gimnázium

József Attila gimnáziumi

Vas Megye Tanácsa, ill.: Vas Megyei Tanács

Vas megyei tanácsi

Géza Király Téri Egészségügyi Szakközépiskola

Géza király téri egészségügyi szakközépiskolai

Országos Széchényi Könyvtár

országos Széchényi könyvtári

Új Egység Cipészipari Szövetkezet

Új Egység cipészipari szövetkezeti

Magyar–Szovjet Baráti Társaság

magyar–szovjet baráti társasági

Április 4. Gépgyár

Április 4. gépgyári

Kelet-bükki Állami Gazdaság

kelet-bükki állami gazdasági

43. Sz. Építőipari Vállalat

43. sz. építőipari vállalati

Volga Szálló

Volga szállói (v. szállóbeli)

Szabadság Szálló stb.

Szabadság szállói (v. szállóbeli) stb.

 

Egyszavas intézménynevek is vannak:

 

Belügyminisztérium

belügyminisztériumi

Pénzügyminisztérium

pénzügyminisztériumi

Bélyegmúzeum stb.

bélyegmúzeumi stb.

 

188. A teljes és cégszerű intézménynevek mellett vagy helyett használt egyéb formák írásában a következők szerint kell eljárni:

a) Sok olyan intézménynevünk van, amely megegyezik azzal a formával, ahogyan az intézményt nem hivatalosan is emlegetni szoktuk. Említésben: a balatonfenyvesi állami gazdaság, a pécsi nevelő­inté­zet, a tolmácsi általános iskola stb.; de intézménynévként: Balatonfenyvesi Állami Gazdaság, Pécsi Nevelőintézet, Tolmácsi Általános Iskola stb. Nagy kezdőbetűket csak akkor írunk, ha ki akarjuk emelni a megnevezés tulajdonnévi jellegét.

b) Teljes és cégszerű intézménynévnek tekintjük az olyan formákat, amelyekben a telephely neve (vesszővel elkülönítve) az alakulat végén áll: Egyesült Munkás-Paraszt Tsz, Dusnok; Kisegítő (Foglalkoztató) Iskola és Nevelőotthon, Sopron; Nemzeti Színház, Szeged; stb.

Ha az ilyen szerkezetű alakulatok helységnévi eleme -i képzős melléknévi jelzőként a név élére kerül, az intézménynév részének tekintjük, s ezért nagybetűvel kezdjük: Dusnoki Egyesült Munkás-Paraszt Tsz, Soproni Kisegítő (Foglalkoztató) Iskola és Nevelőotthon, Szegedi Nemzeti Színház stb.

Kisbetűvel kezdjük viszont az intézmények működési helyére utaló -i képzős melléknévi jelzőket, ha nyilvánvalóan alkalmiak, tehát a névnek nem részei: a budapesti Eötvös Loránd Tudomány­egyetem, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, a szegedi József Attila Tudományegyetem stb.

c) A teljes intézménynév helyett gyakran annak csak egy vagy több egyesítő elemét használjuk, s a műfajjelölő szót vagy szavakat elhagyjuk. Az ilyen rövidült névben megmarad a részeknek a teljes névbeli írásmódja: az Előrében dolgozik (ti. az Előre Asztalosipari Szövetkezetben). Hasonlókép­pen: a Gondolat jelentette meg; a Nemzetiben játsszák; az Eötvösön v. az Eötvös Lorándon végzett; stb.

d) Az intézménytípusokat jelentő szavakat (minisztérium, egyetem, hivatal, intézet, iskola, vállalat, üzem, tanács, rendőrkapitányság stb.) olyankor is kisbetűvel írjuk, amikor valamely szövegben egy bizonyos intézményre utalnak: Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet, de: a kutatóintézet kidolgoz­ta; Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, de: a bizottság véleménye szerint; stb. – Hasonlókép­pen: bement a minisztériumba, segélyt kapott a vállalattól, a tanács intézkedett, a tanárképző főiskolán stb. – Csak néhány kivétel van: az Akadémia (= Magyar Tudományos Akadémia), az Opera (= Magyar Állami Operaház) stb.

189. Az intézmények alárendelt egységeinek nevét a következők szerint írjuk:

a) Számos intézménynek (mint főhatóságnak) alárendelt intézményei is vannak. Ezek nevét is minden tagjában nagy kezdőbetűvel írjuk: Műszaki Kémiai Kutatóintézet (az MTA intézete), Országos Pedagógiai Intézet (a Művelődési Minisztérium intézménye), Állam- és Jogtudo­mányi Kar (az Eötvös Loránd Tudományegyetemen), Fővárosi Földhivatal (Budapest Főváros Tanácsánál), Magyar Földrajzi Társaság (főhatósága az MTA) stb.

b) Egy intézményen belüli nagyobb szervezeti egység, testület stb. neve akkor írandó intézménynév­szerű­en, ha az egyediség érzékeltetésére szükség van: a Föld- és Bányászati Tudományok Osztálya (az MTA testülete), a Medicor Művek Vállalkozási Gyára, a Szak­szervezetek Nógrád Megyei Tanácsa, a Hazafias Népfront X. Kerületi Bizottsága stb.

c) Az intézmények azonos rendeltetésű kisebb egységeinek típusukra utaló megnevezését kis kezdő­­betű­vel írjuk: a Kossuth Nyomda személyzeti osztálya, a Bölcsészettudományi Kar gondnok­sá­ga, a XI. Ker. Tanács szakorvosi rendelője stb. – Kisbetűsek önmagukban hasz­nálva is: emlékeztető a műszaki osztály részére, feljegyzés a jogi csoportnak, kérelem az üzemi szakszervezeti bizottság­hoz stb.

A nem állandó jelleggel működő bizottságokra stb. utaló szavakat, szókapcsolatokat szintén kisbetű­vel kell írni: a két vállalat koordináló bizottságot alakított; egy karbantartó csoportot szerveztek; stb.

d) Az alárendelt viszonyú intézményeket jelölő birtokos jelzős szerkezetek névelőjét és a birtokszó személyragját (-jelét) általában ki kell tenni: A (a) Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete; A (a) Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara; stb.

Cégtáblán, levélpapíron, bélyegzőn stb. (vagyis kiemelt helyzetben) más megoldás is helyes lehet:

 

Magyar Tudományos Akadémia

Budapesti Műszaki Egyetem

Nyelvtudományi Intézet

Építészmérnöki Kar

 

190. A pályaudvarok, megállóhelyek, repülőterek, mozik, vendéglők, eszpresszók, üzletek, fürdők, temetők stb. megnevezésében az intézménynévi jelleg kevésbé érvényesül. Ezekben a csak intézmény­­névszerű megjelölésekben a tulajdonnévi, illetőleg az azzal egyenértékű tagot (tagokat) nagybetűvel írjuk, az értelmezésre szolgáló köznévi tagot (tagokat) pedig kisbetűvel kezdve különírjuk: Keleti pályaudvar, Katonatelep vasúti megállóhely, Ferihegyi repülőtér, Ugocsa mozi, Kis Rabló étterem, Vén Diák eszpresszó, Rómeó férfiruházati bolt, Lukács fürdő, Kerepesi temető stb. – Az intézménynévszerű megjelölések értelmezésére szolgáló köznévi tag(ok) elhagyható(k): a Keletiből indul, a Lukácsba jár úszni, a Kis Rablóban vacsoráztak stb.

Az intézménynévszerű megjelölések -i (-beli) képzős származékában meghagyjuk a nagy kezdő­betű­ket is, a különírást is: Keleti pályaudvari, Ugocsa mozibeli, Kis Rabló éttermi stb.

191. Intézményszerű (rendszeresen ismétlődő országos vagy nemzetközi) rendezvények, kiállítások, vásárok stb. nevét az intézményekével azonos módon szokás írni: Budapesti Nemzetközi Vásár, Szegedi Szabadtéri Játékok, Vadászati Világkiállítás stb. – De: jövőkutatási konferencia stb. (Vö. 146.)

192. Nemzetközi vagy külföldi intézményeknek, szervezeteknek stb. magyar vagy magyarra fordított hivatalos nevét úgy írjuk, mint a magyar intézményneveket: az Egyesült Nemzetek Szervezete, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, Nemzetközi Valutaalap, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, a Francia Köztársaság Külügyminisztériuma stb.

Nem kell viszont intézményszerűen írni az ilyen (nem hivatalos) megnevezéseket: a francia külügyminisztérium jegyzéke, az olasz fémipari szakszervezetek, a lengyel hadsereg, az osztrák légitársaság stb.

 

A márkanevek

193. Gyártmányoknak, termékeknek, készítményeknek márkanévként használt elnevezését, annak minden tagját nagy kezdőbetűvel írjuk: Ultra (mosópor), Trabant (gépkocsi), Fabulon (arckrém), Vegacillin (gyógyszer); Alfa Romeo (gépkocsi), Coca-Cola (üdítőital); stb.

A nem márkanévként használt, többnyire a termék anyagára vagy származási helyére utaló nevekben a tagokat kis kezdőbetűvel írjuk: narancsital, meggylé; kecskeméti barack, tokaji bor; stb. – Cím­kén, hirdetésen stb., alakulatkezdő helyzetben az első tagot természetesen nagybetűvel kezdjük: Kecske­méti barack stb.

194. Ha a márkanév után tájékoztatásképpen odatesszük a típust, a dolgot jelölő szót is, a kettő közé nem teszünk kötőjelet: Omnia kávé, Panangin tabletta, Odol fogkrém; Tomi Mat mosópor; stb. (Vö. 183.)

 

A kitüntetések és a díjak neve

195. A kitüntetések és a díjak nevét a következőképpen írjuk:

a) A díj, érem, emlékérem stb. szót tulajdonnévhez (rendszerint személynévhez) kötőjellel kapcsol­juk: Kossuth-díj, Nobel-díj, József Attila-díj, Eötvös Loránd-emlékérem stb. – Az ilyen nevek -s képzős származékában az alapformát változatlanul megtartjuk: Kossuth-díjas, Nobel-díjas, József Attila-díjas, Eötvös Loránd-emlékérmes stb.

b) A több különírt közszóból álló kitüntetés- és díjnevekben az alkotó tagokat nagybetűvel kezdjük: Állami Díj, Akadémiai Aranyérem, a Munka Vörös Zászló Érdemrendje, a Szocialista Munka Hőse, Kiváló Dolgozó stb. – Kis kezdőbetűsek viszont az ilyen nevek esetleges melléknévi származékuk­ban, továbbá ha csupán címként szerepelnek, vagy ha valamilyen rövidebb formában használjuk őket: Erős Bálint állami díjas tudós új kötete elfogyott. A tanácskozáson Nagy József, a szocialista munka hőse is megjelent. Az értekezleten Fejes Katalin kiváló dolgozó ismertette munkamódszereit. Stb.

c) A kitüntetések és díjak fokozatait, illetőleg típusait jelölő szavakat, kifejezéseket kisbetűvel írjuk: a Munka Érdemrend arany fokozata, Kiváló Munkáért kitüntető jelvény stb.

 

A címek

196. A címek két nagy csoportra oszthatók: állandó címekre és egyedi címekre. – Állandó cím az újságoké, hetilapoké, folyóiratoké. Ezeket az jellemzi, hogy több, sőt sok szám címeként használato­sak. – Egyedi címük van viszont az irodalmi műveknek, a cikkeknek, a képzőművészeti alkotásoknak, a zeneműveknek stb. A szerző ezeknél szándékosan kerüli az ismétlődést, egyediségre és egyszeriség­re törekszik. – A címek írása tükrözi ezt a jellegbeli kettősséget.

197. Az állandó címeket, tehát az újságok, hetilapok és folyóiratok címét nagybetűvel kezdjük. A többelemű címekben – a címben levő és kötőszó kivételével – minden szót nagybetűvel írunk: Búvár, Valóság, Nyugat, Kincskereső, Népszabadság; Magyar Nemzet, Az Est, Nők Lapja, Új Tükör, Pest Megyei Hírlap; Élet és Tudomány; stb. – Egyes hosszabb állandó címekben csak az első szó nagybetűs: A magyar nyelv és irodalom tanítása stb.

A szabályt akkor is követni kell, ha a címlap megtervezői esetleg más írásmódot alkalmaztak.

A könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) területén a szabvány (MSZ 3424/2) előírásait követve az állandó címekben is csak az első elemet kezdik nagybetűvel.

198. Az egyedi címeket, tehát a költői művek, könyvek, értekezések, cikkek, képek, szobrok, zeneművek, műsorszámok stb. címét a következőképpen írjuk. – Az egyszavas címeket nagybetűvel kezdjük: Szózat, Hazám, Pályamunkások, Martinász, Álarcosbál, Zenedélelőtt stb. – A többszavas címekben csak az első szót és a tulajdonneveket írjuk nagy kezdőbetűvel: Magyar értelmező kéziszótár, Képes politikai és gazdasági világatlasz, Ember az ember­telenségben, A kőszívű ember fiai, Tanulmányok Arany János költészetéről, Hajóvontatók a Volgán, Kis éji zene, Örökzöld dallamok, Kék fény stb. Továbbá: 1916 őszén, IX. szimfónia stb.

199. Ha a címeket szövegbe illesztjük, általában nem szükséges őket idézőjelbe tenni vagy más módon kiemelni. Különösen az egyszavas címek és a többszavas állandó címek szövegbeli megkülönböz­tetése fölösleges: Móricznak egyik híres regénye a Rokonok. – Munkácsy képének, a Siralomház­nak a betyár a főalakja. – Az új híd felavatásáról az Esti Hírlap közölte az első tudósítást. – Tanulmányát a Magyar Nyelv jelentette meg. – Ihletetten szavalta el Az eltévedt lovast. – Stb.

Elterjedt szokás azonban az egyedi címek idézőjelbe foglalása vagy eltérő betűtípussal való szedése is: József Attila utolsó évének versei között van az „Íme, hát megleltem hazámat” is. – Hosszan gyönyörködött a Majális színeiben. – Stb.

200. A ragokat és a jeleket a címekkel általában egybeírjuk: a Kritikában, a Társadalmi Szemlét, a Népszabadságé; a Számadásnak; a Nemzeti dalt, Arany Toldijában; stb. – A valamilyen írásjellel lezárt és a ragra végződő címekhez a ragokat és a jeleket kötőjellel kapcsoljuk: Juhász Gyula versének, a Szerelem?-nek…; Jókainak „Az arany ember”-e…; Petőfi a Szülőföldemen-ben…; stb.

Ragos címhez újabb rag függesztését lehetőleg el kell kerülni a mondat átszerkesz­tésével; pl. így: Petőfi a Szülőföldemen című versében…; stb.

A -beli képzőt és a képzőszerű utótagokat a címek változatlan formájához mindig kötőjellel kapcsoljuk: Valóság-beli (vita), Népszava-beli (hirdetés), Magyar Hírlap-beli (közlemény), Orvosi Hetilap-beli (cikk); Odüsszeia-beli (világ), Éjjeli menedékhely-beli (alakok); a Kritika-féle folyóiratok, Új Tükör-szerű hetilap; stb.

 

Tulajdonnevek köznevesülése

201. Tulajdonnevek gyakran válnak köznevekké. Ilyenkor már természetesen kis kezdőbetűvel írjuk őket, s az egykori tulajdonnév írásmódjától esetleg más tekintetben is eltérünk: röntgen, pecsovics, havanna; ferencjóska, háryjános; stb. Az idegen írásmódot is magyarossal cseréljük fel: aszpirin, szendvics, konyak, priznic, termosz stb.

A tulajdonnevek és közszók összeforrásából keletkezett összetett szavakat is kisbetűvel kezdjük, és az alkotóelemeket egybeírjuk: ádámcsutka, pálfordulás, szentjánoskenyér; pullman­kocsi, wertheimkassza; stb. Az idegen írásmódot is gyakran magyarossal váltjuk föl: pasztőroltás, makadámút, dízelmotor, dízelolaj stb. [Vö. 140. b), 168.]

A köznevesülés lassú folyamat. Ennek során az írásformák egy ideig ingadoznak a nagy kezdőbetűs, idegenesen írt tulajdonnévi és a kis kezdőbetűs, magyarosan írt közszói formák között. Az írásmódváltozásra csak akkor kerülhet sor, ha a társadalmi tudatban a köznévvé válás már elég széles körben végbement.


AZ IDEGEN KÖZSZAVAK ÉS TULAJDONNEVEK ÍRÁSA

 

202. Az egymással érintkező nyelvek mindig adnak át egymásnak, és vesznek át egymástól közszava­kat is, tulajdonneveket is.

a) Az idegen eredetű közszavak idő múltával jövevényszavakká válhatnak, azaz olyannyira meg­hono­sod­hatnak, hogy más nyelvből való származásuk feledésbe merül. A jövevényszavakat ezért mindig magyarosan írjuk.

Az olyan szavakat, amelyeknek más nyelvi eredete még többé-kevésbé nyilvánvaló, idegen szavakként tartjuk számon. Ha egy latin betűs írású nyelvből átvett, általános fogalmat jelölő idegen szó közkeletűvé válik, eredeti írásmódját a magyar kiejtést tükröző formával váltjuk fel. Az idegen szavakat tehát aszerint írjuk már magyar vagy még idegen írásmód szerint, hogy mennyire haladtak előre a jövevényszóvá válás útján.

b) Az idegen eredetű tulajdonnevek egy részét már teljesen magyarnak tekintjük, szemben azokkal az idegen nevekkel, amelyeknek más nyelvekből való származását még felismerjük.

A tulajdonneveknek azonosító, egyedet jelölő nyelvi szerepéből következik, hogy a latin betűs írású nyelvekből átkerült idegen neveket általában minden változtatás nélkül, eredeti formájukban használ­juk, még akkor is, ha közkeletűek. Csak kisebb részüknek van magyar alakja.

c) A nem latin betűs írású nyelvek közszavait és tulajdonneveit általában a magyar ábécé betűivel, lehetőleg a forrásnyelvből írjuk át. Bizonyos meghatározott esetekben azonban más átírási rendszerek is alkalmazhatók.

 

A magyar írásmód szerinti írás

 

A közszavak írása

203. A latin betűs írású nyelvekből átvett és közkeletűvé vált köznyelvi és szakmai idegen szavakat általában magyarosan írjuk, azaz szokásos kiejtésüket a magyar hangjelölés szabályai szerint tükröztetjük: antracén, hisztamin, izotóp, karbamid, kemping, kóla, kombájn, lézer, magnetofon, menedzser, televízió, digitális, mikroszkopikus, szelektív stb. – Az egyébként magyarosan írt alakokban is megőrződött az eredeti írásmódnak a magyar kiejtéstől eltérő egy-egy eleme: bonbon, futball, millió stb.

204. Ha a magyarosan írt közkeletű idegen szavak eredeti idegen írásában ch, x vagy q betű van, a következőképpen járunk el:

A ch-t, ha h-nak ejtjük, megtartjuk: jacht, mechanika, mechanikus, monarchia, pech, technika, technikus stb.

A ksz-nek ejtett x-et általában meghagyjuk: expressz, oxigén, szexuális, taxi, textil, fix stb., s csak egy-egy kivételes esetben írunk helyette ksz-et: bokszol stb. – A gz ejtésű x-et többnyire átírjuk: egzakt, egzotikus, egzisztencia stb., s csak néha tartjuk meg: exegézis, exogámia stb. (Vö. 209.)

Az eredeti qu betűegyüttes helyett mindig kv betűkapcsolatot írunk: akvárium, antikvárium stb.

205. A nem latin betűs írású nyelvekből (gyakran több nyelv közvetítésével) átvett és már meg­hono­sodott szavakat – a forrásnyelvre vonatkozó átírási szabályoktól függetlenül – a magyarban szokásos kiejtésük szerint írjuk: szamovár, szovjet, tajga, gésa, pagoda, karate, szamuráj, tájfun, dzsunka, láma, mecset, minaret, számum stb.

206. A közkeletű idegen szavak túlnyomó többségében egyes idegen eredetű képzők (-ikus, -ista, -itás, -izál, -izmus stb.) előtt a tőbelseji hosszú magánhangzó rövidre változik: passzív – passzivitás, periódus – periodikus; reális – realista, realizál, realizmus; típus – tipikus, tipizál; stb. (Vö. 28.)

A hosszú magánhangzó azonban (nem mindig következetesen) néhány szó származékaiban is megőrző­dik: akadémia – akadémikus, akadémizmus, akadémista; esztéta – esztétika, esztétikum, esztétikus; stb.

A tulajdonnevek írása

207. A latin betűs írású nyelvekből átvett személynevek közül csak néhány nagy történelmi vagy irodalmi múltú és rendszerint közismert nevet használunk hagyományos megmagya­rosodott formájában. Ezek közül némelyik teljesen magyaros alakú: Brankovics György, Husz János, Kálvin János, Kolumbusz v. Kolumbus Kristóf stb. (Đorđe Branković, Jan Hus, Jean Calvin, Cristoforo Colombo stb. helyett). Más nevekben a sorrend és a keresztnév magyaros, de megmaradt a családnév eredeti írása: Engels Frigyes, Luther Márton, Marx Károly, Wagner Richárd stb. (Friedrich Engels, Martin Luther, Karl Marx, Richard Wagner stb. helyett).

Újabban a nyelvhasználat nem törekszik ilyen teljesen vagy részben magyaros név­formák kialakítására, de – a régi hagyományt folytatva – a keresztnevekből a viszonylag újabban átvetteket is magyarosan írjuk: Kármen, Mercédesz; Krisztián, Oszvald; stb. (Vö. 161.)

208. Latin betűs írásrendszerű országok, külföldi területek, határainkon kívüli hegyek, vizek, helységek stb. megnevezésére gyakran magyar neveket vagy magyaros formájú és írású név­változato­kat használunk: Franciaország, Ausztrália, Hispánia, Itália, Svájc; Alsó-Ausztria, Burgundia, Moldva, Szicília; Sziklás-hegység, Alpok, Kordillerák, Vezúv; Csendes-óceán, Szent Lőrinc-folyó, Elba, Odera, Rajna, Temze; Bécs, Eperjes, Nagyvárad, Szabadka, Isztambul, Koppenhága, Krakkó, Nápoly, Párizs; stb.

A földrajztudomány, a könyvtárügy, a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció), az idegen­forgalom, a postai forgalom területén, továbbá a térképeken – főleg a helység­nevek ese­té­­ben – az idegen nyelvbeli név is használható: Wien, Prešov, Oradea, Subotica, İstanbul, Křbenhavn, Kraków, Napoli, Paris stb.

209. A ch-t és az x-et a magyarosan írt idegen eredetű keresztnevekben és földrajzi nevekben is megtartjuk: Albrecht, Maximilián, Beatrix; Luxemburg, Mexikó; stb. (Vö. 204.)

210. A nem latin betűs írású nyelvekből (gyakran több nyelv közvetítésével) korábban olyan névformák is bekerültek nyelvünkbe, amelyek a mai átírási szabályoktól eltérnek. Ezeket közkeletű, hagyományossá vált magyar alakjukban írjuk: Dárius, Ezópus, Herkules, Krőzus, Anyegin, Lenin; Athén, Babilon, Kairó, Peking; Himalája, Kréta, Néva; stb.

Az ilyen hagyományos nevek közül e formában több csak bizonyos állandósult kifejezésekben él: valóságos Krőzus, de görögösen: Kroiszosz; Potemkin-falvak, de: Potyomkin; stb.

A toldalékok kapcsolása

211. A magyarosan írt idegen közszavakhoz és tulajdonnevekhez ugyanazon szabályok szerint kapcsoljuk a toldalékokat, mint a magyar szavakhoz és nevekhez: frontálisan, hobbija, koktélt, lemberdzsekben, riporttal, Milánóig, Prágában; arabeszkek, Huszé; krómoz, löncsöl, nikotinos, kálvini, nápolyi; stb. (Vö. 163–165., 174–184.)

 

Az idegen írásmód szerinti írás

A közszavak írása

212. A latin betűs írású nyelvekből átvett, nem általános használatú közszavakat idegenesen, vagyis a forrásnyelv helyesírásának szabályai szerint írjuk: bestseller, couchette, lady, myocarditis, rinascimento, seńor, show, tüchtig stb. (Vö. 214.)

213. Eredeti idegen írásmódjuk szerint írjuk a latin betűs írású nyelvekből átvett többszavas kifeje­zé­seket, szólásokat, közmondásokat: all right, conditio sine qua non, eppur si muove, park and ride, tęte-ŕ-tęte stb.

Ha az egyébként már magyarosan írt idegen szó idegen kifejezésben, annak tagjaként fordul elő, eredeti helyesírással írandó: bacilus, de: Bacillus anthracis; dózis, de: dosis effectiva minima; tuberkulózis, de: tuberculosis bronchialis; stb.

A tulajdonnevek írása

214. A latin írású nyelvek tulajdonneveiben általában változtatás nélkül követjük az idegen írásmó­dot: Cervantes, Chopin, Eminescu, Horatius, Puccini, Rousseau, Shakespeare, Zweig; Bologna, Buenos Aires, Dubrovnik, Karlovy Vary, Latium, Loire, Rio Grande do Norte, Tallinn, Vaasa, Wuppertal; stb.

Így járunk el természetesen akkor is, ha az idegen nevek a magyarban nem használatos mellékjeles betűket tartalmaznak: Čapek, François, Krleža, Moličre; Châtelet, Gdańsk, Liepāja, Łódź, Mărăşeşti, Marańón, Njegoš, Plzeň; stb.

Nyomtatásban, ha nincs megfelelő betű, és ha a nyomtatási eljárás a mellékjel pótlását nem teszi lehetővé, a mellékjelet elhagyjuk, az alapbetűt megtartjuk: Capek, Francois, Moliere; Chatelet, Gdansk, Liepaja, Lódz, Marasesti, Maranón, Plzen; stb. – A mellékjelek elhagyása szükségmegoldás, de a mellékjeles betűk helyett az alapbetűktől eltérő más magyar betűk alkalmazása, azaz a névnek fonetikus vagy éppen eltorzított átírása (pl. Françoise helyett Franszoáz v. Franszoise, Karadžić helyett Karadzsity v. Karadzsics) teljességgel helytelen.

A toldalékok kapcsolása

215. Az idegen írásmód szerint írt közszavakhoz és tulajdonnevekhez általában ugyanúgy köz­vet­lenül (tehát kötőjel nélkül) tapasztjuk hozzá a toldalékokat, mint a magyar szavakhoz és tulajdonnevekhez: businessből, cowboynak, fairül, schillingért, signorét, Amundsenről, Stockholm­nál, Janus Pannoniustól; stewardessek, Habsburgok; barrelnyi, shoppingol, horatiusi, verdis, greenwichi, wrocławi, toulouse-lautreci, karl-marx-stadti; stb. (Vö. 163–165., 174–184.)

Az i-re végződő idegen helységnevek -i képzős származékának végén (a magyar i végű helység­nevek­hez hasonlóan) csak egy i-t írunk: (a) helsinki (olimpia), (a) pompeji (ásatások) stb. [Vö. 175. b)]

Ha az i képző egyelemű, y-ra végződő idegen helységnévhez járul, az -i-t a névhez közvetlenül kapcsoljuk: coventryi, vichyi stb.

216. Ha idegen írásmód szerint írt közszavakhoz és tulajdonnevekhez közvetlenül kapcsolunk magyar toldalékokat, az alábbi két részletszabály megtartására kell ügyelni:

a) Mind a közszavak, mind a tulajdonnevek végső a-ja, e-je, o-ja és ö-je helyett á-t, é-t, ó-t, ill. ő-t írunk az olyan toldalékos alakokban, amelyekben ezek a szóvégi hangok a magyar kiejtésben meg­nyújt­va fordulnak elő: signorina, de: signorinák; – Coca-Cola, Coca-Cola-szerű, de: Coca-Colát; – Sinaia, sinaiai, de: Sinaiában; campanile, campanileszerű, de: campanilén; – Goethe, goethei, de: Goethének, goethés (Vö. 29.); – allegro, allegroszerű, de: allegróban, allegrós; – Oslo, de: Oslóban, oslói; – Malmö, de: Malmőből, malmői; stb.

b) A -val, -vel és a -vá, -vé rag a mássalhangzót jelölő nem magyar betűre vagy betű­kapcsolatra végződő idegen közszavakhoz és tulajdonnevekhez úgy járul, hogy v-je teljesen hasonul az utolsó kiejtett mássalhangzóhoz: Andrićtyal, Balzackal, pechhel, Bachhal, Greenwichcsel, Steinbeckkel, Engelsszel, hertzcel, fixszel, fixszé, ortodoxszá, Félixszel, Marxszal stb. [Vö. 163. b)]

217. Bizonyos esetekben kötőjellel kapcsoljuk a toldalékokat az idegen közszavakhoz és tulajdon­nevekhez.

a) Ha az idegen írásmód szerint írt közszó vagy tulajdonnév végén hangérték nélküli (ún. néma) betű van, vagy ha az utolsó kiejtett hangot betűknek bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan együttese jelöli, akkor a magyar toldalékot mindig kötőjellel fűzzük a szó testéhez: guillotine-t, monsieur-nek; Glasgow-ban, Iaşi-nál, Loire-on, Montesquieu-nek, Montreux-ig, Peugeot-t, Rousseau-val, Voltaire-é; stb. – De hagyományosan: Anjouk.

A -val, -vel és a -vá, -vé rag v-je ilyenkor is az utolsóként kiejtett mássalhangzóhoz hasonul: guillotine-nal; Iaşi-sal, Moličre-rel; stb. Az egyelemű vagy kötőjellel összefűzött tagokból álló tulajdonnévnek (a néma betűs végződés miatt kötőjellel odakapcsolt) -i (-s, -ista, -izmus) képzős származéka természetesen kis kezdőbetűs: shakespeare-i, voltaire-es, voltaire-izmus, bordeaux-i, lille-i, ploieşti-i; joliot-curie-s, châlons-sur-marne-i; stb.

b) Ha az idegen tulajdonnév két vagy több különírt elemből áll, akkor az -i (-s, -ista, -izmus) képzőt (a többelemű magyar tulajdonnevekhez hasonlóan) mindig kötőjellel kapcsoljuk az utolsó elemhez, s az alapforma szerinti kezdőbetűket megtartjuk: Victor Hugó-i, Walter Scott-os, Leonardo da Vinci-s, Anatole France-i; New York-i, Karlovy Vary-i, Frankfurt am Main-i; stb. (Vö. 164.)

c) A mássalhangzót jelölő kettőzött betűre végződő idegen tulajdonnevekhez az azonos betűvel kezdődő magyar toldalékot (s így a -val, -vel és a -vá, -vé rag megfelelő alakját is) kötőjellel kapcsoljuk, hogy a név alapformája világosan kitűnjék: Mann-nak, Tallinn-nál, Scott-tól, Falstaff-fal, Grimm-mel, Scott-tal stb. [Vö. 94., 163. c)]

 

Az átírás

Az átírás elvei

218. A szépirodalmi művekben, a sajtóban, az általános és középiskolai oktatást szolgáló vagy kiegészítő kiadványokban a nem latin betűs írású nyelvek neveit és szavait a magyar ábécé betűivel (vö. 10.), lehetőleg a forrásnyelvből (tehát más nyelv közvetítése nélkül) írjuk át. Átíráskor az idegen hangsort (pl. a kínai esetében) vagy az idegen betű- és hangsort együttvéve (pl. az orosz, az arab, a görög stb. esetében) nyelvenként szabályozott módon helyettesítjük magyar hangokkal, illetőleg az ezeknek megfelelő magyar betűkkel.

A magyar átírás alkalmazása a forrásnyelvvel kapcsolatban kialakult közgyakorlattól is függ (pl. az orosz vagy a kínai magyar átírása elterjedtebb más átírási módok használatához képest).

Ha egy tulajdonnév vagy közszó nem szabályosan átírt alakban honosodott meg nyelvünkben, hagyo­má­nyos formájában használjuk. (Vö. 205., 210.)

219. A magyar átírású neveket és közszavakat a bennük szereplő magyar betűk hangértéke szerint kell olvasni: Hérakleitosz, Periklész, Platón, Odüsszeusz, Délosz, Thébai, khitón; Evdokía, Venizélosz, Iráklion, Kavála; Fagyejev, Gogol, Tolsztoj, Irtis, Kijev, Seremetyjevo, szputnyik; Po Csü-ji, Szun Jat-szen, Zsenmin Zsipao, Hupej, Lancsou, Sanghaj, Szecsuan; Hokuszai, Kuroszava, Hirosima, Macujama, Nagoja, ikebana; Ahmed, Dzulfikár, Szaladin, Harun ar-Rasíd, Báb-el-Mandeb, Iszmáilíja, Marrákes, bektási, hidzsra; stb.

220. Az egyes nem latin betűs nyelvekre vonatkozó magyar átírás szabályait a következő akadémiai kiadványok tartalmazzák:

Keleti nevek magyar helyesírása. Budapest, 1981.

A cirill betűs szláv nyelvek neveinek magyar helyesírása. Az újgörög nevek magyar helyes­írása. Budapest, 1984.

221. A szaktudományok, az idegenforgalom, a postaforgalom, az egyetemi és főiskolai oktatás, a tudományos ismeretterjesztés területén, továbbá a térképeken olyan átírást szokás alkalmazni, amilyet az adott nyelvet beszélő országban hivatalosan előírnak, vagy elterjedten ismernek, amilyet a szaktu­do­mányok a nemzetközi érintkezésben általában alkalmaznak, vagy amilyet valamely nemzetközi testület (amelynek hazánk is tagja) használatra javasol. E helyett vagy e mellett – a munka jellegétől függően – a magyar átírás is alkalmazható.

A könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) a mindenkor érvényes szabványokat követi.

A toldalékok kapcsolása

222. A nem latin betűs írású nyelvekből átírt nevekhez és szavakhoz ugyanazon szabályok szerint tapasztjuk a toldalékokat, mint a magyar nevekhez és szavakhoz: Csehovtól, Plutarkhosszal, Solohovval, Szöulnál, Tobrukig, száriban, tatamin; Szapphóé, kamikadzék; arisztotelészi, kuvaiti, alma-atai, Hriszto Botev-i, Velikije Luki-i; dzsúdózik; stb.


AZ ELVÁLASZTÁS

223. Elég gyakori, hogy helyszűke miatt (vagy más okokból) a szónak vagy szóalaknak egy részét a sor végéről át kell vinni a következő sorba. Az írásnak ez a megszakítása az elválasztás.

Az elválasztásnak – alapformákban és toldalékos alakokban egyaránt – a szótagolás az alapja. Csak összetett szavak elválasztásakor veendő figyelembe az alkotóelemek (az összetételi tagok) határa.

 

A szótagolás szerinti elválasztás

224. Az egyszerű közszavak és tulajdonnevek alapformáját és toldalékos (képzős, ragos, jeles) alakját a szótagolás szerint választjuk el.

A szótagolás szerinti elválasztás fő szempontjai a következők. – Minden szó annyi szótagú, ahány magánhangzó van benne: bál, font, György, Pest; asz-tal, há-zig, ka-to-na, ma-gá-nyos, me-ta-fo-ra, te-ker-vé-nyes, Csil-la, De-zső, Be-rety-tyó, Ke-re-csend; stb. – A magánhangzó önmagában is alkothat szótagot: di-ó-nyi, fi-a-i-é, É-va, Le-ó stb. [De vö. 226. a)] – A szótag mindig vagy magán­hangzóval kezdődik, vagy (az elsőt kivéve) egyetlen rövid mássalhang­zóval: le-ány; vá-szon, bugy-gyos, asz-tal, lajst-rom. pró-ba; stb. – A több szótagú szavakat és szóalakokat bármelyik szótag határán meg lehet szakítani: ren-dületlenül, rendü-letlenül, rendületle-nül; fia-tal, fi-atal; stb.

225. Azokat a szavakat, amelyek csak egyetlen magánhangzót tartalmaznak, nem választjuk el: föld, hajt, nyolc, part, strand, sztrájk; drog, dry, shop; Bánk, Sásd, Zsolt; Brahms, Schmidt, York; stb. – Ez a szabály olyankor is érvényes, ha az eredeti helyesírással átvett, de ejtésükben egy szótagú idegen közszavak és tulajdonnevek vagy a régies magyar családnevek írásformájuk alapján megszakíthatók volnának: air, blues, street, team; Chartres, Hume, Maugham, Nîmes; Gaal, Soós, Georch; stb. [Vö. 224., 229., 230. a)]

226. A több szótagú, illetőleg több kiejtett magánhangzót tartalmazó szavak és szóalakok elválasztá­sá­nak szabályai a következők:

a) Az egymagukban szótagot alkotó magánhangzók tetszés szerint hagyhatók az előző sorban, vagy vihetők át a következőbe: dia-dal vagy di-adal, ideá-lis vagy ide-ális; Leo-nóra vagy Le-onóra; stb. – A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: árui-nak vagy áru-inak, könyvei-tek vagy könyve-itek, Annáé-ké vagy Anná-éké, tolnai-ak vagy tolna-iak stb.

Az egyetlen magánhangzóból álló szókezdő és szóvégi szótagot – bár önállóságát nyelvi tekin­tet­ben el kell ismerni – esztétikai okokból nem szokás egymagában a sor végén hagyni, illetőleg a következő sorba átvinni; tehát az „a-lap”, „e-móció”, „Á-ron”, ill. a „haza-i”, „emóci-ó”, „Le-a” stb. a nyomtatásban nem ajánlott elválasztási formák.

Az au, eu betűkapcsolat, mivel tagjai a szótagoláskor szétválhatnak, szükség esetén elválaszt­ha­tó: kala-uz, fe-udális stb.

b) Azokat a magánhangzókat, amelyek szótagot kezdenek, átvisszük a következő sorba: fi-ók, vi-asz, kalci-um, moza-ik; Mari-etta, Tri-eszt; stb. – A két magánhangzót jelölő azonos betűket is szétvá­laszthatjuk: ko-ordinál, váku-um stb. – A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: ablaká-ig, háza-ik; pesti-es, Vajdá-ék; stb.

c) A két magánhangzó között levő egyetlen mássalhangzót – akár egy-, akár többjegyű a betűje – a következő sorba visszük át: be-tű, ko-sár; ba-tyu, ka-sza, ró-zsa; Gyu-la, Me-csek; stb. – A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: apá-mé, ki-sebb, maga-san, pa-don, né-gyet; Kecskemé-ten, Mikló-sék, leni-nizmus, tiha-nyi; stb.

d) A két magánhangzó között levő kétféle mássalhangzót jelölő nem kettőzött betűk közül – akár egy-, akár többjegyűek – az elsőt az előbbi sorban hagyjuk, a másodikat pedig átvisszük a következőbe: am-per, ás-vány, fosz-fát, mor-zsa, tarisz-nya, tal-palatnyi; Bar-tók, Bony-hád, Er-zsi; stb. – A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: bron-zot, ker-tig, pén-zért, töl-gyes; Ecse-ren, Heren-dig, Szabol-csé, recs-ki; stb. – Így járunk el akkor is, ha a két mássalhangzó közül az elsőt kettőzött betű jelöli: hall-gat, több-let, bizott-ság, rossz-kor, könny-től, meggy-ből; Kiss-nek, Papp-tól; stb.

e) Ha a két magánhangzó közötti mássalhangzót kettőzött betű jelöli, ennek egyik jegyét az előző sorban hagyjuk, másik jegyét pedig átvisszük: ber-reg, kom-munális, mil-liméter, ton-na, al-lons; Boz-zai, Job-bágy, Car-rara, Maupas-sant; stb. – A toldalékos alakok elválasz­tásakor is így kell eljárni: ember-rel, hal-lak, hit-tem, dob-ban, tet-ted, víz-zé; Szél-lért, Tallin-nig; stb. De: Széll-lel, Tallinn-nak stb. [Vö. 163. c)]

f ) Ha a két magánhangzó közötti hosszú mássalhangzót egyszerűsítetten kettőzött többjegyű betű jelöli, ennek elválasztásakor mind a sor végén, mind a következő sor elején ki kell írni a teljes rövid megfelelőjét: meny-nyi, ösz-sze, pogy-gyász, szity-tya; Boty-tyán, Hosz-szú, Ily-lyés; stb. – A toldalékos alakokat is így kell elválasztani: ágy-gyal, ész-szerű, galy-lyak, húsz-szor, köny-nyes, megy-gyel; arany-nyal, Kodály-lyal, Nagy-gyal; stb.

g) Ha két magánhangzó között kettőnél több mássalhangzót jelölő betű van, csak az utolsó kerül a következő sorba: cent-rum, ost-rom, temp-lom, tink-túra, lajst-rom; Dosztojevsz-kij, Ing-rid, Veszp-rém, Ojszt-rah; stb. – A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: batiszt-ból, kilenc-kor; Hamburg-ban, bratsz-ki stb. – Ha a toldalékos alakokban a két magánhangzó között álló mássalhangzók közül az utolsót kettőzött betű jelöli, akkor úgy választjuk el a szót, hogy a kettőzött betű egyik tagját meghagyjuk a sor végén, a másikat átvisszük az új sorba: bors-sal, vonz-za, karszt-tá, kulcs-csal, rongy-gyá, csoport-tól, tömb-ben; Ford-dal, Gellért-től, Szabolcs-csal; stb. Ugyanígy: játsz-szál, metsz-szük stb.

A szótagolás szerinti elválasztás szabályai érvényesek természetesen a szóalakokhoz járuló újabb és újabb toldalékokra is: adós-ság, adóssá-gok, adósságo-kat; há-zunk, házun-kat; stb.

227. A dz és a dzs többjegyű betű, azaz nem hangkapcsolatot jelöl, hanem egy-egy önálló mással­hangzót; ezért elválasztáskor ugyanúgy kezeljük őket, mint más többjegyű betűinket. A dz-t és a dzs-t tartalmazó szavak ennek megfelelően a leírt szóalak alapul vételével, az elválasztás általános szabályai szerint szakítandók meg: bo-dza, gyűrű-dzik; kamika-dzék, lopó-dzott, ma-dzag, pe-dzi; bri-dzset, mahara-dzsa, mene-dzser, tá-dzsik; brin-dza, halan-dzsázik, lán-dzsás, edz-het, ódz-kodik; Fuku-dzava, Fu-dzsi, Ma-dzsar, Kiliman-dzsáró; edz-dze, lopódz-dzanak, bridzs-dzsel (ragos fn.); stb [Vö. 226. c), d), f)]

228. A ch kétjegyű ugyan, de egyetlen hangot jelöl, az x pedig két hang (k+sz) jele, de egyetlen jegyű, s így mindkettő egy betűnek számít az elválasztáskor. Ezért úgy tekintjük őket, mint a rövid mássalhangzókat jelölő magyar betűket: ar-chívum, ma-chináció, or-chidea, pszi-chológia, Ri-chárd, Mün-chen; he-xameter, ma-ximum, pra-xis, Ale-xandra, Me-xikó; stb. – Ha a ch és az x végű idegen szavak toldalékos formáit a szó és a toldalék érintkezése táján kell elválasztanunk, a ch-t és az x-et a következő sorba visszük át akkor, ha utánuk magánhangzó következik: almana-chot, ce-chem, pe-ches, bóra-xos, fi-xet, refle-xek, tele-xezünk; Bibera-chot, züri-chi, Féli-xé, Mar-xot, mar-xizmus; stb. – A -val, -vel és a -vá, -vé ragos alakulatok elválasztása: pech-hel, bórax-szá; Bach-hal, Marx-szal; stb. [Vö. 216. b))

229. A családneveinkben előforduló többjegyű régies magyar betűk az elválasztásban hang­értékük­nek megfelelően kezelendők: De-seö [e.: de-zső], Thew-rewk [e.: tö-rök], Beö-thy [e.: bő-ti], Ben-czúr [e.: ben-cúr], Fara-ghó [e.: fara-gó], Szé-chy [e.: szé-csi], War-gha [e.: var-ga] stb. – A mássalhangzót jelölő kettőzött betűk közül az egyiket az előző sorban hagyjuk, a másikat pedig átvisszük a következő sorba: Bes-senyei, Kos-suth stb. – A toldalékos alakok elválasztásakor a régies magyar betűk egységét természetesen szintén megőrizzük, kivéve a kettőzött betűkét: Deseö-nek, Thewrew-köt; Balo-ghék, Babi-tsé, Cze-tzet, kossu-thi, móri-czos; stb., illetőleg: Szél-lért, Pap-pot, Kis-sék stb. – Kivételes elválasztású név: Bat-thyá-ny.

230. A latin betűs írású nyelvekből átvett, idegen írásmód szerint írt közszavakat és tulajdonneveket is a magyar szokásnak megfelelően, azaz a magyar kiejtésükön alapuló szótagolás szerint választjuk el. A fontosabb szempontok a következők.

a) Az egy szótagba kerülő, egy magánhangzót jelölő betűcsoportokat nem választjuk el: cou-chette, cou-lomb; Baude-laire, Coo-per, Mah-ler, Mon-taigne; stb. (Vö. 224.)

b) Az egy mássalhangzót jelölő betűcsoportokat (a többjegyű magyar betűkhöz hasonlóan) nem választjuk szét: bron-chi-tis, ce-pha-lal-gia, com-pa-gnie, ery-the-ma; Bo-lo-gna, Chur-chill, Fi-scher, Gi-gli, Gior-gio, Ka-ra-džić, Ljub-lja-na, Wa-shing-ton; stb.

c) A különböző hangokat jelölő olyan betűcsoportok, amelyek az idegen nyelvekben elválasztáskor többnyire együtt tartandók, de nem egy hangot jelölnek, magyar szövegben szótagolási szabályainknak megfelelően szétválhatnak: cas-co, esp-la-nade, maest-ro; Chris-tie, Fab-ri-zio, Gas-cogne, Ped-ro; stb.

Ha magyar szövegbe idegen (pl. latin, angol, francia, lengyel stb.) nyelvű többszavas kifejezés, mondat, bekezdés stb. van betoldva, elválasztáskor az illető nyelv elválasztási szabá­lya­it kell követni.

231. Az olyan idegen közszavakat és tulajdonneveket, amelyek a forrásnyelvben két (vagy több), a magyarban nem önálló létű elemből keletkeztek, nem tekintjük összetételeknek, ezért a magyar szótagolás szabályai szerint választjuk el őket: abszt-rakt, as-piráns, demok-rata, diszk-rét, fi-lantróp, inf-láció, inst-ruktor, kataszt-rófa, komp-resszor, konk-rét, obst-rukció, parag-rafus, prog-nózis, prog-ram, rek-lám, szind-róma; Belg-rád, Zág-ráb, Miche-langelo, Shakes-peare; stb.

Bár az ilyen alakulatoknak eredetileg összetett voltát a mai átlagos magyar nyelvérzék általában nem tartja számon, az ismertebb elő- és utótagok figyelembevételével történő elválasztás, kivált szak­tudo­mányi munkákban, szintén elfogadható: fotog-ráfia vagy foto-gráfia, mikrosz-kóp vagy mikro-szkóp, termosz-tát vagy termo-sztát stb.

Mivel a szavakat a sor végén természetesen máshol is meg lehet szakítani, nemcsak a problé­mát okozó helyen, kétség esetén tanácsos ezzel a lehetőséggel élni: aspi-ráns, pa-ragrafus vagy paragra-fus, Mi-chelangelo vagy Michelan-gelo stb.

232. A sor végére kerülő mozaikszók elválasztásának a következők a lehetőségei:

a) Az olyan betűszó, amelyben csak mássalhangzó vagy legfeljebb egy magánhangzó van, nem választható el: BVSC, MLSZ, SZTK; MTESZ, NOB, SZOT; stb. – A két vagy több magán­hangzót tartalmazó betűszók szükség esetén szótagolás szerint szakíthatók meg: MÉ‑MOSZ, NA-TO stb. – Elválasztás esetén a toldalékos betűszóknak a kötőjellel kapcsolt toldalékát kell a következő sorba átvinni akkor is, ha a kötőjel nem szótaghatáron áll, de a toldalék tartalmaz magánhangzót: ASZSZK-ban, ELTE-re, KISZ-esek, NDK-beli, ENSZ-ért stb.

b) A szóösszevonásokat, ha elválasztásukra kényszerülünk, mind alap-, mind toldalékos alakjukban a szótagolás alapján szakítjuk meg: Ag-ro-co-op, Bu-vá-ti, Int-ransz-mas, Ke-ra-vill, Ofo-tért, Röl-tex; Kö-zér-tig, Ma-va-dé; stb.

 

Az összetett szavaknak elemeik szerinti elválasztása

233. Az összetett közszavak és tulajdonnevek elválasztásában csak az összetételt alkotó tagok határán lehet különbség az egyszerű szavakéhoz képest. A mai átlagos magyar nyelv­érzék számára felismerhető összetételeket ugyanis az alkotó tagok szerint választjuk el akkor is, ha az összetevők határa nem esik egybe a szótaghatárral.

Az összetett szavakat alkotó tagok (alap- és toldalékos alakjukban egyaránt) a szótagolás szerint választandók el, ha az összetett szót vagy szóalakot nem az összetételi határon szakítjuk meg.

Az azonos alakú szavak között több olyan van, amelynek elválasztása kétféle, mert az azonos alakú szópár egyik tagja toldalékos alak, a másik összetett szó: me-gint (= újra), de: meg-int (= figyelmeztet); gépe-lem (ige), de: gép-elem (fn.); stb.

234. A két egytagú szóból álló összetett közszavakat és tulajdonneveket úgy választjuk el, hogy az egyik szó az első, a másik szó pedig a következő sorba jusson: csak-is, épp-úgy, hol-ott, hón-alj, ing-ujj, kül-ügy, még-is, mind-egy, rend-őr, vagy-is, vas-út; Kis-ar (helységnév), Pál-ffy; stb. Ugyanígy járunk el természetesen az igekötős igék elválasztásában is: fel-ad, meg-öl, szét-üt stb.

235. A kettőnél több szótagból álló összetett közszavakat és tulajdonneveket leginkább az összetétel tagjainak határán szokás elválasztani: csal-étek, dél-után, egy-előre, egyszer-egy, elektron-optika, ion-stabilitás, kar-öltve, kis-asszony, külön-élés, leg-alább, leg-erősebb, szak-avatott, tölgy-erdő, ugyan-is, vírus-interferencia, viszont-eladó, zápor-eső; Bornem-issza, Dessew-ffy, Kis-oroszi, Magyar-alád, Nyír-egyháza vagy Nyíregy-háza; Zala-egerszeg vagy Zalaeger-szeg; stb.

Ez a szabály azonban nem azt jelenti, hogy összetett szót csak szóhatáron szabad megszakítani. Helyes elválasztások ezek is: elekt-ronoptika vagy elektronop-tika; Za-laegerszeg; stb.

236. Ha az összetett szó egészéhez járul képző, az így keletkezett származékot az alapszó tagjai szerint választjuk el: rend-őri, vas-utas, víg-operai; fel-adat, meg-állás; nagy-atádi; stb.

Nem szabálytalanok természetesen az ilyen megoldások sem: rendő-ri, vasu-tas, vígope-rai; fela-dat, megál-lás; nagyatá-di; stb.

237. Sok olyan idegen szavunk van, amelynek egyik eleme (legtöbbször az utótagja) a magyarban is önálló szó, a másik eleme (legtöbbször az előtagja) viszont csak néhány esetben külön szó értékű. Ha a sor végi elválasztás ezeknek találkozási helyén válik szükségessé, az alakulat összetett voltára általában tekintettel vagyunk, és a szót vagy szóalakot itt szakítjuk meg: centi-gramm, deci-liter, extra-kromoszomális, kilo-gramm, milli-gramm, ultra-projekto­méter; anti-klerikális, inter-akció, infra-struktúra, melo-dráma, mikro-klíma, pre-klasszikus, proto-plazma, transz-urán; Lenin-grád, Tito-grad stb. – Hasonlóképpen: Jugo-szlávia stb.

Ha az ilyen alakulatok összetettsége a mai átlagos magyar nyelvérzék számára kevésbé nyilvánvaló, a szótagolás szerinti elválasztás is helyes: de-presszió vagy dep-resszió, dez-informál vagy de-zinformál, im-produktív vagy imp-roduktív, in-tranzitív vagy int-ranzitív, para-frázis vagy paraf-rázis, tranz-akció vagy tran-zakció; Ant-arktisz vagy An-tarktisz; stb.

Mivel a szavakat sor végén máshol is meg lehet szakítani, nemcsak a problémát okozó helyen, kétség esetén tanácsos ezzel a lehetőséggel élni: in-terakció vagy interak-ció, preklasz-szikus, Antark-tisz stb.

238. Ha a kötőjellel írt szóösszetételt vagy tulajdonnevet a szóhatáron szakítjuk meg, a kötő­jelet csak a sor végén tesszük ki. Ennek a sor elején való megismétlése csak szakmunkák­ban szokás, kivétele­sen, a kötőjeles alapformára való figyelmeztetés végett:

 

…földrajzinév-

…Nagy-

…nátrium-

-tár…

-Kevély…

-klorid…

(helyesírási szótárban)

(helyesírási szótárban)

(kémiai szakkönyvben)


AZ ÍRÁSJELEK

239. Az írásjelek szerepe kettős. Részben a mondatok szerkezetét, tagolódását, részeik-részleteik egymáshoz kapcsolódását tükrözik, részben némiképpen a beszédnek betűkkel ki nem fejezhető sajátságaira, a hanglejtésre és a beszédbeli szünetekre utalnak.

Az írásjelek használatának szabályai általában a nyelvtani viszonyokhoz igazodnak. Ezeknek a keretein belül egyazon esetre sokszor több, egyaránt helyes megoldás kínálkozik. Ilyenkor azt az írásjelet kell választani, amelyikkel mondanivalónkat a lehető legteljesebben tudjuk érzé­keltetni. Az írásjelek változatos és kifejező használata fontos eszköze az értelmileg és érzel­mileg egyaránt árnyalt közlésmódnak, ezért csak szépíróktól fogadható el – egyes esetekben, tudatos eljárásként – az írásjelek részleges vagy teljes mellőzése.

Az írásgyakorlatban használt sok írásjel közül a legfontosabbak: a pont (vö. 240–242., 256., 264., 266–267., 271., 278., 290., 293–297., 299.) a kérdőjel (vö. 240–242., 250., 256., 266.), a felkiáltójel (vö. 240–242., 250., 253., 256., 266.), a vessző (vö. 96., 100., 243., 247–255., 260–261., 274.), a kettőspont (vö. 245., 248., 256., 268–269.), a pontosvessző (vö. 244., 247.), a gondolatjel (vö. 246., 248., 250–252., 256., 258–259.), a zárójel (vö. 248., 250–252., 271.), az idézőjel (vö. 256–257., 272–273.), a kötőjel (vö. 262., 265., 270., 275., 281., 296–297., 299.), a nagykötőjel (vö. 263.). Az egyéb írásjelek közül a gyakoribbakat egy összefoglaló pont tartalmazza (vö. 275.).

Az írás tagolásában fontos szerep jut a szóköznek is. Szóközt hagyunk a szavak, valamint az írás­jel­lel lezárt mondatok és tagmondatok között, a zárójelek és az idézőjelek közé foglalt közlési egységek előtt és után, a gondolatjel előtt és után stb. Nincs viszont szóköz a pont, a kérdőjel, a felkiáltójel, a vessző, a kettőspont, a pontosvessző előtt, továbbá a kötőjel és a nagykötőjel két oldalán; a kezdő zárójel és idézőjel hozzátapad az utána következő, a berekesztő zárójel és idézőjel pedig az előtte álló szóhoz stb. (Hogy mikor kell szóközöket hagyni, annak részletkérdéseit gépírási szabványok és tipográfiai előírások tartalmazzák.)

 

A mondatokat záró írásjelek

240. Az egyszerű mondatok végére a közlés szándékának megfelelő írásjelet teszünk.

a) Az egyszerű kijelentő mondat végén pont van: Jóból is megárt a sok. Pipacsot éget a kövér határra / A lángoló magyar nyár tűzvarázsa. Stb.

b) Az egyszerű kérdő mondat végére kérdőjelet kell tenni: Ki látta? Meglátogattok-e holnap? Szereted a zenét? Stb.

c) Az egyszerű felkiáltó, óhajtó és felszólító mondatot felkiáltójellel zárjuk: Ezt aztán megcsinál­tad! De soká jön a tavasz! Bárcsak sikerülne a tervem! Legalább a szemem lenne jó! Azonnal idejössz! Szeresd a hazát! Légy jó mindhalálig! Stb.

Kérdő alakú felszólítások és felkiáltások végén felkiáltójel is szokott állni: Nem viszed el mindjárt! Miért ver engem a sors! Stb. – Közvetett felszólítást, utasítást kifejező, bár felszólító alakú mondatokat ponttal is zárhatunk: Írjunk egy-egy mondatot ezekkel a főnevekkel: béke, haza, kenyér, család. Stb.

Az érzelmek hullámzását vagy erősebb fokát írásjelek halmozásával érzékeltethetjük: Hogy képzeled ezt?! Valóban?? Nem!!! Stb.

241. A mellérendelő összetett mondatok végére az utolsó tagmondatnak megfelelő írásjelet teszünk: Esik a hó, mégis fekete az utca. Ne várjunk rá tovább, hiszen nem jön már. (A második tagmondat kijelentő.) Az apja is Miska, legyen ő is Miska! Sokat késik, ne várjunk rá tovább! (A második tagmondat felszólító.) A többieknek egy takaró is elég, minek neked kettő? Induljunk már, miért várnánk rá tovább? (A második tagmondat kérdő.)

242. Az alárendelő összetett mondatok végére olyan írásjelet kell tenni, amilyent a főmondat kíván: Ki mint vet, úgy arat. Szeretném tudni, mi a baja. Kértem, hogy azonnal menjen haza. (A főmondat kijelentő.) Érzed-e, mennyire szeretlek? Vajon megmondták már neki, hogy máskor jöjjön? Nem felejted el, amire megkértelek? (A főmondat kérdő.) Folytasd ott, ahol abbahagytad! Mondd meg neki, holnap indulhat! Figyeljétek, ki lesz az első! (A főmondat felszólító.)

A mellékmondatnak megfelelő írásjellel is zárható az olyan mondatszerkezet, amelynek (akár el is hagyható) főmondata csupán mellékes tájékoztatást tartalmaz, vagy csak a figyelem fölkel­té­sére szolgál: Kérdem, olyan nagy hibát követtem el? Javasolom, ne üsse bele az orrát! Stb.

A mondatzáró írásjelet akkor is a mellékmondathoz igazíthatjuk, ha az voltaképpen idézet: Hiába mondtam neki, hogy nem szabad bejönni!

 

A tagmondatok közötti írásjelek

243. Az összetett mondatok tagmondatait általában vesszővel választjuk el egymástól.

a) A tagmondatok határán a vessző mindig kiteendő, akár van kötőszó, akár nincs: Régi igazság, hogy anyanyelvét is jobban tudja, aki még egy nyelven tud. A rakodópart alsó kövén ültem, / néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Stb.

b) A tagmondatokat bevezető és, s, meg, vagy kötőszó előtt is ki kell tenni a vesszőt: Az ebédre nem kell senkit is megvárnom, / És mindnyájan várnak énrám, hogyha késem. Éj van-e, vagy szemem világa veszett ki? Stb.

Sokszor meglehetősen nehéz eldönteni, hogy az és, s, meg, vagy kötőszóval kapcsolt rész önálló tagmondat-e: Bevágta az ajtót, és dühösen elrohant. De: Hirtelen fölugrott és elro­hant. Ilyenkor az írásjelhasználat ingadozhat.

c) A mint kötőszóval bevezetett hasonlítás önálló (bár sokszor hiányos) tagmondatnak számít, ezért kötőszava elé mindig vesszőt kell tenni: Tündöklik, mint a gondolat maga, / a téli éjszaka. Fehér lett, mint a fal. [De vö. 249. b)]

A hasonlító több, mint szerkezetben vessző van a mint előtt: Ez sokkal több, mint a tavalyi. Hat több, mint öt. Stb. (Ilyenkor a több ragozható: többet, mint ötöt stb.) – Nem kell azonban vesszőt tenni a több mint alakulatban a mint elé, ha a több mint (a majdnem ellentéteként) a mondanivaló tartalmának erősítésére, nem pedig összehasonlításra szolgál: Ez több mint szemtelenség. Több mint öt évig élt külföldön. Stb. (Ilyenkor a több nem ragozható.)

d) Az anélkül hogy, aszerint hogy, ahelyett hogy stb. kötőszószerű szókapcsolatok elé vesszőt teszünk. Ilyenkor a hogy előtt nincs vessző: Felrohant a lépcsőn, anélkül hogy pihent volna. Cselekedj, ahelyett hogy tétovázol! Stb. – Ha azonban az anélkül, aszerint, ahelyett stb. elemek az első tagmondathoz tapadnak, eléjük nem teszünk vesszőt, utánuk (a hogy elé) azonban igen: Felrohant a lépcsőn anélkül, hogy pihent volna. Cselekedj ahelyett, hogy tétovázol! Stb.

244. A többszörösen összetett mondatokban pontosvesszővel határoljuk el egymástól a szorosabban összetartozó tagmondatok csoportjait: Nyugat felől sötét felhőket hozott a szél, a port felkavarta, és az emberek arcába vágta; a büszke jegenyék alázatosan hajlongtak, hogy derekuk ne törjön; s a közeledő viharnak látni lehetett már egy-egy távoli villámlását is. Stb.

Kéttagú összetett mondatban is állhat pontosvessző, ha a tagmondatok kapcsolata laza: Kabátja szinte a bokájáig ért; nyáron is azt hordta. A más-más tartalmi típusú tagmondatok közé szintén tehetünk vessző helyett pontosvesszőt: Eddig jól megvoltunk; most váljunk ellenségekké? Ezt többet nem veszem fel; égesd el! Stb.

245. Összetett mondatainkban kettőspontot teszünk, ha egy-egy lényeges gondolatra hívjuk fel a figyelmet, vagy ha jelezni óhajtjuk, hogy a tagmondat fontosabb magyarázatot vagy következtetést tartalmaz: Közös a célunk: mindig többet, egyre jobbat akarunk. Vörös jelek a Hadak Útján: / Hunniában valami készül... Stb.

Ha kettősponttal lezárt közös figyelemfelhívó mondat után több külön mondat következik, mindegyi­ket (már az elsőt is) nagy betűvel kezdjük: A nyelvújításnak több oka volt: Nem tudtuk a tudományo­kat anyanyelven művelni. Irodalmunknak új kifejezési formákra volt szüksége. Tiltakozást jelentett az elnémetesítéssel szemben. Stb.

246. Ha azt akarjuk jelezni, hogy bizonyos mértékig elkülönülő gondolatsor kezdődik, pont, felki­áltó­jel és kérdőjel után még gondolatjelet is teszünk: Rabok legyünk, vagy szabadok? / Ez a kérdés, válasszatok! – / A magyarok istenére / Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk! Stb.

 

A mondatrészek közötti írásjelek

247. A mellérendelt mondatrészek közötti írásjelhasználat fontosabb esetei a következők:

a) Az egymásnak mellérendelt, külön-külön hangsúlyozott azonos szerepű mondatrészek (s az ilyenek­ből alakult felsorolások tagjai) közé vesszőt teszünk, ha kötőszó nélkül következnek egymás után: Az Ér nagy, álmos, furcsa árok, / Pocsolyás víz, sás, káka lakják. Szeretett volna valami újat, szépet, nagyot alkotni. Stb. [De vö. 249. a)]

b) A felsorolásban pontosvesszőt is használunk, ha azonos szerepű, vesszőkkel tagolt mondatrésze­ket akarunk elkülöníteni másneműekből álló sorozattól: Mindenki ismeri az ilyen szavakat: beszél, ír, olvas; ceruza, könyv, tinta; becsületes, lelkes, szorgalmas; stb.

Az ilyen jellegű felsorolások végén a stb. elé is pontosvesszőt kell tenni. [De vö. d) alpont.]

c) Ha az azonos szerepű mondatrészek között kötőszó van, ez elé vesszőt teszünk (kivéve az és, s, meg, vagy kötőszókat): Tetszetős, de helytelen elméletet agyalt ki. Kétszer, illetőleg háromszor kezdtük újra. Elhibázott, sőt veszedelmes vállalkozásba fogott. Stb.

d) Ha azonos mondatrészek között és, s, meg, vagy kötőszó áll, eléjük nem teszünk vesszőt: A tésztára sok mákot és cukrot szórt. Ég és föld között lebegett. A rózsának, a szegfűnek vagy a levendulának az illatát szereted? Stb.

Mivel a felsorolások végére tett stb. rövidítésben az s kötőszó rejlik (= s a többi), a csupa vesszős felsorolás végén nem kell eléje vessző: Gyakorító igék például ezek: járkál, kapdos, álldogál, beszélget stb. [De vö. b) alpont.]

e) Ha az és, s, meg, vagy kötőszó beszédszünettel elválasztott, hátravetett mondatrészeket vezet be, e kötőszók elé vesszőt teszünk: A szüleire gondolt, és szegény nővérére. Aztán elő­vette a bicskát, meg a kenyeret, meg a szalonnát, meg a zöldpaprikát, majd jóízűen falatozni kezdett. Ernyőt hozzál magaddal a kirándulásra, vagy kabátot! Stb.

f) A páros kötőszóval alakult mellérendelő szerkezetekben a második kötőszó elé mindig vesszőt teszünk (a páros vagy második tagja elé is): Vagy ezt, vagy azt választhatod. Hol ehhez, hol ahhoz kapott. Se pénz, se posztó. Sem testem, sem lelkem nem kívánja. Lehet jó is, rossz is. Stb.

248. Az értelmezővel kapcsolatos fontosabb írásjel-használati esetek a következők:

a) Az értelmezős szerkezetben rendszerint mind az értelmezettre, mind az értelmezőre külön hangsúly esik, és a beszédben szünet van közöttük. Ezt az írásban vesszővel jelezzük: Németh Pétert, a tőszomszédomat kereste. A község tanácselnökének, Komáromi Pálnak a javaslatára betonjárdát építenek. Stb.

A vessző helyére kettőspont is kerülhet, főleg ha az értelmező felsorolást tartalmaz, vagy csattanós befejezője a szerkezetnek: S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: / Füstösek, furcsák, búsak, bíborak… Fölröppen a komor ég homlokára / Egy nagyszerű mosoly: / A forradalom vörös hajnala.

Ha az értelmező távolabb kerül az értelmezettől, a vesszőt közvetlenül eléje tesszük: Én őt dicsérem csak, az élet anyját… Stb.

b) Ha az értelmező után is szünet van a beszédben, mögéje is vesszőt tehetünk: Anna, a leány, varrni tanult. Kertjük díszét, egy öreg diófát, az éjszakai vihar kidöntötte. Stb. Az ilyen közbe­vetésszerű értelmezőt olykor nem vesszővel, hanem gondolatjellel (esetleg zárójellel) különítjük el: A baleset sérültjét – a motorkerékpárost – kórházba szállították. Stb.

c) Ha a kitüntetést, fokozatot, minősítést, rangot jelentő, gyakran határozott névelővel kezdődő kifejezés birtokos szerkezet, akkor az előtte álló személynév értelmezőjének számít, és az értelmezős szerkezetnek mindkét fő tagja ragozódik. A személynév után ebben a típusban vesszőt teszünk: Nagy Elemér, városunk díszpolgára; Mózes Pált, népköztársaságunk nagykövetét; Dömötör Béla, az irodalomtudomány doktora; Kálmán Etelkát, a Magyar Nép­köz­társaság kiváló művészét; stb. – Ugyanígy: Balla Erzsébetnek, Kossuth-díjas írónőnknek; illetőleg: Kovács Tiborral, az állami díjas mérnökkel; stb.

Ha azonban az ilyen kifejezések nem értelmezők, a szerkezetet csak a végén ragozzuk, és a személy­név után nincs vessző: Mózes Pál nagykövetet, Kállay Imre kandidátusé, Szép Izabella SZOT-díjas­sal, Zsigmond Elek Kossuth-díjastól stb.

d) Ha az értelmezett szó vagy az értelmező a maga vagy a mind névmás, nincs szükség vesszőre: Te magad mondtad. János maga is ott lesz. Maga János is ott lesz. Magát Bartókot hallottuk a hanglemezről. A sok pásztor mind muzsikál. Stb.

e) A szünettel elkülönülő értelmezőszerű, valamint a mondathoz lazán hozzátoldott határozók elé vesszőt teszünk: A könyvet az íróasztalára, a lámpa mellé tette. Nagybátyám szombaton érkezett meg, a feleségével együtt. Egész nap az erdőt járta, felszabadultan, nagyokat lélegezve. Stb.

249. Az egymásnak alárendelt mondatrészek közé általában nem kell írásjelet tenni.

a) Az egymás után kötőszó nélkül következő egynemű jelzők és egynemű határozók közé nem teszünk vesszőt akkor, ha alárendelő viszonyban vannak egymással: Fehér bottal a kezében egy fekete szemüveges férfi jött vele szemben. Ma reggel nagy eső esett. Az országban mindenütt jó termés ígérkezik. Stb. [De vö. 247. a)]

b) Ha a mint szó állapotot vagy minőséget jelölő szó vagy szókapcsolat előtt áll, nem teszünk eléje vesszőt: Bátyámat mint tanút (= tanúként) hallgatták ki. Petőfi mint ember nem hazudtolta meg a költőt. Kossuth korábban mint meg nem alkuvó újságíró harcolt a magyar nép jogaiért. Stb. [De vö. 243. c), 250.]

e) A -va, -ve és a -ván, -vén képzős igeneves szerkezet csak mondatrész, ezért többnyire nem különítjük el vesszővel a mondat egészétől: Munkaruhát húzva fogott neki a motor szerelésének. A rádió zenéjét hallgatva is jól tudok tanulni. Stb. – Ha azonban az igeneves szerkezet szinte külön mellékmondatnak érződik, vagy hátravetve a mondathoz lazán kap­csolódik, célszerű vesszővel elkülöníteni: Gondolván egy merészet, áteveztünk a túlsó partra. Kiszaladt az udvarra, kabátját magára kapva. Stb.

 

A szövegbe ékelődést jelző írásjelek

A közbevetés

250. Az olyan szót vagy szókapcsolatot, amelyet a közbevetés szándékával ékelünk be a mondatba, vesszők, gondolatjelek vagy zárójelek közé tesszük: A vonat, persze, megint késett. István, sajnos, nem tud eljönni. Bátyámat, a baleset tanújaként, többször is kihallgatták. Új találmányát – termé­szetesen – azonnal szabadalmaztatta. Bátyámat – a baleset tanújaként – többször is kihallgatták. A kiejtés szerinti (fonetikus) átírás a nyelvjárásgyűjtésben igen fontos. Bátyámat (a baleset tanújaként) többször is kihallgatták. Stb.

Mivel a közbevetés szándékát és írásbeli kifejezésének szükségét valójában csak a közlemény megalkotója érzi, a fenti szabály alkalmazása a fogalmazó egyén megítélésétől függ. Akár le is mondhat a beékelésről: A vonat persze megint késett. Stb.

A mint kötőszó sokszor beszédszünetekkel határolt közbevetést vezet be: Ádám barátomat, mint mérnököt, a műszakiakhoz osztották be. Ádám barátomnak – mint kiválóan képzett mérnöknek – az átlagosnál magasabb a fizetése. Ádám barátomtól (mint országszerte jól ismert mérnöktől) gyakran kérnek szakvéleményt. Péter, mint említettem, beteg lett. [De vö. 249. b)]

Érzelem kifejezésére – főleg régies vagy szépirodalmi jellegű szövegekben – a mondat­ba felkiáltójel vagy kérdőjel is beékelődhet. Az ilyen közbevetett felkiáltójel vagy kérdő­jel után a mondat természetesen kisbetűvel folytatódik: Meghaltál-e? vagy a kezedet görcs bántja, imádott / Jankóm… Most veszem észre, hohó! mind, amit mondtam, hazugság, / Csúnya hazugság volt. Stb.

251. Ha az összetett mondat valamelyik tagmondatába beékelődik egy másik tagmondat, ezt a közbevetett mondatot vesszők, gondolatjelek vagy zárójelek közé tesszük: Évi, bár még át tudott volna szaladni az úttesten, előbb hagyta elmenni a teherautót. Évi – bár még át tudott volna szaladni az úttesten – előbb hagyta elmenni a teherautót. Évi (bár még át tudott volna szaladni az úttesten) előbb hagyta elmenni a teherautót. Stb.

252. Ha a közbevetett szó, szókapcsolat vagy tagmondat írásjelnél ékelődik a mondatba, az írásjelet a közbevetés után, vagyis a közbevetett részt körülfogó gondolatjelpár vagy zárójelpór második tagja után ki kell tenni: Műszaki egyetemen szerzett diplomát – vegyészmérnökit –, de író lett. Felvették a jelentkezők nagyobb részét (45 fiút és lányt), s csak néhány alkalmatlant kellett elutasí­tani. Sok megszokott holmiját becsomagolta, hogy minél kényelmesebben érezze magát – ez mindig fontos volt neki –; csak még a magnója hiányzott, amit javíttatni vitt. Egy gondolat bántotta (és nem tudott megszabadulni tőle): hogy ő is felelős a hiányért. Stb.

Ha a zárójelbe tett megjegyzés a mondat végére esik, a mondatvégi írásjelet a berekesztő zárójel után tesszük ki: Bizonyos szavak igék is, névszók is (pl. fagy, les, nyom). Ne felejts el fölébreszteni holnap reggel (6-kor)! Stb. (Vö. 271.) – A zárójelbe tett önálló mondat írásjele azonban a zárójelen belülre kerül: A jelenlevők mind helyeselték a javaslatot. (Az ellenvéleményen levők el se jöttek a gyűlésre.) Stb. (De vö. 271.)

A megszólítás

253. Az olyan önálló, mondat értékű kiemelt megszólítások után, amelyek egy hosszabb szöveget vezetnek be, általában felkiáltójelet teszünk: Drága Szüleim! (Drága szüleim!) Tisztelt Közönség! Kedves Barátaim! Igen tisztelt Főorvos úr! Egyetlen Ilonám! Stb. (Vö. 149.)

Magánlevelekben a kiemelt megszólítások után vesszőt is lehet tenni.

254. A mondat elején vagy végén álló megszólítást vesszővel választjuk el a mondat többi részétől: Gyerekek, nézzétek csak! Nagyon vártalak már, édes fiam. Stb.

255. Ha a megszólítás beékelődik a mondatba, eléje is, mögéje is vesszőt teszünk: Most pedig, barátaim, rátérünk a dolog lényegére. Tudod-e, Sándor, a kötelességedet? Stb.

Az idézés

256. A szövegbe ékelt szó szerinti idézetet általában idézőjelpór fogja közre. Az idézőjelet (kézírásban és nyomtatásban) az idézet kezdetén alul, az idézet végén pedig fölül tesszük ki: „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok” – figyelmezteti Kazinczy költőtársait. Stb.

Ha az idézőjelbe tett mondaton belül még egy idézőjelre van szükség, hegyével befelé forduló jelpárt használunk: Petőfi írta apjáról: „Szemében »mesterségem« / Most is nagy szálka még; / Előítéletét az / Évek nem szünteték.” Stb.

Idézés alkalmával az idéző mondat megelőzheti, követheti vagy megszakíthatja az idézetet.

a) Az idézetet bevezető mondat után kettőspontot teszünk. Az első idézőjel után az idézet első szavát általában nagybetűvel kezdjük. Az idézet végére, a berekesztő idézőjel elé olyan írásjel kerül, amilyent az idézett mondat tartalma kíván: Bessenyei ma is érvényes igazságot fogalmazott meg: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.” Örök kérdést tesz fel Vörös­marty: „Mi dolgunk a világon?” Petőfi így kezdi híres versét: „Ne fogjon senki könnyelmű­en a húrok pengetésihez!” Stb. – A megszakított idéző mondat kisbe­tű­vel folytatódik: Madách szavait: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” ma is gyakran idézzük. Stb.

Kisbetűvel kezdjük az idézetet, ha úgy emeltük ki, hogy az eredeti szövegben is kisbetű van: A közeledő őszt ekképp jeleníti meg Babits: „már hullnak a cifra virágok / szirmai, rongyban, mint farsangi plakátok, / ha süvít a böjti szél.” Stb.

b) Ha az idéző mondat követi az idézetet, gondolatjellel kapcsoljuk, és kisbetűvel kezdjük. Ilyenkor az idézet végén a kérdőjelet és a felkiáltójelet kitesszük, a pontot azonban nem: „Ismerni a jót könnyebb, mint követni” – írta unokaöccsének Kölcsey. „Ó, megvan-e még az az otthon?” – sóhajt fel Radnóti. „Még kér a nép, most adjatok neki!” – figyelmeztette Petői az urakat. Stb.

e) Az idézetbe iktatott idéző mondat közbevetésnek számít, tehát gondolatjelek közé tesszük, és kisbetűvel kezdjük. A második idézőjel a szövegzáró írásjel után következik: „A tudományos felfogás szerint – írja Kosztolányi – nincs semmiféle rangkülönbség a nyelvek között.” „Lesz-e gyümölcs a fán – kérdi Petőfi –, melynek nincs virága?” „Az eszmék erősbek / A rossz anyagnál – vallja Madách. – Ezt ledöntheti / Erőszak, az örökre élni fog.” Stb.

257. Ha a szó szerinti idézetet szervesen beleszőjük saját szövegünkbe, az idézett részt idéző­jelek közé foglaljuk, és az idézetet kezdő közszót (az eredeti szöveg ellenére is) kisbetűvel kezdjük: A tanterv szerint az iskola egyik célja az, hogy „testileg, szellemileg egészséges, edzett nemzedéket nevel­jen”, de ez csak a társadalom egészének tevékeny közreműködésével érhető el. A „rendület­lenül” később jelszóból magatartásformává érett. Stb. – Ha a mondat az idézett résszel végződik, a mondatot befejező írásjelet az idézőjel után tesszük ki: Juhász Gyula a munkában azt az erőt látja, amely „a szabadág útjára visz gyász és romok felett”. Stb.

Mások szavainak némiképp megváltoztatott, vagyis úgynevezett tartalmi idézésekor nem használunk idézőjeleket: Alkotmányunk kimondja, hogy társadalmi rendszerünknek a munka az alapja. Stb. Így szokás kezelni az úgynevezett kapcsolt egyenes beszédet is: Mondtam neki, hogy nincs az az áldozat, amire ne lennék képes a gyerekeimért. Stb.

258. Szépirodalmi művekben az író mintegy idézi a szereplők szavait, de ennek jelzésére nem idézőjeleket, hanem gondolatjeleket szokás használni. Az írásjelek és a kezdőbetűk tekin­tetében egyébként az idézéskor szokásos írásmódot alkalmazzuk. [Vö. 256. a), b), c)]

a) Ha az író idéző mondata megelőzi a szereplő szavait, gondolatjel van előttük, utánuk viszont nincs.

Határozatlanul mondta:

– Nem is tudom.

Reménykedve kérdezte:

– Ugye, hiszel nekem?

Türelmetlenül szólt rá:

– Add már ide!

– Nem adom!

b) Ha az író idéző mondata követi a szereplő szavait, ezeket gondolatjelpár fogja közre.

– Nem is tudom – mondta határozatlanul.

– Ugye, hiszel nekem? – kérdezte reménykedve.

– Add már ide! – szólt rá türelmetlenül.

c) Ha az író idéző mondata a szereplő szavai közé van iktatva, a megszakítás után újabb gondolatjel következik.

– Nagyon vártalak már – fogadta a barátját. – Sok a teendőnk.

– Kik jártak itt? – faggatta tovább. – Maga itt volt, láthatta.

– Ne higgy neki! – támadt rá. – Annyiszor becsapott!

– Gyere ide – kiáltott rá –, és segíts már egy kicsit!

– Sehogy sem tudok belenyugodni abba – folytatta –, hogy kisemmiztek.

Az idéző mondatok nélkül egymást váltogató párbeszéd megszólításonként külön sorokban kezdődik, és a beszélők első szavai előtt gondolatjel van:

– Kapitány uram, vagy kétszázan kimennénk az éjjel.

– Hova a pokolba?

– Maklárra.

– Maklárra?

– Jó estét mondani a töröknek.

259. Ha közmondásokhoz, szállóigékhez, sarkigazságokhoz, jelszókhoz stb. magyarázó, kiegészítő megjegyzést fűzünk, nem használunk idézőjeleket, de az írásjelek és a kezdőbetűk tekintetében az idézéskor szokásos írásmódot követjük: Ki korán kel, aranyat lel – tartja a közmondás. Hová merült el szép szemed világa? – szoktuk tréfásan kérdezni. Termeljünk többet és olcsóbban! – ez most a feladat. Stb.

 

Szavak és szórészek közötti írásjelek

260. Vesszőt szoktunk tenni az indulatszók után, illetőleg elé.

a) Az indulatszókat vesszővel különítjük el: Hej, csak itt lenne már! Jaj, eszem a lelked! Hova megy, hé? Fiatalságunk évei, haj, messze szálltak! Stb.

b) Ha valamely indulatszó után a be vagy a de nyomósító szócska következik, az indulatszó és a nyomósító szócska közé csak akkor teszünk vesszőt, ha a mondat hangsúly- és szünetviszonyai ezt megkívánják: Ejnye be megjártam! vagy: Ejnye, be megjártam! Jaj de elfáradtam! vagy: Jaj, de elfáradtam! Stb.

261. Ha a tagmondat közbeékelődése miatt vagy bármi más okból két kötőszó kerül egymás mellé, csak az első elé teszünk vesszőt: A hegymászásban elfáradt, s mikor egy forráshoz ért, rövid pihenőt tartott. Hívták, de mert hideg volt, nem indult útnak. Stb.

262. Kötőjelet szavak és szórészek között az alábbi esetekben alkalmazunk:

a) Az olyan összetett szavakat, illetőleg tulajdonnévi szóalakokat, amelyekben a tagok, illetőleg a szóelemek határán három azonos, mássalhangzót jelölő betű kerül egymás mellé, kötőjellel tagoljuk: sakk-kör, ott-tartózkodás, össz-szövetségi; Széll-lel, Mann-né; stb. [Vö. 62., 94., 265. a)]

b) A szóismétléseknek, a mellérendelő összetételeknek és az ikerszóknak, valamint az alá­ren­delő összetételeknek bizonyos típusaiban az alkotó tagokat kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz: egy-egy, néha-néha (vö. 97.); örökkön-örökké, unos-untalan (vö. 98.); süt-főz, orrán-száján, sírva-nevetve [vö. 100. b)]; édes-bús, szoba-konyhás [vö. 101. a)], dimbes-dombos, irul-pirul [vö. 102. a)]; csihi-puhi, Anna-Panna [vö. 103. a)]; gizes-gazos (vö. 103. b)]; meg-megállt, vissza-visszatérés, ki-be ugrál, le-föl sétálás [vö. 131. d)]; könyvritkaság-gyűjtemény, foszforműtrágya-gyártás (vö. 138.); anyagcserevizsgálat-kérés [vö. 139. a)); hidegvíz-csap [vö. 139. b)]; szövő-fonó ipar [vö. 139. c)]; stb.

Szokatlan, alkalmi szóösszetételeknek kötőjeles írása a költői nyelv kifejezőeszköze: rőzse-dalok, gyémánt-hitemet, köd-gubában, bogáncs-szívem, kő-iszonyatját, rokon-őrtüzek stb.

c) Ha két vagy több egymás után következő összetett szónak azonos az utótagja vagy az előtagja, rendszerint csak az utolsó, illetőleg csak az első összetett szót írjuk ki teljes alakjában. Ilyenkor az elhagyott közös utótagra, illetőleg előtagra kötőjellel utalunk: gép- és gyorsíró; bel- és külkereske­delem; tej-, zöldség- és gyümölcsfelhozatal; stb., illetőleg: bortermelő és -értékesítő szövetkezet; gépgyártó, -szerelő és -javító üzem; stb.

d) Kétezeren felül – ha az ezres után még más szám is következik – az összetett számnevek írásában kötőjelet használunk: ötezer-nyolcszáztíz, tizenegyezer-huszonnyolc stb. [Vö. 289. a)]

e) Tulajdonnevekhez főneveket és belőlük képzett mellékneveket bizonyos típusokban kötőjellel kapcsolunk: Afrika-kutató, Kazinczy-verseny, József Attila-díj; Balassi-strófás, József Attila-díja; stb. [Vö. 140. b), 168–169.]

f) A kettős családnevek elemeinek összetartozását kötőjellel érzékeltetjük: Endrődy-Somogyi, Konkoly-Thege stb. (Vö. 158.)

g) A többelemű földrajzi nevek több típusában kötőjellel fejezzük ki az alkotó tagok összetartozását: Arany-patak, Csepel-sziget, Vas Mihály-hegy (vö. 176.); Holt-Tisza, Nagy-New York, Kál-Kápolna, Érd-Ófalu (vö. 177.); Rohonci-Arany-patak, Arany-patak-völgy (vö. 178.); stb.

h) Az -e kérdőszócskát kötőjellel kapcsoljuk az előtte álló szóhoz: Tudod-e, merre menjünk? Jobbra-e vagy balra? Stb.

i) Mind a betűkkel, mind a számjegyekkel írt számkapcsolatokban kötőjelet teszünk, ha a kapcsolat hozzávetőlegességet, vagylagosságot fejez ki: egy-két (ember), nyolc-tíz (napra); 5-6 (darab), 10-12 (éves); stb.

263. Nagykötőjelet szavak között a következő esetekben szokás használni:

a) Két vagy több nép (nyelv) nevének kapcsolatát nagykötőjellel érzékeltetjük: angol–magyar (szótár), francia–spanyol (határ), olasz–német (mérkőzés); Cseh–Morva-dombság, Osztrák–Magyar Monarchia, Magyar–Szovjet Baráti Társaság; stb. (Vö. 179.)

Az ilyen alakulatok utolsó tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a toldalékokat: (a) magyar–angolban (ti. szótárban), (láttam az) angol–brazilt (ti. mérkőzést), német–franciás (ti. szakos) stb.

b) Két vagy több tulajdonnév kapcsolatát nagykötőjellel érzékeltetjük: Marx–Engels–Lenin, Hadrovics–Gáldi: Orosz–magyar szótár, Újpesti Dózsa–Ferencváros (rangadó) stb.

Az ilyen alakulatok utolsó tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a ragokat: (a) Hadrovics–Gáldiban (ti. szótárban), (a) Videoton–Haladáson (ti. mérkőzésen) stb.

c) Nagykötőjellel fűzzük egymáshoz az olyan szavakat, amelyek valamitől valameddig viszonyt érzékeltetnek: Budapest–Bécs, Duna–Majna–Rajna-csatorna; 1983–1984. évi, a 128–9. lapon, az I–IV. osztályban, Ménesi út 11–13.; az első–negyedik osztályban, kelet–nyugat irányban, a tavasz–nyár folyamán, június–július hónapban; stb.

Bonyolultabb esetekben a nagykötőjel kivételesen szóközökkel illeszkedhet a tagok közé: i. e. 753 – i. sz. 456; illetőleg: a Szojuz–24 – Szaljut–5 űrkomplexum; stb.

Az ilyen alakulatok utolsó (esetleg mindkét) tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a toldalékokat: Budapest–Bécsen át, az első–negyedikben, tavasszal–nyáron; budapest–bécsi, kelet–nyugati, tavaszi–nyári, június–júliusi; stb. (Vö. 179.) – De: a 128–9.-en, az I–IV.-ben, 1848–49-ben; 1981–1985-i, 1914–18-as; stb. [Vö. 265. e)]

d) Nagykötőjelet használunk géptípusok stb. betű- vagy szó- és számjelzése között: T–34, TU–154; Szojuz–14, Apollo–11; stb. Az ilyen alakulatokhoz minden toldalékot kötőjellel kapcsolunk: T–34-et, TU–154-gyel, T–34-es, Szojuz–14-ben, Apollo–11-es; stb.

264. Három pontot teszünk a gondolat befejezetlenségének jeléül: De tart a harc… a kard s az ágyú / Helyett most eszmék küzdenek. Meggondolni háborítlan, / Ami immár közelebb van… stb. Három pontot használunk akkor is, ha valamely szövegből kihagyunk egy részt: …s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk… Respublika, szabadság gyermeke / …Köszöntelek a távolból előre! Stb.

 

Toldalékok kapcsolása

265. A ragokat, a jeleket, a képzőket és a képzőszerű utótagokat általában közvetlenül kap­csoljuk a szótőhöz. Néhány esetben azonban kötőjelet használunk.

a) Kötőjellel hárítjuk el toldalékok kapcsolásakor három azonos, mássalhangzót jelölő betű közvetlen találkozását egyes típusokban, ahol az egyszerűsítés nem alkalmazható: Széll-lel, Wittmann-né [vö. 94., 163. c)]; Bonn-nal, Bonn-nál [vö. 217. c)]; dzsessz-szerű, puff-féle (vö. 62., 94.); stb.

b) Kötőjellel kapcsoljuk a több különírt elemből álló személynevekhez és földrajzi nevekhez a képzőket és a képzőszerű utótagokat: Arany János-i, Leonardo da Vinci-s; Illyés Gyula-féle; stb. (vö. 141., 164.); New York-i, Karlovy Vary-i, Frankfurt am Main-i; New York-szerű; stb. [Vö. 164., 217. b)] – Hasonlóképpen: Magyar Nemzet-beli stb. (Vö. 200.)

c) Kötőjellel kapcsoljuk az egyelemű személynevekhez a képzőszerű utótagokat: Eötvös-féle, Petőfi-szerű stb. (Vö. 141., 171.) – Hasonlóképpen: Vág-szerű (folyó), Omega-féle (idő­mérők), Népszabadság-beli (cikk) stb.

d) Kötőjellel fűzzük hozzá a hangérték nélküli (ún. néma) betűre és a bonyolult, írásrend­sze­rünkben szokatlan betűcsoportokra végződő szavakhoz a toldalékokat: guillotine-t, Glasgow-ban, Montreux-ig, Rousseau-nak, voltaire-es, ploieşti-i stb. [Vö. 217. a)]

e) Kötőjellel kapcsoljuk a számjegyekhez, írásjelekhez, rövidítésekhez, betűszókhoz stb. a toldalékokat: 4-et, 12-t, 19-szer, 67-es, aug. 20-án, a IV.-be jár, 80%-os, 6%-kal, a 15. §-ban, Bp.-en, az MTA-tól, 100 °C-on, 16.25-kor. [Vö. 280., 286. a)]

 

Egyéb írásjel-használati tudnivalók

266. A hírlapok, folyóiratok, könyvek, költői művek, értekezések, cikkek, dolgozatok, fejezetek címe, valamint az intézménynevek és útbaigazító feliratok után a mai gyakorlat szerint nem kell pont akkor, ha kiemelt címsorokként vagy önmagukban szerepelnek:

Népszabadság

Puszták népe

Nemzeti dal

Előszó

Kettős megállóhely

Szerencsi Csokoládégyár stb.

– Ha azonban a cím szövegben van, s utána mondat kezdődik, a végére pontot teszünk: A személyes névmások. Személyes névmásoknak nevezzük azokat a szava­kat… – A kérdőjelet és a felkiáltójelet a kiemelt címsorok végén is ki kell tenni:

Minek nevezzelek?

Készülj, hazám! Stb.

267. Pontot használunk viszont a következő esetekben:

a) A sorszámneveket jelölő számok után általában pont van: 10. versszak, 1983. évi, IX. kerület stb. (Vö. 290.)

b) Pontot teszünk a rövidítések egy része után: aug., du., kb., özv.; Bp.; stb. (Vö. 278., 282.)

c) Pontot teszünk a keltezésben az évet, a hónapot és a napot jelölő szám után: 1848. III. 15. (Vö. 293.)

268. Kettősponttal mutatunk rá a példaként említett szóra, szócsoportra vagy mondatra: A felszabadulás óta számos új összetétel keletkezett nyelvünkben: békepolitika, jövőkutatás, munkaverseny, tervhivatal stb. A kijelentő mondatban megállapítunk, közlünk valamit: Magyar­ország legnagyobb tava a Balaton. Stb.

269. Kettőspontot teszünk a szerző neve és az írásmű címe közé akkor, ha a nevet és a címet mondattani viszonyítás nélkül említjük egymás mellett (pl. utalásban, felsorolásban, katalógusban stb.): Vörösmarty: Csongor és Tünde; Petőfi: János vitéz; Arany: Toldi; stb. – Birtokos szerkezetben azonban a név és a cím közé nem teszünk írásjelet: Arany János Toldija fellelkesítette Petőfit. Mikszáth „Különös házasság” című regényéből filmet készítettek. Stb. (Vö. 199.)

270. Sor végén, elválasztáskor – a szétválasztott szórészek összetartozásának jelölésére – kötőjelet használunk: asz-tal, te-kint stb.

Az elválasztás alapja lehet az a körülmény is, hogy a szóalakban már van kötőjel: tűzzel- / vassal, Dumas- / nak, a SZOT- / ot stb. Ugyanígy nagykötőjelnél: egy TU– / 154-esen stb.

271. Ha a mondat végén levő zárójeles rész szorosabban kapcsolódik a mondathoz, a mondat tartalmának megfelelő mondatvégi írásjelet a berekesztő zárójel után tesszük ki: A helyesírás nem egyéb, mint gyakorlati anyanyelvismeret (Az általános iskolai nevelés és oktatás terve). Stb. – Ha a zárójelbe tett rész ponttal rövidített szóval végződik, a berekesztő zárójel elé a rövidítést jelző pontot ki kell tennünk, és a zárójel után is használnunk kell a megfelelő mondatvégi írásjelet: Szövetkezeteink már saját gépeikkel dolgoznak (traktorokkal, kombájnokkal, tárcsás boronákkal stb.). Stb. (De vö. 252.)

272. Idézőjelek közé teszünk a mondaton belül olyan szavakat, amelyeknek hangulati velejáróját, gúnyos vagy egyéb értelmét ki akarjuk emelni: Megkaptam „kedves” soraidat. Ne akarj te engem mindenáron „jobb belátásra bírni”! Stb.

Ezzel a lehetőséggel azonban – a divatnak hódolva – ne éljünk vissza!

273. A könyveknek, költői műveknek, értekezéseknek, cikkeknek stb. több szóból álló címét szöveg közben idézőjelbe is tehetjük: A haladó magyar költészet remekeit mutatja be a „Hét évszázad magyar versei” című négykötetes antológia. Stb. Ilyenkor a toldalékok kötőjellel kapcsolódnak: Ez benne van a „Hét évszázad magyar versei”-ben. Stb. (Vö. 199.)

274. A számok írásában a tizedes törtek kezdetét vesszővel jelöljük: 38,6 (harmincnyolc egész hat tized); 1,23 (egy egész huszonhárom század); stb. (Vö. 291.) – Az öt- és többjegyű számokat általában közzel tagoljuk a hátulról számolt hármas csoportok szerint: 23 816 stb. [Vö. 289. b)]

275. Gyakrabban használjuk még a következő írásjeleket is:

 

+

az összeadás jele

§

a paragrafus jele

a kivonás jele

./.

fordíts!

·

a szorzás jele

*

vagy 1 a jegyzet jele

:

az osztás jele

az ismétlés jele

=

az egyenlőség jele

a hiány jele

%

a százalék jele

°

a fok jele

/

a vagylagosság, a tört szám stb. jele

~

az ismétlődés, illetőleg a megfelelés jele

 

A százalék, a paragrafus és a fok jeléhez kötőjellel kapcsoljuk a toldalékot. Ilyenkor a tolda­lék mindig olyan alakjában járul az írásjelhez, amilyenben a kimondott formához kapcsolódnék, tehát tekintetbe vesszük az illeszkedés és a hasonulás törvényeit, valamint kiírjuk az esetleges kötőhangzót is: 10%-os, a 6. §-ban, 3°-kal stb. [Vö. 265. e)]


A RÖVIDÍTÉSEK ÉS A MOZAIKSZÓK

276. Közszavak és tulajdonnevek teljes alakja helyett gyakran használjuk rövidített formá­jukat.

A rövidítések (és hozzájuk hasonlóan a rövidítésként használt jelek és kódok is) leginkább csak az írásban élnek, a beszédben teljes alakjukban ejtjük ki őket: u. kiejtve utca; km kiejtve kilométer; Bp. kiejtve Budapest; stb. – Ennek megfelelően a magánhangzóval kezdődő rövidítések előtt az, mással­hang­zóval kezdődő rövidítések előtt a határozott névelőt használunk: az igh. (= az igazgatóhelyettes), az i. m. (= az idézett mű); a szerk. (= a szerkesztő), a f. k. (= a felelős kiadó); stb.

A mozaikszók különféle fajtáit (a betűszókat és a szóösszevonásokat) írásformájuk alapján ejtjük ki. Vagy a betűk nevét mondjuk ki egymás után: OTP (= Országos Takarékpénztár) kiejtve ó-té-pé, szb (= szakszervezeti bizottság) kiejtve esz-bé stb.; vagy összeolvassuk a betűket: MÁV (= Magyar Államvasutak) kiejtve máv, Áfor (= Ásványolaj-forgalmi Vállalat) kiejtve áfor, Mahart (= Magyar Hajózási Részvénytársaság), gyes (= gyermekgondozási segély) stb. – A mozaikszók előtti határozott névelő a kiejtett alakhoz igazodik: a MÁV, a Mahart, a tsz; az OTP, az MTA, az Áfor, az szb; stb.

 

A rövidítések

277. A rövidítések alakja általában emlékeztet a rövidített szavak teljes formájára.

a) Az egyszerű és az összetett szavaknak több betűből álló rövidítése egységes csoportot alkot: ált. (= általános), cm (= centiméter), gk. (= gépkocsi), pság. (= parancsnokság), rkp. (= rakpart); Szfv. (= Székesfehérvár); stb.

A különírt szavakból álló szókapcsolatok rövidítése általában annyi (ponttal elkülönített) tagot tartalmaz, ahány különírt szóból áll a rövidített szókapcsolat: a. m. (= annyi mint), i. sz. ( időszámí­tásunk szerint), s. k. (= saját kezével), B. ú. é. k. (= Boldog új évet kíván), N. Y. (= New York) stb. – Nem ritka azonban a rövidítés elemeinek egybeírása sem: stb. (= s a többi), vö. (= vesd össze!), NB. (= nota bene!) stb.

b) A rövidített szónak vagy szavaknak kis vagy nagy kezdőbetűjét általában a rövidítésben is megtartjuk: c. (= című), m. (= magyar), kb. (= körülbelül), mfszt. (= magasföldszint), m. v. (= mint vendég), r. k. (= római katolikus); D. (= Debrecen), Mo. (= Magyarország) stb.

Sok rövidítés azonban a kis- és nagybetűk tekintetében nem követi az alapforma írásmódját: Ft (= forint), ÉNy (= északnyugat), HTSz. (= Helyesírási tanácsadó szótár) stb.

A mértékegységek jelét kis vagy nagy kezdőbetűvel írjuk aszerint, hogy a jel közszóból vagy személy­­névből származik: m (= méter), km (= kilométer); N (= newton), K (= kelvin); stb.

Mindig nagy kezdőbetűvel írjuk azonban az elemek vegyjelét: O (= oxigén), Na (= nátrium) stb.

Ha egy magában kisbetűs rövidítés mondatkezdő helyzetbe kerül, első betűje természe­tesen nagyra cserélődik: Csüt. délben érkezünk. Kb. húszan leszünk. Stb. – Szabvá­nyokban előírt formákat csupa nagybetűs szövegben sem szabad megváltoztatni: A KÉSZÍTMÉNY ÁRA 15 Ft; ALAPTERÜLET: 100 m2; stb.

278. A rövidítések többsége után pontot szokás tenni: a. (= alatt. alsó), dec. (= december), é. n. (= év nélkül), Salg. (= Salgótarján) tb. (Vö. 282.)

Pont nélkül írjuk azonban (szabványainkhoz és a nemzetközi szokáshoz igazodva) a pénzfajták rövidítését: f (= fillér), Rbl (= rubel); az égtájak rövidítését: D (= dél), ÉK (= északkelet); a gépko­csik országjelzését: H (= Magyarország), NL (= Hollandia); az országnevek kódjait: HU (= Magyar­ország), CS (= Csehszlovákia); a vegyjeleket: S (= kén), Cl (= klór); a fizikai mennyiségek jelét: a (= gyorsulás), v (= sebesség); a mértékegységek jelét: g (= gramm), hl (= hektoliter), MW (= megawatt); a matematikai jelöléseket: lg (= logaritmus), sin (= szinusz); stb. (Vö. 279., 282.) Egyébként ponttal írt rövidítések (nm., rég., ol. stb.) mellől is elhagyható a pont, ha szótárakban, lexikonokban stb. nagy tömegben fordulnak elő. Ilyenkor célszerű őket külön jegyzékbe foglalni: nm (= névmás), rég (= régi­es forma), ol (= olasz) stb. – Nincs pont az olyan rövidítések után sem, amelyeknek a vége teljes szó: (= ugyanő), uaz (= ugyanaz) stb.

279. A magyar és a nemzetközi szabványokban rögzített jeleket és kódokat az ott előírt formában kell használni. (Vö. 278.) – A nemzetközi mértékegységek (az SI-egységek) írás­módját minisztertanácsi rendelet szabályozza.

A szokásos eljárásokkal alkotott rövidítéseken kívül a szaktudományok különleges rövidíté­seket, jeleket és kódokat is alkalmazhatnak.

280. A rövidítésekhez, jelekhez stb. a toldalékokat kötőjellel kapcsoljuk. Ilyenkor ezek mindig olyan alakjukban járulnak a rövidítésekhez, jelekhez stb., amilyenben a kiejtett formák­hoz kapcsolódnának; tehát tekintetbe vesszük az illeszkedés és a hasonulás törvényeit, valamint kiírjuk az esetleges előhangzót is: u.-ban (= utcában), Ft-ot, Ft-tal (= forintot, forinttal), ker.-nek (= kerületnek), ÉK-en (= északkeleten), K-ot, K-mal (= káliumot; káliummal), m2-enként, m2-es (= négyzetméterenként, négyzetméteres), °C-on, °C-kal, °C-os (= Celsius-fokon, Celsius-fokkal, Celsius-fokos) stb.

281. Ha a rövidítés valamely teljes szóval alkot összetételt, az elő- és az utótagot kötőjellel fűzzük össze: mm-beosztás, fszla.-kivonat stb.

282. A gyakrabban előforduló állandó rövidítések és jelek:

 

 

a.

alatt, alsó

A

amper

á. é.

átvitt értelemben

áll.

állami

ált.

általános

a. m.

annyi mint

ápr.

április

aug.

augusztus

bar

bar

Bp.

Budapest

bp.-i

budapesti

B. ú. é. k.

Boldog új évet kíván

°C

Celsius-fok

c.

című

cm

centiméter

cm2

négyzetcentiméter

cm3

köbcentiméter

csüt.

csütörtök

D

dél

db

darab

de.

délelőtt

dec.

december

DK

délkelet

dkg v. dag

dekagramm

dl

deciliter

dm

deciméter

DNy

délnyugat

Dr. v. dr.

doktor

du.

délután

E Ft

ezer forint

É

észak

ÉK

északkelet

em.

emelet

ÉNy

északnyugat

érk.

érkezik

évf.

évfolyam

f

fillér

f.

fent

f. é.

folyó évi

f. év

folyó év

febr.

február

fej.

fejezet

felv.

felvonás

f. h.

folyó havi

f. hó

folyó hó

ford.

fordította

fszla.

folyószámla

fszt.

földszint

Ft

forint

g

gramm

gimn.

gimnázium(i)

h

óra

h.

helyett(es)

hiv.

hivatalos

hl

hektoliter

honv.

honvéd

Id. v. id.

idősb

i. e.

időszámításunk előtt(i)

Ifj. v. ifj.

ifjabb

ig.

igazgató

igh.

igazgatóhelyettes

i. h.

idézett helyen

ill.

illetőleg, illetve

i. m.

idézett mű

ind.

indul(ás)

isk.

iskola(i)

i. sz.

időszámításunk szerint(i)

J

joule

jan.

január

jegyz.

jegyzet

júl.

július

jún.

június

K

kelet

K

kelvin

k.

kötet

kb.

körülbelül

ker.

kerület

kg

kilogramm

kk.

következők (lapszám után)

km

kilométer

km2

négyzetkilométer

K. m. f.

Kelt, mint fent

köv.

következő

krt.

körút

l

liter

l.

lap

l.

lásd!

m

méter

m.

magyar

m.

megye

M Ft

millió forint

m2

négyzetméter

m3

köbméter

máj.

május

márc.

március

mb.

megbízott

m. é.

múlt évi

megh.

meghalt

min

perc

min.

miniszteri

mm

milliméter

Mrd Ft

milliárd forint

N

newton

NB.

nota bene! (a figyelmeztetés jele)

N. N.

az ismeretlen név pótlásául

nov.

november

ny.

nyugalmazott

Ny

nyugat

o.

oldal

okl.

okleveles

okt.

október

olv.

olvasd!

Özv. v. özv.

özvegy

p.

pont

Pa

pascal

(P. H.)

pecsét helye

pl.

például

pu.

pályaudvar

r.

rész

s

másodperc

s. k.

saját kezével

stb.

s a többi

sz.

szám(ú)

sz.

század

szept.

szeptember

szerk.

szerkesztette, szerkesztő(ség)

Szt.

szent

szül.

született

t

tonna

t.

tisztelt

tc.

törvénycikk

ti.

tudniillik

tvr.

törvényerejű rendelet

u.

utca

ua.

ugyanaz

ui.

ugyanis

Ui.

utóirat

úm.

úgymint

ún.

úgynevezett

uo.

ugyanott

v.

vagy

V

volt

vö.

vesd össze!

vsz.

versszak

W

watt

X. Y.

az ismeretlen név pótlásául

 

 

A mozaikszók

283. A betűszókat, vagyis azokat a mozaikszókat, amelyek (nyelvünkben, esetleg már az átadó idegen nyelvben) valamely többszavas név elemeinek kezdőbetűiből alakultak, kétféle­képpen írjuk.

a) A tulajdonnévi (főként többelemű intézményneveket helyettesítő) magyar és idegen betű­szóknak minden betűjét (a többjegyűeknek minden jegyét) nagybetűvel írjuk, mivel legtöbbször nagybetűvel kezdett szavakat képviselnek: BKV (= Budapesti Közlekedési Vállalat), KGST (= Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa), MSZMP (= Magyar Szocialista Munkáspárt), NDK (= Német Demokratikus Köztársaság), ELTE (= Eötvös Loránd Tudományegyetem), KISZ (= Kommunista Ifjúsági Szövetség), TASZSZ (= Tyelegrafnoje Agentsztvo Szovjetszkovo Szojuza), UNESCO (= United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization) stb.

b) A közszói betűszók csupa kisbetűből állnak, mivel kis kezdőbetűs szavakat helyettesítenek: gmk (= gazdasági munkaközösség), tbc (= tuberkulózis), tmk (= tervszerű megelőző karbantartás), szb (= szakszervezeti bizottság), tsz (= termelőszövetkezet), tv (= televízió), vb (= végrehajtó bizottság) stb.

A szaktudományok körében a többelemű közszói alakulatokat is csupa nagybetűkkel írt betűszókkal szokás helyettesíteni: CB (= citizen band), DNS (= dezoxiribonukleinsav), EKG (= elektrokardiogram), NE (= nemzetközi egység), PVC [= poli(vinil-klorid)], URH (= ultrarövidhullám) stb.

Nem helytelenek az ilyen köznyelvi, nagybetűkkel írt betűszók sem: OTTKT (= országos távlati tudományos kutatási terv), TDK (= tudományos diákkör) stb.

A közszói betűszót alkotó betűk nevét néhány esetben már teljesen kiírjuk: pévécé, tébécé, téesz, tévé stb.

284. A szóösszevonásokat, vagyis azokat a mozaikszókat, amelyek rövid (vagy rövidített) szavakból, kisebb-nagyobb szórészletekből, esetleg részben kezdőbetűkből alakultak, kétféle­képpen írjuk.

a) A tulajdonnévi (főként többelemű intézményneveket helyettesítő) magyar és idegen szó­össze­voná­sok­nak az első betűjét általában nagy-, a többi betűjét kisbetűvel írjuk, tehát úgy, ahogyan a tulajdonneveket: Aluterv (= Alumíniumipari Tervező Vállalat), Fényszöv (= Budapesti Fényképész-szövetkezet), Javszer (= városi Javító-szerelő Vállalat), Kermi (= Kereskedelmi Minőségellenőr­ző Intézet), Vegyterv (= Vegyiműveket Tervező Vállalat), Ofotért (= Optikai, Finommechanikai és Fotocikkeket Értékesítő Vállalat), Alitalia (= ala italiana), Komszomol (= Kommunyisztyicseszkij Szojuz Mologyozsi) stb.

Reklámcélokból stb. a nagybetűs írásmód is szokásos: VEGYTERV, ALITALIA stb.

b) A közszói szóösszevonásokat (és az idegenből átvett ilyen alakulatokat) csupa kisbetűvel írjuk, tehát úgy, ahogyan a közszavakat: belker (= belkereskedelem), gyes (= gyermekgondozási segély), kisker (= kiskereskedelem), kolhoz (= kollektyivnoje hozjajsztvo), radar (= radio detection and ranging), szovhoz (= szovjetszkoje hozjajsztvo), telex (= teletype exchange), trafó (= transzformátor) stb.

A tulajdonnévi szóösszevonásból köznevesült közért (= élelmiszerüzlet) szót kisbetűvel kezdjük.

285. A mozaikszóknak sem az alkotóelemei közé, sem a végére nem teszünk pontot: HNF (= Hazafias Népfront), ENSZ (= Egyesült Nemzetek Szervezete), NATO (= North Atlantic Treaty Organization), LSD (= lizergsav-dietil-amid), tmk (= tervszerű megelőző karbantartás), Agrober (= Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Tervező, Beruházási Vállalat), Csemadok (= Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete), Komintern (= Kommunista Inter­nacionálé) stb.

286. A mozaikszókhoz a toldalékokat olyan formában fűzzük, amilyet kiejtett hangalakjuk kíván; tehát ennek alapján vesszük tekintetbe az illeszkedés és a hasonulás törvényeit, továbbá kiírjuk az esetleges előhangzót.

a) A betűszókhoz a toldalékokat kötőjellel kapcsoljuk: a BKV-nál, a MÁV-ot, az ENSZ-szel; a tmk-ban, a tsz-szel, tbc-s, tv-zik (v. tévézik), DNS-sel; stb. – A csupa nagybetűvel írt betűszók alapalakjukat melléknévképzős formájukban is megtartják: ENSZ-beli, KISZ-es, MAFC-os, TDK-s stb. – A csupa nagybetűvel írt tulajdonnévi betűszók végén toldalékoláskor írásban nem nyújtjuk az a, e, o-t: az MTA-nak, az ELTE-n, az ETO-hoz stb. (Vö. 29.)

b) A szóösszevonásokhoz a toldalékot kötőjel nélkül kapcsoljuk: a Fényszövnél, a Röltexszel, az Alitaliánál; gyesen (van), (a) trafója, kolhozban, telexszel, telexezünk; stb. De értelem­sze­rűen: a Keravill-lal, az Elzett-től stb. (Vö. 94.) Hasonlóképpen a betűk nevével kiírt közszói betűszókhoz: tébécés, tévézik stb. – Ha a tulajdonnévi szóösszevonásokhoz melléknévképzőt kapcsolunk, a létrejött szót kisbetűvel kezdjük: aluterves, fényszövbeli, komszomolista stb. – A kisbetűs testű szóössze­vonások­ban megnyújtjuk a toldalékok előtt az a, e, o-t: stukák, a Hungexpónál stb.

287. A mozaikszókhoz az összetételi utótagokat a következőképpen kapcsoljuk:

a) A betűszókhoz és a tulajdonnévi szóösszevonásokhoz kötőjellel fűzzük az utótagokat: MTI-hír, OTP-kölcsön, SZOT-üdülő, UEFA-torna; szb-titkár, tsz-tag, tv-közvetítés; URH-adás, TDK-dolgozat; Áfor-kút, Fényszöv-laboratórium, Ofotért-üzlet, Alitalia-iroda; stb.

b) A közszói szóösszevonásokkal az összetételi utótagokat egybeírjuk: telexgép, trafóteker­cselés stb. Hasonlóképpen: tébécészakorvos, téesztag, tévéközvetítés stb.

A mozaikszók alapformáinak és toldalékos alakjainak elválasztásáról a 232. pont szól.


EGYÉB TUDNIVALÓK

A számok

288. A számokat írhatjuk betűkkel is, számjegyekkel is. Hogy mikor használunk betűírást, mikor számjegyírást, arra nincsenek határozott szabályok. A kialakult gyakorlat szerint inkább betűírást használunk egyrészt a folyamatos, főképpen irodalmi jellegű szövegben a rövid szóval kimondható számok lejegyzésekor: öt, húsz, ezer, százezer, tízmillió stb.; másrészt akkor, ha a szám toldalékos alakban, névutós szókapcsolatban vagy más szóval összetéve szerepel: huszonötöt, ezernek, tízféle, hatvan után, harmadmagával, kéthetenként stb. Számjegyírást használunk egyrészt a hosszabb szóval kimondható, nagyobb számok írásában: 388 személy részére, 65 téglát stb.; másrészt az időpont, pénzösszeg, mérték, statisztikai adat és hasonlók lejegyzésében: du. 5 órakor, 3 Ft 50 f, 15 méter szövet stb.

289. A számokat a következőképpen tagoljuk.

a) Ha a tőszámneveket betűvel írjuk, kétezerig minden szám nevét egybeírjuk; ezen felül csak a kerek ezreseket és a milliósokat; tizennégy, nyolcszázkilencvenhat, ezerhétszázhetvenkettő, ötvenháromezer, hatvankétmillió stb. – Kétezeren felül, ha az ezres után a szám még foly­ta­tódik, az összetett számnevet a hátulról számolt szokásos hármas számcsoportok szerint tagoljuk, és a csoportok közé kötőjelet teszünk: háromezer-tizenhat, negyvenhétezer-ötszázhatvanhárom, hétmillió-négyszázkilencvenezer-ötszázharminc stb.

b) Ha a számokat számjeggyel írjuk, az öt- vagy ennél több jegyű számok írásában a szám­je­gye­ket a hátulról számított szokásos hármas számcsoportok szerint tagoljuk, s az egyes cso­por­tokat közzel választjuk el egymástól: 1552, 5826, 9710; de: 20 611, 353 864, 5 602 164; stb.

Ha öt vagy több számjegyű számokkal együtt négyjegyűeket is írunk egyazon oszlopba, ezeket is közzel tagoljuk:

21 126

4 210

12 305

9 258

290. A sorszámnevek után – ha számjegyekkel írjuk őket – pontot teszünk: 1. osztály, 3. sor, 1978. évi, a 10–12. oldalon stb. A pontot a toldalékokat kapcsoló kötőjel előtt is megtartjuk: 3.-nak futott be, a 8.-ba jár, a 10.-kel, a Tutaj u. 4.-ben stb. (A keltezés e tekintetben kivétel; vö. 296.)

291. Ha a törtszámnévnek tőszámnévi jelzője van, s a jelzett szó főnévi értékű, a kapcsolat két tagját különírjuk: egy negyed, két harmad, harmincnyolc egész egy tized stb. Ha azonban a tőszámnévi jelzős törtszámnév egészében jelzői szerepű, a két számnevet egybeírjuk: az ország kétharmad része, háromnegyed óra múlva stb.

Az órát jelölő kapcsolatokat is ezek szerint írjuk: negyed kilenckor, fél tizenkettőig, háromnegyed négyre stb.

A számjegyekkel írt tizedes törtek egész és tört értékei közé (köz nélkül) tizedesvesszőt teszünk: 3,16; 37,5; 20 611,413; stb.

292. A számjegyeket túlnyomórészt arab számokkal írjuk: 25 mm, 38 tanuló, 365 nap, 2500 Ft stb.

Római számokat következetesen csak néhány hagyományos esetben és csak sorszámnevek jelölésére használunk: IV. Béla, II. Rákóczi Ferenc, VII. Gergely, XIX. kerület, NB I., XI. kongresszus stb.

A római számok visszaszorulóban vannak. Mai alkalmazásuk pontos körét nem lehet meghatározni. Használatuk leginkább olyankor tanácsolható, ha az arab számokkal szemben megkülönböztető vagy tagoló szerepük lehet: 1983. IX. 12.; Petőfi u. 8. III. 2.; IV/3-as körzet; stb. A szakmai szokások is tiszteletben tartandók: X. agyideg, IV. ágyéki csigolya stb. Egyébként egyaránt helyes: 3. kötet v. III. kötet; 16. század v. XVI. század; stb. Az általános iskolai osztályokat arab számmal szokás jelölni: 2. osztály, 4. a v. 4/a osztály; a középiskolai osztályokat pedig római számmal: II. osztály, IV. A v. IV/A osztály.

A keltezés

293. Az évszámot mindig arab számmal írjuk, s utána pontot teszünk; a hónap neve teljesen kiírható vagy rövidíthető, illetőleg jelölhető római számmal is, arab számmal is; a napot mindig arab számmal írjuk, s utána pontot teszünk.

 

1983. november 28.

1983. XI. 28.

1983. nov. 28.

1983. 11. 28.

 

Terjedőben van a pontok nélküli, kötőjelekkel tagolt forma is: 1983-11-28

294. Pontot akkor teszünk az évszám (évszámcsoport) után, ha az utána következő hónapnévvel vagy időt jelölő egyéb szóval nincs birtokviszonyban:

1848. március 9.

1848. márciusban; de: 1848 márciusában (vö. 295.)

1848. áprilisi

1983. évi

1983–1984. v. 1983/1984. v. 1983–84. v. 1983/84. évi

19–20. század v. XIX–XX. század

1944. őszi; de: 1944 őszén (vö. 295.)

1945. március–áprilisban

1919. tavaszi–nyári

1918. október havában

1918. október folyamán; de: 1918 folyamán (vö. 295.)

1918. október végén; de: 1918 októberének végén (vö. 295.) stb.

295. Az évszámok után a következő esetekben nincs pont:

a) Ha az évszámot (évszámcsoportot) névutó vagy névutóból képzett melléknév követi, vagy ha az évszám (évszámcsoport) birtokos jelzője egy másik szónak, nem teszünk utána pontot:

 

1848 előtt

1526 augusztusában

1918 késő őszén

1848 előtti

1848 hősei

1848 első felében

1849 után

1849 mártírjai

1849 tavaszi hónapjai

1867 és 1896 között stb.

1918–1919 forradalmai stb.

1944/45 nehéz telén stb.

 

b) Nem teszünk pontot az évszám (évszámcsoport) után, ha a mondatban ez az alany: 1789 fordulópont az emberiség történelmében. 1941–1945 mérhetetlen károkat okozott népünknek.

Elhagyható a pont a zárójelbe tett évszámok mellől is: Az elmúlt év (1983) rendkívül aszályos volt.

296. Az évet és a napot jelölő számjegyekhez a toldalékok pont nélkül, kötőjellel kapcso­lódnak: az 1838-i árvíz; Magyarország 1514-ben; 1848. márc. 15-én; április 4-ig vagy 4-éig; 12-től vagy 12-étől; stb.

Az elseje, elsején, elsejéig stb. szóalakok számjegyes írása: 1-je, 1-jén, 1-jéig stb. Az elseji v. elsejei szóalakok számjeggyel írva: 1-ji v. 1-jei.

297. Ha a napok sorszáma után névutó következik, a számok után a pontot (vagy a birtokos személy­ragot) ki kell tenni:

1983. december 20. és 31. között; de:

1983. december 20-a és 31-e között; vagy:

1983. december 10. óta; de:

1983. december 10-e óta stb.

Más esetek

298. Leveleket és más küldeményeket a posta címzésmintái szerint kell megcímezni:

 

Mátyás Antal

Kis János

Debrecen

Miskolc

Csapó u. 6–8. II. 10.

Pf. 20

4024

3500

 

A folyamatosan, egy sorba írt lakáscímeket, rendeltetési helyeket a következőképpen írjuk:

Budapest VII. kerület, Rákóczi út 28. II. em.

Budapest VII. ker., Rákóczi út 28/A II. em. 10/B

Budapest VII., Rákóczi út 28/A II. 10/B 1072

Szekszárd, Kadarka u. 4–6. 2700

299. Az óra és a perc szót folyó szövegben általában kiírjuk: 10 óra 25 perckor stb. – Ha az időpontot számjegyekkel adjuk meg, az óra és a perc közé (szóköz nélkül) pontot teszünk: 10.35 stb. Ehhez a formához a toldalékokat kötőjellel kapcsoljuk: 10.35-kor, 10.35-ig, 10.35-ös stb.