- Szöveg mérete +

Disclaimer: Sem a Naruto sem a szereplők nem tartoznak hozzám, én csak kölcsön vettem őket Masashi Kishimototól. Ha az enyém lenne, akkor nem ilyen ostobán végződött volna. Mi az már, hogy *spoiiiiiiler*???Há normális vagy ember, normális?!

- Ember beszél

- Ember gondol

~Helyszín~


~Konoha~

Naruto egy fa alatt meditált. Éppen annak a fél órás szünetnek a közepén voltak, amiket Kakashi-sensei jóindulatból ékelt be a két „nyúzás” közé. Sasuke ugyan annak a fának a tövében ült és minden figyelmét az ebédjének szentelte. Mindketten felfigyeltek a feléjük közeledő lányra.

- Segíthetünk valamiben Sakura? –kérdezte Naruto úgy, hogy ki sem nyitotta a szemét.

- Nem bánjátok, ha veletek eszem? –kérdezte a lány kissé bátortalanul vigyorogva.

- Dehogy. –mosolygott felé Naruto és kettejük közé gesztikulált.

- Hn. –jött az Uchiha beleegyező válasza.

Sakura letelepedett a két fiútól ugyan akkora távolságra, a háromszög harmadik csúcsaként. Igazság szerint ritkán volt idejük beszélgetni, legfeljebb küldetések alatt, mert az edzés mindig komoly koncentrációt igényelt. A lány is nagyon szépen fejlődött, a chakrája végre elérte a Naruto mércéje szerinti átlagos Genin szintet. A majdnem nulláról, alig két hónap alatt, ez a fejlődés nagyszerűnek számított.

- Mond csak Sakura. –szólalt meg hirtelen Naruto, magára vonva a rózsaszín figyelmét. –Eldöntötted már, hogy milyen kunoichi szeretnél lenni?

- Hogy milyen? –pislogott a lány.

- Igen. Én és Sasuke frontharcosok vagyunk. Ezen kívül van még a támogató, a követő és a medikus.

- Hát. –tolt egy hajtincset a füle mögé. –Szerintem a medikus lenne részemről a legjobb választás. Úgy értem, kevés chakrám van, de a felett tökéletes a kontrollom. Így mindig lesz valaki, aki összefoltoz titeket. –mosolygott.

Naruto visszamosolygott rá. Sasuke hallgatott, de ez tőle nem volt újdonság.

- Mond csak, hogy haladsz a fegyverhasználattal? –érdeklődött tovább Naruto, nem igazán kedvelve a kínos csendeket.

- Már egész jól! A sensei meg van velem elégedve.

- És te meg vagy elégedve magaddal? –szólalt fel hirtelen a holló.

- Hát én izé… - motyogta, nem tudva teljesen, hogy mi a jó válasz.

- Teme. –mordult fel figyelmeztetően Naruto, jól ismerve ezt a hangszínt.

- Hn, Dobe. –szúrt vissza.

Pár hosszú pillanatnyi csendes párbaj után a szőke felsóhajtott és bólintott.

- Ha csak mások elismerését szajkózod, sosem erősödsz meg igazán. –ezzel visszafordult az ebédjéhez.

Naruto látta, mennyire szíven ütötték a lányt a szavak, még mielőtt lehajtotta volna a fejét.

Átkozott Teme. Még beszélni sem tud rendesen.

- Amit a Teme mondani akar az az, hogy első sorban magadnak kell megfelelned Sakura. –magyarázta a lány pedig felkapta a fejét. –Ne mások elismerését űzd. Tűzz ki magadnak egy célt és azt érd el. Felelj meg magadnak, utána pedig ismételd meg ezt a folyamatot. Így lehetsz igazán erős.

A kunoichi aprót biccentett, majd szó nélkül felállt és visszaindult a sensei felé. Naruto felsóhajtott.

- Baszódj meg Teme.

- Hn.


Sasuke és Naruto pár pillanattal ez előtt érkeztek meg a tízes gyakorló pályára, ahol a Naruto által választott személyek fogják letesztelni őket genjutsu terén. A két személy már ott várta őket. Sasuke, mikor meglátta kikről van szó, elkomorult, de nem szólt semmit.

- Hello Naruto-kun! –integetett Ino. –Üdv Sasuke.

- Ino-san. Kurenai-sensei. Köszönöm, hogy időt szakítottatok ránk. –hajolt meg a szőke.

- Igazán nem probléma Naruto-san. –mosolygott Kurenai, majd az Uchihára nézett. –Örvendek Sasuke-san.

- Örvendek. –visszhangozta a holló.

- Szerintem ne is húzzuk tovább az időt. –tette csípőre a kezét Ino. –Évek óta várok egy lehetőséget, hogy bemásszak a fejedbe, úgyhogy én a helyedben remélném, hogy nem jön össze. –a vigyora semmi jót nem ígért, miközben mutató ujjával mellkason bökte a szőkét.

- Hidd el, bízom benne, hogy nem sikerül. –vallotta be kissé sápadtan a szőke.

- Akkor kezdjük Ino jutsujával, mert az gyorsabban megy. –határozta el Kurenai. –Melyiketek kezdi?

- Én kezdem. –állt el Sasuke mellől Naruto, szembe szőke barátjával.

- Oké, Naruto-kun. –vigyorgott sötéten a lány, és összetette maga előtt a kezeit a híres jutsu kézjelébe, tökéletesen célba véve a szőkét. –Aki bújt, aki nem, jövök!

Ino teste a következő pillanatban úgy rogyott össze, mint egy rongybaba. Alig fél perc után azonnal ülő helyzetbe egyenesedett, homlokáról legyöngyözött egy verejték. Mikor a fiú nevetni kezdett, bosszúsan megrázta felé az öklét.

- Ez nem vicces te szadista kujon!

- Mi történt, mit láttál? –érdeklődött Kurenai és még Sasuke is kíváncsinak nézett ki, bár amennyire kíváncsinak nézhet ki egy Uchiha.

Ino válaszként csak pipacs vörösbe fordult és halkan csak ennyit motyogott.

- Minden nő álmát…

Kurenai nagyon bölcsen nem firtatta, de azért küldött egy sokat mondó tekintetet a szőke fiú felé. A következő Sasuke volt. Ino immár a földről hajtotta végre a jutsut, Naruto pedig elkapta, mielőtt hátradőlhetett volna. Az Uchiha teste percekig nem mozdult, amit Kurenai azzal magyarázott, hogy túl erős a tudata az átvételhez és most egymással harcolnak a fejében. Alig öt perc múlva Ino vissza lett tessékelve a testébe.

- Egek, te aztán nem finomkodsz a hölgyekkel. –öltötte rá a nyelvét.

Sasuke részéről csak egy fölényes „Hn” volt a válasz. Naruto csak nevetve megrázta a fejét. A következő lépés azonban már koránt sem lesz ennyire könnyű a holló részéről, ugyanis Kurenai volt a falu genjutsu specialistája, aki könnyen az ujja köré csavarja, ha nem vigyáz. Sasuke nagyjából úgy teljesített, ahogy Naruto azt megjósolta, sikerült minden genjutsuból kiszabadulnia B szintig.

A szőke már a maga részéről beavatta Kurenait arra, mire számíthat, de a nő úgy gondolta, azért csak haladjanak lépésről lépésre.

Narutonak igaza lett, még csak nem is látott létrejönni semmilyen genjutsut egészen A rangig. Ekkor Kurenai minden tudását latba vetve megidézett egy jutsut, aminek a hallatára Naruto teste megfeszült.

- Kanashibari!

A szőke, aki eddig Kurenait figyelte, hirtelen egy új irányba fordult. A többiek csak annyit láthattak, hogy elsétál egy pontig, és lehajol. Végighúzta két ujját a füvön, majd az arca elé emelve összesúrolta őket. Még meg is szagolta.

- Ez érdekes. –jegyezte meg kiegyenesedve. –Kai.

- Na? –lelkendezett Ino. –Sikerült? Mit láttál?

- Nem sikerült teljesen. –vallotta be. –A kép áttetsző volt. A tapintásomra hatott, viszont a szaglásomra nem.

- Mit láttál? –érdeklődött Sasuke.

- Téged. –fordult felé Naruto. –Holtan.

A holló megdermedt a hallottakra. Ha ez igaz, akkor ez a jutsu veszélyesen hasonlít arra, amivel Itachi megkínozta azon az éjszakán. Hirtelen örült annak, hogy Kurenai nem jutott el ehhez a jutsuhoz az ő esetében. Említett nő gondolkodva sétált oda a szőkéhez.

- Azt hiszem, tudom, mi a baj. –szólalt meg halkan. –Mond csak Naruto, te érzékelő típus vagy?

- Nem egészen. Viszont senjutsut használok.

- Így már érthető. Aki senjutsut használ, érzékelővé válik. Vannak olyanok, akik ilyenkor ösztönösen beborítják magukat egy chakra köpennyel. Úgy tűnik, te is ezek közé tartozol. A sűrű chakra és a nagy mennyiség miatt pedig a genjutsu lepattan rólad.

- Ez még hasznos lehet. –állapította meg a szőke. –És mi a helyzet a genjutsu használatommal? Lehetséges ekkora mennyiséggel?

- Van egy, amit megtanulhatsz. Ez a Shodaime és Nidaime egy genjutsuia volt. Elég sok chakrát igényel ahhoz, hogy te is elsajátíthasd.

A szőke bólintott. Ezek után megbeszélték, pontosan mit gondol Kurenai Sasuke lehetőségeit és edzését illetően. Úgy beszélték meg, hogy minden héten egy este, egy órát fognak együtt gyakorolni, ahol Kurenai segít a hollónak az erősebb genjutsu legyőzésében és megtanít neki pár C és B rangút, mert a D rangúakhoz már túl sok chakrája volt. Narutonak megígérte, hogy megtanítja neki a Hokagék Kokuangyou no Jutsuját (Teljes sötétség technika).

Mikor vége volt az edzésnek, Naruto hálásan megköszönte a segítséget, a nő pedig csak annyit felelt, hogy tud a közte és Hinata közti kapcsolatról és cserébe csak annyit kér, hogy vigyázzon a lányra és becsülje meg nagyon, mert olyan számára, mintha a húga lenne. Naruto ezt már a kérdés előtt alap követelménynek tekintette.


Naruto éppen az utolsó jelentését tette a Hokagénak. Mögötte, hasonló pozícióban térdelt az egész csapata, lévén befejezték a különleges küldetést. Hiruzen több volt, mint elégedett. A szőke rekordidő alatt számolt fel egy ilyen monumentális fenyegetést.

Már éppen bocsájtotta volna el őket, amikor a szőke hozzátette.

- Azonban újabb rossz híreket kell közölnöm Hokage-sama.

Hiruzen tekintete elsötétült.

- Hallgatlak.

- Tokage-san az utolsó bevetésünk során felfedezett egy pecsétet az északi fal közelében, a túlsó oldalon. Bátorkodtunk utána járni az ügynek.

- Értem. És mire jutottatok?

- Ezen kívül három hasonló pecsétet találtunk. Összesen két ostrom pecsétet és két idézőt.

Hiruzen újabb fejfájás ébredését érezte. Mikor kaphatnak már egy kis szünetet?

- Az új információ fényében még nem oszlatom fel az egységet. Kitsune-san, amilyen gyorsan csak lehet, fejleményeket várok. Ugyanilyen pontos és gyors munkát várok el a pecsétek felszámolását illetően.

- Hokage-sama, ha megengedi. –hajtotta le a fejét a szőke.

- Hallgatlak.

- Valaki nyílván valóan támadást tervez a falu ellen. A pecsétek szinte tökéletesen el voltak rejtve, ha nem kutattunk volna óvintézkedés szempontjából hasonlókért, fel sem fedeztük volna őket. Hatalmas munkákról van szó uram. Ha most felszámoljuk a pecséteket, az illető vagy illetők visszahúzódik, és új tervet sző, amit talán nem leszünk ilyen szerencsések lefülelni. Véleményem szerint bölcsebb lenne módosításokat végezni a pecséteken, hogy a támadó terve végül a saját arcába robbanjon.

A Hokage a pipáját tömve fontolta meg a szőke szavait, miközben szúrósan nézett az asztallapjára.

- Mennyi idősek ezek a pecsétek? –kérdezte hirtelen.

- Becslésem szerint több mint egy évtizedesek.

- És mennyire fejlettek?

- Amennyire meg tudom ítélni, nincsenek sem a Yondaime-sama sem Jiraya-sama szintjén, bár utóbbihoz közel áll.

Hiruzen felsóhajtott. Már meg is fogalmazódott benne egy elmélet azt illetően, hogy ki lehet a felelős ezekért a pecsétekért.

- El vagytok bocsájtva. Kitsune-san, maradj még.

- Igenis, Hokage-sama. –visszhangozták heten és már ott sem voltak.

Hiruzen aktiválta a privát beszélgetés pecséteket.

- Bizonyosra veszem, hogy tudsz Orochimaru árulásáról.

- Igen, Hokage-sama.

- Egy olyan helyzetbe kerültünk, ahol minden okom megvan rá, hogy őrá gyanakodjak. Nemsokára nyakunkon vannak a Chunin vizsgák, én pedig megöregedtem. Orochimaru már nagyon rég óta rá akarta tenni a kezét a Shanringanra. Ha ezt az alkalmat választja a támadásra, azt akarom, hogy a falu tökéletesen készen legyen rá. A parancsaid a következők. Módosíts a pecséteken és ne fogd vissza magad, minél jobban visszaüt, annál jobb. A rendelkezésedre bocsájtok pár S-osztályú mappát, amiben Orochimaru minden általunk ismert képességét megtalálod. Készítsd fel Sasukét és magadat egyaránt a vele való harcra, de nem tudom eléggé hangsúlyozni, az elsődleges célotok vele szemben a menekülés legyen.

- Igenis Hokage-sama.

- Még valami. Orochimaru ellen semmi képen se használd a doujutsudat. Amint megpillantja, rögtön szemet fog vetni rá. Semmiképpen sem hagyhatjuk, hogy a kezére kerülj.

Kitsune bólintott.

- Most pedig. Jelentést kérek a saját fejlődéséről. Hogy haladsz a Hiraishin elsajátításával?

- Lassan, de biztosan. –vallotta be a szőke. –Már rájöttem a nyitjára, csak létre kell hoznom a saját pecsétemet és meg kell tanulnom többszörösen használni. Ebben az iramban, a Chunin vizsgák kezdetére képes leszek akár ötven összekötött ugrásra.

- Nagyszerű. Kiváló. És a Rasengan befejezése?

- Megvallom, nem fordítottam rá különösebb figyelmet. A senjustu segítségével már sikerült kevés szél elemű chakrát vegyítenem a gömbbe, de ez eddig csak a színe változásában és az ereje enyhe növekedésében ütközött ki.

- Amint megtettétek az első C-rangú küldetéseteket, Kakashi feladata tovább lép a ninjutsutok fejlesztésére. A Chunin vizsga kezdetéig ti ketten ezt a jutsut fogjátok fejleszteni.

- Igenis, Hokage-sama.

- Rendben van. –dőlt hátra sóhajtva az öreg. –Rendben. Nagyon büszke vagyok rád Naruto. És tudom, hogy a szüleid is rendkívül büszkék lennének rád.

- Köszönöm… Jiji.


Sasuke egy mosollyal az arcán lépett be a szobájába. Naruto négy napja egy újabb engedéllyel jött a Hokage részéről, megtámogatva még kilenc B és három A rangú tűz jutsuval, amit a Hokage-sama bocsájtott a rendelkezésükre. Naruto a maga részéről egyre erősebbé és erősebbé vált. Bármi is volt az, amin annyi lap társaságában dolgozott elképesztően fontos lehetett, ugyanis Sasuke egyszer megébredt az éjszaka közepén és a levegőn sétálva látta, hogy Naruto szobájában még világít a gyertya.

A szőke az esti edzéseiket követően nyolc után mindig eltűnik két órára. A holló szeretett volna rákérdezni arra, hogy edzeni jár-e, de egy hang a fejében azt súgta, hogy nem erről van szó. Naruto repertoárjában levő összes jutsut látta legalább egyszer és a szőke nem úgy nézett ki, mintha egy kimerítő edzés után vergődne haza. Sasuke mégis érezte, hogy a chakrája lassan növekszik.

Elhatározta, hogy mivel holnap van az első C-rangú küldetésük, az út alatt valamikor rákérdez.

Ekkor hirtelen egy ANBU jelent meg a szobájában.

- Uchiha-sama! –köszöntötte. –A Tanács látni kívánja.

Sasuke az órára nézett. Tizenegy múlt. Mit akarhat tőle ilyenkor a Tanács? Biccentett az ANBUnak, aki a vállára tette a kezét, majd Shunshin segítségével a tanácsterembe termettek. Odabent jelen volt nem csak a civil és shinobi tanács, de egy igen idegesnek tűnő Hokage is. A félkör alakú asztal előtt egy ANBU térdelt, olyan helyen, ahol mindenki jól láthatta.

- Ostrom veszélye fenyeget minket! Jogában áll az egész falunak tudni! –kiabálta egy felbőszült öreg civil tanácstag, az egyik legnagyobb kereskedelmi vállalat feje.

- Oh, és mi jó sülne ki abból? –vágott vissza Tsume Inuzuka, az Inuzuka klán feje. –Pánik törne ki az egész faluban!

- Ez már nem csak a ninjákra vonatkozik! –harsogta Sakura anyja, Mebuki. – Nem csak nekik kell tudniuk a közelgő veszélyről!

- Mi is csak ma este tudtuk meg. –válaszolta Choji apja, Choza Akimichi, az Akimichi klán feje.

- De megtartották volna magatoknak az információt! –üvöltötte teli torokból egy újabb kereskedő.

- Csend legyen! –mennydörögte a Hokage, mire azonnal síri csend lett. –Senki sem titkol el senki elől semmit! Kitsune-san. Kérlek, avasd meg a Tanácsot a küldetésed részleteibe.

- Igenis, Hokage-sama. Én és a csapatom azt a küldetést kaptuk, hogy módosítsuk a falu köré elhelyezett négy pecsétet. Amint a módosítások készen lesznek, ha bárki megpróbálja használni őket, száz méteres körzetben minden a levegőbe repül, beleértve azokat is, akik aktiválni akarják. Ez éppen elég széles hatósugár az ellenség biztos megsemmisítéséhez, de elég messze van a városfaltól ahhoz, hogy legfeljebb minimális károkat okozzon.

- Lenyűgöző. –jegyezte meg Danzo előre hajolva. –Talán egy új pecsétmesterhez van szerencsénk?

- Jiraya még nem mérte fel a képességeit, így nem mondhatunk semmit biztosra, viszont kiváló eredményeket ért el és az eddigi munkái többek, mint figyelemre méltóak.

- Akkor biztonságban vagyunk? –pislogott meglepetten Mebuki.

- Kitsune-sannak hála igen. –zárta le a témát a Hokage.

Hiashi csak ekkor szúrta ki az ajtóban tanácstalanul álldogáló Sasukét.

- Hát a kölyök mit keres itt? –húzta össze a szemöldökét.

Erre a térdelő ANBU kivételével mindenki Sasuke felé fordult.

Baszd meg Teme. Sziszegte fejben Naruto. Nagyobb bajba csöppentél, mint hinnéd.

- Mi hívtuk ide. –válaszolta egy újabb civil tanácstag. – A klán fejeként joga van tudni az ilyesmiről.

- Még nem klán fő. –szúrta közbe Shikaku, a falu Jonin parancsnoka. – Nem lenne szabad ezt hallania. Fiatal még hozzá, ráadásul Genin.

- Hogy is jutott eszetekbe meghívni valakit a Tanácsba a Hokage beleegyezése nélkül? –nézett végig rajtuk gyilkos tekintettel Inoichi, a Kínzás és Kihallgatás csapat vezetője.

- Úgy, hogy az ő ügyét is meg kell vitatnunk. –válaszolta a Hokage felé fordulva Mebuki. –Hokage-sama. Mégis hogy engedhette meg, hogy Uchiha-sama és a… démon egy fedél alatt éljenek!?

Sasuke nem értett semmit. Milyen démon?

- Ki tudja, miféle borzasztó dolgokat művel vele, vagy talán még rosszabb, tanít neki! És nem csak ő, de a Kígyó Szajha is!

- Na, itt húzzuk meg a vonalat! –dörrent Inochi. –Mitarashi Anko a falu értékes tagja, aki minden nap keményen dolgozik azért, hogy mi nyugodtan aludjunk. Egy háziasszonynak nem helye bírálatot mondani egy kunoichi felett!

Sasuke kezdte lassan fejben eltompítani a körülötte levő ordibálást. Látta a Hokage sajnálkozó arcát és Danzo a szokatlannál is komorabb tekintetét. Neki azonban csak azon járt az esze, hogy mégis miről beszélt az a nőszemély? Milyen démon? Az egyetlen személy, aki együtt él vele az-

- Csend legyen! –üvöltötte újra a Hokage, a hatás pedig ugyan az volt. Még Sasuke is felkapta erre a fejét.

Az öreg Hokage halkan felsóhajtott, majd váltott egy-egy pillantást Danzoval és a két régi csapattársával, Homurával és Koharuval. Végül a tekintete az előtte térdelő ANBUra esett.

Naruto. Sajnálom.

Naruto fejében egymást érték a gondolatok, ám egyiket sem tudta megfelelően végigvezetni vagy követni. A civil tanács, akik az előbb még hálásan néztek rá, most szégyenérzet nélkül mocskolták. A maszkja alatt látta, hogy a shinobi tanács egy része sajnálkozva néz rá, főleg azok a családfők, akikhez az akadémia alatt gyakran járt a barátai miatt és felismerték. Volt egy olyan érzése, hogy eljött az ideje a színvallásnak.

Várta a Hokage parancsát. Parancsot, ami bármi is legyen, nem szeg meg. Mert ez a shinobi, a fegyver feladata. Végrehajtani a parancsot és közben érzelemmentesnek maradni. A Hokage hangja zökkentette ki a gondolataiból. Közben észrevette, hogy az öreg magához intette sasukét, aki most az oldalán állt. Talán így akart egy kis támogatást nyújtani mindkettejük számára az elkövetkezőkben.

- Vedd le a maszkodat Kitsune.

Ideje színt vallani. A keze azonnal mozdult a parancsra. Amint felszegte a fejét, a csuklya lehullt a fejéről. Gyakorlott kézzel vette le a maszkját.

A civil tanács oldaláról döbbent hangok szakadtak fel. A terhes csendben másodpercekig egy hang sem hallatszott. Naruto tekintete összeakadt Sasukéével, aki úgy nézett rá, mintha szellemet látna. Ekkor mindenki magához tért a sokkból, a civil tanács pedig teli torokból kezdett üvöltözni.

- Hogy lehet a démon ANBU tag?

- Nem lett volna szabad ninját csinálni belőle!

- Ez a szörnyeteg védi a falut?

- El fog árulni minket!

- Elhallgatni! –üvöltötte Hiruzen, a szobát olyan intenzív gyilkos szándék árasztotta el, hogy még Sasuke lábai is megremegtek. –Hálátlan, tudatlan népség! Épp eleget néztük már, hogy kínozzátok ezt a szegény fiút! Nézzetek rá bolondok! Úgy néz ki, mint a démon, akitől eszeteket vesztve rettegtek?

A tanácsterembe ismét síri csend költözött. A Hokage szólalt meg ismét, ez úttal már nyugodtabb hangon.

- Uzumaki Naruto a születése órái óta óvja ezt a falut. Ő nem a Kyuubi, csak az áldozat, akibe elzárták a szörnyet. Nem téveszthető össze. A hozzá hasonló, jinchurikiknek nevezett emberáldozatok a falvak legnagyobb hősei, akik magukban hordozzák a szörnyegetek, így minden lélegzetükkel óvva minket tőlük.

A szóban forgó szőke csak az asztal előtt elterülő padlót nézte. Hiábavalóak a Hokage szavai. Az emberek már túlságosan mélyen gyűlölik. Más falvak is megpróbálták már megszerettetni a jinchurikiket az emberekkel, de Kumo kivételével mind csúfos kudarcba fulladt. Csak azt nem értette, miért ezt a percet választotta a Hokage, hogy beavassa a többieket. Most, amikor Ő is itt van…

- Igen. Narutonak adtam a város megvédésének küldetését, mert ezt teszi az első lélegzete óta. Neki adtam Uchiha Sasuke kiképzését, mert bizonyította, hogy rövid idő alatt képes kiváló eredményeket kihozni a gyakorlótársaiból. –itt Hiashira nézett. –Ahogy azt te is tanúsíthatod.

Mindenki várakozóan nézett a Hyuuga klán fejére. Naruto gondolatban már felkészült arra, hogy Hiashi elküldi a Pokol legmélyebb bugyraira, amiért a lánya közelébe ment. Ezért is döbbentette meg ennyire a férfi válasza.

- Így igaz Hokage-sama. –a Tanács többi tagja felé fordult. –A lányom, Hinata, képtelen volt megfelelően elsajátítatni a klánunk Juuken stílusát, ezért mindenki lemondott róla és megvetette, a helyett, hogy megpróbáltunk volna segíteni. Uzumaki-san segített ott, ahol mi elbuktunk. Három év alatt a lányom igazi magabiztos kunoichivé vált, és büszkén mondhatom, hogy már bőven Chunin szinten van. –Naruto felé fordult. –Igazán hálás vagyok érte.

- N-nem tesz semmit. –nyögte ki a szőke döbbenten.

- Mint látjátok, Sasuke remek kezekbe került. –itt egy kicsit a fiúra is nézett, de az még mindig döbbenten bámult szőke csapattársára. Talán mégsem így kellett volna megtudnia. –Folyamatos jelentéseket kaptam a fejlődéséről, ami csak javult Mitarashi Anko bevonása után.

Hosszú, nehéz csend telepedett a teremre. Az első, aki ez után megszólalt, egy kereskedő volt.

- Hokage-sama. Hiashi-sama. Ezt nem gondolhatják komolyan. Még ha ő csak a hordozója is, mi a garancia arra, hogy a róka gyűlölete nem fertőzte meg? Hogy mindez nem csak egy álca, hogy akkor csaphasson le ránk, amikor a legsebezhetőbbek vagyunk? Talán tudatuk alatt maga mellé állított már két klán örököst is!

Sasuke gyilkos tekintettel fordult a tanácsfő felé. Szemében mindenki megdöbbenésére ott lángot az egykarmú Sharingan. Lassan kezdett felfogni és megérteni mindent. A falusiak viselkedését Narutoval szemben, a szőke titkolózásait és a mosolya mögé rejtett bizonytalanságát. Mindez csak azért, mert az ostobák nem képesek megkülönböztetni a tekercset a fegyvertől!

- Kételkedsz Uzumaki-san hűségében? –kérdezte ijesztően komoly hangon Danzo.

- Igen. –bólintott dacosan a kereskedő és páran követték a példáját.

- Naruto, fogd a kardod. –szólalt fel hirtelen Hokage.

Mindenki döbbenten nézett rá. A szőke gondolkodás nélkül cselekedett.

- Fordítsd magad felé.

Késés nélkül engedelmeskedett.

- Döfd a szívedbe.

A szőke keze meg sem rezdült, csak ösztönösen mozdult a parancsra.

 - Állj! –a kard hegye éppen a szíve előtt állt meg, belefúródva a mellvértjébe.

Mindenki lesokkolva nézte a szőke fiút, aki megállt ugyan mozdulat közben, de nem mozdította el a kardot. Az öreg Hokage arcán egy sajnálkozó mosoly ült.

- Azt mondjátok, ez a fiú nem hűséges? Nézzetek rá. Kérdés nélkül kivégezte volna magát a parancsomra, pedig nekem elhihetitek, vannak céljai és álmai. Számára különleges személyek, akiknek esküt tett, akinek meg akar felelni. Ha most megölte volna magát, szemen köpte volna az első személyt, aki valaha kedvességet mutatott felé, akinek megígérte, hogy erős lesz. De megtette volna, mert az én szavam a falu szava és még nem tudtam olyat kérni tőle, amit ne tett volna meg a faluért. A hálátlanokért, akik még most is gyűlölik.

Néma csend honolt a tanácsteremben. Páran csak ekkor merték kiengedni a bent tartott levegőt. A falu vezetője visszanézett a fiúra.

- Tedd el a kardodat Naruto. Vidd haza Sasukét. A holnapi küldetésetek elmarad.

- Igenis Hokage-sama.

A következő pillalantban már az Uchiha mögött állt, vállára tette a kezét és Shunshin jutsuval eltűnt.


Sasuke már percek óta bámulta a vele szemben álló fiút. A szobája előtt álltak, a kertre néző folyosón. A szőke még mindig az ANBU öltözékét viselte. Arcán nyoma sem volt az érzelemmentes shinobi maszknak, helyét leplezetlen szégyen és bűntudat kente össze. Még egy szót sem szólt csapattársához. Hagyta, hogy Sasuke rendbe tegye a gondolatait. A holló szemeiben még mindig ott izzott a Sharingan.

- Te vagy a róka jinchurikije. –szólalt meg hirtelen.

Naruto biccentett.

- A Yondaime beléd zárta, mert nem tudta megölni.

Újabb biccentés.

- És gyűlölnek e miatt.

Biccentés.

A kertet gyilkos aura töltötte meg, ami ez úttal az Uchihából szabadult fel. Naruto egy lépést hátrált.

- Hogy merik! –mennydörögte az utolsó Uchiha. – Az ostobák! A vakok! Semmit sem értek a pecsétekhez, de még így is értem. Az első lélegzetedtől fogva az életed áldozod, hogy ők nyugodtan aludjanak és ez a hála!

Megindult volna, még talán maga sem tudja hova, de a szőke elkapta a karját.

- Maradj.

- És te még őket véded! –sziszegte halálosan. –Elmész minden éjjel, ki a faluból, veszélybe sodorva az életedet egy olyan fenyegetés miatt, amiről eddig nem is tudtak! Amiről egyébként nem is lehetne tudomásuk! Hányszor akarod megmenteni még az életüket, mire rájössz, hogy nem érdemlik meg?

Két öklével Naruto mellvértjére csapott, a szőke viszont állta a sarat. Már az ő szemében is tűz gyúlt. Sasuke örült neki, még ha a barátja, igen, a barátja, dühös is volt rá. Még ha szemeiben az a gyilkos él is csillogott. Jobb volt, mint az elkeseredett üresség és szégyen.

- Kik vagyunk mi, hogy eldöntsük, mi éri meg! –dörrent a szőke hangja. –Az egész falu nem fizethet az életével azért, csak mert egy része nem ért valamit és fél tőle. A gyermekekkel mi van? Akik azt sem értik miért, de az anyjuk az mondja, gyűlöljenek, ezért gyűlölnek! Mit vársz tőlük? –tárta szét a karját. –Talán járnak könyvtárba és tanuljanak fuinjutsut, hogy eszükbe jusson „Jah, várj, az a szőke szerencsétlen igazából nem egy démon, aki kiirtotta a fél falu családját, hanem egy csecsemő, aki éppen kéznél volt, amikor a Démonok Királya szétzúzta a falut”!

- Kifogásokat keresel nekik helyettük! –vicsorogta a holló. –Senkinek sem lehet sorsa, hogy mindenki megvesse! Ilyet senki sem érdemel! Ez nem igazságos!

A szőke tekintete ellágyult és valami szánakozáshoz hasonló költözött bele.

- Tényleg képes vagy azt hinni, hogy ezen a világon csak igazságos dolgok történnek?

Sasuke megdermedt. Haragja egy pillanat alatt elpárolgott. Furcsa, dermedt üresség tört rá, ahogy elnézte társát. Naruto fejét lehajtva állt, haja, amit most nem fogott vissza a fejpánt, eltakarta a szemeit. Ebben az egy hosszú pillanatban a holló sebezhetőnek látta. Nem a mérföldkőnek, aki előtte magasodott, nem a gyermek testbe zárt férfinak, aki szabad idejét áldozta arra, hogy ő megerősödjön, nem a barátot, aki reggel oldalba rúgta, ha elaludt vagy csúnyán nézett rá, ha piszkálta az ételt.

Egy sebzett fegyvert látott. Valakit, akik messze túl sokat látott a korához képest, pedig még jóformán el sem hagyta a falut. Eszébe hasítottak a szőke szavai, amikor nemrég a faluról beszélgettek. A falu az a hely, ahol a shinobi végre megpihenhet. Ahol számíthat arra, hogy biztonságban van, mert a társai megvédik. Ahol a szeretet és az otthon lakozik. Hát hol az ő szeretete? Hol az ő otthona? Ki védi az ő hátát, mikor hazajön?

Mintha Naruto kitalálta volna a gondolatait, felnézett rá. Mélyen a szemébe. Sasuke pedig megértette. Épp itt. Ebben az egy házban. Ezt a házat nevezheti otthonnak. Tőle, a barátjától és a Hokagétól és a szerelmétől, Hinatától kapja a szeretetet, amit megérdemel. Itt van az otthona.

- Soha többé. –sziszegte a holló. –Soha többé ne hazudj nekem Dobe. Ne titkolj el semmit. Ezek után már semmi miatt nem fordítok hátat neked.

Naruto kis híján feljajdult. Jaj, Teme. Ha ő azt tudná. Hogy mondhatná el neki, hogy a saját apja zárta a szörnyet a testébe? Hogy mondhatná el, hogy ő a falu hercege, akit mindenki várt, de végül mindenki megvet? Hogy mondhatná el, hogy egy istennő mentette meg a falutól, mielőtt a hűen szolgált faluja kivégezte volna az erdőben? Hogy mondhatná el, hogy tanárának nevezi a démont, aki megölte a szüleit?

Hogy mondhatná el Sasukénak mindazt, amit a bátyjáról tud?

- Teme. –suttogta végül. –Tudod, hogy egy nap úgyis mindent elmondok neked.

- És ezt is elmondtad volna? –kérdezte gyanakvóan és élesen.

- Mindent.

- Jó.

Elsétált mellette és elhúzta a szobája alját. Onnan még visszanézett a holdfénynek hátát mutató szőkére, aki annyira idegennek nézett ki számára az ANBU egyenruhában. Mintha nem is Naruto lenne. Csak egy rossz lidércnyomás.

- Jó. –ismételte és ezzel becsukta az ajtót.

Éppen elmulasztotta a magányos könnycseppet, ami megcsillant a szőke arcán.

Fejezet végi megjegyzés:

ENNYI ENNYI ENNYI XD NE ÖLJETEK MEEEEEG XD

Love ya all!

Ayako

Be kell belépés (regisztráció) kritika írásához.