- Szöveg mérete +

Disclaimer: Sem a Naruto sem a szereplők nem tartoznak hozzám, én csak kölcsön vettem őket Masashi Kishimototól. Ha az enyém lenne, akkor nem ilyen ostobán végződött volna. Mi az már, hogy *spoiiiiiiler*???Há normális vagy ember, normális?!

- Ember beszél

- Ember gondol

- Démon/Idézett állat beszél

~Helyszín~


~Konoha~

Naruto mélyeket lélegezve ült a barlangban. Ahogy lassan lehunyta a szemét, átpörgött az elméjén, mennyire rosszul sülhet el ez az egész. Ha a chakra elszabadul, Kami tudja egyedül, ki lesz képes megállítani. Kyuubi biztosította, hogy amennyire csak lehet segíteni fog a kontrollban. Naruto nem is kérhetett többet.

Amint feltűnt a szentély előtt, tekintete összeakadt a rókáéval. Kyuubi hozzá hasonló pózban ült.

- Csak hogy tudd Gaki. Ha meghalsz és Amaterasu-sama engem öl meg, miatta, kicsinállak.

Ez valahogy sikeresen mosolyt csalt a szőke arcára. Végül lehunyta a szemét és koncentrált. Lassan a magasba emelkedett. Amint a hatalmas pecsét jel előtt lebegett, ismét kinyitotta a szemét. Egy sóhaj kíséretében a pecsét sarka után nyúlt, ám alig húzta meg egy kicsit, egy kéz kapta el a csuklóját.

Naruto szemei hatalmasra nyíltak. A ketrec mögött még Kurama álla is leesett.

- Yondaime! –kiáltotta meglepetten.

- Apa. –suttogta a fiatal szőke fiú.

- Fiam.

Naruto úgy nézett végig a férfin, mintha attól félne, ha túlságosan rá koncentrál, szertefoszlik. Előtte állt az egyik shinobi legenda, a Yondaime Hokage. Fiatalnak látszott, talán még harminc sem lehetett. Arca kísértetiesen hasonlított a sajátjára, csak éppen idősebb volt és nem volt rajta egyetlen bajusz alakú nyom sem. Hátán a világhírű vörös lángú fehér köpeny.

- Hogy lehetséges ez? –dadogta a szőke.

Kezét óvatosan előre nyújtotta. Pont a volt Hokage szíve felett ért hozzá. Nem érzett semmit. Minato kétségtelenül halott volt.

- A pecsét készítésekor elzártam egy adagot a saját chakrámból és a Kushináéból, hogy később, ha nagy szükséged van ránk, melletted lehessünk.

A szőke kábán bólintott. Arcán patakzottak a könnyek, ahogy átölelte a szőke férfit. Az óta nem sírt ennyire, amióta megtudta, kik a szülei. Talán még jobban. Minato úgy ölelte magához a fiát, mintha az egész világtól meg akarná óvni. Mögöttük a ketrecben a róka csendesen figyelte a jelenetet.

- Naruto, nincs sok időm. –magyarázta az ex-Hokage. – Figyelemmel kísértem az életedet a pecsét mélyéről. Tudd, hogy mérhetetlenül büszke vagyok rád fiam és őszintén, borzasztóan sajnálom. –még mindig ölelve a fiút, hátranézett a válla felett. –Neked pedig köszönettel tartozom Kyuubi. Amiért vigyázol rá.

- Nem kell rá vigyázni! –vigyorgott a róka. –A kölyök olyan, mint a mini klónotok.

A Hokage hálás tekintettel bólintott és visszafordult a fiához.

- Mond Naruto. Biztosan le akarod tépni a pecsétet?

A fiatalabb szőke a könnyeit törölgetve bólintott.

- Hallottad Amaterasu-samat. Hatalmas háború közeleg. Minden elérhető erőre szükségem van.

Minato mélyet sóhajtott.

- Rendben van. Segítek kinyitni a pecsétet, viszont onnan már neked kell boldogulnod. Ha minden jól megy, a pecsét kinyitásakor Kushina is csatlakozik hozzánk.

Narutonak újra hullani kezdtek a könnyei. Talán most az egyszer, csak egy pár percre, együtt lehet az egész család, még ha ilyen kicsavart módon is. Visszafordult a pecséthez és egy rántással letépte. Mögötte egy elképesztően komplex zár bújt meg. Naruto ámulva nézte a Yondaime utolsó nagy bravúrját. Igazi mestermunka.

Minato jobb kezét a pecsét felé tartva, ballal megtámogatva belevezette azt a kevés chakrát, amit még meg tudott kímélni a pecsétbe.

A három jelen levő személy lélegzet visszafogva hallgatta a hangot.

Csengés.

Csengés.

Csengés.

Csengés.

Kattanás.

Nyikorgás.

A kapu két oldalt szélesre nyílt, majd teljesen megszűnt létezni.

- Minato? –hallottak meg egy új hangot.

Az érkezett felé fordulva egy gyönyörű, vörös hajú nőt pillantottak meg. Egy szürke kis háziasszony ruhában volt. Naruto megismerte a nőt. Ugyan az, mint a képen. Aki az otthon érzését árasztja.

- Kushina. –lehelte halkan a Yondaime.

Naruto érezte, hogy hirtelen két erős test közé szorul. A két szülő talán utoljára ölelhette őt és egymást. A szőke szíve kihagyott egy ütemet, amikor az apja lassan halványodni kezdett. Látva a kétségbeesését, Minato lehajolt, hogy a szemébe nézhessen.

- Nincsen semmi baj Naruto. –összeborzolta a haját. –Tudom, hogy sikerülni fog. Hiszek benned. És mikor eljön az ideje, édesanyád ott fog várni a túloldalt?

- Csak anya? –pislogott döbbenten a szőke, de Minato ekkor már a Kyuubi felé fordult.

- Nem adhatom vissza az erőd másik felét, mert nincs nálam, de kérlek, –hajolt meg előtte. –segíts a fiamnak.

- A fiad biztonságban van nálam Yondaime. Menj békével.

A szőke shinobi legenda még egyszer elmosolyodott, majd lágy csókot lehelt néhai felesége arcára és teljesen eltűnt. Naruto csak ekkor tudott megszólalni.

- Hogy értette azt… hogy csak veled?

- Naruto. –suttogta Kushina, magához ölelve a fiút. –Minato a Halálisten ölelését használta azon az éjszakán. Feláldozta neki a lelkét. Ő nem kerülhet a túlvilágra.

- Nem. –suttogta hirtelen a szőke, könnyektől csillogó szemében elhatározás gyúlt. –Legyen bármilyen erős, ez csak egy pecsételő jutsu. Megtalálom a gyengéjét és felbontom!

A vörös hajú szépség nem állt le vitatkozni a fiúval, mert tudta, hogy ha valaki, akkor az ő fiuk képes lesz erre. Inkább csak bólintott és ő maga is a róka felé fordult.

- Rég volt már, hogy hasonlót csináltunk Kyuu- nem. Kurama-san. –vigyorgott.

A róka vigyora a füleit érte.

- Csak nem berozsdásodtál Habanero?

- Csak vigyázz a szádra Dattebane!

Naruto ámulva nézte, ahogy az édesanyja és a Kyuubi chakrája keveredik, majd egészen különös színt ölt. Lángoló arany színt. Napszínt. Mikor elfogadta Kushina felé nyújtott kezét, egy döbbent sóhaj hagyta el az ajkait.

- Ez meg…

Az egész megjelenése átváltozott. A fekete mintázatot leszámítva az egész teste arany színben ragyogott és olyan volt, mintha a haja és köpenye lángokból állt volna. A hosszú, vörös köpenye kívül arany, belül fekete színűvé vált. A szőke döbbenten vizsgálta új megjelenését.

- Chakra köpenynek hívják. –magyarázta Kushina. –És a vörössel ellentétben ez nem tesz kárt benned.

- Viszont ne bízd el magad Gaki. –szólt közbe a róka. –Ez egy különleges alkalom, mert jelenleg mi ketten segítünk az irányításában. Most már az összes chakrám a tied, meg kell tanulnod parancsolni neki. Addig is, a Maszkos Bestiákkal kezdjük.

A szőke kótyagosan bólintott. Ez után Kurama visszavonult a szentélybe, egyedül hagyva anyát és fiát. Kushina elmesélte Narutonak, hogy ő és Minato hogyan ismerkedtek meg, majd később házasodtak össze. Mikor Naruto barátnőjére került a sor, a nőnek csak hízott a mája.

- Én is szemmel tartottalak ám! Azt kell, hogy mondjam, kettőtök közül te vagy a szerencsés. –mondta a hasát fogva a nevetéstől. –És ha felbosszantod és megöl, akkor odaát tőlem is kapsz majd egy tockost!

- Én és a nők az életemben! –nyögte szenvedőn a szőke, amire Kushina tényleg adott neki egy tockost.

- Még valami Naruto. –kezdte, mikor lassan ő is elhalványult. –Mond meg Jirayának, hogy Habanero azt üzeni, hogy ha rossz hatással lesz rád, jobb, ha felkészülve hal meg!

- Aah. –suttogta Naruto anyja ölelésében. –Meg mondom neki.

- És még valami. –suttogta a nő, hangja már halkult. –Mikor hazamész, kérd el a Hokagétól Uzushiogakure térképét. Ott az örökséged tőlem származó része vár rád.

Naruto bólintott.

Amint Kushina teljesen eltűnt, a szőke felébredt a külvilágban. Észrevette, hogy mind a két arcát könnyek áztatták. Felpillantva egy nagyon ismerős szén színű szempárral akadt össze a tekintete. Egy mosoly költözött az arcára és intett az utolsó Uchihának, hogy foglaljon helyet.

Sasuke nehezen emésztette meg a hírt barátja szüleivel kapcsolatban. Mikor Naruto ezt látta, jobban kihúzta magát. Most először érezték magukat mester és tanítvány szerepekben, amint Naruto Sasuke felett ült a sziklán.

- Sasuke. –a fiú felpillantott rá csendes dühöngéséből. –Mi ketten árvák vagyunk. Az egyetlen családunkat, ami valaha lehet, nekünk kell megválasztanunk. A Yondaime Hokage volt az apám. A Hokage az egész falu atyja, így bizonyos körülmények között ők mind a családom.

- Hát nem érted Dobe? A Hősük kellene legyél! A hercegük! E helyett az első alkalommal keresztre feszítenének, ha biztosra tudnák, hogy megússzák! Hogy védheted még mindig őket?

A szőke arcára gyengéd mosoly költözött.

- Mond Sasuke. Vágyom én arra, hogy Hősként kezeljenek?

Az Uchiha megrázta a fejét.

- Vágyom én arra, hogy hercegnek nevezzenek és a lábaim elé boruljanak?

Ismét fejrázás.

- Mire vágyom én szerinted?

A holló felsóhajtott és nyugalmat erőltetett magára.

- Barátokra. Családra. Erőre, hogy megvédhesd őket, hogy megfelelj.

- Így van. Akkor mond, mi a probléma?

- Az, hogy ezt máshol is megtalálnád! Egy szavadba kerül és Hinata veled megy. Pokolba már, én is veled megyek! Miért akarsz olyan helyen lakni, ahol gyűlölnek?

- Mert ezért a népért adták az életüket a szüleim. Ez volt az a hely, amiért apám a frontvonalon harcolt és később rémálmok gyötörték. Ez volt az a hely, amelyet anyám, hozzám hasonlóan minden egyes lélegzetével védett. Itt élnek a barátaim családjai. Itt én a szerelmem családja. Itt van minden, amire szükségem van. Ha a miatt aggódsz, hogy a falu gyűlöl, ne tedd. A szemeimben ugyan annyit ér az üres gyűlölet, mint az üres csodálat. Egyikre sincs szükségem.

Sasuke hallgatott. Nem először gondolkodott el azon, honnan szedheti Naruto ezeket a gondolatokat. Olyan szív és olyan elme magasodott előtte, amely talán egyszer fordult elő egy generációban.

- És azt szeretném, ha te is megértenéd ezt.  –komorult el hirtelen a szőke. –Nem az a lényeg, hogy mindenki szeressen minket Sasuke. Csak az számít, hogy az a kevés önmagunkért szeressen. Érted, ugye?

Az Uchiha bólintott.

- Sasuke. Tudnom kell, hogy hol áll a hűséged. –jelentette ki a szőke halasztást nem tűrő hangon.

- Hűséges vagyok. –mondta a holló és mielőtt Naruto megszólalhatott volna, folytatta. –De nem a faluhoz. Hozzád és a csapatomhoz. A falunak viszont adhatok egy esélyt.

- Köszönöm.


Egy hét telt el az óta, hogy a Hullámok Földjére érkeztek. Naruto ez alatt sem hagyta abba az utolsó Uchiha edzését, és hamarosan a többi Genin is csatlakozott hozzájuk. Kakashi és Asuma egy mosollyal az arcukon figyelték, ahogy az egész banda egyszerre támad a szőkére, az mégis játszi könnyedséggel hiúsítja meg minden próbálkozásukat, miközben még van benne elég szusz tippeket osztogatni.

- Elképesztő, hogyan inspirálja a többieket. –motyogta Asuma. – Van egy olyan érzésem, hogy egy igazi Zsenivel állunk szemben.

- Remélhetőleg a Yondaime példáját követi, és nem az Itachiét. –jegyezte meg Kakashi.

- A fiú tökéletesen hűséges a faluhoz. –vonta össze a szemöldökét a Hokage fia, ahogy eszébe jutott a legutóbbi eset, amikor Naruto a Hokage parancsára gondolkodás nélkül szíven szúrta volna magát.

- Itachi is az volt.


Sasuke, Sakura, Choji és Kakashi-sensei a hídon voltak, védték a hídépítőt. Naruto éppen a ház tetején sziesztázott, amikor lenyomatokra lett figyelmes, ahogy közeledtek. A senjutsu érzékelésének köszönhetően tudta, hogy rossz szándékkal jönnek, így az előtt megtámadta őket, hogy azok felfoghatták volna, mi történik. A szőke mind a kettőnek egy senbon tűt dobott a nyakába, amitől techalott állapotba kerültek. Asuma-sensei kijött a hangzavarra. Látva a két összeesett banditát, felnézett a tetőre.

- Még legalább két tucat tart erre az erdő felől. Kérlek, maradjatok a házban és védjétek a családot.

A férfi bólintott. Bent elmondta, hogy mi történik éppen, majd megnyugtatta Tsunamit és Inarit, hogy Naruto mindent kézben tart. A két civilnek e felől nem volt semmi kérdése.

A szőke shinobi a fák közé vetette magát és az egyik ágon landolva óvatosan előhúzta az új kardját. Amint a banditák alá értek, Naruto bizalmas hangon suttogott a pengének.

- Szóródj Kuroi Senbonzakura.

A kard lassan sziromszerű pengékre bomlott és esőként hullott alá a banditákra. Naruto a szívében érezte a kard szándékait. Akárcsak ő, a kard is szeretett gyorsan túl lenni a gyilkosságokon. A legtöbb áldozatnak átvágta legalább négy ütőerét, ami szinte fájdalommentes halálhoz vezetett. Amikor az utolsó bandita is összeesett, Naruto felkapta a fejét.

A hídnál levő őrszeme éppen ekkor oszlatta el magát. Amíg a kard újra össze nem állt előtte a levegőben, készített egy újabb klónt, akivel elküldte ezt az információt Asuma-senseinek. Ő maga elkapta a kardot és teljes sebességgel rohant a híd felé.


Amikor Naruto elérte a hidat, nem festettek túlságosan rózsásan a dolgok. Sasuke éppen egy ismerős jég dóm fogságába került és Kakashi, nos, ő el volt foglalva Zabuzával. Narutonak az viszont kicsit sem tetszett, hogy a ködöt kihasználva éppen négy ellenséges ninja igyekezett lecsapni Sakurára, Chojira és a hídépítőre, ezért úgy döntött, először a rejtőzködőket veszi célba.

Az erejük nem tűnt veszélyesnek, mind a négy Chunin szinten állt. Egészen addig, amíg egyesével ki tudja őket szedni, semmi gondot nem fognak jelenteni. Hangtalanul, a legjobb lopakodását alkalmazva, oldalról megközelítette a két Genint és a hídépítőt. Csendben hátra intette őket, miközben ő létrehozott három klónt, akik Henge segítségével felvették a kicserélt személyek alakját.

Az eredeti Naruto beleveszett a ködbe azzal a céllal, hogy amint lehetősége nyílik rá, megkerüli az ellenséget. A négy ninja vagy nem vett észre semmit, vagy megvolt a maguk terve és ezért nem adták jelét. Pár másodperc múlva penge és hús találkozásának hangja töltötte be a környéket, majd egy szépen artikulált „Mi a fasz?”

A következő pillanatban egy-egy kék gömb csapódott két ninja mellkasába. A támadás ereje ledobta őket a hídról és egy nagy csobbanással érkeztek a vízbe. Bár akkor már nem éltek. A köd a támadások szele következtében eléggé szertefoszlott ahhoz, hogy a híd azon részén álló személyek láthassák egymást. Tazuna és Sakura, de még Choji is kissé lesokkoltan néztek a köztük és az ellenség között álló szőke ninjára, aki a szemük láttára végzett ki két embert.

- Ne menjetek messzire. –szólt hátra a válla fölött a szőke, majd úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna.

Fegyverek csattanása és különféle káromkodások töltötték meg a ködöt, amely lassan visszakúszott, elvágva majdnem mindenki látóterét. Mivel a köd át volt itatva chakrával, még Narutonak is nehezére esett a chakra érzékelés, bár a senjutsuval feljavított érzékszervei kompenzálták ezt a pillanatnyi akadályt.

A következő ninját pár összecsapás alatt kiszedte. Egy tőr volt a szívbe, gyors halál és tiszta. A másik azonban meggyűjtötte a baját, mert úgy tűnt, ő valahogy képes megérezni a jelenlétét a ködben is. Naruto végül is úgy terítette le, hogy hat klónt szabadított rá. Az első négy ellen még valahogy tudott védekezni, de az ötödik megölte. Mikor ezzel is végzett egy kisebb chakra impulzust küldött szét, így a köd ismét oszlott kissé és tekintete találkozott a Chojiéval.

- Már csak Zabuza van és a társa. Azért legyetek résen.

Ezzel azonnal eltűnt szem elől, a fiú mégis dacosan és harcra készen bólintott, lelkesedését pedig Sakura is átvette. Tazuna csak döbbenten nézett a két hullára a hídon és az járt a fejében, hogy tanult meg a fiú ilyen könnyen ölni alig egy hét alatt?


Sasuke minden képességét latba vetette a Sharingan újabb előhívására. Nem szerette volna bevallani, de nagyon sokat segített, hogy a doujutsu Naruto leleplezésekor ösztönösen a felszínre tört, így volt egy kevéske fogalma arról, hol kellene tapogatóznia. Ő és Naruto ezen a héten minden éjszaka tartottak három óra privát edzést a barlangban, ahol a szőke mindent megtett, hogy előcsalogassa a doujutsut. A létező legnagyobb sebességével támadta, ezzel arra kényszerítve a hollót, hogy megpróbálja követni. És bár közel voltak, még mindig nem jártak sikerrel.

De már ez is kezdett elégnek mutatkozni ahhoz, hogy a rá zúduló senbon tűk nagy részét kikerülje. Titkon azonban megpróbált rájönni a fiú ritmusára, hogy akkor támadhasson rá, amikor kilép a tükörből és sebezhető. Ez nehezebbnek bizonyult, mint gondolta és jó pár találat érte a miatt, hogy a fiú mozgására figyelt és nem a tűkre.

Naruto a dómon kívül érdeklődve nézte a jelenetet. Őszintén úgy gondolta, hogy a holló képes lesz felébresztenie a Sharinganját, ha még legalább öt percet eltölt odabent. Ám ez azzal járna, hogy veszélyeztetni kellene az életét. A szőke minden izma ugrásra készen volt, hogy baj esetén a dóm közepén teremjen és megvédje a csapattársát. Ekkora távolságból ez egyáltalán nem jelentett gondot a számára.

Minden egyes sikeres senbon támadásnál egy utolsó rohadéknak érezte magát, amiért hagyta a hollót szenvedni, de ezt megpróbálta azzal elseperni, hogy Sasuke biztos jobban örülne a felébresztett doujutsujának, mint a felmentő seregnek és így legalább Sakura is eltölthet egy kis időt az Uchihával, amíg bekötözi a sérüléseit.

Naruto úgy saccolta, hogy legfeljebb egy vagy két perc kellett volna még, amikor az ellenség dühbe gurult és hatalmas mennyiségű tűt zúdított Sasukéra. Ez után már egy töredék pillanatot sem várhatott tovább, egy szempillantás alatt a dómon belül volt, két kézzel megmarkolva az Uchiha vállait, hogy az energia őt el ne tántorítsa, majd egy hatalmas adag chakrát kiengedve eltérítette a tűket. Pár még így is célba talált és mindketten kaptak belőle, de jobb volt, mint hogy a holló sündisznóvá változzon.

- Látom, megizzasztnak Teme.

- Hn.

- De költői vagy. –forgatta a szemét. –Állj hátrébb, ez csúnya lesz.

- Reméltem, hogy nem futok össze többé veled Shinobi-san. –mondta kissé zavartan a tükör mögül az ellenség.

- Oh. –vigyorodott el, lassan mindkét kezébe egy-egy Rasengan formálódott. –Jaj, nekem! Nem akartam tolakodni. Hagyd csak, majd kiengedem magam.

A következő pillanatban mind a két kék gömb találkozott egy-egy tükörrel a dóm oldalán. Mind a kettő szilánkokra robbant. Sasuke, Naruto még forró ösvényét követve, egy pár pillanattal később szabad volt, akár a madár. A többi jégtükör vízzé olvadt, a hamis vadász pedig velük szemben állt.

Amint feléjük rugaszkodott, Sasuke volt az, aki egy kunaiial a kezében válaszolt a támadásra. A szőke csak felvigyázó szemekkel nézte, ahogy a két tinédzser párszor összecsap, majd hátrább csúsznak. További öt perc párharc után nem csak Sasuke, de az idegen is sebekkel gazdagodott. Ez alatt a szőke ninja egy tapodtat sem mozdult, csupán kritikus szemmel nézte a harcot.

Sasuke a csontjaiban érezte, hogy hacsak az élete nem kerül közvetlen veszélybe, Naruto nem fog közbeavatkozni. Ezen a ponton nyílván való volt, hogy az ellenségnek semmi esélye nem lenne ellene, így átadta Sasukénak, hogy a holló tanuljon. Mint egy ragadozó, aki vadászni tanítja a kisebbet.

Mind a hárman felfigyeltek a hirtelen elkezdődött madárcsicsergésre.

- Mi ez? –értetlenkedett Sasuke.

- Chidori. –nézett egy irányba Naruto, ahol olyasmit látott, amit ők nem. –Még egy pár pillanat és a sensei is végez.

A hamis vadász azonnal eltűnt a szavait követően, a következőben pedig Sasuke látta, hogy a szőke arca elkomorul. Ez után neki is nyoma veszett. Sasuke hallotta, hogy a madárcsicsergés abba marad, és ahogy penge hatol a húsba, a köd pedig ritkulni kezdett. Mikor eléggé tisztává vált a levegő, elakadt a lélegzete.

Naruto éppen akkor húzta ki a kunaiát Zabuza hátából. A földön hevert a szökött ninja hatalmas fegyvere, Kakashi pedig éppen a földre fektette a halott fiú testét és egy hidegrázó hang kíséretében kihúzta a kezét a mellkasából. Amint mind a két test a földön hevert, Naruto és Kakashi néma párbeszédbe kezdtek, melynek végén mind a ketten a hídon heverő kardra néztek.

Ekkor valaki tapsolt a híd végében. Mindenki arra fordult. Naruto szeme összeszűkült, ahogy meglátta a banditák csapata előtt álló alakot.

- Gaki. –szólt a fejében a róka.

- Tudom.

- Nos, meg kell köszönnöm nektek, hogy segítettetek megszabadulni a szeméttől. Így legalább nem kell fizetnem. –vigyorgott az alacsony férfi. –De attól tartott, itt nektek is meg kell halnotok.

- Sensei. –szólalt meg Naruto és Kakashi rá nézett. A szőke felé dobott egy tekercset. –Elvárom a diszkréciót.

Ezzel előre sétált és lassan elhúzta a kardot a hátán keresztbe erősített tokból. Bizalmasan suttogta a fegyvernek a parancsot, amely szinte azonnal ezer meg ezer darabjára hullott és úgy zúdult szembe a felé rohanó banditákkal, mintha vihar tombolna. Naruto lassú ütemben sétált tovább, és mire elérte azt a pontot, ahol az első banditák összeestek, már mindenki halott volt, Gato pedig egy csónak segítségével menekült.

Amint a kard összeállt a kezében, visszahelyezte a tokjába és a lehető leghalkabban követni kezdte a prédáját.


A bázist megtalálni gyerekjáték volt, hiszen Gato egyenesen oda vezette. Bejutni még könnyebb, még ha egyedül is küzdött, hiszen a szűk folyosók megakadályozták, hogy egyszerre négynél több ellenfél kerüljön az útjába. Lassan, szinte sétálva vette be a bázist. Kurama tanácsa volt az erőfitogtatás, ha eredményesen akarja átvenni az irányítást.

És azok után, amit Gato művelt a Hullámok Földjével, Naruto azt akarta, hogy a férfi úgy érezze, a Shinigami maga jön el érte. Kevesebb, mint tíz perc alatt érte el a bázis közepét, ahol a férfi irodája és menedéke volt. Puszta kézzel törte be az ajtót. A keresett személy az asztala előtt remegett.

- M-mi vagy te? –kérdezte halálra váltan.

- Én fizetek neked vissza mindenért, amit tettél. –sziszegte a szőke.

Az alacsony ember, aki még a tizenkét éves Narutonál is alacsonyabb volt térdre esett és a földön mászva hátrált el a rá nehezedő jelenléttől.

- Kérlek! Kérlek, kegyelmezz! –hebegte. –Van pénzem! Nevezz egy összeget és kifizetem!

- Micsoda egybeesés. –dalolászta a szőke. –Történetesen a pénzedért jöttem. A vállalatodért. A hatalmadért.

A férfi szemei hatalmasra nőttek, de nem mert megszólalni. Vagy csak nem tudott.

- Gyerünk talpra! –mordult rá. –Nem érünk rá egész nap. Elő a papírokkal! Gyorsan túl akarok lenni ezen.

Amíg a férfi halálra váltan előkotorta a papírokat, addig Naruto még két tanú után küldetett. Amint mindenki megvolt, akire szüksége lehetett, kiállítatta a papírokat. A végén már csak a neve hiányzott a nyilatkozatról.

- Namikaze Uzumaki Naruto. –vetette oda félvállról, éppen egy aktát olvasva.

A szobába levők, ha ez még lehetséges, négy árnyalattal fehérebbek lettek, felismerve az első keresztnevet, egyesek talán még a másodikat is. Nem tartott sokáig, mire a cég már hivatalosan is az ő nevén volt. Nem volt nehéz ösztönözni Gatot, elég volt megkérdezni, melyik ujját érzi feleslegesnek. Naruto és Kurama azon tanakodtak, hogy végezniük kellene-e Gatoval.  A róka azon a véleményen volt, hogy amíg a férfi él, megpróbál majd ármánykodni a háta mögött, különben is tekintély szempontjából muszáj megtennie.

- Mindennel végeztünk? –kérdezte egy kunait pörgetve az ujjai között.

- I-igen.

- Helyes. Köszönjük a részvételt. –amint befejezte a mondatot, szem közt dobta a férfit, aki egy halk puffanással dőlt hátra. A szobában mindenki leizzadva nézett az új főnökre. –Sipirc. –dőlt vissza a székbe a szőke. –Vigyétek hírét az új főnöknek. És valaki hozzon egy kávét.


Egy hét telt el az óta, hogy Naruto átvette a vállalat főnöke címet Gatotól. A céget egyelőre Naminato-nak nevezte el, éppen elég utalás, hogy ne legyen később légből kapott a színre lépése, de elég diszkrét ahhoz, hogy ne provokáljon ki azonnal támadást. Az alatt az egy hét alatt négy klónja folyamatosan az utolsó Uchihát edzette, kettő átnézte a cég könyvelését, még kettő foglalkozott a változtatásokkal és egy utolsó biztosra ment, hogy a Hullámok Földje tudomást szerez a főnökváltásról és a Naminato cég segített az apró ország talpra állásában.

Naruto minden erejét latba vetette, hogy az ország, ami eddig gyűlölte a céget, most odaadáson kívül semmit se érezhessen az új főnök iránt. Egyelőre titkolta a személyazonosságát. Az egyetlen hely, ahol ténylegesen felfedte magát, a Tanácsülések voltak.

Az elején szükség volt egy nagy adag gyilkosságra és két példastatuálásra, de végül mindenki elfogadta az új főnököt. Lehetet választani a kés és a meghajlás között, szóval a legtöbbjének nem volt túl nehéz. A hét alatt már négyszer próbálták átverni vagy megkerülni, de gyorsan meg kellett tanulniuk, hogy Naruto nem akkor szállt le a falvédőről. Nem meglepő módon könnyebb volt gyilkolni ezeket a rohadékokat, miután átolvasta az összes aktát. Amint lehetősége lesz rá, az összestől megszabadul.

Mivel ez volt az utolsó nap, amit a bázison töltött, elméletileg problémája lett volna, ami megdöbbentő módon megoldotta saját magát. A hatalom átvételét követő ötödik napon egy öt ninjából álló alakulat érkezett hozzá, egytől egyik csupasz ANBU maszkot viselve. Danzo elküldte a Gyökér öt leghozzáértőbb tagját, hogy távollétében a nevében vezessék a céget. Mintha Naruto bánta volna. Nem is beszélve arról, hogy Danzo érdeke az volt, hogy a Hullámok Földje Konoha szövetségei közé tartozzon, így nem kellett aggódnia az itteniekért sem.

Út közben találkozott a csapattal, mert a bázisa közelebb volt Konohához, mint a település. Döbbenten vette tudomásul, hogy Tazuna a hidat Nagy Naruto Hídnak nevezte el. Vannak még meglepetések.

Egy nap alatt értek vissza a faluba. A két Jonin sensei elengedte a csapatot, mondván, ők majd jelentést tesznek. Naruto engedelmesen várt a Hokage torony tetején addig a pillanatig, amíg a két Jonin el nem hagyta a Hokage irodáját. Éles füleivel azonnal meghallotta, amint az öreg szólítja.

- Hokage-sama! –térdelt le üdvözlésképp.

- Naruto. Örülök, hogy épségben vagy. –sóhajtott megkönnyebbülten az öreg. –Ahogy hallottam voltak némi… kellemetlenségek. –a szőke látta elsötétülni a tekintetét.

- Jelentem, mindkét küldetést sikeresen végrehajtottam. Valóban voltak kényszeredett lépések, de ezeket sikeresen átvészeltük.

- És… hogy érzed magad?

A szőke hallgatott. Az öregnek ez elég válasz volt. Hiruzen lassan bólintott.

- Ma éjjel még nem kell visszatérned a másik küldetésedhez, ha pihenni szeretnél.

- Erre semmi szükség Hokage-sama. –biztosította a szőke. –Teljes mértékben szolgálatkész vagyok.

A Hokage bólintott és átvette a két, már elkészített írott jelentést és elbocsájtotta a szőkét.


Amióta Sasuke rájött, hogy Naruto az ANBU tagja, a szőke már nem töltötte azzal az idejét, hogy a rejtekhelyére megy átöltözni. Gyakorlottan és szakszerűen vette magára darabról darabra a ruhát és a páncélt. Sasuke az asztal előtt térdelve itta a teáját, amit az edzései közti szünetben szokott készíteni magának.

- Ma is mész?

- Nem látom értelmét, miért ne. –csatolta az oldalára a kardját. –Az ügy sürgős, én pedig szolgálatképes vagyok. Nincs értelme halogatni.

- Hn.

Sasuke utoljára a bátyját látta felvenni az ANBU ruháját, és Naruto hasonlóan precíz mozdulatai olyan emlékeket ébresztettek benne, amelyekről már azt hitte, régen semmivé lettek. A mészárlás után ez az emlék volt az egyetlen, ami nem szennyeződött be a fejében a bátyjáról. A gyűlölete nem volt elég erős ahhoz, hogy felülírja azt a biztonságérzetet, amit ez a mozdulatsor kiváltott belőle. Hogy egy igazi profi őrzi őket, miközben alszanak.

A holló még éppen elkapta, ahogy Naruto az arca elé húzza a maszkját.

- Jó éjt Teme.

- Jó munkát Dobe.


Naruto és a csapata gyorsan dolgoztak, mint mindig. Három óra alatt nagyszerű fejleményeket értek el, az egyik pecséttel fél óra múlva már készen is voltak. Mikor eloszlatta a csapatot, nem indult haza a szokásos úton, inkább arra várt, hogy megfigyelői felfedjék magukat. Nem kellett sokáig várnia, ugyanis pár pillanat múlva négy Gyökér tag jelent meg körülötte.

Nem szóltak. Nem is kérdezett. Amint az egyik a vállára tette a kezét, Shunshin segítségével máris Danzo előtt álltak. Naruto egy másodpercig vacillált, hogy megadja-e a férfinek azt a tiszteletet, hogy letérdel előtte. Végül mellette döntött. Ha Danzo habozást vagy dacot lát benne, az még komoly gondokat szül. Az engedelmesség egyszerűbb és probléma mentesebb.

- Danzo-sama.

- Kitsune-san. –biccentett az öreg és leült az asztalához. – Nem tartalak fel sokáig. Csupán személyesen beszélni szerettem volna veled a Naminato céget illetően.

A szőke bólintott, de nem mozdult és nem szólalt meg.

- Remélem nem bánod, hogy közbe avatkoztam?

- Éppen ellenkezőleg. Hálás vagyok a segítségéért. –Naruto maga sem tudta, hogy ez hazugság-e vagy sem. Nem volt szüksége sem a pénzre sem a cégre.

- Örülök, hogy így látod. –bólintott az öreg. –Visszakapod a céget, amint igényt tartasz rá. Addig is jól gondját fogjuk viselni. Ezzel nem is rabolnám tovább az idődet. Viszont lenne egy személyes kérésem az irányodban.

- Kérés?

Danzo bólintott.

- A hírek szerint kiemelkedő képességeid vannak fuinjutsu terén. Lenne itt valami, amire szeretném, ha vetnél egy pillantást.

Intett két Gyökér tagnak, akik az árnyak közül előhoztak egy vastagon fásliba csavart, két méter hosszú, vékony tárgyat. Az elejétől a végéig elzáró pecsétek borították, és Naruto részéről elég volt egy pillantás ahhoz, hogy tudja, ez a fuinjutsu magasiskolája.

- Már három éve van a birtokomban ez az ereklye. –magyarázta Danzo és közelebb intette a fiút. –A története szerint egyedi hatalmat biztosít a használójának. Eddig kilenc pecsét mester tett kísérletet a felnyitására, de egyiküknek sem sikerült. Gondoltam, vethetnél rá egy pillantást.

Akkor miért nem kéred meg rá Jiraya mestert?

Természetesen tartotta a nyelvét. Danzonak ezer meg egy oka van a titkolózásra és neki egyrészt nem tiszte kérdezősködni, másrészt a kíváncsi emberek hamar sírba szállnak, főleg ha egy bizonyos félszemű Tanácstag ügyletei felől érdeklődnek. Naruto szeretett volna homlokegyenest a Hokagéhoz rohanni az információval, de jobban tudta ő annál. Egyes dolgokban nem a diplomácia volt a megfelelő út. Néha csak a régi, jól bevált erőszak jelenti a megoldást. Valószínűleg ezért nem oszlatta még fel a Hokage-sama a Gyökeret. Legalább is csak hivatalosan.

Szemügyre vette a lepecsételt ereklyét, de nem nyúlt hozzá. A pecsétek nagy része magas szintű elzárás volt, viszont egy mozzanatáról nem tudta teljesen behatárolni, hogy mi az. Valószínűleg egy biztonsági zár. Amikor közölte a férfivel a felfedezetteket, az komoran bólintott.

- A többiek is erre a következtetésre jutottak. Egyesek szerint egy önmegsemmisítő kapocs. Valami, ami megsemmisíti az ereklyét, ha nem a megfelelő személy próbál hozzáférni.

Naruto megrázta a fejét.

- Ez nem önmegsemmisítő. Szabad? –amikor a férfi gesztikulálva engedett utat, kézbe vette a befáslizott tárgyat. Meglepően nehéz volt. – Abban igazuk van, hogy egy felismerési rendszer, de ez nem az ereklye ellen van, hanem…

- Várj, ez- kezdte volna Danzo, de már késő volt.

Naruto megmarkolta a tárgyat, úgy, hogy a tenyere pontosan a zár felett legyen. Egy erősebb áramütés rázta meg a testét, amire Kurama elkáromkodta magát. Gyűlölte a villámokat.

- Sokkal inkább az illetéktelen használó ellen. –letette az ereklyét és a maszkját, hogy jobban szemügyre vehesse a pecséteket. Ösztönszerűen végignyalt sérült kezének mutató ujján, víz típusú chakrával csillapítva az égés okozta fájdalmat. –És nagyon erős.

- Két emberem halt meg, mikor véletlenül megfogták a zárat! –jelentette ki a férfi és kétszer is végigmérte a szőkét.

- Egy ösztönös chakra köpenyt viselek. –magyarázta Naruto. –A chakra típusú támadások egy részét elvezeti és elnyeli.

Danzo bólintott. Fejben bosszantotta, hogy nem lépett időben és csinált Gyökeret a fiúból. Őstehetség, minden szempontból.

- A zár feloldásához idő kell. –tette vissza a maszkját a szőke. –Mivel gondolom a másolás nem opció, ezért önre bízom, hogy mikor enged ismét a közelébe, hogy dolgozhassak rajta.

- Majd érted küldök két Gyökér tagot az ANBU küldetéseid végén. Kapsz egy szobát, ahol dolgozhatsz. Ha bármire szükséged van, kérd nyugodtan és megadják neked.

- Köszönöm.

Fejezet végi megjegyzés:

ENYI XD KAPUTT

Love ya all!

Ayako

Be kell belépés (regisztráció) kritika írásához.