- Szöveg mérete +

Disclaimer: Sem a Naruto sem a szereplők nem tartoznak hozzám, én csak kölcsön vettem őket Masashi Kishimototól. Ha az enyém lenne, akkor nem ilyen ostobán végződött volna. Mi az már, hogy *spoiiiiiiler*???Há normális vagy ember, normális?!

- Ember beszél

~Helyszín~


~Erdő~

Sasuke mérges volt. Nagyon mérges. Három napja meneteltek a perverz remetével és a férfi még semmit sem kezdett tanítani neki. Ennél még Kakashi is jobban megerőltette magát. A holló az állandó mozgásban lét miatt csak elméletet tudott tanulni a klán tekercsekből és Naruto feljegyzéseiből. A szőke írásban is éppen annyira tisztán magyarázott, mint szóban.

Egyes nehezebb jutsuk esetében még az is meglátszott, hogy a saját tapasztalatait is belefoglalta, miután mesterévé vált egy-egy jutsunak. Észrevételeit mindig a lábjegyzetbe írta. Voltak olyan esetek is, amikor a tapasztalatai teljesen eltértek az elmélettől. Ezeket a jutsukat megjelölte és pár későbbi oldalon újraírta őket, hogy mindkét verzió szerepelhessen az elméletben.

A holló bármit megadott volna szőke barátja jó tanácsáért, mert a türelme lassan fogytán van. Jiraya az első este már egy városba vitte és a helyi nők után koslatott egész éjjel. Valahol megértette, hogy így dolgozta fel a gyászt, de a másik fele igazán szánalmasnak tartotta. De legalább volt esélye a személyes edzésére.

A klán tekercsei óva intették a Mangekyo túlzott használatától, mert azzal csak roncsolná a szemeit. Ezért inkább a tűz és villám jutsuit fejlesztette, a sebességét és a klánja által használt taijutsut igyekezett tökéletesíteni, és nem utolsó sorban elkezdett új jutsukat tanulni. Nehezen, de biztosan haladt, főleg a klónok és senjutsu segítségével, amit a pecsétnek hála kisebb mértékben veszélytelenül tudott használni.

És minden egyes alkalommal, amikor elhajított egy kunait, elsütött egy jutsut vagy befejezett egy taijutsu támadást, a bátyja arcát képzelte a céltábla helyére.

A háromágú kunai pedig szüntelenül ólomsúllyal húzta le a kabátzsebét.


Ino céltalanul ténfergett az utcán. Már lassan egy hete, hogy a többiek hazahozták a borzasztó hírt. Még most is nehezére esik felfogni, hogy a szőke, akinek végre rendesen is szerelmet akart vallani soha nem tért vissza az utolsó feladatáról. Pedig olyan fiatalok voltak még. Szürreálisnak tűnt, hogy a hozzájuk hasonló, kezdő ninják közül pont a legerősebb haljon meg elsőként. Ráadásul említett ninjának a falu közepén pecsételődött meg a sorsa, ahol elméletileg a legnagyobb biztonságban kellett volna lennie.

Fél szemmel felsandított a faluban dolgozó munkásokra, akik ma érkeztek meg a Hullámok Földjéről, hogy kisegítsék a falut. Ezt is nagyrészt Naruto miatt, hiszen az említett terület választott vezetője, Tazuna örök hálát és segítséget ígért a fiú segítségéért. Ino nem volt ott, amikor közölték a férfival a hírt, de biztosra tudta, hogy lesújtotta a dolog.

Hálás volt a munkásoknak a segítségért. Konohának nagy szüksége volt rá ebben a nehéz időben. A faluban mindenki lógó orral sétált, alig mosolyogtak. A Hokage-sama temetésén a Konoha 12őt nagy meglepetésként érte, hogy a falu nem csak a vezetőjét, de elveszett „hercegét” is meggyászolta. A ninják, akik együtt harcoltak Narutoval hamar elterjesztették a szőke érdemeit. Az emberek nagy része még ezen a napon is a bűntudattól forgolódik, tudva, hogyan bántak a fiúval.

A Hyuuga és az Uchiha klán nem engedte, hogy Narutonak temetést rendezzenek. Sasuke és Hinata, utóbbi az apja támogatásával kijelentette, hogy addig senki se merészelje temetni a jinchurikit, amíg nem látják saját szemükkel a holttestet. Ino szíve összeszorult a gondolatra, hogy talán a szőke teste soha nem kerül vissza a faluba, hogy a szülei mellé temethessék.

A tekintete hirtelen összeakadt egy zöld szempárral, ami ugyan ezekről a gondolatokról árulkodott.

- Szia Sakura. –próbált mosolyt erőltetni az arcára, de nem ment.

- Szia Ino.

Sakura valamilyen szinten képes volt felfogni Ino fájdalmát, hiszen Naruto a csapattársa volt, ráadásul még egy házban is laktak. Azt viszont el sem tudta képzelni, ő hogyan érezne, ha Sasuke halt volna meg. Ők ketten és Tenten el szoktak menni néha meginni valamit, de általában kerülik a szőke témáját. Most Sakura úgy érezte, ideje tartania a hátát a barátnője érdekében.

- Gyere. –suttogta és átkarolta a jobb karját. –Menjünk valami csendes helyre beszélgetni.

Ino kábán bólintott, végtelenül hálásan a lány előregondolásaiért. Végül Sakura régi szobájában kötöttek ki a szülei házában, mivel a rózsaszín kunoichi még mindig nem érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy visszatérjen az Uchiha rezidenciára.

Amint becsukta a szobája ajtaját, Ino levetette magát az ágyára, arcát a párnába fúrta és sírva fakadt. Sakura leült mellé és simogatni kezdte a lány haját és hátát, szőke barátnője pedig az ölébe tette a fejét és a lábát szorongatva zokogott tovább. A másik lány hagyta, hogy kiadja magából a fájdalmának egy részét, igyekezve lenyelni a saját könnyeit.

Talán negyed óra telt el, mire a Yamanaka örökös kissé összeszedte magát.

- Bocsi. –szipogta.

- Semmi baj. Jobb, ha most sírod ki magad.

A szőke aprót biccentett, elhasználva már Kami tudja hányadik papír zsepit.

- Csak hát olyan nehéz. –vallotta meg akadozva. –Olyan erős volt, olyan magabiztos. Mindig biztonságban éreztem magam a közelében. Én szerettem Sakura, tényleg szerettem. És még most is szeretem, nem tudom, ha el tudom engedni.

Sakura tovább simogatta a haját, de másképp nem szakította félbe.

- Ráadásul Hinata is megijeszt. –temette arcát a kezeibe. –Már régen közel álltunk egymáshoz és valószínűleg mindketten a feleségei lettünk volna. Olyan nekem, mintha a nővérem lenne. És most pedig teljesen kifordult magából. –megrázta a fejét. –Ne hidd el senkinek, aki azt mondja, hideg szívű örökös vált belőle, mert nem igaz. Ugyan olyan nemes lelkű és gyengéd, mint valaha, csak éppen személyekre korlátozza ezt a viselkedést. De most-

Arca ismét eltorzult, de még ha újra folyni is kezdtek a könnyei, ez úttal nem kezdett el zokogni, csak tovább beszélt.

- Teljesen rideggé vált. Még aludni is alig szokott. Hiashi-sama komolyan aggódik érte. Az egy dolog, hogy hisz abban, hogy Naruto-kun életben van, viszont ez már… ez már nem is tudom, micsoda. Nem tudom, hogy fogja túltenni magát rajta, hiszen még elfogadni sem hajlandó… és én nem tudom, mit csináljak.

Sakura felsóhajtott. Tényleg nagy baj szakadt a fejükre. Ha most Naruto hirtelen itt teremne, akkora pofont keverne le neki, amivel a holnapba repíti. Hogy a szőkének hogy volt mersze meghalni, amikor ennyi fontos embert hagyott maga mögött, soha nem fogja megérteni. És habár az ő szívében is ott pislákolt még egy szikrányi remény az ellenkezőjéről, a racionális fele csúnyán összeszidta.

Mégis, volt egy olyan érzése, hogy addig a pillanatig, amíg nem látják saját szemükkel a testet, talán a szíve mélyén mindenki megőrzi a reményt, hogy a szőke egy nap belép a falu kapuján. Ez volt talán a leggonoszabb fordulat az egészben.

- Időt kell adnunk neki. –suttogta végül. –És neked is időt kell adnod magadnak. Ha én veszítettem volna el Sasuke-kunt, valószínűleg teljesen összetörtem volna.

Ino szipogva törölte a szemeit.

- Ne haragudj. Végül is neked meg csapattársad volt.

Sakura megrázta a fejét.

- Igaz, hogy jóban voltunk, de mégis csak pár hónapja ismertük egymást. El sem tudom képzelni, mit éreznek a régi barátai.

- Mindenki nagyon maga alatt van. –sóhajtotta reszketően.

Hosszú percekig csendben ültek egymás mellett, felhúzott térdekkel és keserű arckifejezéssel.

- Sokat bosszankodott miattatok. –suttogta hirtelen a szőke.

- Miattunk? –pislogott Sakura.

- Miattad és Sasuke miatt. –kuncogott kissé keserűen. –Sokszor elvitt engem és Hinatát vacsorázni és ilyenkor többször is szóba jöttetek. Mindig édesen puffogott azon, hogy Sasuke szociális kapcsolatai egy bot szintjén állnak és sajnált téged, mert e miatt szinte abbahagytad a próbálkozást.

Sakura is kissé felnevetett, arcán nosztalgiával.

- Nem tudom, mi lesz így a csapatunkkal. –illesztette a fejét a két térde között. – Talán kapunk egy új tagot?

Ino felhorkant. Ezt az a része váltotta ki, amely még mindig hitte, szerelme életben van.

- Ezt majd az új Hokage eldönti.

A rózsaszín kunoichi bólintott. A barátnője nyújtózkodva állt fel.

- Megyek, megpróbálom ágyba dugni Hinatát. Köszönöm a beszélgetést Sakura. Azt hiszem, nagy szükségem volt erre.

- Bármikor. –biztosította egy Kakashi féle szemmosoly kíséretében.

- Ha bármiben segíthetek, nyugodtan keress meg. –mondta kifelé sétálva Ino. –Neked is szükséged lesz valakire, akivel ezt meg kell beszélned.

Mindketten nehéz szívvel búcsúztak el egymástól. Mindketten tudták, hogy ez csupán egy csepp olaj a csúnya sebre. De mégis jól esett.


Itachi beszélt pár informátorával és viszonylag hamar megtalálta a Senju hercegnőt, aki a becenevéhez híven mindenhol nagy adósságok miatt vált híressé. Nehezen tudtak utazni, leginkább a szőke fiú miatt. Nem tudták, lehet-e mozgatni, és ha igen, akkor mennyire. Csak az hiányzott volna, hogy a kezük között haljon meg. Kerülniük kellett a forgalmas utakat is, mert a végén az emberek kérdéseket fognak feltenni.

Még két napra voltak attól a várostól, ahol a nő jelenleg tartózkodik. A potyautas még csak meg sem rezzent az alatt a hét alatt, amíg náluk volt. Az Uchiha félig attól tartott, hogy már segítséggel is jobb esetben vége a ninja karrierjének, rosszabb esetben menthetetlen az állapota és csak az elkerülhetetlent odázza el.

Nem tudta, honnan jött a hirtelen védelmező ösztön. Talán onnan, hogy a fiú konohai volt, ráadásul a Yondaime fia és a Kyuubi jinchurikije, ergo a falu hercege és hőse egy személyben. Valahol az agyának egy még aktív politikai csücske nem szégyellte azt suttogni, hogy amint a fiú idősebb lesz, ő lesz a falu katonai erejének legerősebb pontja.

- Nagyon el vagy csendesedve. –jegyezte meg Kisame.

- Hn.

- Tudom, hogy a szöszin gondolkodsz. – beszéld közben oldalra sandított az említett arcára, mivel Itachi a fiút a hátán hordozta. –És a falun.

Az Uchiha kis híján megejtett egy félmosolyt. Kisame jól ismeri.

- Ne aggódj a seggdugasz miatt. –nevetett halkan. –A hercegnő se perc alatt életre pofozza a világhírű ütésével.

Itachi ekkor tényleg megengedte, hogy a szája széle felfelé kunkorodjon.

- Talán éppen azzal adja meg neki a kegyelemdöfést.

Kisame röhögését percekig visszhangozták a völgyek.


Sasuke már egy hete úton volt. Jiraya szerint egy óra múlva érik el azt a várost, ahol Tsunadét utoljára látták. Őt különösebben nem érdekelte a leendő Hokage, csak azt várta, hogy végre megálljanak és elvonulhasson edzeni. A város, amibe érkeztek éppen annyira zűrösnek nézett ki, mint amilyeneket Jiraya elmondása szerint a nő kedvel. És egy ilyen fogja vezetni a falut.

- Meg is érkeztünk! –küldött felé egy mosolyt a sensei, aki nem tanít semmit, amint elérték a hotelt, ahol meg fognak szállni. –Lepakolunk és utána megyünk is megkeresni a Himét.

- Akarod mondani te mész. –horkant fel az Uchiha. –Nem érdekel a nő. Edzenem kell.

- Végig az úton nyúztad magad. –fintorgott Jiraya. –Most igen is jössz és találkozol Tsunadéval. Neki is van egy tanítványa, talán jól kijöttök majd egymással.

- Mintha ilyesmi alapján szocializálódnék. –forgatta a szemeit.

A Béka Bölcs erre nem mondott semmit. Sasuke eddig minden ilyen irányú ötletét csuklóból utasította el. Ötlete sem volt, Naruto hogyan győzte meg a fiút, hogy emberek közé menjen. Ez úgy tűnik egy olyan tudás, ami tanítványával együtt szállt sírba.


Kisame a termete ellenére egész jól el tudott vegyülni a tömegben, ha annak látta szükségét. Itachival nemrég váltak el a választott rejtekhelyen és társa ott maradt vigyázni a fiúra, amíg ő begyűjti a Sannint és a tanítványát. Egy pár gyors kérdés után már azt is tudta, melyik bárba kell éppen mennie.

Benyitva a szokásos képpel találta szembe magát, mégis a megszokottnál több figyelemmel pásztázta végig a helyiség minden látható négyzetcentiméterét, kutatva a nő után, aki passzol a leíráshoz. Alig pár másodperc alatt ki is szúrta a fakó szőke Senju hercegnőt, aki egy rövid, sötét hajú nővel és egy malackával ült szemben, és éppen felöntött a garatra.

Egy vigyorral közelítette meg őket.

- Tsunade Senju, ha jól sejtem. –a nő háttal ült neki, így csak a hangját hallotta.

- Ki akarja tudni? –mordult vissza, nem véve észre, hogy a vele szemben ülő nő halálsápadtan meredt az érkezőre, pontosabban a köpenyére.

- Hoshigaki Kisame.

Ez már felkeltette a nő figyelmét. Megfordulva egy cápaszerű vigyorral találta szembe magát.

- Akatsuki. –köpte a nevet, mintha méreg lett volna.

- Üdv kedves. –kuncogott.

Tsunade körülkémlelt a kocsmában, számba véve a megjelent életeket, majd rendíthetetlen tekintettel bámult fel a férfira.

- Menjünk valami kevésbé népes helyre.

Kisame ismét csak kuncogni tudott a nő arckifejezésén és hanghordozásán. Mintha a halál maga közelítette volna meg. Habár a Sannin valóban félelmetes ellenfélnek számított, az ex-kardforgató mégis volt olyan merész, hogy magára fogadjon egy párbajban. Nem véletlenül hívták a „Farkatlan Bijuunak”. Viszont most nem harcolni jött.

Amikor már kifelé sétáltak a városban, a két nő megtorpant.

- Hova vezetsz minket? –kérdezte a fiatalabb, habár ezt egy idegen nem mondta volna ilyen biztosra, hiszen a Sannin jutsuja miatt talán egyidősnek néztek ki.

- Nem harcolni jöttem. –válaszolta. –Van számotokra egy páciensem.

- Komolyan azt hiszed, hogy segítünk a magad fajtán? –sziszegte Tsunade.

- És én még azt hittem, hogy az orvos feladata az életmentés. –hangja gúnyolódó volt.

- Azzal mentek életet, ha hagyom meghalni a pajtásodat.

- Aligha. –akasztotta le a hátáról a kardot. –Ugyan is, ha a pondró nem kap orvosi ellátást egy fél órán belül, az utolsó kőtömbig felszámolom ezt a várost. –mindkét nő, ha ez lehetséges, még jobban elsápadt.

- Várjunk. –suttogta a sötét hajú. – Azt mondtad, „pondró”?

A férfi szórakozottan csettintett a nyelvével.

- Ha több információt akarsz, akkor meg kell vizsgálnod.

Tsunade pár perces vívódás után vakkantva egyezett bele. Ezek után síri csendben követték a férfit, megjegyezve minden lépést, amit tettek. Shizune nem volt hajlandó magára hagyni mesterét, nem számított, az milyen dühösen parancsolta, hogy menjen vissza a városba. A várostól úgy tíz perc járásra a férfi megállt és feltárt egy cserjékkel elfedett bázis lejáratot.

- Csak a hölgyek után. –vigyorgott.

Tsunade morgott valamit az orra alatt miközben szedte lefelé a lépcsőfokokat. A helyiség apró volt és mesterséges fénnyel megvilágított. Már ketten voltak odabent. A Senju örökös tekintete összeszűkült a férfi látványára.

- A Vér Köd Szörnyetege és az Uchiha klán mészárosa. Szép kis párost alkottok ti ketten. –köpte megvetően a szavakat.

- Tsunade-sama. –suttogta Shizune. –Nézze.

A nő abba az irányba fordult, amerre a tanítványa nézett. A keskeny, alacsony ágyon egy szőke fiú feküdt. Légzése irreálisan lassú volt, arca pedig olyan nyugodt, mintha már nem is lenne az élők sorában. Öltözéke nagy része ádáz harcról árulkodott, még ha nem is látszott rajta felületi seb. Tsunade úgy érezte, szellemet lát.

- Ő lenne a páciense. –szólalt meg az Uchiha mély, kontrollált hangon, aminek hatására Shizune hátán felállt a szőr.

A fiatalabb medikus már mozdult volna a beteg mellé, de a mestere elé tartotta a kezét, hogy megállítsa.

- Nem. –volt minden, amit mondott.

Pár pillanatnyi nehéz csend.

- Nem? –szökött fel az Uchiha szemöldöke.

- Nem. –nézett rá dacosan a Sannin. –A nevét sem kell tudnom ahhoz, hogy megmondjam, ez a fiú a Yondaime fia. Viszont. –folytatta, mielőtt a szavába vágtak volna. –Azt is tudom, hogy ő a Kyuubi no Yoko jinchurikije. Hallottam, hogy a mocskos kis bandátok jinchurikikre vadászik. –Shizune elborzadt. –Nem tudom, hogy mire készültök a fiúval, de bizonyosan jobb neki holtan.

Kisame felröhögött mögötte.

- Csalódott halott lesz belőle. Ő volt az, aki téged hívott, mielőtt kifeküdt.

Tsunade a fogait csikorgatta.

- Akkor sem.

Itachi ellenállt a késztetésnek, hogy felsóhajtson. Most komolyan végig kell menniük ezen? Lassú mozdulatokkal felállt.

- Akkor játsszuk így. Jelenleg nincs éppen tárgyaló helyzetben, szóval hallgasson végig. –teljesen szembe fordult a nővel. –Meg fogja gyógyítani ezt a fiút így vagy úgy. Kezdjük, mondjuk azzal, hogy ha nem teszi, akkor a tanítványa bizonyosan nem éli meg a holnapot. –hogy nyomatékosítson társa szavain, a Vér Köd Szörnyetege felkuncogott mögöttük. – És ha ezek után sem hajlik a szóra, akkor vannak más módszereim is. –szemeiben felvillant a Sharingan.

- Átkozott Uchiha! –átkozta a nő a napot, amikor a nagyapja lepaktált ezzel az átkozott klánnal. Csak és kizárólag a baj volt velük.

- Nos? –kérdezte egy perces csend után Itachi.

- Megvizsgálom. –sziszegte a nő gyilkos szándékkal. –De nem ígérek semmit.

Lassan közelítette meg a fekvő testet. Sajgott a szíve a miatt, amit nemrég mondott, de őszintén mondta. Bármit is akar ez a banda a kölyökkel, bizonyosan jobban jár holtan. Egy ennyi idős fiúnak nem lenne szabad ilyen társaságba keveredni, még akkor sem, ha ninja.

Letérdelve az ágy mellé, chakrát vezetett a tenyereibe, amelyek zöld színben kezdtek derengeni, majd pár pillanatnyi hezitáció után, mivel nem tudta, pontosan mi lehet a baj, úgy döntött, lábtól kezdi, és úgy halad majd felfelé.

Az első dolog, amit észrevett, hogy a fiú utolsó sejtjét is csordultig tömte a Kyuubi chakrája. Nem volt nehéz dolga kifundálni, hogy a róka idézte elő ezt a hibernációhoz hasonló állapotot. Tsunade nem tudta elképzelni miért. Ha a fiú belehalna a sérülésbe, amitől a róka védi, akkor a démon ugyan vele halna, de később újra összeállna, szabadon.

Ahogy a kezei lassan haladtak felfelé, a szobában levők láthatták, ahogy lassan elkomorodik. Egy fél órába telt, mire elérte a fiú homlokát, e közben pedig az utolsó sejtig átnézte minden porcikáját. A kölyök minden kétséget kizáróan kiváló harcos volt, akinek a testében összesen négy féle chakra kavarog. A kék, a sajátja pedig egyértelműen magas Jonin szinten van, ha nem magasabbon.

- Mi a baja a fiúnak? –kérdezte Shizune.

- Még soha nem láttam hasonlót. –vallotta be. –Olyan mintha a vérárama egy része idegen anyaggá változott volna.

Ez mindenkit megdöbbentett.

- Nem tudom, mi ez. –folytatta. –Viszont lassan megfojtja a fertőzött részt. Olyan sűrű chakra mennyiség van benne, ami nem enged át semmit a vérfalon. Ráadásul a teste Két harmada már fertőzött.

Shizune letérdelt a mestere mellé.

- Lehetséges kivonni ezt a chakrát a szervezetéből?

Tsunade a haja közé túrt.

- Talán. De nem ilyen körülmények között és nem a megszokott módon. Talán napokat is igénybe vehet a folyamat. Ráadásul, ha neki fogok dolgozni, akkor nem tudni, hogyan reagál a Kyuubi chakrája. A legjobb lenne, ha visszahúzódna, de azzal nem csak életveszélynek, de pokoli kínoknak tennénk ki.

A férfiakra néztek. Kisame ugyan olyan vizsgálódó tekintettel nézett társára, aki komor arccal gondolkodott.

- Meddig marad életben ebben az állapotban? –kérdezte végül.

Tsunade csettintett a nyelvével.

- Még legfeljebb egy hétig. Aztán már a róka sem tehet érte semmit.

- Akkor egy hét. –fordított hátat. –Jobb, ha nekikezd.

A nő dühe ezerszeresével tért vissza.

- Érzéstelenítés nélkül nem lenne több puszta kínzásnál!

Az Uchiha arca meg sem rezdült.

- Akkor menjen és szedje össze, ami kell. Nem tanácsolom, hogy megpróbáljon elmenekülni előlem.

Tsunade motyogott valamit a pökhendi Uchihákról, de kiegyenesedett és elindult a kijárat felé, elviharozva a hatalmas termetű férfi mellett, Shizune szorosan a nyomában. Amint csak ketten voltak a szobában, Kisame szemöldöke végre a magasba szökött.

- Csak így?

Itachi visszaült a székébe.

- Mielőtt megérkeztetek, megtudtam, hogy Jiraya-sama a városba érkezett az öcsém társaságában. Nyílván Tsunade-samaért jöttek. Értesítse nyugodtan őket, nem érdekel, csak a fiú kerüljön vissza a faluba.

A cápa férfi leült a saját székébe.

- Mitől lettél ennyire biztos a dolgodban?

Az Uchiha arcára halvány félmosoly költözött. Kabátzsebéből előhúzott egy fényképet, amelyet a kéme egyenesen az öccse naplójából lopott el, amíg Sasuke és Jiraya a várost járták a nő után kutatva. Két egymásba karolt alakot ábrázolt, az egyikük sugárzó rókavigyort villantott a kamerának, a másik pedig egy pimasz félmosollyal nézett a jókedvű személyre.

- Mert barátok. –válaszolta egy félmosollyal, miközben két ujja közt szembe fordította társával a képet.

Kisame elvigyorodott. Úgy tűnik, minden tökéletesen halad.

Fejezet végi megjegyzés:

Ennyi lenne mára :P A tegnap megvolt, de túl nagy kínban voltam hogy kijavítsam, így maradt hajnalra :)

Love ya all!

Ayako

Be kell belépés (regisztráció) kritika írásához.