- Szöveg mérete +

Disclaimer: Sem a Naruto sem a szereplők nem tartoznak hozzám, én csak kölcsön vettem őket Masashi Kishimototól. Ha az enyém lenne, akkor nem ilyen ostobán végződött volna. Mi az már, hogy *spoiiiiiiler*???Há normális vagy ember, normális?!

- Ember beszél

- Démon/Idézett állat beszél

 ~Helyszín~


Egy napja volt, hogy Naruto végre újra magához tért. Az óta a szőke még egyszer sem kelt fel, de a két medinin szerint a szervezete lehengerlő iramban nyerte vissza az erejét, amit részben a Kyuubinak, részben a szőke akaraterejének tudtak be. Shizune egyelőre mesterségesen juttatott a szervezetébe tápanyagot és folyadékot, várva, hogy ismét magához térjen.

Amikor a két Sannin be akart lépni a szőke elméjébe, hogy beszéljenek vele, a Kyuubi olyan masszív falat húzott fel, amelyet semmilyen fortéllyal nem voltak képesek áttörni. Tsunade beavatta Jirayát a pecséttel kapcsolatos aggodalmaiba, viszont a férfi bárhogy próbálkozott, nem volt képes visszazárni a pecsétet.

Sasuke még azon az éjszakán levelet írt haza, Konohába, amelyben tudatta a Konoha 12vel a híreket, miszerint nem csak a Godaime Hokagéval, de egy meglepetéssel is haza fog térni, amelyet nem határozott meg. Egyszer sem mozdult el barátja ágya mellől.

Amikor Naruto végre magához tért, első dolga lett volna, hogy kioktassa, ám látva a szőke arckifejezését, elbizonytalanodott. Naruto éppen csak a fizikai vonásait nem viselte magán a keserűségnek és az őrjöngésnek, viszont a szemei arról árulkodtak, hogy amióta tudatánál van, mást sem csinált. Mindenáron ki akart menni a város közeli erdőbe egy ideig, de Jiraya csak akkor engedte el, ha minimum Sasuke és Shizune vele mennek. A szőke egy szóval sem tiltakozott.

Egyetlen szót sem szólt hozzájuk az oda vezető úton, a bő kimonó, amit egyelőre csak az egyik karján viselt, furcsa, gyászos susogást keltett, amit az aura torzított ilyenné. Amint elég távol értek a falutól, hogy már senki sem hallotta, vagy érezte őket, Naruto tombolni kezdett.

Sasuke megrettent barátja dühkitörésétől, amely olyan hirtelen jött és olyan pusztító volt, akár egy természeti katasztrófa. Órákon át tombolt, cseppet sem kímélve a környéket vagy éppen a saját hangszálait. Mikor végre valamennyire lenyugodott és az elnémult pusztítás közepén térdelt, a holló óvatosan megközelítette.

- Mi ütött beléd Dobe?

Naruto egy morzsát sem tartott vissza. Nem érdekelte, hogy Shizune is ott van és hallja, elbeszélt mindent, kezdve attól az éjszakától az ötödik születésnapján, Amaterasu-samaig és, hogy a Követévé vált. Azt is elmondta nekik, hogy az eredendő ellensége, Tsukuyomi Követe nemrég elment hozzá, de nem tudott a szemébe nézni a koporsó miatt.

- Ötletem sem volt ki lehet. –vallotta be fogcsikorgatva. Jobb keze, mely szőke tincsei közé túrt és az arca felső felét temette bele, remegett a még mindig benne tomboló indulattól. –De a Kyuubi felismerte.

- Ki volt az? –kérdezte halkan a holló, a kirohanás alapján azonban nem volt biztos abban, hogy tudni akarja-e a választ.

A szőke fogai összekoccantak.

- A férfi, aki megölte a szüleimet. Uchiha Madara.


Naruto a tombolása után jobban érezte magát. Nem sokkal, de legalább egy kissé kiadhatta magából a benne tomboló haragot. Mindezek ellenére nem volt képes gyűlölni a férfit, annak köszönhetően, hogy szívének gyűlölni képes felét Amaterasu-samanak adta. Így csak tehetetlen, pusztító haraggal maradt. Reménykedett, hogy ez is egy idő után alább hagy majd, nem szerette volna, ha az összes érzelem közül a harag irányítja tetteit. Az nem végződhet jól senki számára.

Hálás volt Sasukénak, amiért meghallgatta és az sem zavarta, hogy Shizune is jelen volt. Most, hogy Tsukuyomi Követe rátalált, felesleges titkolóznia. Nem fogja elhíresztelni, viszont tagadni sem.

Mikor visszatértek a fogadóba, ahol megszálltak, két komor ábrázatú Sannin fogadta őket. Nem volt kérdés, hogy nagyon is érezték a szőke chakrájának a tombolását. Jiraya úgy ítélte, hogy a jelen levők már mind megérettek arra, hogy felnőttként beszéljenek, ezért hozatott két üveg szakét. Itt volt az ideje, hogy a két fél beavassa egymást a hiányzó részletekbe.

Mivel Narutonak volt kevesebb mondanivalója, ezért ő kezdte. Azt a beszélgetést természetesen kihagyta, amikor lehúzta Itachiról a leplet és úgy tűnt, nem csak az idősebb Uchiha van Konoha oldalán, de a társa Kisame is. De talán egészségesebb lenne azt mondani, hogy a cápa férfi Itachi oldalán van.

- És honnan jött a fertőzés? –kérdezte a mesélés végeztével Tsunade.

- Fertőzés? –pislogott a szőke a lapos csészéje felett, amiből éppen inni akart.

- Az idegen chakra fertőzés, amibe majdnem belehaltál. –pontosított a nő.

- Itachi azt mondta, hogy azt te tetted magaddal. –Sasuke szemei kunai és shuriken záport szórtak a szőke oldalának.

Naruto arcára felvilágosulás költözött.

- Oh, az nem volt fertőzés. Legalább is nem úgy, ahogy ön gondolja. –pillantott a Godaiméra, amikor a nő közbeszólt volna. –Viszont, hogy ezt megértsék, be kell avatnom önökét még valamibe.

Ezek után a két Sannint is beavatta a közös történetébe Amaterasu-samaval és a pozíciójába az istennő keze alatt. A két felnőtt így már sokkal jobban értette a fiú ambícióját. Mégis le voltak nyűgözve az információval, ami a szívét illette.

- Szóval azt mondod, az már öt éves korod óta jelen van? –érdeklődött a gyógyító.

- Aah. Az nem jelent számomra veszélyt, mert Amaterasu-sama helyezte rám. Viszont amit önök meggyógyítottak, az teljesen más eset. –kiitta a csészéjéből a maradékot. –Amikor rájöttem, hogy Orochimaru jó eséllyel el fog menekülni, nem engedhettem el. A kiskapu, amivel megszabadítottam apámat a befolyása alól lassan felemésztette a testét, legfeljebb egy órája maradt. Még egy hasonló lehetőségem nem adódott volna, főleg úgy, hogy Orochimaru még mindig képes volt használni az Edo Tenseit. Így magát a jutsut támadtam meg.

Látva a felvont szemöldököket, egy halvány félmosoly költözött az arcára.

- Néhányan már tudnak róla, de rendelkezem egy doujutsuval. –hogy bebizonyítsa igazát, aktiválta a Ryugokugant, amin a mutató ismét az egyesen volt. –Az azonban nem tudják, hogy ezt a képességet is Amaterasu-sama ruházta rám. Sajnálatos módon rengeteg chakrát fogyaszt, ezért a Harmadik Cikkelytől kezdve már nem vagyok képes saját erőmből használni. Csak nemrég jöttem rá, hogy amikor mégis használom, akkor nem a saját chakrámat használom, hanem-

- Az istennőjét! –kiáltotta meglepette Tsunade. Amikor a szőke egy mosollyal bólintott és a többiek kérdőn néztek rá, kifejtette az elméletét. –Az az arany szín chakra, ami a szívedben van. Azt használod.

- Úgy van. A változások edzés közben idővel visszahúzódtak, amikor a Harmadik Cikkely képességeivel kísérleteztem. Általában néhány hetet vett igénybe, de eddig a legnagyobb kiterjedése legfeljebb csak megindult a tüdőm felé, így nem zavart.

- És milyen képességei vannak? –kérdezte Jiraya.

Naruto érezte, hogy jobb lenne visszakanyarodnia az Orochimarun használt jutsura.

- A Harmadik Cikkelynek egyetlen plusz képessége van, a Napistennő Akarata. Képes egyfajta… megsemmisítésre, ha úgy tetszik. –látszott rajta, hogy még soha nem kellett szavakba öntenie ezt a jelenséget. – Közvetlenül támadja a jutsukat. Amikor az Edo Tenseien alkalmaztam, ami messze nem egy sétagalopp jutsu, ráadásul három Kage volt vele feltámasztva, ki kellett törölnöm róla minden létező információt. Vagyis csak két dolog maradt meg. A neve és a hatása. Azon túl megsemmisült minden vele kapcsolatos információ, legyen az feljegyzésekben vagy egy személy fejében.

- Lehetséges ez egyáltalán? –lehelte döbbenten Jiraya.

- Amint látod. –súrolta az orrnyergét a szőke nő.

Sasuke e közben csak magának mosolygott. Ezek a felnőttek nem ismerték Narutot annyira, mint ő. Kétségtelenül ez volt szőke barátjának eddigi legnagyobb bravúrja, neki mégsem volt olyan érzése, hogy Naruto lehetetlent követett el. Barátjára pillantva újra eszébe jutott a Fal. Örült, hogy a szőke semmit sem változott. Amíg Tsunade és Shizune a gyógyításával foglalkoztak, a holló attól tartott, hogy Naruto esetleg elveszíti önmagát az idő alatt, amíg kómában van. Így visszagondolva legszívesebben lekeverne magának egyet. Természetes, hogy Naruto tartja a hátát.

Ráadásul most találkozott Itachival is. Habár a férfi nem harcolt ellene teljes erejéből, azért Sasukéban már kezdett megfogalmazódni egy szint, amit el kell érnie bátyja legyőzéséhez. És bár végtelenül bosszantotta, hogy nem volt képes megölni klánja gyilkosát, azt is tudta, hogy a szőke segítsége nélkül most nagyobb bajban lenne. Visszagondolva a fél évvel ez előtti énjére még azt is kinézte volna magából, hogy egy szál Chidorival rohan a férfinek, valami olyasmit üvöltve, hogy „Most meghalsz!”. A gondolatra kirázta a hideg.

- Nem akarom megzavarni a békés csendet. –kuncogott Naruto. –De én még eléggé a sötétben tapogatózom.

- Oh, ne haragudj! –vigyorgott Jiraya. – Máris beavatunk.

A mesélés végeztével Naruto már a két tenyerébe temette a homlokát.

- Tehát az egész falu azt hiszi, hogy meghaltam.

- Igen.

- És a Hime berögzülten hajszolja az informátorait.

- Úgy van. –Jiraya volt olyan kedves és nem viccelte el a helyzetet.

- Te pedig. –nézett a mellette ülő fiúra gyilkos szemekkel. –Beköltöztél a szobámba.

- Nem költöztem be! –morogta a holló. –Csak az volt az egyetlen hely, ahol békén hagynak!

- Amaterasu-sama nevére! –sóhajtott a szőke fejcsóválva. –De legalább mindannyian megúsztátok. És ha jól szűrtem le, akkor Tazuna és a Hullámok Földje is eljött segíteni, ezt azért jó tudni.

- Ha már a falunál tartunk. –szögezte le Jiraya. –Jobb lenne már reggel indulni. Minél tovább vagyunk hivatalos Hokage nélkül, annál több ötlete lehet a többi nemzetnek.

Erre mindenki bólintani tudott. Mivel az idő már későre járt, ezért lezárták az estét. Naruto nem lepődött meg, amikor a két Sannin megkérte, hogy maradjon még egy percet. Egy pillantással biztosította a hollót, hogy nincs semmi baj, majd behúzta maga mögött a tolóajtót és leült a két felnőttel szemben.

- Ha jól sejtem, a Kyuubiról van szó.

Jiraya komoran bólintott.

- Nem engedi, hogy visszazárjuk a pecsétet.

Naruto szórakozottan felszusszant.

- Kíváncsi vagyok miért.

- Ez nem tréfa tárgya Gaki! –szidta össze Tsunade. –Így bármelyik pillanatban elszabadulhat.

- Nem, valóban nem. –nyújtotta előre a két tenyerét a szőke. –Viszont magyarázatot igényel.

Beletelt egy pár pillanatba, amíg a két Sannin rájött, hogy Naruto az elméjébe hívja meg őket. Váltottak egymással egy sokat mondó pillantást. Végül sóhajtva fogadtál el a felajánlott kezet, gondolatban már felkészülve életük talán legádázabb harcába.

Amikor Jiraya megpillantotta a szentélyt, nem lepődött meg, hiszen Tsunade már beszélt róla. Az viszont kissé elrettentette, hogy semmi nem volt közte és a Démonok Királya között, aki meglepő módon a szentély előtt összegömbölyödve aludt. Döbbenetük csak tovább fokozódott, amikor a szőke rákiáltott a rókára, ennek következtében pedig a védelmüknek is annyi volt.

- Oi! Kurama! A Nara klán van itt és meghívót hozott!

A róka azonnal talpon volt, ám még mindig félálomban nézett körbe.

- Hol vannak a gazfickók? –üvöltötte. –Majd adok én nekik, lustának nevezni a Démonok Királyát!

A szőke ekkor már a hasát fogta és a könnyét törölgette.

- Gaki! –mennydörögte a Kyuubi. – Majd adok én neked viccelődést! Különben is, mindjárt kapsz egy Bijjudamat a seggedbe, mégis mit képzeltél? Ha te meghalsz, én is veled halok, Baka Gaki!

Naruto ekkor már a földön ülve röhögött.

- Ugyan már sensei. –lengette a kezét. –A végén nem lett semmi baj, nem igaz?

- Elegem van abból, hogy mindent ennyire kicentizel! Meg is halhattál volna Baka!

- Majd ha meghaltam, akkor nyugodtan kioktathatsz. Jah, várj. –vigyorgott gonoszul.

- Fiatalság manapság. –forgatta a szemét a róka és fekvő pozícióba helyezhetett. –Ám a két plusz fő már egy ideje nem vesz levegőt. –jegyezte meg csak úgy mellékesen.

Naruto még mindig nevetve próbálta felkelteni magára a két felnőtt figyelmét. Amikor végre a két Sannin gépiesen ránézett, végigfutott a hátán a hideg. Fhu, de ki lesz most oktatva. De akkor is megérte!

- Gaki. –kezdte Jiraya veszélyes hangon. – Megmagyaráznád, miért hívod a Kyuubi no Yokot Kuramanak és senseinek?

- Hát izé. –nyújtotta a nyelvét Naruto, a tarkóját súrolva. –Mondjuk úgy, hogy már egy ideje egész jóban vagyunk. És –nyújtotta a szót, miközben a szemét forgatta. –Meglehet, hogy tanított nekem pár dolgot az évek során. Sőt, az is megtörténhet, hogy a pecsét egy ideje nyitva van.

- Ez a szörnyeget ölte meg a szüleidet! –mennydörögte Jiraya.

Naruto arcáról erre a kijelentésre eltűnt a mosoly. Még a Kyuubi fülei is az égnek álltak a gyilkos szándéktól, ami felszabadult belőle.

- Nem, nem ő volt. Kényszerítették rá. És tudom is, hogy ki. –olyan szintű harag volt a szemében, hogy a két Sannin kis híján meghátrált.

- Fékezd magad Gaki. –utasította a róka. –A végén még felveszed a Vöröset.

A szőke shinobi csendesen és lassan avatta be őket abba, amiket az évek során megtudott, nem csak a rókától, de a szüleitől is. Kurama többször is figyelmeztette a fiút, ha az indulatai kezdtek elszabadulni. A két felnőtt arcáról lassan eltűnt a harag és helyét a sajnálkozás vette át. Lassan az ő fejükben is összeállt a kép, a hiányzó darabok is a helyükre kerültek. Minato volt az akkori világ legjobb pecsétmestere, és valóban kizárt dolog volt, hogy az ő felügyelete alatt tört volna fel a pecsét, nem számítottak a körülmények.

Tsunade sajnálata egyre csak nőtt az idegen fiú iránt, akit alig egy napja hozott vissza a halál küszöbéről. Ilyen tudattal együtt élni borzasztó lehetett a számára. A Kyuubi is megváltozott a szemükben. Bár még mindig nehéz volt elhinni, hogy a Démonok Királya és egy ember gyerek összebarátkoztak, ráadásul a róka még tanítani is kezdte a fiút. Jiraya fejében még mindig ott csengtek egykori barátjának szavai, amikor a rejtekhelyen a fiúval beszélt.

„Nevezz meg bárkit ezen a világon és hamarabb elhiszem, hogy neki engedelmeskedsz, minthogy a Kyuubi no Yoko a mestered.”

Szóval ezért volt képes használni Naruto azt a furcsa arany chakrát. Kushinánál mindössze egyszer látta, de a nő soha nem volt hajlandó megmagyarázni, hogy mit is csinál tulajdonképpen. Az elején azt hitte, ez valami Uzumaki képesség a bijuu chakrájának irányítására. Úgy tűnik nagyon is univerzális minden együtt működő jinchuriki és bijuu számára.

Most már bizonyosan ideje volt annak, hogy lezárják ezt az estét. Mindenkinek szüksége volt arra, hogy elrendezze a fejében az új információkat.


Naruto nem tudott aludni. Már egy ideje szemezett a teliholddal. Képtelen volt álomra hajtani a fejét a fénye alatt. Gondolatai minduntalan visszakanyarodtak Madarára. Még mindig éktelen düh tombolt benne, ami minden tétlenül töltött perccel egyre csak nőtt. Bármennyire próbálta elnyomni az érzést, képtelen volt rá.

Ekkor hallotta meg a dallamot. Egy fuvola hangját hozta a szél, amelyhez fogatót még sohasem hallott. Mintha egyenesen hozzá szólt volna, őt hívná. Még egy utolsó pillantást vetett a szobában fekvő csapattársára, ám az mélyen aludt. Ezek után gondolkodás nélkül vetette magát a hang irányába.

A fuvola a közeli erdő egy belső pontjára csalta. Amikor meglátta ki játszik, védelme azonnal odalett.

- Amaterasu…sama –suttogta döbbenten.

A nő elvette a hangszert az ajkaitól és egy gyengéd mosollyal köszöntötte a szőkét.

- Üdvözöllek én Követem.

Naruto úgy lépkedett felé, mintha pusztán egy álomképet látna, melyből félő, hogy felébred. Lassú mozdulattal leoldotta a kardot a válláról és amint elég közel ért, a nő lábai elé tette.

- Látom szert tettél az első ereklyére. Kiváló munka. –A kard az Úrnő hangjára szirmokra bomlott, körbeölelve a két jelen levőt.

Az istennő odasétált a földön térdelő fiúhoz és a kezét nyújtotta neki. Naruto tétovázás nélkül bizalmas csókot lehelt ujjaira, köszöntés képpen. Ezek után ujjai a szőke napbarnított arcára vándoroltak, aki belesimult az érintésbe.

- Még nem nyerted vissza egészen a színed. –ujjai egy pillanatra arany színben ragyogtak, a szőke pedig fellélegzett. Úgy érezte, minden tagjába visszatér az erő és kicsattan az egészségtől. –Így.

- Úrnőm, igazán nem kellett volna. –hangja gyengéd volt, elvarázsolt.

- Csitt-csitt. –mosolygott a nő.

A szőke arcát két porcelán keze közé fogta, hüvelykujjával megsúrolva a bajuszokra emlékeztető hegeket. A fiú valósággal dorombolt a nő törődő érintése alatt, még csak eszébe sem jutott megkérdezni, miért jött. Csak élvezte a figyelmet, amit az istennő neki szentel. Amaterasu egyik ujja az álla alá vándorolt, gyengéden megemelve a fejét, hogy a szemébe nézhessen.

- Pusztán hét év. –suttogta. – S te mily erős lettél.

- Érted lettem erős Úrnőm.

A nő tekintete csordultig volt telve elégedettséggel.

- És ahogy láttam, embereket is gyűjtöttél magad köré. Barátokat.–a másik keze lecsúszott a szőke vállára a kabátja alatt. - Mestereket. –az állát tartó keze játszani kezdett az előre lógó, hosszú tincsével. – Még szerelmeket is.

Naruto tekintete mély volt, akár az óceán, ahogy találkozott az aranyszínű íriszekkel. Hezitálás nélkül válaszolt, mintha bűbáj alatt lenne.

- Egyik sem érhet fel hozzád Úrnőm.

Amaterasu elmosolyodott. Gyengéd csókot lehelt a fiú homlokára.

- Ezt soha ne felejts el, én Követem.

Naruto lehunyta a szemeit, és a megrohanó érzések közepette meg sem érezte, ahogy a nő valamit a nyakába akaszt. Kiélvezte az utolsó együtt töltött pillanatot, mielőtt az istennő úgy eltűnt, mintha csak egy álomkép lett volna. Amint a hűvös éjszakai levegő megcsapta az arcát, kiengedett egy mély lélegzetet és lehajtotta a fejét. Jobb kezében Kuroi Senbonzakura vigasztalón állt össze, markolata belesimulva a szőke szorításába.


Sasuke megdermedve állt az árnyak között. Még életében nem rémült meg ennyire, tekintetét képtelen volt elszakítani az avarban térdelő csapattársáról. Már akkor érezte Naruto erős érzéseit a nő iránt, amikor beavatta a létezésébe és a szerepébe, viszont arról fogalma sem volt, valójában mennyire az ujja köré csavarta barátját az istennő.

Nem tudta, hogy a szőke minden pillanatban ennyire a varázsa alatt áll-e vagy csak a jelenléte babonázta meg, viszont egy valamiben biztos volt. Naruto a látottak alapján, ha a nő úgy kéri, saját kardját adja a kezébe, hogy kivégezhesse. Ez Sasukénak cseppet sem tetszett.

De ami a legjobban megijesztette, az a pillantás, amit Amaterasutól kapott a szőke vallomása közben. Amikor Naruto azt mondta neki, hogy őt többre tartja bármelyiküknél, az istennő egy pillanatra Sasukéra nézett, szemei mögött ijesztő tudás lakozott. Ez erőfitogtatás volt.

„Mindegy mit teszel, ő mindig az enyém lesz.”


Amikor Hinata fülébe jutott, hogy Sasuke a Godaiméval és egy ajándékkal tér haza, kétsége sem volt a felől, hogy a holló megtalálta Narutot. A felől még kevesebb, hogy életben találta. Ezért még aznap felkereste Tazunát, és úgy mutatkozott be, mint Naruto jegyese. Miután közölte vele a feltételezéseit, átnyújtott neki egy tervet, amely nem szerepelt a falu eredeti felújításában, viszont Hinata már rég óta dolgozott rajta.

A következő dolog, ami a listáján volt az, hogy megkereste a többieket. Nem volt nehéz dolga, ugyan is már mind össze voltak gyűlve a Hyuuga rezidencia előtt, hogy elvigyék neki a hírt. Amikor megköszörülte mögöttük a torkát, mindenki ijedten fordult felé.

- Felteszem akkor ti is hallottátok. –mosolygott.

- Jah! –vigyorgott Kiba. –Kizárt, hogy ne Naruto legyen az!

- De hogy került a Godaime közelébe Naruto-kun? –tűnődött hangosan Ino.

- Kit izgat? –rázta meg a vállaitól a kutyabarát. –Nem mindegy, ha Naruto úgy is visszajön?

- De biztosra kijelenthetjük ezt? –vetette fel a sötét kérdést Tenten. –Nem lenne túl okos feldolgozni a reményeinket a semmiért.

Egy pár pillanatnyi néma csönd követte a szavait. Végül Sakura volt az, aki egy jó adag meggyőződéssel szólalt fel.

- Szerintem ő az. Bízom Sasuke-kunban és bízom Narutoban is. Egyszerűen érzem, hogy megtalálta.

- Akkor mire várunk még? –csapta össze a tenyereit Ino. - Nem csak Sasuke és Naruto, de a Godaime is haza jön! Ideje megtervezni az ünnepséget!

Ezzel mindenki egyet értett.

Fejezet végi megjegyzés:

ENNYI XD Végeztem, beteg vagyok, ne vessétek a szememre XD

Love ya all!

Ayako

Be kell belépés (regisztráció) kritika írásához.