- Szöveg mérete +

Disclaimer: Sem a Naruto sem a szereplők nem tartoznak hozzám, én csak kölcsön vettem őket Masashi Kishimototól. Ha az enyém lenne, akkor nem ilyen ostobán végződött volna. Mi az már, hogy *spoiiiiiiler*???Há normális vagy ember, normális?!

- Ember beszél

- Démon/Idézett állat beszél

~Helyszín~


Sasuke már Kami tudja hányadik alkalommal virrasztott a szőke ágya mellett. Annak ellenére, hogy barátja milyen jelentős erőket birtokolt, gyakran találták magukat ebben a helyzetben. Lassan letelt a tízedik napja annak, hogy levelet írtak a Hokage-samanak. Ez alatt a tíz nap alatt a holló alig tudott enni, aludni, egyáltalán létezni. A szőke minden gyengébb pihegésénél a szíve kihagyott egy ütemet.

Elutasította még a gondolatát is annak, hogy elhagyja az oldalát. Az ötödik nap óta fáradt elméje egyetlen ígéretbe kapaszkodik, mi szerint Naruto soha nem halna meg a szemei előtt. Megfáradt elméje ezt úgy csavarta ki, hogy amíg nem veszi le a szemeit a fiúról, addig az élők között tudja tartani.

Mei gyakran meglátogatta őket, sokszor szánakozó tekintettel illetve hol egyiket, hol a másikat. Nem beszélt hozzájuk, vagy ha mégis, akkor keveset. Még ha tudta is, hogy az Uchiha nem figyel rá, elmondta neki a közben történő fejleményeket, reménykedve abban, hogy a fiú valahol elraktározza az információt és később majd felhasználja.

A tizenegyedik nap hajnalán Sasuke összerezzent, amikor valaki feltépte a sátor ajtaját.

- Gaki! –kiáltotta valaki, majd lépések közeledtek hozzá nagy iramban.

Érezte, hogy valaki ölelő karokba zárja, de nem volt képes felfogni, hogy kicsoda. Csak azt látta, ahogy a Godaime Hokage letérdel barátja teste mellé, kezei zölden felvillannak és vizsgálni kezdte. Nem volt biztos abban, hogy látta az arcán a pánikot, talán csak odaképzelte.

- Kami nevére! –nyögte Tsunade. –Azonnal szükségem van a chakra főzetre!

A karok elengedték. Ezek után az idő furcsán, torz módon telt, az agya egy része tudta, hogy tíz percek teltek el, mire a másik medikus is letérdelt Naruto mellé, ő mégis másodperceknek fogta fel. Látta, hogy legalább ketten fogják le a szőkét, aki a fájdalom és a kezelés miatt kizökkent a hibernációból.

Az elkövetkezendő órákat úgy élte meg, mintha éveket töltött volna a Pokolban. Hallotta, hogy a Godaime arról beszél, hogy az adag nem annyira sűrű, és hogy kis híján belehalt, ő mégis csak annyit fogott fel, hogy Naruto élni fog. Ezt követően a hat napos folyamatos ébrenlét bosszút állt rajta és a következő pillanatban elsötétült előtte a világ.


Mikor magához ért, valaki gyengéden simogatta a haját. Óvatosan pislogva nyitotta ki a szemét és az első dolog, amit látott, egy rózsaszín hajzuhatag volt. A haját simogató ujjak olyanok voltak, akár a porcelán és a selyem furcsa összessége. A gyengéd zöld szemek melegséget árasztottak magukból, a finoman ívelt ajkak halkan csitították.

- Sakura? –suttogta hitetlenül.

- Szia. –lehelte mámoros hangon a lány. –Egek, mennyit változtál.

- Te is. –vallotta be, egy pillanatra megfeledkezve magáról.

A lány az egy év alatt magasabb lett. Alakja egyre inkább kirajzolódott. Egy mélyrózsaszín alsó ruhában és egy hófehér orvosi köpenyben volt, hosszú rózsaszín haja egy borzos kontyba volt fogva a feje tetején. Vonásai kezdték elhagyni a kislányos bájukat, helyébe lassan nőiesség kúszott. Sasuke úgy érezte, mintha most látná életében először.

- Remélem, jobban nézek ki. –kuncogott halkan a lány.

Mikor a holló megszólalt volna, a lány egyik kecses ujját az ajkához emelve, szemeivel oldalra terelve a tekintetét. Sasuke arra nézett, amerre a lány sugallta.

A mellettük levő fuutonon három alak feküdt egymásba gabalyodva. A szőke fiú középen sokkal jobban nézett ki, mint amikor utoljára látta és a légzési ritmusa is megfelelő volt, csak aludt. Jobb oldalán egy levendula színű kimonóba öltözött porcelán bőrű szépség feküdt, akinek selymes haja kiengedve terült el a hátán. Bal oldalán világos szőke társa, akinek elképesztő copfja rendezetlenül terült el a háta mögött. Lila, a szokásosnál kissé többet mutató öltözéket viselt.

- Már két órája csak alszanak. –kuncogta Sakura. –Kimerültek az úton.

- És te nem? –suttogta Sasuke.

- Már aludtam. –rázta a fejét a lány. –Shizune-san megkért, hogy vigyázzak rátok, amíg visszajönnek.

Az Uchiha csendben bólintott. Csak ekkor vette észre, hogy a lány másik kezének ujjai az övével voltak egybefonódva. Furcsa módon nem szerette volna megszakítani a kontaktust, sőt. Kellemesen biztonságos érzés kerítette hatalmába, valami, amit már régen nem érzett.

- Hogy hogy ti is itt vagytok? –kérdezte végül.

- A shisho engem is magával hozott. –vallotta be a lány. –Én pedig nem tarthattam a számat, vagy ezek ketten kivégeztek volna, amikor hazaérünk.

- Hazamentek? –lepődött meg a fiú. Igazából logikus volt.

- Amint Naruto magához tér és megerősíti, hogy rendbejött.

A lány kissé közelebb hajolt, édes illata megtöltötte a fiú orrát. Sasuke nem állt ellen, mikor a szemei le akartak csukódni a jó érzés végett.

- Hiányoztatok. –suttogta a lány ábrándosan. –Minden nap aggódtunk értetek.

- Mi is aggódtunk értetek. –vallotta be a fiú. –Naruto minden percben készen állt hazaugrani, ha a Godaime-sama hívja.

Sakura kuncogott.

- Ez úgy hangzik, amit ő tenne.

Ekkor egy halk, mély szuszogás töltötte be a sátrat. A hang forrása magához vonzotta mindkettejük figyelmét. A fuutonon Naruto lassan nyitogatni kezdte a szemeit. Az apró rezdüléseit megérző lányok hasonlóképp tettek. Sakura arcán egy lágy mosollyal nézte három barátját.

- Menjünk. –állt fel, összefont kezükkel maga után húzva az Uchihát. –Adjunk nekik egy kis közös időt.

Amikor Naruto felébredt, mindkét oldalát furcsa melegség töltötte el. Nem olyan, ami az ágyban öleli át az embert, sokkal inkább egy test közelsége. Továbbá feltűnő volt, hogy nem tudta mozgatni a karjait. Amint sikeresen kinyitotta a szemeit, az első dolog, amit látott egy levendula szempár volt.

- Szia. –suttogta a lány, aki nyílván csak egy angyal lehetett.

- Szia. –válaszolta száraz torokkal, és megpróbált nyelni egyet, hogy segítsen magán.

A másik oldaláról halk, lágy kuncogás hangzott. Amikor arra fordult, egy türkiz szempárba botlott.

- Úgy tűnik most az egyszer nekünk sikerült meglepni téged. –suttogta a lány, jobb kezének mutató ujjával kis köröket rajzolva a fiú mellkasára.

- Tűnődöm, talán álmodom? –húzódtak mosolyra a szőke ajkai. –Tagadhatatlan, hisz hol máshol látogatnának angyalok, ha nem minden szépség világában?

A két lány arcára egyszerre csúszott a vörösség. Hinata szólalt meg először.

- A mi drága hercegünk még bizonyosan beteg. –bal kezével átölelte a fiú derekát, helyezkedve kissé, hogy Naruto kihúzhassa a karját kettejük közül és a nyaka köré fonja. Ino hasonlóképp tett. –Talán nekünk is meg kellene próbálnunk a gyógyítását.

- Kíváncsi vagyok, mi járhat most a fejedben. –dorombolta érzéki hangon Ino.

- Kami-sama nevére, ti ketten Ankoval lógtok mostanság. –ejtette hátra nevetve a fejét. Nem kérdés volt. Le sem tagadhatták volna.

A lányok ez úttal felnevetve fordultak a hasukra. Hirtelen Hinata arca elkomorult.

- De haragszunk ám rád. –sziszegte, szemeiben kiélesedett a Byakugan.

- Bizony. –helyeselt Ino. –Így megijeszteni minket.

Naruto az első pár pillanatban igenis megrémült a két lány haragjától, egészen addig, amíg nem vette észre a játékosságot a szemükben. Ekkor már ő is csak kuncogni tudott.


Tsunade a körmével kopogott a fából tákolt asztalon. Vele szemben ült a leendő Mizukage, aki alig nézett ki többnek harmincnál. Kettejük között pusztán annyi különbség volt, hogy a nő tényleg annyi volt, mint amennyit mutatott. Tsunadénak megvolt a maga véleménye a fiatal Kagékról. Nehezére esett elhinni, hogy minden generáció terem egy olyan rátermett fiatalt, mint amilyenek példának okáért Naruto szülei voltak.

- Biztos benne, hogy Namikaze-san rendbe jött? –kérdezte őszinte aggódással a hangjában a vörös hajú nő.

A Godaime Hokage felhorkant.

- Ez nem volt semmi ahhoz képest, amit nemsokára tőlem kap az okozott szívbajért.

- Akkor talán visszajövök, amikor lecsitult a haragja Hokage-sama. –hallották meg a harmadik, már régóta várt hangot.

Mei irigykedve nézte azt a pozíció nyújtotta eleganciát, amivel a szőke nő a sátor bejárata felé fordult. Azt még inkább, hogy a beérkezett szőke fiú, aki valóban sokkal jobb színben nézett ki, haborzás nélkül a konohai ANBU híres térdelésbe ereszkedett előtte. Semmi dac nem volt a tartásában, még csak a fejét sem szegte fel. Egészen idáig Mei el sem tudta képzelni a fiatal klán főről, hogy ennyire alázatos is tud lenni. Nem gondolta, hogy a makacssága megengedi.

- Már jó színben vagy Gaki. –jelentette ki száraz hangon a Hokage. –Légy férfi és viseld el a következményeket.

A fiú arcára egy apró, szórakozott mosoly húzódott.

- Ahogy a Hokage-sama parancsolja.

A lázadók vezetője egy pillanatra megrettent, hogy a szőke nő valóban megbosszulja a fiún az ijedtséget, és csak akkor engedtek fel az izmai, amikor a Godaime pillanatok múlva sem mozdult. Az egy dolog volt, ahogy ő kezeli az embereit, de számba véve, hogy a nőnek micsoda hírhedt ereje van, a frissen gyógyult fiú esetében talán egyetlen csapás is halálos lenne.

A Hokage és a fiú néma pillantásokat váltottak egymással. Bizonyosan volt valami, ami közben járt az ilyen szintű megértés kialakításában, valószínűleg a szőke rendszeresen és bőségesen jelentett a Kagéjának, kettejük között bizalmas viszonyt hozva ezzel létre.

- Gyere. –állt fel végül a nő. –Beszédem van veled.

Naruto bólintott. A Hokage egy számára felállított sátorba vezette, ahol egymással szembe ültek le, a nő pedig előkerített egy üveg szakét és mindkettejüknek töltött. A szőke klán fő ismerte már ezt a rituálét, amíg otthon voltak, a Hokage mindig így kezdte a fontos beszélgetéseiket. Soha nem engedte, hogy helyette töltsék ki az italát.

- Attól a pillanattól akarom hallani, hogy kitetted a lábad a táborból. –jelentette ki szigorúan.

Hát a szőke onnan kezdte. Egy részletet sem hagyott ki, az utolsó éber pillanatáig mindenről beszámolt a Hokagénak. A nő néhányszor félbe szakította, hogy pontosítson a valós kép kialakítása érdekében. Amikor a fiú befejezte, hallgattak.

- Hihetünk neki? –kérdezte végül. –Valóban csak az összecsapás miatt volt itt?

Naruto felhorkant.

- Még akkor sem bízom benne, mikor alszik. De valami mégis azt súgja, hogy itt nem látjuk többet.

Tsunade bólintott.

- És a Mizukage?

A szőke végignyalt a felső fogsorán.

- Őszintén nem tudom. –sóhajtotta végül. –Mei-san mit mond, voltak támadások a harc óta?

- Minden csendes. –rázta a fejét. –De ez még nem jelent semmit.

A Hokage parancsba adta, hogy várja meg, amíg minden biztosan lecsendesedik, és csak akkor térjenek vissza. Narutonak azonban más ötlete volt, pontosabban egy kérése. Tsunade őszintén megdöbbent a kérésen, ám végül csak bólintott, bízva a fiatal klán fő ítélőképességében. Mindenesetre meghagyta neki, hogy továbbra is jelentsen.


Naruto egy sóhajjal simított végig Ino haján. Hinata feje búbjára egy csókot lehelt, mert már annyira magas volt, hogy a két lány csak az orráig ért. Szeme sarkából látta, hogy Sakura egyenes tartással beszélget, ténylegesen beszélget Sasukéval, a fiú ujjai pedig néha megrándultak, mintha tenni szeretett volna valamit, de később lemondott róla.

- Annyira nyílván valóak ők ketten. –suttogta Ino kuncogva, teljes testével a szőkéhez bújva, sóvárogva a melege után.

A fiatal klán fő felkuncogott.

- Egyszer annak is eljön az ideje. –lehalkította a hangját. –Pusztán egy kis… lökés kell a megfelelő irányba. Ha értitek, mire gondolok.

- Oh, hát persze. –költözött cinkos mosoly Hinata arcára.

Mindhárman szorosabbra fogták az ölelést.

- Nagyon vigyázzatok magatokra, amíg nem érek haza. –kérte őket.

- Nicsak, ki beszél. –bökött a mellkasára Ino. –Nem is tudom, kinek a szokása lekezelni a halállal.

Elmondva a búcsúikat, a szőke mindkettejüket megajándékozta egy-egy csókkal. Inonak különösen beleremegtek a térdei, mert ez volt az első alkalom, hogy Naruto megcsókolta. Valamiért úgy érezte, hogy a fiú ezzel kér bocsánatot valamiért, és csak abban reménykedett, hogy nem ez után készül valamire.


Naruto minden egyes tagját nyugalom járta át. Előtte Sasuke Bölcs Módban ült és a chakra kontrolljának határait feszegette. A szőke mondhatni elégedett volt a fejleményekkel. Már hat hónap telt el az óta a bizonyos csata óta és Madarának még csak színét sem látta.

A Mizukage viszont nagyon is elemében volt. Az első két hónapban folyamatos támadásokkal ostromolta a Lázadókat, amiket ugyan olyan lelkesedéssel vertek vissza. Amint a férfi rájött, hogy már nem lesz képes megtörni őket csupán erőt használva, megpróbált túljárni az eszükön.

Mei azonban nem hagyta magát, és minden lépésére megfelelően válaszolt. Lassan úgy tűnt, hogy a harcok véglegesen lezárulnak. Az nyílván való volt, hogy addig nem zárul le a háború, amíg a Mizukage meg nem hal. A jinchuriki beteges elmeállapot jeleit mutatta. Narutonak több elmélete is volt a betegséget illetően, de nem szívesen adott volna nekik hangot.

- Biztos vagy ebben Dobe? –zavarta fel a holló hangja.

Felé fordulva, kipislogta a meditációt a szeméből. A fiú végtelenül komoran nézett rá, amire Naruto hasonló komolysággal válaszolt.

- Igen. Már így is éppen elég ideig húztuk a harcokat.

- Hn.

Sasuke nem látott problémát azzal, hogy egy végső összecsapásban a két jinchuriki lerendezze a dolgot egymás között. Látva Naruto elsöprő erejét a chakra köpeny használata közben, őszintén meglepődött volna, ha nem a barátja kerül ki győztesen. Más helyzetben talán irigy lett volna a szőke erejére, de tudta, hogy Naruto szeret tisztán harcolni és csak az ellen használ chakra köpenyt, aki vagy hozzá hasonló vagy egyébként túl erős.

- És az útban is? –húzta fel a szemöldökét.

Naruto szórakozott felszusszant.

- Mennem kell Sasuke. –lesütötte a szemeit. –Nem lesz elég akkor a fejemhez kapnom, mikor Madara megteszi az első lépést a háború felé. Szükségem van barátokra. Magas helyeken.

Az Uchiha lassan bólintott. Barátja már beszélt neki a háborúról, amit az istennő jósolt az embereknek. Tisztában volt vele, mennyire szentírásnak veszi a szőke a nő szavait, ezért nem lepődött meg, hogy az első intelem hatására már szervezkedni kezdett. Sasuke rettentő dühös volt Amaterasura.

Első sorban a nő ereje volt, ami beteggé tette Narutot, mégsem vette egyszer sem a fáradtságot, hogy segítsen rajta, ráadásul a második mérgezést követően meg sem jelent. Szeretett volna odatrappolni, bárhol is van és az arcába üvölteni, hogy becsülje meg jobban a „Követét”, mert ha nem, a nélkül marad.

Naruto pedig hiába bizonygatta neki az ellenkezőjét, Sasuke igen is látta, hogy fáj neki az istennő nemtörődömsége. A holló nem volt biztos benne, miféle szerepet tölt be a nő az életében, de mindenképpen sóvárgott a figyelmére, amit a nő nem volt hajlandó megadni neki. Biztos volt benne, hogy a szőke a szíve mélyén szemnyitásról szemhunyásig reménykedik az „Úrnője” akár pár perces látogatására. Sasukénak nem lett volna szíve, hogy hagyja, barátja ilyen magányban utazzon egyedül az országokban.

- Veled megyek. –jelentette ki.

- Ugyan miért jönnél? –nevetett Naruto. –Haza kellene menned Sasuke. Rég voltál a faluban. Otthon bizonyosan megkapod a Jonin rangodat. Azt mondtad, fel akarod támasztani a klánodat, akkor foglalkozz egy kicsit ezzel is.

Az Uchihának megrándult a szemöldöke.

- Majd haza megyek, ha szükségét érzem.

A szőke egy mosoly kíséretében forgatta a szemeit.

- És mi lesz az edzéseddel?

A holló megvonta a vállát, arcán ott terpeszkedett egy Uchiha félmosoly.

- Bajban erősödök. Te pedig vonzod a bajt.

Naruto felhorkant, ezzel kifejezve nem csak azt, hogy egyet ért, de azt is, mennyire nincs ínyére a kijelentés igazság tartalma. Egy mosoly kíséretében elnézést kért és elindult az erdőbe.


Narutot mézként csábította magához a bódító illat. Csak remélni tudta, hogy a holló nem jött rá, mi volt az oka a hirtelen eltűnésének. Alig volt képes elrejteni tagjai remegését. Mélyeket lélegzett és igyekezett nem mosolyogni fültől fülig. Az illat egy barlangba csalta, aminek az alját puha moharéteg fedte és bejárata kellemes holdfényben fürdött, míg a belsejét mélységes sötétség ölelte körül.

Amint betette a lábát, egy lehengerlő jelenlét kerítette hatalmába, térdei kis híján megrogytak az érzésre. Beljebb araszolva a barlangba, hamarosan egy meleg fénnyel bevilágított nagyobb üregbe érkezett.

- Üdv, én Követem. –suttogta egy hang a fülébe.

A szőke megpördült a sarkán, és azzal a lendülettel már le is térdelt a mögötte álló nő elé.

- Úrnőm.

Az istennő egy meleg mosollyal nyújtotta csókra a kezét, amely csak szélesedett, amint megérezte a fiú ajkait a bőrén. Kecses ujjaival körbefonta Naruto sajátjait és felhúzta, magával egy szintre. A szőke kétség kívül nőni fog még, és jó eséllyel legalább egy fél fejjel elhagyja majd.

- Megnőttél. –suttogta elégedetten. –Lassan igazi férfi lesz belőled.

Naruto remélte, hogy a félhomály elrejti az arcára kúszó pirosságot.

- Időtlen szépséged mindig elkápráztat Úrnőm. –legnagyobb erőfeszítése ellenére is a szavak puszta fantomleheletként hagyták el ajkait.

Úgy tűnt, ez az intimitás az istennő kedvére van, mert közelebb hajolt, ő maga is suttogássá halkítva a hangját.

- Meg akartalak látogatni. –pozíciója ellenére magyarázkodott. –De nagyon fontos dolgom volt. –cinkos fény csillant végtelen tekintetében. –Valami, aminek majd te is örülni fogsz.

- Megérint a törődésed. –Naruto hangja kis híján megremegett. –Végtelenül hálás vagyok az idődért.

- Hush, hush. –kuncogott az istennő.

Két tenyere közé fogta a fiú arcát, és egy lágy csókot lehelt a homlokára. Naruto lehunyta a szemeit és élvezte a nő kényeztetését. A hátán borzongás futott végig, amely hamar szétterjedt az egész testében. Hagyta, hogy Amaterasu puha ujjaival az arcát cirógassa, hogy jobb keze lecsússzon a nyakára. Egy leheletnyit erősebben szorította meg, a szőke pedig értve a célzásból, letérdelt elé.

Az istennő másik keze is a nyakára vándorolt, ujjaival gyűrűt képezve körülötte.

- Nézz rám. – utasította sürgető hangon. Naruto engedelmesen a nő szemeibe nézett.

Még csak szeme sem rebbent, amikor Amaterasu szorítása erősödött a nyakán. Tekintetébe egy csepp kétely sem költözött, még akkor sem, amikor lassan már levegő sem jutott a tüdejébe. Az istennő számára nem volt gyönyörűbb látvány. Aranyszínű chakrája a fiú nyaka köré tekeredett, akár egy kígyó és a barlangot sistergő hang töltötte meg.

Amint végül elvette az ujjait, a szőke nyakában egy fekete tetoválás volt, amely egy saját farkába harapó kígyót ábrázolt.

- Így. –suttogta. –Most már minden rendben lesz a Ryugokugannal.

Naruto szemei nagyra nyíltak a csodálkozástól és saját ujjait emelte az ismeretlen tetováláshoz, de pusztán bőrt érzett az ujja alatt. Egészen addig, amíg nem koncentrált a benne levő chakrára. Hatalmas mennyiség volt, amit szinte a szervezetébe égettek.

- Úrnőm, ez… -suttogta, nem találva a megfelelő szavakat. Minek a rengeteg chakra, ha úgy is csak a halálához vezet?

Amaterasu arcára lágy mosoly költözött.

- Ez egyfajta gyógymód a… bajunkra. De azért ne ess kísértésbe, nagy mennyiségben még így is halálos.

Lehajolva bizalmas csókot lehelt a fiú homlokára, ajkait hosszú pillanatokig a bőrén tartva.

- Vigyázz magadra, én Követem.


Naruto a csatamező melletti pusztaságon nézte, hogyan harcolnak egymással több százan a csatamezőn. Tekintetét magára vonzotta egy-egy hatalmas támadás, amely néha Meitől, néha az egyik erősebb shinobijától, néha pedig Sasukétól szabadult el. Már az ő köpenyét is vér áztatta, sötétvörös színét még sötétebbre árnyalta százak kiontott vére.

Már nem mehet vissza a csatamezőre, ennél több chakrát nem pazarolhat el. Neki megvan a maga ellenfele. Az ellenfél, aki még mindig nem volt sehol, holott már legalább negyed órája zajlottak a harcok. Lassan végük is szakad. A Lázadók álltak győzelemre.

Vett egy mély lélegzetet, amikor végre megérezte maga mögött a várva várt jelenlétet.

- Azt hittem, már el sem jössz. –piszkálta a nélkül, hogy egyáltalán szembe fordult volna vele.

A férfi nem hallgatta a rá jellemző nyelvcsattintást.

- Tán vártál rám?

A szőke érezte, ahogy a róka chakrája lassan elönti az ereit, készen állva arra, hogy bármikor fellobbantsa arany köpenyét. A Kumenju már a harc kezdete óta meg volt idézve, és éppen szét voltak szóródva a csatamezőn.

- Már régen. –Felsóhajtott. –Régen le kellett volna már ezt zárnunk.

- Egyet értek.

Szeme sem rebbent, amikor a chakra köpenybe burkolt szőke fiú szembe nézett vele. Még tizenöt éves sem lehetett, mégis olyan benyomást keltett, mint egy halandók közt járó isten. Lusta mozdulattal nyúlt a hátán levő katana után, amely megcsendült, amikor előhúzta a hüvelyéből. A hang magához vonzotta erejének másik felét, a Maszkos Bestiákat.

Naruto tekintete egy pillanatra elidőzött a Yondaime Mizukagén. Ha nem lennének a bérlőik, csupán ők ketten, talán kétszer is meggondolná, hogy összetűzésbe keveredjen vele. Viszont a helyzet más volt. Az ő testében maga a Démonok Királya lakott, a leghatalmasabb minden bestia közül. Az arányok neki kedveztek.

Még csak kézmozdulatra sem volt szüksége a Kumenju irányításához, annyira pontosan mozdultak, mintha a gondolatait követnék. Szemei előtt lelassult a világ, ahogy a Ryugokugan életre kelt és rögtön a Második Cikkelybe lépett. Nem az összecsapás volt az eredeti terve, sokkal inkább valami aljasabb.

Amíg a férfit lefoglalták a bestiák, addig ő mély lélegzetet vett és sorra végigjárta az összes kézjelet a nagy dobásához.

- Pecsét Stílus: Adamantin Chakra Láncok.

Felnyögött, amikor a hátán keresztül hét lánc tört elő, átszakítva a bőrét. Ezek is magukon viselték a róka köpenyét, ténylegesen az akarata szerint tekeregve körülötte. Ezt a jutsut még sohasem használta élesben, ezért óvatosnak kell lennie.

Szabad kezét előre lendítve könnyítette meg a láncok irányítását, amelyeket lefelé irányított. A Föld alatt közelítette meg a férfit. E közben készített négy klónt, akik sorozatos nagytávolságú támadásokkal terelték a férfit arra a pontra, ahol a csapdát készenlétbe helyezte.

- Légy résen Gaki. –dörmögte a róka. –Ha véletlenül megölöd kihúzás közben, akkor minimum két év, mire újra összeszedi magát.

- Sokat segítene, ha nem vonnád el a figyelmemet. –sziszegte, miközben izzadtság gyöngyözött a homlokán.

Abban a pillanatban, hogy a célpontja földet ért, a láncok előtörtek a földből és öt azonnal a teste köré csavarodott. Naruto mindent megtett annak érdekében, hogy figyelmen kívül hagyja a férfi szitkozódását, és a maradék két láncot pedig hegyes végük segítségével átdöfte a férfi mellkasán. Két kezét lassan előre kitárva kutatott a férfi chakrájában, míg sikeresen el nem érte a Sanbi pecsétjét.

Kurama nevetése felmorajlott a fejében.

- No lám, kit találtunk!

Figyelmen kívül hagyva bérlője kárörvendését, megpróbálta feltörni a pecsétet. A róka elképzelése ellenére borzasztó nehéz dolga volt, azt hitte ott pusztul bele a koncentrációba. Még lélegzetet is alig mert venni. Nem segített a dolgon, hogy e közben a foglyul ejtett jinchuriki minden erejével megpróbált kiszabadulni a szorításból.

Percek teltek el kínkeserves próbálkozással, de csak megsérteni tudta a pecsétet és nem feltörni.

- Nem tudom. –lehelte rekedt hangon. –Ha több chakrát használok el, kiesek a köpenyből.

- Érzem. – bosszankodott a Kyuubi. –Fene essen bele. Akkor csak öld meg a jinchurikit.

- Talán meg kellene hagynom Mei-sannak.

- A győztesek írják a történelmet Gaki. –forgatta a szemét a róka. –Majd azt mondjátok, ő ölte meg.

Naruto szemöldöke rángatózott a duzzogó és nemtörődöm hozzáállás miatt, de nem szólt semmit. Kardját kihúzva a földből két nagyobb ugrással a férfi előtt volt. Az már félig eszméletét vesztette a chakra harc miatt, de még mindig nem adta fel a láncok ellen való küzdelmet.

- Nem tudom, mi bolondított meg ennyire a Kekkei Genkaiokkal kapcsolatban, –illesztette a szívéhez a penge hegyét. –de a rémuralmadnak most vége.

Azon az éjszakán az eső lemosta a háború utolsó vércseppjeit is.


Naruto elégedetten állt Kirigakure kapujában. Mellette Sasuke tartása arról árulkodott, hogy szívesen indulna már. Két hete győzedelmeskedett az ellenállás, Meit már meg is koronázták. Jiraya innen háromnapi járóföldre várt rájuk, hogy egy ideig együtt utazzanak.

- Látom nem vagy a búcsú híve. –kuncogott a szőke.

- Hn. –vonta meg a vállát. Nem igazán érdekelte a helyzet. Nem került feltétlenül közel senkihez az ittlétük alatt, és sokkal kíváncsibb volt, milyen információkkal szolgálhat a Sannin a fivéréről.

- Még csak egy perc. –unszolta Naruto. –Mei személyesen el szeretett volna búcsúzni.

Az említett Mizukagét mintha megidézte volna a neve kimondása, azonnal feltűnt kíséretével együtt. A falu ninjái és a civilek egyaránt megjelentek, hogy köszönetüket fejezzék ki a két shinobinak a segítségért. A nő sugárzott a boldogságtól.

- Oly rég óta voltatok már velünk, hogy kezdtük elfelejteni, nem vagytok közülünk valók. –kuncogta a vörös hajú. –Bizonyosan nem szeretnétek maradni még egy kicsit?

Naruto arcára mosoly költözött.

- Mennünk kell. A háborúnak vége és Jiraya-shisho már vár ránk. Innen már a te válladon nyugszik minden.

A nő arcára cinkos mosoly költözött.

- Igazán nem bántam a hatalom megosztását. –suttogta sokat ígérő hangon. –Mit szólnál, ha egyszer ismét levennéd a terhek felét a vállaimról?

Sasuke teste megfeszült a kevésbé burkolt utalásra. Barátja csilingelő nevetése betöltötte az utcákat, kiszélesítve a mosolyt a megjelentek arcán.

- Kérlek, ne hagyd, hogy ez a konohai tanács fülébe jusson, a végén még komolyan veszik.

Mindketten nevettek a gondolaton. Végül Naruto egyenes tartása meggörnyedt egy mély meghajlás erejéig. Sasuke követte a példáját, megérezve, hogy ez a végszó.

- Ég önnel Mizukage-sama!

Mei arcán ragyogott a hála és a boldogság.

- Ég veletek, Kirigakure Hősei!

Fejezet végi megjegyzés:

Bocsi a sok késésért, de még így is rizikózok, hogy ezzel foglalkozok és nem a románommal. Szorítsatok nekem holnap és kérlek, írjatok egy kritikát :D

Love ya all!

Ayako

Be kell belépés (regisztráció) kritika írásához.