- Szöveg mérete +

Disclaimer: Sem a Naruto sem a szereplők nem tartoznak hozzám, én csak kölcsön vettem őket Masashi Kishimototól. Ha az enyém lenne, akkor nem ilyen ostobán végződött volna. Mi az már, hogy *spoiiiiiiler*???Há normális vagy ember, normális?!

- Ember beszél

- Ember gondol

- Démon/Idézett állat beszél


Naruto még csak fáradt sem volt. Ő meg Sasuke már harmadik napja meneteltek és eddig csak egyszer aludtak, akkor is fejenként hat órát, mielőtt tovább indultak. Barátja soha sem panaszkodott az iram ellen és a chakrájában sem érezte, hogy megterhelt lenne, ezért sem voltak kétségei. A lehető leggyorsabban el akarta érni a mesterüket. Jiraya valószínűleg tartogat számukra néhány hasznos információt, ami alapján elindulhatnak.

Amíg Sasuke senjutsuval bemérte a mesterüket, addig Naruto felmérte a várost, ahol jártak. Több faluból is látott ninjákat, legfőképpen Konohából, de voltak még Sunából és Kumoból is. Szerencsére egy Iwa ninjával sem találkoztak. Nem volt kedve bosszúállókkal foglalkozni.

A Sannint egy bordélyban találták meg, mindkét oldalán egy-egy nővel, annyira belemerülve a mesélésbe, hogy talán az arca nem teljesen a perverzségtől pirult ki. A szőke ninja kuncogva rázta a fejét, Sasuke viszont kicsit sem találta szórakoztatónak és rosszallóan megköszörülte a torkát, magára vonva mind a három személy figyelmét.

Jiraya szemei felcsillantak, amint megpillantotta két tanítványát.

- Naruto! Sasuke! Kami nevére, mennyire megnőttetek!

A szőke shinobi felöltötte elhíresült rókavigyorát.

- Te viszont semmit sem változtál shisho.

- Ki a két szépfiú, Jiraya-sama? –kérdezte szikrázó szemekkel az egyik lány.

A férfi büszkén kidüllesztette a mellkasát.

- A tanítványaim! Konoha egyik legerősebb ninjái!

Sasuke szájára nyíltan költözött egy Uchiha félmosoly, viszont Naruto el is rontotta, amikor kezeivel hessegető mozdulatot téve lehuppant a szemben levő fotelbe és meghúzta az asztalról felkapott szakés üveget.

- Nem szeretem a túlzásokat. –mosolygott a lányokra. –Üdv. A nevem Namikaze Uzumaki Naruto. Ő itt Senju Uchiha Sasuke.

Jiraya csak fintorgott. A holló helyet foglalt barátja mellett, de nem fogadta el a felé nyújtott üveget. Nem szerette, ha az alkohol megzavarja a fejét. Naruto megvonta a vállát és ismét ivott.

- Túl fiatal vagy még a szakéhoz Gaki. –morogta a mester.

- Ha a háborúba nem voltam túl fiatal, akkor a szakéhoz sem vagyok. –öltötte rá a nyelvét, de azért letette az üveget.

A Sannin nem kötekedett vele tovább, inkább alaposan végigmérte, majd ugyan ezt megtette Sasukéval is. Mind a ketten termetesebbek és tiszteletet parancsolóbbak lettek az alatt a másfél év alatt. Naruto természetes tekintélyének megjelenése óta az egész bordély elcsendesedett, Sasuke néma gyilkos aurája pedig mintha lehűtötte volna maga körül a levegőt. A háború kétség kívül átformálta őket, meglátszott ez a szemeikben és a tartásukban, utóbbi inkább az Uchiha esetében volt feltűnő. Naruto mindig is óvatos jellem volt, aki még halála pillanatában is készen áll majd a támadásra, Sasuke viszont szinte teljesen elhagyta a gőgös magabiztosságot. Egy igazi shinobi vált belőle.

A férfi tekintete ekkor akadt meg a szőke nyakán levő tetováláson. Eleinte ötlete sem volt, hogy mire vélje. Nem ismert semmilyen pecsétet, aminek ilyen alakja volt és tisztán kivehető, hogy nem sérülés. Azt sem tartotta valószínűnek, hogy a fiú ilyen feltűnő tetoválást választott volna. Akkor mégis mire való?

- Történt valami az elmúlt három napban? –kérdezte hirtelen Naruto, ezzel kizökkentve a gondolataiból.

- Semmi. –rázta a fejét. –Mintha az egész szervezet felszívódott volna. Színüket sem látták lassan tizennégy hónapja.

Nem kerülte el a figyelmét, hogy Sasuke kezei ökölbe szorultak. Naruto hümmögött, ezzel jelezve az információ tudomásul vételét. A fiú minél idősebb lett, annál inkább hasonlított az apjára. Jirayát néha rázta a hideg, amikor a szőke ezt az arckifejezést viselte.

Naruto nem örült a hírnek. Az Akatsuki csendessége kizárólag bajt jelenthet, mivel erősen valószínűtlennek találta, hogy az egész szövetkezet meggondolta magát. Viszont semmilyen kiindulási pontja nem volt azzal kapcsolatban, hogy merre kezdje a keresést. Ha legalább egy pontot ismerne, ahol a tagok egyike bizonyosan felbukkan.

Ekkor eszébe jutott valami.

- Hol van a bázisuk?

A Sannin arcából kifutott a szín. A két fiú arcát elnézve nagyon is tudta, hová tart ez a kérdés.

- Naruto, ez nem jó ötlet. –mondta ki kerek perec a véleményét.

A szőke nem mosolygott.

- Felesleges információt visszatartanod. –legszívesebben grimaszolt volna a férfi együtt nem működésén. –Megvan a magam kémhálózata, előbb-utóbb úgy is rá fogok jönni. –látva mestere kissé dühös arcát, felsóhajtott. –Nem áll szándékomban konfrontálódni velük. –nyugtatta meg. –Egyelőre. Nem én leszek az, aki kővel hajigálja az oroszlánt, de abban a pillanatban, hogy támad, ott leszek. És ahhoz fel kell készülnöm.

Jiraya sokáig fontolgatta tanítványa szavait. Néha Sasukéra pillantott, de a fiú maszkja tökéletesebb volt, mint egy ANBUé, semmit sem tudott leolvasni róla. Amúgy sem esett nehezére kitalálni a gondolatait, hiszen bármilyen kontextusban került szóba a szövetkezet, őt csak egy valaki érdekelte.

- Rendben van. –sóhajtott végül. –Menjünk valami kevésbé népes helyre.

Naruto bólintott és már talpon is volt, készen arra, hogy elhagyja a helyiséget. E közben meghatározta annak a négy személynek a helyzetét, akik eddig hallgatóztak. Oda sem pillantva megidézett négy kunait és az összeset szeme közt dobta. A fél kocsma észre sem vette, hogy nem is egy, de négy ember dőlt el egyszerre.


Naruto csendben lapozott egyet a könyvében. A tűz lángjainak táncoló fénye különös alakokat keltett életre a lapokon. Kami tudja mióta nem figyelt igazán a sorokra, gondolatai messze jártak. Információn, amit a mesterük osztott meg egy héttel ez előtt. Nevetségesen kevés, de legalább valami támpont.

Ösztönszerűen pillantott a tűz másik oldalán alvó barátjára.

Mindketten Amegakure felé tartottak. Jiraya szerint az Akatsuki vezetője oda fészkelte be magát, miután végzett a falu egykori vezetőjével, Hanzoval. Sokat hallott már a férfiről, és az hogy valaki le tudta győzni, igen erős ellenfélről árulkodott. Jó eséllyel mindketten ott hagyhatják a fogukat, ha nem vigyáznak. A háború szépen kiélezte az érzékeiket, mégsem volt hajlandó akár egy pillanatra is alábecsülni az ellenséget.

A tűz tovább táncolt a szemei előtt.

- Rég volt már, hogy kételkedtél magadban Gaki. –dorombolta elméjében a démonok leghatalmasabbika.

- Pusztán óvatos vagyok. Szinte semmit nem tudunk erről a személyről.

- Nem pont ez az oka annak, hogy oda mész?

Felhorkant, egy pillanatra megfeledkezve alvó bajtársáról. Egy bottal kezdte piszkálni a tüzet és közben igyekezett kissé rendezni a gondolatait, hogy megfelelhessen mesterének, aki nem siettette a választ. Valahol úgy érezte, hibát követ el, hogy Amegakuréba mennek. Egy kémre kellene bíznia, vagy egy ANBU alakulatra. Klánjainak utolsó tagjaiként nem játszadozhat az életével. Arról nem is beszélve, hogy Sasukét is belekeverte.

De mégsem volt képes visszafordulni. Lehet ezt megérzésnek vagy bármi másnak nevezni, de az Eső Országa gyakorlatilag magához vonzotta. Minden porcikája érezte, hogy itt kell lennie, hogy van itt valami fontos. Csak még azt nem tudta, hogy a sírja-e ez a jelentős dolog.

- Van egy… megérzésem. –bökte ki végül. –Valami készül Amegakuréban.

- Akkor véleményem szerint messziről el kellene kerülnöd. –helyezkedett a róka. – Eleget harcoltál már mások háborúiban. Amegakuréban nem találsz szövetségeseket. Ne ezzel foglalkozz.

A szőke megrázta a fejét. Nem tudja megmagyarázni. Ujjai önkéntelenül is a nyakán levő jelre simultak, bármiféle vigaszban reménykedve. Az istennő chakrája csendesen és ráérősen kavargott a jelben, lassan átadva nyugalmát a fiúnak.

Tekintete újra alvó barátjára esett. Tényleg kockáztatni fogja barátja életét egy egyszerű megérzés miatt? Mégis mit művelt a háború a fejével?


Amegakuréban megszokott módon esett az eső. Kevés olyan pillanat van, amikor a fellegek nem öntik magukból a zivatart, és még kevesebben tudják, hogy miért van ez. Ezen kevesek egyike volt az a két élőlény, amely most bukkant fel a város két távoli pontján egy-egy csatornából. Egy kígyó és egy béka. Mind a két állat keresett magának egy száraz, viszonylag tágas helyet, majd nagyra tátotta a száját.

Amint a két fiú sikeresen megidéződött, visszaküldték az idézett állatokat a saját birodalmukba. Naruto suttogása törte meg először a rádió csendjét.

- Helyzetjelentést.

- Bent vagyok. –érkezett az azonnali válasz.

- Igen, én is. –mondta kissé megnyugodott hangon. –Másfél nap múlva találkozunk. Huszonnégy óra múlva elküldök hozzád egy békát a kiválasztott hellyel és időponttal.

- Hn.

- És Sasuke. –súrolta az orrnyergét. –Csak semmi heveskedés.

Néma csend volt a válasz. Naruto egy sóhajjal kapcsolta ki a rádiót és húzta a fejére a csuklyát. Miért érzi azt, hogy ez egy nagyon hosszú ittlét lesz?


Pain álla kissé megemelkedett, ezzel magára vonva az erkélyen mellette ácsorgó nő figyelmét. A férfi szemei nem árultak el semmilyen érzelmet, viszont a tartása egy kissé megváltozott. Mintha érdeklődővé vált volna. Amikor nem szólt semmit, régi ismerőse vette a bátorságot, hogy megszólítsa.

- Éreztél valamit?

A narancs hajú férfi sokáig nem válaszolt. Láthatóan éppen azt próbálta eldönteni, hogy amire felfigyelt az véletlen-e vagy valóban történt valami. A kék hajú nő nem siettette.

- Talán. –motyogta végül halkan.

Konan oldalra döntötte a fejét, szemei alig észrevehető módon összeszűkültek.

- Szeretnéd, ha leellenőrizném?

A férfi lehunyta a szemeit és ellökte magát a megszokott helyétől. A szobából kifelé sétálva szólt vissza.

- Igen.


Naruto volt elég bölcs ahhoz, hogy még a városon kívül megfestette a haját egy kevésbé feltűnő színre, történetesen barnára. Mivel ez nem volt genjutsu, ezért el sem tudták oszlatni. Egyetlen hátránya, hogy nem volt annyira vízálló, mint szerette volna, ami egy állandó jelleggel esős városban nem volt túl jó hír. Ezért a hosszú tincseket összefogta a feje hátulján, hogy a nagy, vízlepergető csuklya alatt ne érje őket nedvesség.

Körbekérdezett a városban, de mindenhol ugyan abba a mesébe ütközött. A Nagyságos Pain-sama uralkodik a város felett, aki mindenki elmondása szerint egy isten volt. A most-már-barna ebbe még nem is kötött bele, hiszen ő maga is hasonló szóbeszédeket hallott a férfiről, arra azonban már nem tudta megállni a szemforgatást, amikor azt mondták, hogy az „isten” szóvivője egy „angyal”. Meglehet, hogy itt a lakók fejével volt egy kis gond.

Fiatal kora ellenére a termete és az aurája miatt mindenhol komolyan vették, viszont ennél több információval senki sem szolgált. Még csak hasonló ruhát viselő alakokat sem láttak errefelé, így a fiú nagyon hamar elkönyvelte, hogy itt ugyan hiába kutakodik a felszínen. Alig várta, hogy felvegye a kapcsolatot Sasukéval, hátha barátja nagyobb sikerrel járt.

Egy sóhaj kísértében fordult be egy kevésbé népesebb lakónegyedbe, ahol szállást bérelt magának. Ekkor tűnt fel neki, hogy valami hiányzik. Nem esik az eső.

Kiélesedett ösztönei unszolására a lehető leggyorsabban változtatott helyet. Ez bölcs döntésnek számított, ugyanis a következő pillanatban előző pozíciójába több tucat papírshuriken csapódott. Egy kevés senjutsu chakrát a vérébe szívva máris kiélesítette az érzékeit. Oldalra kapva a fejét megállapította, hogy a városiak bizony nem túloztak.

Tőle nem is annyira messze egy nő lebegett a magasban, hátából két oldalt hatalmas papír szárnyak nyíltak. Kisebb lapok formájában több szabad cetli is körözött a teste körül. Gyönyörű arca teljesen érzelemmentes volt, de szemei koránt sem voltak üresek. Kék haja rokon színben pompázott, mint Naruto szemei.

- Szóval te lennél Tenshi-sama? –kérdezte a lehető legközömbösebben.

Számított arra, hogy a nő Akatsukis lesz, viszont a papír angyal jutsu váratlanul érte. Még egy régi feljegyzésből szerzett tudomást róla. Ebben a formában a nő gyakorlatilag sebezhetetlen, egy monumentális harc pedig nem várt közreműködőket csalna ide.

- Ki vagy te? Nem vagy ide valósi. –hangja is érdektelen volt, de a szemei összeszűkültek.

Tehát még nem bukott le. Ez jó, ezzel még lehet dolgozni.

- Könyvet írok. –húzta ki kissé magát. – Reméltem, ér valami ihlet ebben a Kami háta mögötti városban.

- Borzalmasan hazudsz. –állapította meg a nő. –Ninja vagy.

A fiú megvonta a vállát.

- Soha nem állítottam az ellenkezőjét.

Ekkor fene sem tudja, honnan, de egy erőteljesebb fuvallat érkezett szemből, sikeresen lekapva a fejéről a csuklyát. Az eső újra zuhogni kezdett, Narutonak pedig ideje sem volt észbe kapni és az álcáját már el is mosta a víz. Ekkor hallott meg egy másik, mélyebb hangot.

- A Kyuubi Jinchurikije. –állapította meg.

A szőke megpördült a sarkán, hogy szembenézzen a férfivel, ám amit látott, attól a lélegzete is elakadt. Azok a szemek. Az egyetlen doujutsu, ami mellett úgy a Sharingan, mint a Ryugokugan nem több puszta szembetegségnél. Rikudou Sennin szemei.

- Te lennél Pain? –kérdezte, hangja rekedt volt. Még azon is meglepődött, hogy meg tudott szólalni.

Kurama a fejében idegesen borzolta a bundáját, szokásos harci ülésükben várva a támadásra. Koncentrációja az egekben volt, pontosan úgy, mint a szőke pattanásig feszülő idegei. Végül is miatta jöttek ide, nem igaz?

- Úgy tűnik, ismersz engem. Mi is ismerünk téged. –szögezte le a férfi. Teljesen monoton hangon beszélt.

Naruto tudta, hogy a Rinnegan elől nem titkolhatja a senjutsu chakrát, ezért inkább teljesen kihasználva Bölcs Módba lépett. Érzett valami rendelleneset a férfiben, de egyszerűen nem volt képes rájönni arra, hogy mi az. Nem volt más választása, harcot kellett kiprovokálnia. Ha már személyesen találkozott vele, akkor első kézből facsarhat ki annyi információt a helyzetből, amennyi még nem kerül az életébe.

- Add meg magad! –utasította Pain.

A szőke arcára egy rókavigyor költözött.

- Attól tartok az nem opció. –jobb kezével előhúzta Kuroi Senbonzakurát, pengéjét keresztben az arca elé tartva. –Sajnálatos, hogy így alakult.

- Legyen, ahogy akarod. –biccentett a férfi és a nőre nézett. – Te maradj ki ebből Konan.

Naruto vett egy mély levegőt és felkészült a harcra. Mekkora lehet az esélye annak, hogy élve kikászálódik ebből?

- Nem sok.

 

- Kösz Sensei. –morogta fejben. –Pont erre volt szükségem.

Fejezet végi megjegyzés:

Elnézést a rövid fejeztért, a függővégért és a sok várakoztatásért, de rongyosra tanultam a seggem. És most, hogy ezzel megvagyok, megyek vissza folytatni eme szórakoztató tevékenységet.

Köszönöm szépen az olvasást! ^^

Love ya all!

Ayako

Be kell belépés (regisztráció) kritika írásához.