- Szöveg mérete +

Disclaimer: Sem a Naruto sem a szereplők nem tartoznak hozzám, én csak kölcsön vettem őket Masashi Kishimototól. Ha az enyém lenne, akkor nem ilyen ostobán végződött volna. Mi az már, hogy *spoiiiiiiler*???Há normális vagy ember, normális?!

- Ember beszél

- Démon/Idézett állat beszél

- Démon/Idézett állat gondol

~Helyszín~ 

Jutsu neve(Jutsu neve magyarul)

 


 

~Konoha~

Az, hogy Naruto frusztrált volt, annyira volt helytálló kifejezés, mint az, hogy Anko kissé ijesztő vagy Gai néha hidegrázó. Abszolút enyhe kifejezés. Már eltelt másfél év, amióta Naruto találkozott Amaterasu-samaval és az óta minden tőle telhetőt megtett, hogy erősebb legyen. Mindent megtanult a könyvtárból, amit Kimiko-Obaa-san a rendelkezésére bocsájthatott. A fizikuma több volt, mint megfelelő, a sebessége pedig már túl is lépett a genin szinten.

Mikor elég magabiztos volt, készített három tároló tekercset és a megtartott Chunin vizsga után nekivágott a 44es kiképző pályának, becenevén a Halál Erdejének. Mivel a terepet csak a második forduló végét követő hét után kezdik el kitakarítani, pontosan egy hete volt ahhoz, hogy feltérképezze az erdőt. A célja az volt, hogy megtalálja azokat, akik ott hagyták a fogukat és megszerezzen tőlük mindent, ami a hasznára lehet.

Maga az ötlet nagyon morbid volt, és ha nem szorulna ennyire pénzre, akkor eszébe sem jutott volna. Viszont így juthatott ingyen felszereléshez, jutsut tartalmazó tekercsekhez és néha még pénzhez is. Még csak feltűnést sem keltett egy-egy hulla kifosztásával, hiszen a takarítók csak úgy könyvelik majd el, hogy a többi résztvevő tette ezt. Senki sem gyanakodott egy hat és fél éves szőkére.

Az első tíz hullája nagyon megviselte. Még az után két hónappal is rémálmai voltak, ott helyben pedig búcsút mondott a reggelijének. De erre szüksége volt ahhoz, hogy mentálisan is megérjen a shinobi életre. Öt éjszakát töltött el a 44es kiképző pályán, ez alatt pedig élesben tanulta meg, mit jelent a túlélés.

Kimiko-Obaa-sant nem vonta be ebbe az akcióba. Mikor az öreg megkérdezte, hogy hol járt az alatt az idő alatt azt válaszolta, hogy az egyik könyvben talált valami érdekesen a fuinjusturól és azt tanulta végig. Az öreg hölgy többet nem is kérdezett. Régen megtanulta már, hogy ha pecsétekről van szó, Naruto az utolsó információ morzsát is szivacsként szívja magába.

Viszont ezzel ellentétben volt valami, amire egyszerűen képtelen volt, és ez okozta a frusztráltságát. Nem számít, mennyire élesítette a chakra kontrolját, egyszerűen képtelen volt megtanulni a Bunshin (Klón) jutsut. Az évek során rájött, hogy az első elmélete, miszerint mindenki minimum annyi chakrával rendelkezik, mint ő, csúfosan lebőgött. Naruto néhány feljegyzésből rájött, hogy a chakra mennyisége magas Kage szinten van, hála annak a vörös chakrának, amihez a felfedezése óta egyszer sem piszkált. A saját, kék chakrája közép Chunin szint körül mozgott, ezért nem kellene gondot okoznia a Bunshin jutsunak.

Egy nap belógott éjszaka a könyvtárba és olyat tett, amiről addig még álmodni sem mert. Megszegte Kimiko-Obaa-san szabályát és felosont a második emeletre, ahol a magas szintű tekercseket tartották. Alig pár óra alatt rájött, hogy miért van gondja a kevés chakrát igénylő jutsukkal.

Már többször gondolkodott, hogy mit jelenthetett a hasán megjelenő pecsét. Tudta, hogy akkor tűnik fel, amikor chakrát használ. Akkor azt is megértette, hogy miért. A hasán levő pecsét egy mesterien bonyolult teknika volt, amely arra szolgált, hogy valamit elzárjanak belé, illetve ennek a valaminek a chakráját használatkor összekapcsolják a sajátjával. Így, még ha nem is használta a vörös chakrát, a puszta ott léte hazavágta a kontrollját az alacsony chakra igényű techinkáknál.

Naruto ez után gyorsan összetette az egyet a kettővel. Ahogy hazament, levágta magát meditatív pózba és nekiállt kielemezni a helyzetét. Másfél óra után rájött valószínűleg a falu egyik legnagyobb titkára, amit a felette levő generáció bizonyára sejtett. Naruto testébe zárták el a Kyuubi no Yokot, a legerősebbek a bijuuk (farkas démonok) közül. Annyira nem volt nehéz, figyelembe véve a gyűlölködő pillantásokat, amiket a falusiaktól kap, a démon elnevezését, és persze azt, hogy a születésnapja pont a Kyuubi fesztiválra esik.

Másnap mindennek utána nézett a civil részlegen, ami kiegészíthetné előtte a képet. A hozzá hasonló embereket jinchurikinek (emberáldozatnak) nevezték és őket tekintették a legvégső fegyvereknek háborúk esetén. Naruto az elején le volt törve, amiért a személyes hőse az ő testébe zárta el a rókát, viszont megértette a Yondaime döntését. A bijuukat hiába ölik meg, hiszen chakra lény lévén később újraélednek. Így elzárta, megvédve a falut és lehetőséget adva neki arra, hogy egy különleges fegyverként megvédje az itt élőket.

Azt is megtudta, hogy habár a Yondaime egy felnőttbe is elzárhatta volna a bijuut, egy újszülött esetében több esély volt a túlélésre és így a chakra hálózata is sokkal fejlettebbé vált az átlagosnál.

Naruto úgy döntött, hogy fel fog nőni a hőse által rá hagyott felelősséghez. Immár nem csak Amaterasu-samanak, de a Yondaimének is meg kellett felelnie. Ez csak újabb kedvet adott neki az edzés komolyan vételéhez.

Mivel úgy döntött, hogy a Bunshint jegeli addig, amíg ki nem talál valami megoldást, Henge alakban vásárolt egy nagy vörös tekercset, amit átalakított tároló tekercsé. Ezek után vett két tucat tekercset, aminek egy részét felhasználta, a többit elrakta tartaléknak. A tekercsbe rendszerezte mindenét, ami fontos lehet.

Egy külön kisebb tekercsbe elzárt egyesével mindent, ami a túléléséhez szükséges, név szerint: négy váltás ruhát, egy sátrat, egy serpenyőt és evő eszközöket, pár előre meghegyezett botot, amit nyárs vagy halsütésre használhatott és hálózsákot. Ezeket mind a spórolt pénzéből vette, mindegyiket külön kisebb tekercsbe zárta, majd az egészet egy nagyobba, amit „Felszerelés” néven zárt el a vörös tekercsbe.

Egy másik nagyobb tekercsbe azokat a fegyvereit zárta, amiket éppen nem hordott magánál. Ezek általában azok voltak, amiket összegyűjtött a Halál Erdejében. Külön tekercsekbe zárta a kardokat, a kunaiokat, a shurinekenek, a ninja drótot és a saját kézzel készített robbanó céduláit. Ezt a nagy tekercset „Fegyverek” néven zárta a vörös tekercsbe.

A többi fegyverét, név szerint hat kunait, hat shurikent és tizenkét senbon tűt mindig kéznél tartott az olyan kisebb táskákban, amiket a jobb combjára és két oldalt az övére erősített. Természetesen ezek is csak látszatként voltak ott, mivel a felső csatokon volt egy olyan pecsét, ami az ő chakrájára reagálva idézte meg a kívánt fegyvert. A wakazashit egyelőre még nem hordta magánál, de már annak a szállítására is volt terve.

Az utolsó pecsét a vörös tekercsen a „Jutsuk” voltak. Itt rendszerezte azokat a technikákat, amiket megtanult és lejegyzett. Itt tárolta még az olyan pecséteket is, amiket szemétbe dobott tekercsekről másolt át.  A falu lakosságának egy része ostoba módon, miután lemásolta a régi tekercseket, egyszerűen eldobta őket a helyett, hogy megsemmisítette volna. Így a harmadik nagyobb tekercsben a rendszer így nézett ki: Tűz, Víz, Villám, Szél, Föld és Egyéb.

Mikor letesztelte az affinitását, meglepő eredményre jutott. Első sorban szél elemű volt, másodsorban pedig víz és föld. Mivel utána nézett, tudta, hogy elképesztően ritka, ha valakinek kekkei genkai (vérörökség) nélkül van több mint egy affinitása, ezért még kétszer letesztelte. Ugyan arra az eredményre jutott.

Újabb egy év elteltével már hét szél elemű, öt víz elemű és két föld elemű jutsut ismert, ezek mellé pedig az négy akadémia teknikák közül hármat. A Bunshin jutsura egyszerűen nem talált megoldást.

Az Amaterasu-samaval való találkozása óta magasabb lett, talán ő lesz az osztályban az egyik legmagasabb. Az öltözetét lecserélte egy bő, fekete nadrágra, aminek az alját fehér gézzel szorította a két lábszárára. Szintén fehér gézt viselt a jobb lábán, amin a shuriken tartóját hordta, ám ezt az akadémián még nem szándékozta felvenni, csak úgy, mint az övét, amint a senbon és kunai tartója van, illetve a vörös tekercset sem. Felül egy bordó színű rövid ujjút hordott.

A haja lassan kezdett annyira hosszú lenni, mint a Yondaiméé, amiért néha furcsa tekinteteket kapott az utcán szembe jövő ninjáktól. A falusiak már egy fél éve abbahagyták a bántalmazását, miután rájöttek, hogy úgyis vagy megszökik előlük, vagy finoman helyben hagyja őket. Már csak a csúnya pillantásokat és a sugdolózást kapta.

Miután a chakrájával lassan kiélesítette az érzékszerveit felfedezte, hogy mindig legalább két ANBU van a közelében. Arra számított, hogy ezek már születése óta követik. Néha sikerült leráznia őket pár órára, amikor a komolyabb technikáit tanulta, vagy éppen egy csínytevéssel tesztelte a fejlődését. Nem zavarta, ha az ANBU beszámol a Hokage-samanak a fejlődéséről, de azt már kicsit sem szerette volna, ha a képességei olyan emberek fülébe jut, mint a civil tanács tagjai.

Egyik este, meditatív pózban ült az ágyon, amikor megérezte az ANBU váltást. Úgy döntött, itt az ideje annak, hogy az ANBU tudtára adja, tisztában van azzal, hogy követik, és hogy szeretne beszélni a Hokage-samaval.

- ANBU-san. Megtennéd, hogy előjössz az árnyak közül? Szeretnéd kérni tőled valamit.

A kijelentését pár másodperc döbbent csend követte, majd az árnyak közül kibontakozott egy kutya maszkot viselő ANBU.

- Jó estét Inu-san! –küldött felé egy kedves mosolyt és kissé felkuncogott, mikor hallotta, hogy az ANBU hirtelen beszívja a levegőt.

- Uzumaki-san. –mondta végül. –Megmondanád, hogy mióta tudsz a jelenlétünkről?

Naruto megvakargatta a tarkóját.

- Csak pár hete. –hazudta szemrebbenés nélkül. Valójában már fél éve észrevette őket. –Csak szólni akartam, hogy nem kell annyira elrejtőznötök, nem bánom, ha szemmel tartotok. – mielőtt az ANBU bármit mondhatott volna, Naruto arcra elkomorult, tengerkék szemei mintha elsötétültek volna. –Viszont szeretnék biztosra menni abban, hogy csak a Hokage-sama tud a fejlődésemről.

Inu hallgatott.

- Tudom, hogy ez mindennel szembe megy, ami a feladatotok. Viszont fél év múlva tervezek jelentkezni az Akadémiára. Érted, hogy mi a problémám?

Az ANBU csendesen bólintott, ám mégsem mondott semmit. A szőke várt még egy percet, közben csak nézte az vele szemben álló férfi maszkját és remélte, hogy az belegyezik. Mikor semmilyen választ nem kapott felsóhajtott és lehajtotta a fejét.

- Megértettem. Nem is zavarlak tovább.

Az ANBU amilyen csendben jött, olyan csendben tűnt el. Naruto egyik kezével a hajába túrt és hátradőlt, hátát a hűvös falnak vetve az ágya feletti ablak alatt. Hátrapillantva rálátása nyílt a Hokage arcokra, amiket megvilágított a holdfény. Tekintete a Yondaime arcán állt meg.

A kőarc hallgatott, akár a sír. Ugyanott volt, ugyanolyan mozdulatlanul. Végignézett a falun, amiért az életét adta és vigyázott rájuk. Naruto kilépett az ablakon és a házak tetején ugrálva megközelítette az emlékművet. A hűvös éji levegőben felsétált a Yondaime fejének tetejére. Végignézett a falun, ahol már kezdtek kialudni a fények, ahogy az emberek nyugovóra tértek. Ismét meditatív pózba ült.

Szemét lehunyva próbált a chakrájára koncentrálni. Azt akarta megnézni, mennyit fejlődött az elmúlt hónapokban. Ám hirtelen úgy érezte, mintha valami lerántaná az elméje mélyére. Ijedten pattantak ki a szemei. Egy csatornában találta magát. Előtte egy hatalmas vörös kapu volt, középen egy pecsét felirattal. A kapuk mögül mozgolódás hangzott.

A sötétből két vörös szem meredt rá.

Naruto érezte, ahogy halántékáról megindult egy kövér verejtékcsepp és eltűnik a pólója nyakában.

- Kyuubi no… Yoko… - lehelte döbbenten.

Mély, bariton kuncogás hangzott fel a csatornában. Naruto azonnal talpon volt. Első gondolata a menekülés lett volna, ám gyorsan rájött, hogy hasztalan. A saját elméjében volt, ott hiába futna a róka elől. Egyetlen lehetősége volt, hogy szembenézzen a démonnal.

- Üdv börtönőr-chan.

A szőke nyelt egyet. Amennyire képes volt rá, kiegyenesedett és vett egy mély levegőt.

- Miért hoztál ide? –annyira szúrósan nézett, amennyire csak tudott.

- Mert megerősödtél. –válaszolt a róka, alakja körül pedig lassan szertefoszlott a sötétség. A vízben feküdt a hasán, arca nem túl messze a ketrectől. Fejét az egyik kezén támasztotta, mintha valami érdekeset nézegetne. –Én pedig megígértem valakinek, hogy átadom az ajándékát.

- Kinek? –kérdezte gyanakodva. –És miféle ajándék?

- Hát Amaterasu-samanak, ki másnak?

Narutora úgy hatott a név, mint egy pofon és egy hidegzuhany együttese. A félelem eltűnt a tartásából és szemébe kíváncsiság költözött.

- Amaterasu-sama ajándékot hagyott nekem? Mi az? Miért rád bízta? Most akarod ideadni?

A róka nevetése végigzengett a csatornán.

- Még mindig kölyök vagy, a felől semmi kétség! –Naruto durcás arcot vágott –De erős vagy és ez a lényeg. Jól figyelj rám, mert csak egyszer mondom el. –elvigyorodott, amint a szőke arcára azonnal az osztatlan figyelem mintapéldánya ült ki. –Amaterasu-sama adott neked egy doujutsut azon az éjszakán. Mivel azonban senki sem ismerte a képességeit úgy látta helyesnek, ha csak akkor teszel szert rá, mikor megérik az eszed és el tudod dönteni, hogyan használd és mire.

Naruto bólintott, nem szakította félbe.

- A doujutsu neve Ryugokugan. Úgy tudod aktiválni, hogy a szokásosnál is több chakrát összpontosítasz a szemedbe. Próbáld meg.

A szőke kissé döbbenten bólintott és lehunyta a szemeit. Pár percen belül érezte, hogy lassan sajgó fájdalom ébred a szemében. Ezzel mit sem törődve csak pumpálta a chakrát az ébredező doujutsuba. Tíz perc után a fájdalom lassan elviselhetetlen volt, de nem állt le, mert ismerte egy doujutsu felébresztésének folyamatát. Csak akkor hagyhatja abba, ha a fájdalom szertefoszlik. A fogait csikorgatta annak érdekében, hogy ne üvöltsön fel, de azért sem hagyta abba. És mikor már azt hitte, a feje kettéhasad, hirtelen a fájdalom szertefoszlott.

Lihegve támaszkodott meg a térdein. Reflexből kinyitotta a szemeit, ám abban a pillanatban valósággal tányér méretűre nőttek a döbbenettől. A tükörképének a szemei pontosan olyan színűek voltak, mint a hajtincsei, szembogara fehéren ragyogott pont, mint az íriszében levő kör.

- Ez… elképesztő… - lihegte.

Lepillantva a kezeire az első dolog, amit észrevett, az a sokkal élesebb látása volt. Felnézve a rókára, döbbenten hátrált pár lépést. A hatalmas rókának csak a körvonalait látta. Azokon belül vörösen kavargó chakrát látott és valahogy meg tudta, mit érez most a róka. Volt ott nem is annyira mélyen gyűlölet és harag, de jelenleg leginkább kíváncsiság.

- Mit látsz Gaki? –kérdezte kissé türelmetlenül.

- Chakrát. –lehelte nehezen és megrázta a fejét, hogy kikerüljön a sokkból. – És érzelmeket. Ezen kívül minden sokkal élesebbnek tűnik.

A róka egyik szemöldöke a magasba szökött. Érzelmeket?

- Ennyi?

- Egyelőre igen. –sóhajtott Naruto és megszűntette. Felnézve a démonra, sokáig méregette. –Megmondod a neved?

- Tán mégis ostoba vagy? Én vagyok a Kyuubi no Yoko!

- A nevedet kérdeztem. Az igazit. Ezt az emberek aggatták rád. Attól, hogy engem démonnak neveznek, még Narutonak hívnak. Tehát nyílván neked is van sajátod.

A róka egy darabig gondolkozott azon, hogy válaszoljon-e. A fiú az első tömlöctartója, aki normálisan beszél hozzá. És habár megígérte Amaterasu-samanak, hogy segíti a kölyköt, arról nem volt szó, hogy jóba is kell lenniük. Végül úgy döntött, hogy elnapolja.

- Megmondom, ha levizsgáztál.

A szőke arcára egy mosoly költözött és bólintott. Szétnézve keresett valami kivezető utat, hogy végre elmehessen aludni, mert későre járt. Mikor pár perc múlva ráérzett a módjára, zsebre dugta az egyik kezét és elindult a másik irányba.

- Köszönöm a kézbesítést Kyuubi-san. Jó éjt! –szabad kezével lazán intett neki, majd végül eltűnt.

Furcsa kölyök az egyszer szent. De legalább erős. És még erősebb lesz. Remélem jól választottál, Amaterasu-sama.

Fejezet végi megjegyzés:

Ezt is feltöltöm és NEM tudtok megállítani XD Szeretem magam alatt vágni a fát XD

Köszönöm, hogy elolvastad!

Love ya all!

Ayako

Be kell belépés (regisztráció) kritika írásához.