- Szöveg mérete +

Disclaimer: Sem a Naruto sem a szereplők nem tartoznak hozzám, én csak kölcsön vettem őket Masashi Kishimototól. Ha az enyém lenne, akkor nem ilyen ostobán végződött volna. Mi az már, hogy *spoiiiiiiler*???Há normális vagy ember, normális?!

- Ember beszél

~Helyszín~ 


~Amegakure~

Itachi egy szörnyű fejfájást megelőlegezve lépett be a tanácsterembe. Ráadásul még az öccsével is beszélnie kell. Bár azt szívesebben elhalasztaná addig, amíg Naruto nem csücsül az egyik cellájukban. Sasuke messze sokkal kezelhetőbb, amikor a barátja a közelében van, ez a kémjelentésekből is egyértelműen látszik.

Körbenézve a szokásos semleges arcok helyett csak két bosszantóan komor tekintettel találkozott. Konan szokása szerint az árnyékba húzódott a fal mellé, Pain pedig a dolgozóasztala mögött ülve, összetett ujjakkal gondolkodott. Madarának nyoma sem volt.

Nem tette szóvá a dolgot, inkább helyet foglalt az egyik fotelben és a többiekkel együtt csendben várakozott. Hosszú percek teltek el, a megbeszélt időponton már legalább egy negyed órával túlléptek, amikor az ősi Uchiha méltóztatott átlépni a küszöböt. Mivel nem volt rajta a maszkja, mindenki láthatta széles vigyorát. Itachi ennyi év ismeretség után leszögezte, nem kíváncsi arra, ami ennyire felvidította a férfit.

- Bocs a késésért. A kölyök soha nem szűnik meg szórakoztatni.

A fiatalabb Uchiha legszívesebben lehunyta volna a szemeit. Most már biztosan nem kíváncsi a részletekre. Bár végül is mindegy, mert Madara előbb-útóbb úgyis sztorit csinál belőle. Számát sem tudja annak, hányszor hallgatta már végig az első csatájuk történetét. Egyszerűen megszállottja volt a szőkének.

- Most, hogy itt vagy, kezdhetjük. –gesztikulált egy szék felé a Vezető.

Nem csak a frissen érkezett, de még Konan is helyet foglalt a négyzet egyik sarkában. Rég nem volt ilyen komoly témájuk. Itachi egyesével szemkontaktust teremtett minden jelenlévővel, próbálva az arcukból kiolvasni a véleményüket. Eléggé ismerte már őket. Paint láthatóan nagyon is bosszantotta a helyzet a tervei miatt. Ebből következett, hogy Konannak sem tetszett, hiszen mindketten a Végső Béke megszállottjai voltak. Egyedül Madara volt az, akiről nem lehetett eldönteni, mit tenne szívesen. Harcolni a kölyökkel, annyi biztos.

- Mennyire erős? –ez volt az első kérdés, ami eszébe jutott. A kémjelentések egy dolog, a tippelés egy másik, de Pain harcolt vele, így tőle kaphatja a valósághoz legközelebb álló értéket.

A Vezető meg sem gondolta a válaszát.

- A róka nélkül magas Jonin. A rókával közép Kage.

Madara felröhögött. Bizonyosan egy újabb Hashiramát látott a fiúban. Abból ítélve, Pain mennyire biztosan mondta ezeket az értékeket, nem is tűnt annyira elfuserált állításnak. Itachinak eszébe jutott róla a Yondaime. Még nagyon fiatal volt, amikor a férfi meghalt, ennek ellenére emlékezett az aurájára és a mosolyára. Naruto mindkettőt örökölte. És a hírek szerint a személyiségét is.

- Még neki sem fogtunk a többi Bijuu begyűjtésének. –Konan tartása semmit sem változott. Talán még csukott szájjal is képes beszélni. – A Kyuubi lenne az utolsó a listán. Addig nem tudjuk fogva tartani.

- Ráadásul egy ilyen erős ninja fogva tartása nyílt hadüzenet a falu számára. –morfondírozott örökké merengő hangján Pain. –És nem csak Konoha viseli szívén a sorsát, de Kiri és Suna is. A maradék két nagy országból legfeljebb az egyik állna mellénk, ha neki ígérjük.

- Amit persze nem tehetünk meg. –folytatta Itachi. – Már így is várnunk kell a Sanbira, hála a Kirigakurében történt forradalomnak. –Madarára pillantott, természetesen mindenfajta érzelem nélkül.

Személy szerint Madarát hibáztatta az ott történt zavargások miatt, és jó eséllyel igaza is volt. Ha a kitörésében nem is, de a harc elhúzódásában bizonyosan fő szerepet játszott, miután megtudta, hogy a fiú is ott harcol. Talán ha Naruto nem megy oda, sokkal hamarabb lezáródtak volna az események. Így viszont maga és Sasuke mögé állított egy rettentő szövetségest.

- Akkor mit akartok tenni vele? –szökött fel az idősebb Uchiha szemöldöke. – Eresszük szélnek?

- Természetesen nem. –Pain előre hajolt a székében. –De egy váltságdíjat megengedhetünk magunknak.

- Zene Kakuzu füleinek. –röhögött Madara.

- Nem pénzre gondoltam. –folytatta a Vezető, ügyet sem vetve a férfi udvariatlan beköpésére. Tekintete egybe fonódott az Itachiéval. – Mit gondolsz, kiadná a falu a Pecsételés Titkos Tekercsét?

A fiatalabb Uchiha, bár ilyesmire számított, mégis fejben hátracsapott fejjel röhögött a gondolaton.

- Majdnem teljesen biztos, hogy meg sem fontolják. –fészkelődött egy kicsit. –Az a tekercs a Hokagék legerősebb jutsujait tartalmazza. Bár az értéke nem nagyobb egy Bijuunál, de rossz kezekben a falu végét jelentheti.

- Ugyan minek kellene nekünk a tekercs? –piszkálta a körmét Madara. –Itt van nekünk a kölyök. Tudja a Yondaime két jellegzetes jutsuját, ráadásul a Víz Országában többször látták használni a Nidaime legerősebb genjutsuját. Ki tudja, miféle szörnyeteg technikák vannak még a fejében, csak arra várva, hogy kiszedjük onnan?

Itachi érezte, hogy veszélyes vizek felé eveznek. Nem engedheti meg a szőke kiszipolyozását. Valahogy vissza kell juttatnia őt és Sasukét a faluba, méghozzá annyira sürgősen, amennyire csak lehet. A Godaiménak már tudomása van a falu védelmében betöltött helyzetéről, de akár Danzonak is üzenhet. Egyikük biztos ide tudna küldeni egy erősebb osztagot. Bár annak sem adott sok esélyt. Inkább neki kell kijátszania valahogy a dolgot.

- Már megpróbáltam. –igyekezett unottnak és elfojtottan bosszankodónak látszani. –A Sharingan nem jut át a védelmén. Ötletem sincs, hogy csinálja.

- Oh, nekem van. –vigyorgott a másik Uchiha. –A kis tróger Amaterasu szemeit használja. Legfeljebb a Rinnegan tudna bemászni a fejébe, vagy akár Myogokugan. –hogy szavait nyomatékosítsa, aktiválta a hét sarlós ezüst doujutsuját.

Itachinak mindig is felállt a hátán a szőr azoktól a szemektől. Nehezére esett elfogadni, hogy ezek ketten az istenek szemeivel rendelkeznek, de ha egyszer nem volt más magyarázat. A Narutoban keringő arany chakra bárki számára halálos lett volna. Bár még a fiúra is az volt, ahogy nemrég volt szerencséje megfigyelni.

- Megpróbálod? –kérdezte Konan a Vezetőt, most először megmoccanva.

- Meg. –zárta le a témát Pain. –Viszont ez még nem ad választ arra a kérdésre, hogy mit csináljunk vele.

- Szedj ki belőle, amit tudsz, aztán dobd a fal másik oldalára. –vonta meg a vállát Madara.

- Egyszerűbb lenne, ha tartanád magad a tervhez és a Sharingannal kivennéd belőle a Kyuubit. –a narancs hajú férfi tekintete egyszerűen gyilkos volt. Itachi elnyomott egy sóhajt. Ezek ketten már Kami tudja hányadszorra vesznek össze a szőkét illetően.

- Nem fogom idő előtt megölni a kölyköt. –válaszolta gondolkodás nélkül, témazáró hangon Madara. –Egy évszázadot vártam egy megfelelő ellenfélre, nem fogom kivégezni, mielőtt megérik a harcra.

Legalább ebben biztosak lehettek. Bár amilyen ijesztő iramban a szőke fejlődik, ez a nagy összecsapás pár éven belül bekövetkezhet.

Végül is abban maradtak, hogy Pain és Itachi meglátogatják Narutot a ketrecében és megpróbálnak kiszedni belőle annyi információt, amennyit csak lehetséges. Itachi e közben végig azon gondolkodott, vajon kitart-e majd a szőke mentális fala a Rinnegannal szemben. Annyi vigasza volt az egészben, hogy bár a Hiraishin bizonyos fokig tanulható, de ugyan akkor szükséges hozzá a Namikaze klán vére. Nem véletlen, hogy a Yondaime különleges osztaga tízszer akkora chakrával tudta csak alkalmazni és akkor is négy Jonin kellett hozzá.

Ennek ellenére aggodalmai szinte teljesen szertefoszlottak, amikor belépvén a cellába, csupán elszakított láncokat és a szőke kihűlt helyét találtak. Egykori ülőhelye fölé fel volt vésve az Uchiha legyező, amelybe egy pecsét nélküli Hiraishin kunait állítottak.

Hát ezért maradt olyan sokáig Madara.


Naruto első útja Sasukéhoz vezetett. Szerencséjére a chakra palástoló pecsétek nem gátolták a Hiraishin ugrást, ezért gondok nélkül barátja megkötözött alakja mellett találta magát. Az már más kérdés volt, miért tűnt Sasuke annyira mérgesnek, hogy egy hadsereg is nyüszítve menekült volna előle és hogy miért volt Kisaménak ennyire jó kedve. Bizonyosan létezett ott egy összefüggés.

- Gyorsan megléptél szöszi. –tartotta felé az öklét a cápa. –Átkozott Villámléptű.

Naruto csak egy pillanatot habozott, mielőtt leöklözött volna a férfivel barátja előtt. Már valószínűleg felesleges rejtegetni, bár szerette volna, hat Itachi is jelen van a nagy leleplezésnél. Mielőtt az Uchiha megszólalt volt, a homlokára nyomta a tenyerét.

Sasuke nem kissé hátrált meg Kurama látványára. Volt már egyszer a szőke fejében, de akkor csak messziről látta a rettegett Bijuut és nem harcra kész helyzetben. Naruto a róka összetett tenyerein ült Bölcs pozícióban, és egy aranyszínű, áttetsző gömb ragyogott körülötte.

A következő pillanatban már előtte állt, annyira komoly arckifejezéssel, ami a holló torkán akasztotta a szót.

- Sasuke. Beszélnünk kell a bátyádról.

Ennél több nem is kellett a figyelme megragadásához.


Talán nem volt a legokosabb arcon ütni a legjobb barátját, még akkor sem, ha az éppen most vallotta be, mekkora titkolózó és manipulatív szarházi volt. A mögötte levő bijuu szórakozottan morajlott rajtuk, ami kissé elvett a harci kedvéből. Ennek ellenére még mindig remegett a dühtől.

- Annyi éven át! –üvöltötte. –A képembe hazudtál!

- Egyszer sem hazudtam. –válaszolta halkan a szőke, lenyalva a szája sarkából a vért.

- Nem mondtad el az igazat! Gyűlöltem a bátyámat! A saját bátyámat! Azért, ami nem is az ő hibája! A kurva falut kellett volna!

- Oh igen?! –emelte fel a hangját Naruto is.

Nem akart ebben a helyzetben üvöltözni Sasukéval, de egy kiakadással többre fog menni nála, mint a kérleléssel. Tapasztalatból tudta, hogy a fiúnak durván kell felnyitni a szemét, és akkor hatni fog.

- A falut kellett volna? Halljam, melyik falusi volt az, aki a kardot adta a bátyád kezébe? Hm? Vagy talán azt hiszed, hogy amiért őket védte, automatikusan ők a felelősek? Titeket is védett! –erősen a mellkasára bökött. –Megőrizte a francos hírneveteket. Tudod mit kaptam az Uchiha kerület alatt? Egy kibaszott parazita pecsétet! Úgy támadtak volna, hogy mindenkit megfosztanak a chakrájuktól, aztán megölték volna a haderőt!

Kényszerítette magát a lenyugvásra. Ha nem vigyáz, csak olajat önt a tűzre. Megsúrolta az orrnyergét és vett egy mély levegőt.

- Nézd. Amit Danzo és a Sandaime parancsolt, arra nincs bocsánat. Én másképp csináltam volna, és ha akkor apám élt volna, akkor ő is. De megtörtént és ezen nem lehet segíteni. De még nincs minden veszve.

Sasuke szarkasztikus és ellenséges tekintetére a vállára tette a kezét.

- Itachi életben van. Az Uchiha klán öröksége is áll még. A Sandaime halott, Danzo is fél lábbal a sírban van. Amint eltűnik a színről, mondhatjuk, hogy megzsarolták Itachit, mondhatjuk, hogy agykontrollt használtak rajta, Kami nevére, azt mondunk, amit akarunk érted?! –megrázta a vállát. – Érted, ez mit jelent? A bátyád haza jöhet! Egy család lehettek! Újra kezdhetitek ketten.

Sasuke bizonytalannak tűnt, de a szemeiben remény csillant.

- Komolyan ezt hiszed? –kérdezte végül halkan.

Naruto arcára mosoly költözött.

- A testvérem vagy mindenben, csak vérben nem. –mindkét kezét a vállaira tette, a holló pedig a szemébe nézett. –Addig nem engednek a föld alá, amíg nem hoztam haza a bátyádat.

Jobb kezével a holló nyakának oldalához kapott és összetette a homlokukat. Sasuke testéből minden feszültség felszívódott, és ő is hasonlóan tett. Nem volt véletlen, hogy ennyire közel álltak egymáshoz. Bárki más zúdítja rá ezt a hírt, már rég bosszút esküdött volna a falu ellen. Természetesen nehéz lesz oda visszamenni ezek után, de a szőkének igaza van. Nem a lakosok a hibásak. Itachi szereti a falut, ezért dolgozik itt, kémként. És haza fogják vinni.

- Szerinted beszélhetek vele, mielőtt mennünk kell?

- Ha a jószerencse úgy hozza. –válaszolta a szőke és elengedte. –De nem maradhatunk a közelben sokáig. A nyomomban lesznek.

A holló a homlokát ráncolta. Naruto tudta, hogy most fogja feltenni azt a kérdést, amit nagyon el szeretett volna kerülni.

- Egyáltalán hogy szabadultál ki?

A fogát csikorgatta. Előbb halt volna meg, minthogy önszántából elfogadja Madara segítségét, de a férfi nem hagyott választást számára. Csak az után engedte szóhoz jutni, hogy felszakította a láncait. Vagy marad és magyarázkodik Painnek a láncokról, vagy menekül és elfogadja az alkut. Legszívesebben kicsontozta volna a saját kezét, de akkor már mindegy volt. Így legalább előnyt szerzett.

- Váratlan segítséget kaptam. –mikor Sasuke válaszolt volna, felemelte a kezét. –Kérlek, ne firtassuk.

Megvárta, míg a holló bólint és csak az után léptek vissza a külvilágba. Megbizonyosodva arról, hogy barátja jól van, Kisaméhoz fordult.

- Kérlek, vidd valami olyan kijárathoz, ami Itachinak is eszébe juthat és várjatok meg.

- Sima ügy pondró. –vigyorgott a cápa arcú és vállon veregette. –Elszállítom a mini Uchihát.

Naruto halálosan komolyan nézett vissza rá.

- Csak Itachinak. –hangsúlyozta utoljára.

Ez után Hiraishin segítségével eltűnt. Összeszedte a városban elrejtett kunaiokat úgy számolva, hogy a furcsa érzés központjához legközelebbit hagyja utoljára. Szinte meg sem lepődött, amikor egy szentély mellett találta magát. A tőle telhető legjobb módon elrejtette a chakráját és besurrant az épületbe.

Odabent gyertyák ezrei égtek, és ereklyék tucatjai voltak kiállítva. Őt mégis az az egy vonzotta, amely a szentély másik felében volt. Sietősen közelítette meg, folyamatosan harcra kész állapotban. Kuroi Senbonzakura lüktetett a hátán, a szemei pedig sajogni kezdtek. Már biztos, hogy jó helyen jár.

Az kérdéses ereklye vastagon kötésbe volt csomagolva és ezer meg egy pecsét zárta le. Külön-külön egyik sem jelentett kihívást a számára, ám a munka időigényessége miatt nem szakíthatott rá időt. Ezért csak leemelte a helyéről a hat láb hosszú botot, melynek mindkét végen különböző formák látszottak. Az egyik egy nagyjából fej nagyságú kör volt, hét nem egyforma méretű, kiálló csúccsal, a másik pedig nagyon is egy alabárdhoz hasonlított.

- Meg tudtad érinteni. –hallotta helyzetétől jobbra a suttogást.

Abban a pillanatban az idegenhez helyezte Senbonzakura pengéjét. Egy szerzetes volt.

- Ki vagy? –sziszegte halkan, fenyegetően.

- Annak az ereklyének az őrzője. –nyelt egyet. –Eddig mindenkit elporlasztott, aki csak hozzá ért.

Naruto kissé lejjebb eresztette a fejét. Nem volt ideje babonákra, majd később foglalkozik vele.

- Eddig.

Hiraishin segítségével ismét eltűnt, és magával vitte szerzeményét is.


Éppen akkor érkezett meg Sasukéhoz, amikor Itachi is befutott. A két testvér néhány pillanatig nem tudta, hogyan kezelje a másikat. A dermesztő csendet Sasuke törte meg, amikor közelebb lépve Itachihoz szorosan magához ölelte. Az általában érzelemmentes férfi is úgy kapaszkodott bele, mintha az élete múlna rajta.

- Megnőttél. –suttogta, mikor elváltak és rendesen megnézhette magának az öccsét.

- Te semmit sem változtál. –válaszolta Sasuke, és csak egy kicsit remegett a hangja.

- Mennetek kell. –fordult Narutohoz. – Pain pillanatokon belül itt lesz. És mindjárt zuhogni kezd az eső.

A holló nem nézett ki éppen boldognak az ötlettől. Naruto gyűlölte elszakítani a megtalált fivéreket, ám sürgette őket az idő, arról nem is beszélve, hogy Itachi és Kisame is közel kerül a lebukáshoz, ha a közelükben fedezik fel őket. A két Uchiha még egyszer megszorította egymás alkarját.

- Nemsokára találkozunk. Akkor részletesen elmondok mindent.–ígérte az idősebb. –Narutoval üzenek.

- Ott leszek. –biccentett a holló.

Majd Narutohoz fordult, aki késlekedés nélkül a vállára tette a kezét és élete leghosszabb Hiraishin ugrását használta.

 

Jiraya pálcikáiról leesett a falat, amikor két megviseltnek látszó tanítvány landolt vele szemben.

Fejezet végi megjegyzés:

Oké oké, halált érdemlek és hasonlót. Tudjátok hol vagyok, jöjjetek csak. Oh várj XD

Love ya all!

Ayako

Be kell belépés (regisztráció) kritika írásához.