- Szöveg mérete +

Disclaimer: Sem a Naruto sem a szereplők nem tartoznak hozzám, én csak kölcsön vettem őket Masashi Kishimototól. Ha az enyém lenne, akkor nem ilyen ostobán végződött volna. Mi az már, hogy *spoiiiiiiler*???Há normális vagy ember, normális?!

- Ember beszél

- Ember gondol

- Démon/Idézett állat beszél


Jiraya első dolga a faggatás volt, bár Naruto jobb szeretett volna pihenni előtte, ugyanis alig tíz perce hajtotta végre élete leghosszabb Hiraishin ugrását. A Sannin hozatott mind a kettejüknek egy-egy üveg italt, miután a szőke valami olyasmit motyogott a teára, hogy „most többre van szüksége, mint egy marék leforrázott növényre”. Naruto soha nem utasította el a teát. Ezen felül az is meglepetés volt, hogy Sasuke számára nem volt meglepetés a szőke kiakadása.

Mikor mind a hárman az asztal körül ültek és a vörös köpenyes ninja túl volt legalább négy pohár szakén, beszélni kezdett. Elmondta, hogyan hatoltak be a városba és hogyan ment minden simán egészen addig, amíg fel nem tűnt a nő. Ekkor egy pillanatnyi szünetet tartott, mélyen a gondolataiba merülve, amely felkeltette a másik két jelenlevő figyelmét.

- Mi az? –kérdezte türelmetlenül Jiraya.

Naruto nehéz tekintettel nézett rá, mintha előre szánná a miatt, amit hallani fog. Ez a gesztus gombócot gyűrt a Sannin torkába.

- Konan volt az. –jelentette ki, elengedve a feje felett a megfagyott tartásokat. Jiraya beszélt nekik a régi tanítványairól. –Akkor nem ismertem fel azonnal, de bizonyos körülmények miatt nem tehettem mást, mint agyalni. Akkor jöttem rá.

Sasuke a mesterük arcát fürkészte, aki remegését merev tartással próbálta palástolni, kettejük előtt kevés sikerrel.

- Ez biztos? –kérdezte végül, torka száraznak hangzott.

- Egészen biztos, ugyanis megküzdöttem egy másik tanítványoddal is. –Naruto úgy érezte, jobb lesz minél előbb kitálalni az információkat. Az elhúzás csak fájdalmat szül. –A leírás nem talált rá tökéletesen, de Rinnegant használt.

Jiraya bízott már annyira a két fiúban, hogy gyengeséget mutasson előttük. Vett egy reszketeg levegőt és megsúrolta a két halánték. Pár pillanatig csend volt, ezt pedig mindenki kihasználta egy újabb pohár elfogyasztására.

- Mennyire erősek? –kérdezte végül.

A szőke egy pillanatra fészkelődött, hogy kiropogtassa a vállait, ami újra és újra sajogni kezdtek az előzőleges megterheltség miatt.

- Konant nem volt lehetőségem, ugyanis csak Painnel harcoltam. –látva a két megütközött tekintetet, bólintott. Ismerték ezt a nevet. –Ő viszont… nem véletlenül kapta meg az isten elnevezést. –vett egy mély sóhajt. –Fogalmam sincs mit csinált Nagato, de szétválasztotta a Rinnegan képességeit. Hat van belőlük, mindegyik testnek egy képesség. Nem elpusztíthatatlanok, de van egy, amelyik vissza tudja hozni a többit.

Sasuke élesen beszívta a levegőt, de még idejében megfogta a nyelvét, mielőtt kicsúszott volna a száján a gondolat. A szőkének, felkészületlenül, esélye sem volt. Nem csoda, hogy elfogták. Ismerte a Rinnegan képességeit, még Naruto tanította róla. A Hat Út Bölcsének szemei. Amikor az erejéről kérdezte, a szőke csak megvonta a vállát. „Senki sem tudja biztosan” kezdte, majd halálosan komolyan nézett a szemébe „de mellette a mi doujutsunk puszta szembetegség.”

- Hogyan menekültél meg? –kérdezte végül Jiraya.

- Sehogy. –sóhajtott a szőke. –A Negyedik Pain felbukkanása után csapdába estem.

A Sannin fehérebb volt, mint a frissen esett hó.  Ismét végigmérte a szőkét, sérülések után kutatva. Nem sokkal nyugodott meg, még akkor sem, amikor semmit sem talált. Naruto tudta, mit gondolt, mert ő is pontosan attól félt a fogsága alatt. Ha Pain ki akarja vallatni, akkor nem lesz képes ellenállni neki. Elfintorodott a gondolatra, hogy miért nem került sor a kivallatására.

- Hogyan szabadultál ki? –kérdezte Jiraya.

Erre Sasuke is nagyon kíváncsi volt. Abból ítélve, hogy Naruto álla megfeszült a kérdésre és ökölbe szorította a kezeit, nem tudta, mire számítson, de nem lehetett kellemes.

- Segítség érkezett egy… nem várt féltől. –a holló elképedt. Olyat látott a barátján, amit már nagyon rég óta nem tapasztalt. Szégyent. Naruto reszketeg levegőt vett. –Madara engedett el.

A két hallgató azonnal megbánta, hogy erőltette. Mindketten ismerték a kettejük múltját és viszonyát. Jiraya szeretett volna részletek tudni, de nem látta elég okát sóval dörzsölni a sebet, így csak egy kérdéssel húzta tovább a dolgot.

- Tartozol neki?

A válasz azonnali volt.

- Nem.

A Sannin bólintott. Helyes. Különben is, két kezén nem tudja megszámolni, hányan nyársalnák fel Konohában, ha a fülükbe jutna a dolog, hogy Naruto azért lett adósa egy Akatsuki tagnak, mert ő felügyelet nélkül a bázisukra engedte. Még így is meg fogja kapni a fejmosást Tsunadétól és a Vénektől.

- Ezek után rögtön Sasukéhoz ugrottam, akit biztonságba helyezett Kisame és Itachi.

Jiraya majdnem megfulladt a saját nyálától. Kisame és Itachi? Biztonságba helyezték? Lemaradt valamiről? Látva, ahogy a holló kezei ökölbe szorulnak, és az arca megrándul biztosra mehetett, hogy nem hallotta félre.

- Mi ez az egész Naruto?

A szőke egy pillanatig szemezett vele, tekinteten keresztül beleégetve, hogy amit hallani fog az rendkívül bizalmas és legyen megtisztelve, amiért hallani fogja. A Sannin figyelmét nem kerülte el a szőke földön szétterjedő chakrája, ami meggátolta, hogy mondandója tartalma kijusson a szobából.

- Uchiha Itachi Konoha beépített embere az Akatsukiban. Pontos okokat nem tudok, de Hoshigaki Kisame az ő oldalára állt.

Jiraya köpni-nyelni nem tudott.

- És ezt te honnan tudod? –kérdezte végül.

- Az első ANBU küldetésem alatt jöttem rá. –Sasukéra nézett, aki mereven bólintott. –Az Uchiha klán puccsot tervezett a falu ellen. Itachit a Hokage és a Vének küldték, hogy tűntesse el a fenyegetést, utána pedig épüljön be az Akatsukiba kémként. Hűségét többször is bizonyította, amikor nem ölt meg az erdőben, sikeresen visszajuttatott Konohába és nemrég megmentette Sasukét Pain kereső szemei elől.

A Sannin az évszázad fejfájását élte meg. A szőke komolyan és gyakorlatiasan beszélt, tehát minden szavában biztos volt. Sasuke reakciója is ezt bizonyította. Valószínűleg Naruto és a két… szövetséges beavatták a részletekbe. A Béka Bölcs el sem tudta képzelni, mi zajlik most a fiú fejében, de láthatóan hűsége töretlen volt, ha nem is a faluhoz, de Narutohoz.

- Értem. –sóhajtotta végül. –Mi a helyzet azzal? –kérdezte, fejével a becsomagolt ereklye felé biccentve.

Naruto ajkai vonallá szűkültek bizonytalanságában.

- Magam sem tudom. Az óta hívott engem, hogy megközelítettem Amegakurét. Ha a sejtésem igaz, akkor hasonló Kuroi Senbonzakurához. Az előtt szereztem meg, hogy visszaugrottunk.

A Sannin bólintott. Ehhez ő nem ért, ezt a fiúnak kell kifundálnia. Inkább Sasuke felé fordult.

- Van valami kiegészítenivalód Sasuke?

A holló gondolkodott egy pillanatra.

- Kisame azt mondta, hogy Painnek három tanácsadója van. Itachi az egyikük.

A szőke bólintott. Jirayának feltűnt, hogy Naruto taktikus énje elégedett volt a helyzettel, pontosabban az idősebb Uchiha teljesítményével. A kölyök túl sok időt tölt a hatalmasok között, kezd hozzájuk hasonlóan gondolkozni.

- Pain kilétét figyelembe véve jó eséllyel Konan a másik. –vonta le a maga következtetését a szőke. Aztán az arca elkomorult egy pillanatra. –És Madara eddig látott természetéből ítélve ő a másik.

A két hallgató egyet értett. Egy pillanatra csendben ültek. A Sanninnak ekkor még valami eszébe jutott.

- Mi a helyzet Jahikoval? Vele nem találkoztál?

Naruto teste megdermedt. Úgy nézett a mesterére, mintha éppen egy hatalmas titokról rántotta volna le a leplet. Szinte hallották, hogy fejében egymást kergetik a gondolatok. Sasukénak egy idő után elfogyott a türelme.

- Nyögd ki, Dobe! –sziszegte.

- Az egyik Painre illik a leírás. –suttogta a szőke, egyikükre sem nézve, inkább csak a semmibe bámulva.

Jirayát kiverte a víz. Mi a fene folyik itt? Mit keresnek itt a régi tanítványai? Hogyan lehetnek Jahikonak Rinnegan szemei? Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy több használója van? Erre egyikük sem volt képes választ adni.

A Sannin fél órával később megírta a jelentését és az egyik békájára bízva elküldte a faluba. Sasuke odakint beveszett a fák közé, de nem túl messze ahhoz, hogy a lombok elfojtsák az edzésének hangját, amit valószínűleg stressz levezetésnek használt. Naruto el nem mozdult az asztal mellől, ott helyben meditálni kezdett.

Kurama már várta a látogatását. Hasonlóan, ha nem még viharosabb hangulatban volt Madara miatt, éppen ezért kerülték a témát. A róka ugyan olyan tanácstalan volt a szemekkel kapcsolatban, mint Naruto, ezért csak azt javasolta, hogy foglalkozzon a talált ereklyével.

- Azért nem találod furcsának? –kérdezte hirtelen a szőke. –Madara egy faluban volt az ereklyémmel és nem csinált semmit.

- Nem volt sok minden, amit tehetett. Nem tudjátok elpusztítani egymás ereklyéit és hallottad a vén csontot. Elégetett mindenkit, aki hozzá ért. Valószínűleg őt még a közelébe sem engedte.

- Ha ez a helyzet, akkor sokkal erősebb a kardnál. –morfondírozott Naruto. –Nagy falat lesz megtanulni a használatot.

- Akkor miért nem fogsz neki most rögtön? –vigyorgott a róka.

Naruto megrázta a fejét.

- Előbb pihennem kell. Ez az ugrás többet kivett belőlem, mint szerettem volna.

- Akkor aludj Gaki. Már biztonságban vagy.


Amikor Naruto felébredt, tekintete azonnal az ereklyét kereste. Amint megállapodott rajta és végre rá koncentrált, érezte a belőle áradó energiát. Szabályosan sütött, mintha egy csipet lenne magából a Napból. Nem volt ellenséges, de nem is fogadta tárt karokkal, ahogy azt a kard tette. Volt benne valami büszkeség, ami kihívást és tesztelést ígért. Naruto állt elébe.

A pecsétek, amelyek beborították a kötéseket nem voltak nehezek, viszont egyesével és megfelelő sorrendben kellett őket eltávolítani, amit nem volt a legegyszerűbb kifundálni, ám miután rájött, már nem okozott kihívást. Közel hat órát töltött szakadatlan munkával, mire az utolsó jelet is hatástalanította. A kard elismerő aurát árasztott a hátán.

- Lássuk, mi vagy te. –suttogta és lassan leszedte róla a kötéseket.

A fegyverhez hasonlót még sohasem látott. Az egyik vége már a kicsomagolás előtt is látszott, hogy egy alabárd. Vagyis ő ezt hitte. Egyetlen pillantásába került rájönni, hogy a pengét le lehet húzni a végéről, a megfelelő elfordítás után, így ezt vette szemügyre először. A fegyver ezen vége olyan volt, akár egy hatalmas nyílhegy, jó két arasznyi hosszú és egy arasznyi széles, beleértve tenyér hosszú markolatát is, amivel a fegyver nyelére illeszkedett. A penge közében szét volt választva, és a rés lekúszott majdnem a markolatig, ahol egy ujjbegynyi körben végződött.

Egy pár perc után rájött, hogy kétfelé lehet választani, kihúzva az egyik végét a másikból. Két tökéletesen kézre álló tőr maradt belőle.

- Szerinted ezek külön ereklyék, vagy a részei?

- Az is lehet, hogy egy kicsit mind a kettő. –tűnődött a róka is.

A szőke bólintott és annyiba hagyta a dolgot. A rúd tapintásra melegebb volt, mint a tenyere. A fegyver másik vége egy bölcs botra hasonlított. Egy nagyjából fej nagyságú karika volt a végén, a közepén pedig egy hétágú csillag, mely csúcsai nem voltak egyenlő hosszúságuk, de mindegyik elérte a kört, ha nem is nyúlt túl rajta.

A fegyver sugározta magából az erőt. Naruto aktívan érezte benne Amaterasu-sama chakráját, ami válaszolt a saját szervezetében levő adag hívására. Észre sem vette, mikor kapcsolta be a doujutsuját. Ezen a fegyveren nem volt látható a neve. Talán még nem akarta elárulni neki. Mindenesetre az ölébe vette a botot, a tőröket pedig egyelőre lepecsételte a karján levő tároló tekercsekbe a wakazashijai mellé.

Meditatív pózba helyezkedett és az ölébe fektette a botot. Egy pillanatra kiropogtatta a vállait, majd lehunyta a szemét és hagyta, hogy a fegyver erős aurája lerántsa a tudatalattijába. De arra nem volt felkészülve, amit mutatott neki.

A szokásos erdő és szentély helyett egy csatamezőn találta magát. Az ég vöröslött a körülötte levő lángok tengerében, a Nap sehol sem volt látható. Azt sem tudta, éjszaka van-e vagy nappal. Hamarosan azonban kisebb gondja is nagyobb volt annál.

A szeme elé kerülő holttestek tengere váratlanul érte, főleg a mennyiségük. Egy egész hadsereg volt. Addig tartott a pusztítás, amíg a szeme ellátott. Térdig állt a sárban, vérben és halottakban, elfogta a rosszullét. Kurama nem válaszolt a hívására a mellkasát becsig üresség szorongatta. Orrát megtöltötte a rothadó testek bűze, és kevés híja volt, hogy el nem hányta magát.

Ekkor látta meg őt.

Egy kardot emelt a feje felé. Egy nagyon jól ismert kardot. Narutonak minden porcikája megdermedt, amikor felismerte a fölé tornyosuló, könnyáztatta arcot.

- Amaterasu…sama?

- Nem! –üvöltötte a nő és az arcán az elárultság érzése ült. –Nem akarlak megölni!

És lesújtott a karddal.

Mikor végre megtelt a tüdeje levegővel, egy üvöltéssel dobta el az öléből a fegyvert, majd elhátrált tőle. Észre sem vette, hogy Jiraya és Sasuke pánikolva néznek egymásra, majd vissza rá. Nem, ő csak a botot bámulta. Mi a fene volt ez az előbb?

- Naruto, mi történt? –összerezzent Jiraya hangjára.

Felpislogott rájuk, de nem volt képes egy hangot sem kinyögni csak tátogott, testét hideg rázta.

- Beszélj! –csattant fel Sasuke. –Egyik pillanatban még úgy nézel ki, mint aki elhányja magát, aztán meg üvöltözni kezdtél!

Az volt? Talán az is lehetett. Visszanézett a földön fekvő botra. Semmilyen érzés nem sugárzott belőle, mintha egy szimpla tárgy lenne. Szó nélkül megragadta a kötszert, amibe előzőleg a fegyver volt csavarva, majd a bot közepére csavarta, vigyázva, hogy a bőre ne érintkezzen vele, majd azonnal lepecsételte egy tekercsbe.

- Volt egy… látomásom. –mondta végül.

Amikor a holló tovább faggatta volna, feltartotta a kezét. Szó nélkül kisietett a szobából, szinte rohant a közeli erdőbe. Egy része reménykedett benne, hogy az istennő feltűnik és választ ad a kérdéseire, egy másik, új oldala azonban már előre rettegett a következő találkozástól. Amikor Kuramat kérdezte a róka azt válaszolta, hogy ő nem látott semmit.

Narutonak fájt a feje az egésztől, viszont nem tudta, mire vélni a látottakat. Mi volt az, amit látott? Egy jóslat? Egy emlék? Egy csúnya játék, amit a fegyver űzött a fejével?

Régen úgy gondolta, hogy ha az istennő kéri, szó nélkül adni fogja az életét. Néhány mély lélegzet után rájött, hogy még mindig így van. Viszont nem értette, mi dúlta fel ennyire. Talán az, ahogy Amaterasu-sama viselkedett. Mint akit elárultak. Ő árulta volna el? Soha nem tenne olyat. Elhatározta, hogy nem ad okot még a gondolatra sem, hogy árulást követne el a megmentője ellen.

Most arra kell koncentrálnia, hogy megerősödjön. Látomás, vagy lidércnyomás ide vagy oda a Nagy Háború közeleg, akár az Akatsuki ellen, akár valami más ellen. És ha háborút kell vívnia, akkor az erő magában nem lesz elég.

Szövetségesekre is szüksége lesz. A Víz Országa és a Hullámok Földje nem volt rossz kezdés, de nem is lesz elég.

- Sasuke. –szólalt meg később, amikor visszaért a fogadóba. A holló felkapta a fejét a neve hallatára. –Most rögtön indulunk.

Jirayának felszökött a szemöldöke, amikor a sötét hajú fiú szó nélkül elvonult a tekercséért, amiben a dolgait tárolta. Narutonak a sajátja a hátán volt.

- Mégis hova? –kérdezte a Sannin.

Naruto lepecsételte az új ereklyét is, majd az ajtó felé sétált.

- Mindenhova.


A következő két évben az Akatsuki csendes volt, akár a sír, de kétségtelenül ez alatt az idő alatt tervezgettek és vártak.

Az első két hónapban azonban elterjedt két ninja híre, akik országról országra és faluról falura járnak.

Megfordultak a kisebb országokban és a nagyokban egyaránt. Még Kumo és Iwa területén is felbukkantak néha, szinte figyelembe sem véve, hogy a két ország mindent felforgatva üldözte őket. Néha eltűntek a színről egy-egy hónapot, hogy aztán a világ másik pontján bukkanjanak fel. Soha sehol sem jelentek meg elég időre ahhoz, hogy a kilétük és a jelenlétük bizonyos legyen.

Két év alatt egyszer sem tették a lábukat Konoha területére, a Hokage mégis nyugodt volt, ugyanis hol a pletykákból, hol a jelentéseikből pontosan tudta, hol vannak.

Két év után kaptak újra közvetlen utasítást.

Az Akatsuki mozgásba lendült. Menjenek a Szél Országába és szabadítsák ki a Kazekagét az Akatsuki fogságából.

Fejezet végi megjegyzés:

Gyerekek, nyakamon van az érettségi vizsga, de a múzsám azt mondta, hogy ami sok, az sok, tegyem le a valagam írni, vagy elporolja. A történetben csináltam egy nagy uggrást és most, ahogy észrevettétek, rátértünk a Shippuudenre. Ne addógjatok, nem hagylak majd teljesen homályban arról a két évről, lesznek visszaemlékezések. 

Millió bocsánat sem lenne elég, ezért inkább ennyit mondok. Le vagyol ültetve a 33,as elé is :D

Love ya all!

Ayako

Be kell belépés (regisztráció) kritika írásához.