- Szöveg mérete +

Disclaimer: Sem a Naruto sem a szereplők nem tartoznak hozzám, én csak kölcsön vettem őket Masashi Kishimototól. Ha az enyém lenne, akkor nem ilyen ostobán végződött volna. Mi az már, hogy *spoiiiiiiler*???Há normális vagy ember, normális?!

- Ember beszél

- Démon/Idézett állat beszél

~Helyszín~


~Konoha~

Már hajnalodott, amikor Naruto elszabadult a Hokage irodából és jobban sajogtak a tagjai, mint a Painnel megejtett kötélhúzás után. Viszont nem volt sem álmos sem fáradt. Sejtése szerint Sasuke is így érzett, ők ketten megszokták a harminchat órás ébrenléti ciklust. Nehezen fognak visszaszokni, ha egyáltalán lesz lehetőségük rá.

Szeretett volna hazamenni, de erre nem volt lehetősége, mert amint az Uchiha rezidencia felé fordult, egy Gyökér tag közelítette meg az utcán, bár civil ruhában. Onnan ismerte fel, hogy másokkal ellentétben Danzo emberei kézfogás esetén egy kevés chakrát vezetnek a tenyerükbe, így különböztetve meg az átlagos kézfogástól.

Bólintott, majd késlekedés nélkül eltűnt az utcáról és a rejtekhelyre teleportált. Általában a vén tanácstag irodájának ajtaja előtt szokott megjelenni, és mint mindig, most is kopogással kezdett. Amikor a férfi visszakérdezett, valószínűleg puszta formaságból, bemutatkozott és engedélyt kért a belépésre, amit haladéktalanul meg is kapott.

Amikor belépett, a férfin kívül senki sem volt odabent. Még chakra lenyomatokat sem érzett. Pár lépés után letérdelt a asztaltól tisztes távolságra.

- Hívatott, Danzo-sama! –nem nézett fel, amíg nem kapott rá engedélyt.

- Valóban! –helyeselt a férfi. –Szerettem volna megbeszélni veled néhány dolgot, ha te is alkalmasnak találod az időt.

A kérdésre természetesen egyetlen egy válasz létezett, de mivel Naruto nem dolgozott neki hivatalosan, ráadásul klán fő is volt, az öreg ragaszkodott a formaságok fenntartására. Szerinte ez a rend és a fegyelem alapköve volt, a szőke pedig bizonyos fokig egyetértett vele, így csak úszott az árral.

- Természetesen, megfelelő az időpont.

A férfi bólintott és egy szék felé gesztikulált. A szőke fürge mozdulatokkal állt fel és foglalt helyet. Valóban nehezebben fáradt el, mint a többi ember, de ez a férfi kétségtelenül jobban leszívja energia szempontból, mint bárki más. Szerette volna a lehető legrövidebbre zárni a beszélgetést. Annyi szerencséje van, hogy már az első pillanattól kezdve használta az eszét és soha nem esett át a férfi rossz oldalára.

- Kezdetnek átnyújtanám a céged könyvelését. –elővett egy nem is annyira vastag aktát a fiókjából. –Bár ez csak az összegzés, úgy vélem kellően átlátható.

A szőke bólintott és átvette az iratokat, majd egy szemmel követhetetlen mozdulattal létrehozott magából egy klónt, aki elkezdte átnézni őket. Danzo látható szeme sem rebbent, becsukta a fiókot és tovább beszélt.

- Másodszor, érdekelne a fejlődésed. –tért rá kertelés nélkül.

Narutot nem lepte meg a kérdés. Szárazon elmagyarázta, milyen tudásra tett szert, mennyi idő alatt és milyen körülmények között. Tudta, a férfi a „fegyverre” volt kíváncsi, ő pedig biztosította, hogy élesebb, mint valaha. Beszélt neki a kisebb-nagyobb szövetségesekről, akiket az útja során szerzett, van aki Konoha oldalára, mások személyesen az ő oldalára szegődtek, de a végeredmény ugyan az volt.

Külön hangsúlyt fektetett néhány különleges, és ami még fontosabb, tiltott, vagy magas szinten veszélyes képességre, amikre szert tett, kihangsúlyozva azokat, amiket nem uralt még teljesen. Danzo csak néha kérdezett vissza, pontosítást kérve, egyébként csak elégedetten bólogatott.

- Kiváló! És mi a helyzet Sasukéval?

A szőke ugyanolyan részletesen írta körül barátja fejlődését, a férfi kérésére hangsúlyt fektetve a Sharinganra.

- Nyílván megérted. –kezdte a férfi, hüvelykujjával a botja végén dörzsölve. –A falu legjobb érdeket szolgálná, ha sikerülne, helyreállítani az Uchiha klánt.

- Természetesen. –bólintott Naruto.

- Ez pedig a következő kérdésemhez vezet. –dőlt előre a férfi. –Találkoztatok olyan nőkkel, akiket alkalmasnak találtok?

A szőke shinobi szemöldöke megrándult, de más jelét nem adta nemtetszésének a kérdéssel kapcsolatban. Megköszörülte a torkát, elkerülve az esetleges rekedtséget és hogy nyerjen magának még pár másodpercnyi időt, amíg összeszedi a gondolatait, majd hasonló módon előrehajolva összefonta maga előtt az ujjait.

- Sasuke nevében nem beszélhetek. –kezdte óvatosan, nem kívánva nehéz helyzetbe hozni barátját. – Viszont úgy hiszem, a magam részéről találtam két nőt, akit megfelelőnek találok, illetve ők is őszinte hajlandóságot mutatnak irányomban. –Hogy a fenébe fogalmazza meg, hogy szerinte semmi köze hozzá?

Az öreg férfi bólintott, megelégedve a válasszal. A fiú alig tizenhét éves, még van lehetősége választani. Ezek után mindössze tíz percet beszéltek, lévén a két fiatal férfi utazásának lényege a megerősüdés és a szövetségek kovácsolása volt. Miután Naruto elköszönt, Hiraishin segítségével az Uchiha rezidenciára teleportált, ahol már négyen ültek a reggeli asztalnál.

Hinata és Ino szinte erőszakkal ültették le a székbe, hogy kóstolja meg a főztjüket. A szőke nem tudta, hogyan lehetséges a két lány fejlődése, hiszen már akkor eszméletlen ételeket főztek, amikor ő háborúba indult, de valahogy mégis sikerült túlszárnyalniuk önmagukat.

Rövid beszélgetés után aztán Naruto és a két barátnője magukra hagyták Sakuráékat. A szőke elmondta nekik a terveit, miszerint meg szeretne kérni Ino és Anko kezét is, hogy a dolog hivatalossá váljon. A szőke ciklon oda és tova volt az ötlettől, Hinata pedig felvetette, hogy ha már gyakorlatilag úgy is egy családnak számítanak, akkor költözzenek be az újonnan épített rezidenciába.

- És mond csak Naruto-kun. –kuncogott Ino, fészkelődve egy kicsit a fiú bal oldalán. –Találkoztál más nőkkel is az úton?

A kérdésre Hinata is felkapta a fejét és érdeklődéstől csillogó szemekkel bámult a szőkére, aki csak megvakargatta a tarkóját.

- Mondhatni, igen. Kettővel, hogy pontosabb legyek.

- Nem hívhatjuk meg őket is Konohába lakni? –érdeklődött tovább Ino. –Hogy legalább megismerjük őket és lássuk, mennyire jól jövünk ki egymással.

Naruto arca ezek hallatán elkomorodott és furcsa csillogás költözött a szemeibe. Nem tudták teljesen beazonosítani az érzést, mint szomorúság és elárultság érzése keveredett volna össze, amit körbeölelt a keserűség. A két lány meglepetten nézett össze, mert az összes reakció közül erre számítottak a legkevésbé.

A szőke nem is szólalt meg többször, csak biztosította őket, hogy üzen az egyik lánynak, akit Misuzunak nevezett. Nem is erőltették a témát, inkább csendben összebújtak és élvezték egymás közelségét. Már éppen lehunyta volna a szemeit, hogy szundítson egy keveset, de Kurama éppen ezt a pillanatot választotta, hogy megszólaljon.

- Még mindig fáj?

A szőke nem válaszolt, csak kiengedett egy erősebb lélegzetet.

- Nézd Gaki. –kezdte a róka békítő hangon. –Hidd el nekem, hogy másképp csinálta volna, ha van rá lehetősége.

Naruto felhorkant. A bijuu nem talált szarkazmust a hangban, inkább egyfajta nyers reakciónak érezte.

- Beszélned kellene velük.

- Beszélni fogok. –motyogta vissza gondolatban és lehunyta a szemeit. –Csak nem most.

- Hát persze Gaki. Hát persze.


Rögtön másnap Narutot és Sasukét beidézték a Hokage irodájába, ahol a holló megkapta a kinevezését és a klán fő címet, amit egész nap ünnepeltek. A Hokage ígéretéhez híven nem engedte ki a szőkét egy pillanatra sem a közvetlen vagy közvetett tekintete alól. Naruto is tudta, hogy hat ANBU jár a nyomában és az ANBU is tudta, mert kétségük sem volt afelől, hogy a szőke ninja megérezte a jelenlétüket.

Pár nap múlva a szőkét vacsorára hívták az Inoichi házba, ahol egy ízletes vacsora után rátértek a kicsit sem titkos lényegre. Amikor Naruto mélyen meghajolva kérte meg a klán főtől a lánya kezét, az csak ennyit mondott:

- Éppen ideje Gaki!

Természetesen Ino is azonnal igent mondott. A fiú még kapott néhány barátságos megjegyzést Inoichitől, miszerint elég, ha a lányának egy hajszálával is rosszul bánik és hamar a Kínzás és Kikérdezés osztályon találhatja magát.

Három nap múlva Naruto elhívta Ankot egy piknikre a Hokage arcok mögötti erdőbe, ami természetesen az ő oldaláról és lánykéréssel zárult. Bár a kígyó kunoichivel nem töltött annyi időt, mint a másik két lánnyal, de kettejük közt mindig is egy rendkívül különleges kapcsolat épült, amit egyikük sem nevezett nevén egészen addig, amíg a szőke és a holló haza nem érkezett az útjukról, mert akkor még mindketten kissé kényelmetlenül érezték magukat a szőke fiatal mivolta miatt.

Anko vigyorogva akarta „megpecsételni” a lánykérést, ám megdöbbentő módon a bokorból egyszerre tűnt fel Hinata és Ino, elrángatva a kiéhezett kunoichit.

Naruto szavához híven levelet írt Misuzunak, akinek a válasza nem sokkal később meg is érkezett, amibe belefoglalta a beleegyezését, de arról is beszámolt, hogy még szüksége van legfeljebb három hónapra az edzése befejezéséhez.

Ezek után két nap múlva már be is költöztek a Namikaze Uzumaki rezidenciába. Naruto imádta, mert rengeteg hely volt, benne, minden feleségének, ha igényt tartottak rá, volt egy külön épületrész fenntartva, de volt egy hatalmas közös háló is, ahol a szőke szállt meg. E mellett volt egy gyülekező terem, ami majd pár év múlva lesz hasznos, mindenféle szükséges szoba, ami egy házba kellhet vagy éppen kényelmi cikk, három dolgozószoba és egy gyakorlóterep a rezidencia mögött, aminek két oldalán kertek voltak. Az egész épületnek négyzet alakja volt, aminek a magas fele nézett a falu irányába és mögötte terült el a belső kert és az egyemeletes lakónegyedek.

Narutot később Hiashi abba is beavatta, hogy a rezidencia alatt is több helyiség van kiépítve, amit arra használ majd, amire csak akar. Naruto a leghátsó szobát tele is rakta védelmi pecsétekkel és ott helyezett el minden veszélyes ereklyét, amit az útjuk során összegyűjtött.

Másfél hete múlt annak, hogy visszatértek a faluba, amikor Tsunade először hívta őket küldetésre. Habár Sasuke nem volt Hiraishin használó, éppen elég gyors volt ahhoz, hogy megközelítőleg fél perc múlva már a Hokagéval szemben állhasson, és még meg le sem izzadt.

- Készen állunk a küldetésre Hokage-sama! –hajolt meg Naruto, Sasuke pedig biccentett.

Tsunade nem nézett ki túl boldognak, de meglehetősen tárgyilagos hangon szólalt meg.

- Jiraya nemrég információt szerzett Orochimaruról. A hírek szerint három nap múlva Tenchi hídnál lesznek. A küldetésetek az, hogy fogjátok el vagy öljétek meg őket.

Sasukénak még csak a szeme sem rebbent, belül viszont alig várta, hogy elégtételt vegyen a kígyón a sok nehézség miatt, amin keresztülmentek a közbenjárása miatt. Semmi kétsége sem volt a felől, hogy három nap múlva a Sannin már hullazsákban lesz, és mindenki más is, aki vele tart. Oldalra pillantva látta, hogy Narutonak is feltűnt a furcsaság a Hokage parancsában. Mégis miért akarja őket élve?

Amint szőke barátja meghajolt és átvette a tekercset, ő is hasonlóképpen tett. Mivel mind a ketten tökéletesen készen álltak a harcra, nem is késlekedtek tovább. Meglepődtek azonban, amikor a kapuban két ninjával találkoztak, akik azt állították, hogy a Hokage-sama parancsára ők is velük fognak tartani, hogy a segítségükre.

- Sai-san, ugye? –fordult a fiatalabb felé Naruto és kezet nyújtott, hogy bebizonyítsa sejtését.

És valóban, amint a kezük összeért, a kettejük chakrája is kapcsolatba lépett. A Gyökér köszöntés. Ez a fiú Danzonak fog jelenteni. Biccentett, majd a másik férfihez fordult.

- Ön pedig bizonyára Yamato-san? –neki is kezet nyújtott, amit a férfi kissé meglepetten viszonzott.

Nem erre a fogadtatásra számított. Biztos volt benne, hogy a szőke azonnal tudta kik ők és hogy miért vannak itt, mégsem volt egyetlen szava sem a dolog ellen. A másik klán fő viselkedése is meglepte, ugyanis abszolút egykedvűen viselkedett, mintha nem számítana, velük tartanak-e vagy sem. Legbelül arra számított, hogy kiütközik az Uchiha büszkesége és elutasítja a segítséget. Csalódnia kellett.

- Te pedig csakis Namikaze-san lehetsz. –mosolygott vissza pár pillant múlva. –Uchiha-san. –biccentett a holló felé, az pedig alig láthatóan, de viszonozta.

- Kérem, szólítson a keresztnevünkön. –legyintett a szőke. –Eleget hallom a „Namikaze-sama”t Sunában és Kiriben, a végén még a fejembe száll.

Csendben haladtak az úton, és Yamatonak el kellett ismernie, hogy nehéz volt tartani a lépést. Láthatóan a két fiú hozzá volt szokva a gyors tempó diktálásához, és egy idő után arra is rájött, hogy még így is visszafogják magukat. Napnyugtára elértek egy fogadót, ami félúton volt a híd és Konoha között, ezért ott szálltak meg.

Naruto már akkor érezte a két erős chakra forrást, amikor még mérföldekre voltak a fogadótól. Valószínűleg az ő erejét is megérezhették, mert amint az átlagnál kissé szélesebb érzékelési távolságba kerültek, a két chakra forrás eltűnt. Ezért is küldött ki egy klónt a tetőre minimális chakra mennyiséggel, hogy elküldhesse a két lenyomathoz.

A klón egy fél vigyorral állt fel, amikor egy árnyék landolt mellette a tetőn.

- Mi tartott ennyi ideig, Teme?

- Alig tudtam lerázni Danzo kutyáját. –morogta az Uchiha. – Esküszöm, még a zöldségekről szóló beszélgetést is ki tudja csavarni, hogy a Sharinganomról kérdezzen.

A szőke felkuncogott.

- Ha vennéd a fáradtságot és néha betömnéd pár rövid összegzéssel Danzo száját, nem lenne szüksége alakoskodásra.

A holló megropogtatta a vállait.

- Mindig is alakoskodni fog. És nem. Nem fogok jelenteni neki. Semmi köze hozzá.

- Ahogy gondolod. –hagyta rá a szőke klón, miközben felállt a tetőn. –Indulhatunk?

- Már így is túl sokat időztünk. –helyeselt a sötét hajú és szinte azonnal belevesztek az éjszakába.

Itachi arra kapta fel a fejét, hogy megcsendült valami az éjszakában. Egy szívdobbanásnyi idő múlva már két fiatal állt velük szemben a fák között. Az egyikük hezitálás nélkül előrelépett és testvéries szorításba zárta, amit hosszú másodpercekig nem szakított meg. Mindkettejük barátja megadta nekik ezt a pillanatot, felhasználva az időt egymás köszöntésére, amit egy szoros kézfogással fejeztek ki.

- Kami nevére mondom! –röhögött a cápa, amikor mind a négyen leültek egy négyzet egy-egy sarkára. –El sem tudod képzelni, mennyire felhúztad a Vezetőt! Szerintem még most is magában fortyog.

Itachi helyeslően bólintott.

- Egy darabig azt fontolgatta, hogy homlokegyenest Konohának támad a Másik Öttel, de végül is sikerült lebeszélnünk róla.

A szőkének felszökött az egyik szemöldöke.

- Ennyire rossz vesztes lenne? Túlbecsültem. –motyogta inkább csak magának.

- Nemsokára lehiggad. –legyintett Kisame. –Hidanék pár óra múlva érhetik el a Niibit.

Sasuke látta, hogy Naruto jókedve elpárolog és azt is tudta, miért. A szőke szeretett volna segíteni a jinchuriki társain, de van, aki egyszerűen nem volt elérhető a számára. Nem teheti be csak úgy a lábát a Villámok Országába. Talán megfelelő alap lenne egy kezdetleges szövetség kialakítására, de a sors ennél súlyosabban bánt el vele. Tudta, hogy ha nem enged át Painnek időnként egy-egy bijuut, akkor a férfi kétségbeesett módszerekhez fog folyamodni. Veszélyes húzás volt, ugyanakkor a szőke beavatta a Rinneganról szerzett tudásába.

Ha valaki igazán feldühíti a férfit, akkor egyetlen támadással képes lehet egy Konoha méretű falu felszámolására.

Itachi, aki sejtette a szőke tervét, szintén nem nézett ki túl boldognak.

- Hányat szándékozol átengedni neki? –kérdezte végül megértően.

- Hármat. –sóhajtott a szőke. –A Sanbi és Ichibi kivételével az első ötöt. A többi már túl erős, nem hagyhatom őket rossz kezekbe jutni.

Az idősebb Uchiha bólintott. Mivel a Kyuubi volt a legerősebb a bijuuk közül, arról nem is beszélve, hogy az övé volt a Démonok Királya titulus, a fiatal shinobi volt az, aki leginkább tisztában lehetett vele, mekkora erőt birtokolhatnak a farkas démonok egyesével.

- Mihez akarsz kezdeni a Sanbival? –Kisame volt az, aki megszólalt. Naruto szórakozottan felszusszant.

- Nézz hatalom éhesnek, ha akarsz, de magamba fogom pecsételni. – a három döbbent tekintetre megforgatta a szemeit. –Körbejártam az egész világot és nem találtam senkit, aki elég erős vagy hajlandó az eltárolásához. Illetve van egy személy, de neki egy másikat szánok.

Sasukénak volt egy erős sejtése, ki lehet az a személy, de inkább lenyelte a szavakat.

- Kétség kívül jól jönne Konohának egy másik bijuu. –bólintott Itachi. –De nem lesz gond a Kirivel?

- A Mizukage jelenleg az adósunk. –legyintett a szőke. –Egy országot adtunk neki egy bijuu igazán nem nagy ár érte.

Ennyiben hagyták a témát. A két Akatsuki tag nem tudott ennél több információval szolgálni, legfeljebb annyival, hogy Konan szerint Deidara és Madara indul a Sanbi után. A két fiatal arcára sötét arckifejezés ült ki, de elszántak voltak. Ezek után elbúcsúztak, majd a klónok eloszlatták magukat.

Másnap reggel azonnal útnak indultak és kora délután volt még, amikor elérték a hidat. Még volt egy egész nap Orochimaru érkezéséig, ezért tábort vertek és felváltva kettesével aludtak még néhány órát. Naruto és Yamato együtt vették át a második őrséget. A csendes éjszakában a férfi fejében ezer kérdés megfordult, de egyiket sem látta megfelelő beszélgetés kezdeményezőnek.

- Mond csak Naruto. –kezdte, amikor végre elhatározta magát. – Miért nem mondtál semmit, amikor a Hokage-sama veletek küldött minket is?

A szőke érdeklődő arccal fordult felé.

- Ugyan mit kellett volna mondanom?

A férfi megvonta a vállát.

- Nem is tudom. –vakargatta a tarkóját. –Úgy értem, ti itthon már afféle legendának számítottatok, mielőtt akár hazaértetek volna. Valami olyasmire számítottam, hogy legalább egyikőtök a szemünkbe mondja, hogy nem kértek senki segítségéből vagy, hogy boldogultok egyedül is.

Naruto pár pillanatig csak nézett rá, arcán meglepetéssel, aztán nevetni kezdett.

- Ugyan miféle hírek terjengnek rólunk? –kérdezte, kissé lenyugodva. –De amúgy is, Tsunadénak jó oka volt rá, hogy önt küldte.

Yamato tudta miről beszélt. A Shodaime sejtjei.

- Már többször bizonyítottad, hogy tudod kezelni a róka erejét. –értetlenkedett tovább.

- Az esetek többségében igen. –adta meg az igazát, és a tenyerein megtámaszkodva az égbolt felé fordult. –Nem is a rókával van a baj, hanem a chakra mennyiséggel. Ha elvesztem a fejem, ugyanúgy elszabadulhat az erő.

- És feltörhet a pecsét?

Puszta szemmel látta, hogy a fiatal férfi összerezzent, mintha arcon vágták volna. Pillanatokkal később újra döbbent tekintet kereszttüzében találta magát.

- Amaterasu-sama nevére, utánam küldött és el sem mondta? –a hangja hitetlenkedő volt.

Yamaton volt a sor, hogy meglepődjön.

- Micsodát?

A szőke shinobi megsúrolta a tarkóját. Egy pillanatra hátrasandított a válla felett a két alvó csapattársukra, majd minden előjel nélkül megragadta a férfi csuklóját és a tenyerébe nyomta a hüvelyujját, amiben felizzott egy vörös pecsét. Yamato egy pillanatra megdöbbent, de szinte azonnal felismerte az ANBU titokközvetítő pecsétet.

- Nézd, Yamato-san. Amit most elmondok önnek az egy titok, amiről a Hokage-samanak fel kellett volna világosítania. A pecsét nem törhet fel, mert már kinyitottam. –látva a rémült arckifejezését, nem is hagyta szóhoz jutni. –Már nagyon rég óta nyitva van. A róka bizonyos okok miatt elkötelezte magát az oldalamon. Tudom, mik járnak a fejében, de átgondoltam, többször is, az összest. –felsóhajtott, majd a másik kezét nyújtotta. –De talán a legjobb az lesz, ha megmutatom.

Yamato csak bámult a felé nyújtott tenyérre, miközben próbálta lenyelni az ösztönös félelmét. A Démonok Királyának a ketrece nyitva van. Ha ki akarna törni, akkor kevés dolog van, ami az útjába tudna állni. Mégis hogy bízhatott meg a szőke egy bijuuban? Tétovázva ugyan, de elfogadta a gesztust és érezte, hogy az övénél egy jóval erősebb és gyakorlottabb elme magába rántja.

Amikor ismét kinyitotta a szemét, egy szentély előtt állt. Hatalmas volt, szinte rágcsálónak érezte magát az épülethez és az azt körülvevő erdőhöz viszonyítva. Pár pillanatnyi bámészkodás után észrevette az asztal előtt alvó szörnyeteget.

Amikor Naruto elindult a róka felé, Yamato tanácstalanná vált. Egyrészt nem akart elszakadni a fiútól, másrészt semmiképpen sem akarta megközelíteni az alvó bestiát. Ekkor hallotta meg a halk morranást, a démon pedig nyitogatni kezdte a szemeit.

- Nem küldetésen vagy Gaki? –kérdezte enyhén bosszankodó hangon. –Mit keresel idebent?

- Nemsokára elérkezik a harc ideje. –válaszolta a szőke. Ekkor érte el a rókát és egyik kezét a hatalmas chakra lény bundájára tette, mintha észre sem vette volna a gyermek méretű fogak közelségét. –Orochimaru lesz az ellenfelünk. Nem aludhatod át az egészet.

A Kyuubi nevetésszerű hangot hallatott.

- Ti ketten egyesével is elbírnátok a kígyóval. –morajlott a válasz. –Minek kellek én?

Naruto nevetve megpaskolta az arcát.

- Egyrészt azért, hogy ne lustulj el. –pimaszságát egy gőzfelhővel jutalmazták, amikor a róka bosszúsan kifújta a levegőt. –Másrészt azért, hogy segíts a köpenyben. Nem vállalok kockázatokat a kígyó ellen.

Amikor a szőke Yamato felé fordult, látta, hogy a férfi közelebb jött, de még mindig szívesen lett volna bárhol, mint a nyitott ketrec mélyén.

- Mellesleg vendégünk van. –intézte a róka felé a szavakat, bár már háttal állt neki. –Köszönj szépen.

Naruto más körülmények között viccesnek találta volna, hogyan rezzent össze a férfi, amikor ő került a figyelem középpontjába.

Az egész auráját elöntötte a félelem, amikor a bijuu lassan meditáló pozícióba helyezkedett. A tekintete néha visszaesett a fiú alakjára, aki nevetségesen kevésnek érződött hirtelen. Már a gondolata is dermesztő volt annak, hogy a szőke egyetlen szavába kerül és az elméje egy bijuu vacsorája lehet.

- Még egy Senju? –tűnődött a Kyuubi hangosan.

- Nem egészen. –javította ki a fiatalabb shinobi. –A Shodaime sejtjei vannak a testében.

A róka szemei alig láthatóan elkerekedtek.

- A Hokage küldte?

Naruto megdöbbentő módon felnevetett.

- Ha nem aludtad volna át az elmúlt négy nap eseményeit, te is tudnád.

A Kyuubi felszegte a fejét, de nem mondott semmit.

Yamato kezdetben még azon is megdöbbent, hogy a róka képes beszélni. Azon már teljesen megütközött, hogy a Kyuubi mennyire civil módon beszélt vele. A szőkével közösen elmondták neki a kapcsolatuk kialakulásának történetét. A férfi érezte, hogy messze nem mondtak el mindent, de nem is érezte tisztének, hogy kutakodjon a kapcsolatuk magánéletében. Végül is, még ha nehezére is esett, de megértette a róka szándékát. Többre becsülte Naruto barátságát, és a fiún keresztül néhány személy tiszteletét, mint a szabad, magányos életet, ahol egy nyugodt perce sem lenne az Akatsukitól.

A beszélgetésnek hirtelen szakadt vége, amikor a szőke a való világban felkapta a fejét és a híd irányába fordult. Yamato még kissé kótyagosan próbálta felfedezni, mit érzett meg a szőke, de semmi sem ragadta meg a figyelmet.

- Sasuke. –szólalt meg halkan Naruto. –Itt vannak.

- Hn.

Be kell belépés (regisztráció) kritika írásához.