- Szöveg mérete +

Disclaimer: Sem a Naruto sem a szereplők nem tartoznak hozzám, én csak kölcsön vettem őket Masashi Kishimototól. Ha az enyém lenne, akkor nem ilyen ostobán végződött volna. Mi az már, hogy *spoiiiiiiler*???Há normális vagy ember, normális?!

- Ember beszél

- Ember gondol

- Démon/Idézett állat beszél

- Démon/Idézett állat gondol

~Helyszín~ 

Jutsu neve(Jutsu neve magyarul)

 


 

~Konoha – Hokage irodája~

A kései óra ellenére Sarutobi Hiruzen, a Sandaime Hokage, a Professzor, még mindig a papírmunka rabigáját húzta. Végeláthatatlan erőfeszítésnek bizonyult ez. Csak abban reménykedett, hogy valamikor a közel jövőben el tud menni aludni. Egy falut vezetni nehéz munka volt, főleg a sok ármánykodás közepette.

Szemöldöke felszaladt a hirtelen megjelent chakra lenyomatra.

- Tehetek valamit érted Inu-san?

Szavaira egy kutya maszkot viselő ANBU jelent meg az asztala előtt, máris féltérdre ereszkedve.

- Hokage-sama! –köszöntötte.

A falu vezetője letette a lapot az asztalra és ujjait összefonva vizsgálta az előtte levő férfit.

- Mit keresel itt Inu-san? Úgy tudom, éjszaka te vagy a felelős Naruto-kun megfigyeléséért.

- Pontosan erről lenne szó Hokage-sama. Uram, mondja mikor látta utoljára a fiút?

Az öreg oldalra biccentette a fejét. Elkerekedtek a szemei a felismeréstől.

- Már két és fél éve. Csak nincs, valami baj?

- Éppen ellenkezőleg Hokage-sama. Mint tudja, Uzumaki-san autodidakta módon elkezdett shinobinak tanulni. –az öreg bólintására folytatta. –Úgy tűnik, korához képest kimagasló eredményeket ért el.

- Igen, olvastam a jelentéseket. –sötétült el a Hokage arca. –Be kell vallanom, nem örülök ennek túlzottan. Attól tartok, hogy rossz hatással lesz a személyiségére. Félek, hogy a falubeliek csak még inkább gyűlölni fogják, amiért okod ad a félelmükre. Aggódom, nehogy ez gyűlöletet eredményezzen a szívében a falu iránt.

- Ilyesmiről szó sincs Hokage-sama. Valóban megszűntek a fizikai támadások, de ezek leginkább Uzumaki-san fürgeségének és képességeinek köszönhető. A fiú pár durvább csínyt leszámítva csakis akkor bonyolódik harcba, ha sarokba szorítják, és akkor sem okoz semmilyen maradandó sérülést.

- Valóban? –Hiruzen arcára egy apró mosoly költözött.

- Igen. –bólintott az ANBU. –Bár távolságtartó, a megfelelő személyekkel igazán nyílt személyiség. Gondolok itt a könyvtárosra és az Ichiraku étterem tulajdonosaira.

- Senki korabelivel?

- Korabelivel nem. –az öreg sóhaját hallva azért gyorsan hozzátette. –De szándékában áll beiratkozni az akadémiára. Talán ez segít abban, hogy vele egyidősekkel szocializálódjon.

- Honnan tudod, hogy készül az akadémiára?

- Elmondta uram.

- Neked személyesen? –szökött fel az öreg szemöldöke.

- Igen. Képes volt megérezni a jelenlétemet a szobában és megszólított.

Az öreg kissé felkuncogott.

- Csak nem kezdesz berozsdásodni?

Az ANBU megrázta a fejét.

- Hiba nélkül elrejtettem a chakrámat. Egyszerűen tudta, hogy ott vagyok.

- Értem. És csak ezért szólított le?

Inu felsóhajtott. A Hokage jókedve azonnal eltűnt.

- Nem. Arra kért, hogy az erejével kapcsolatos jelentésemet korlátozzam csakis az ön füleire uram. Úgy tűnik, nem szeretné, ha a civil tanács tudomást szerezne a képességeiről. Attól tart, hogy akadályokat gördítenének a karrierje útjába.

Hiruzen alig palástolta döbbenetét.

 - Ezt egy hét és fél éves fiú mondta neked? –hirtelenkedett.

- Hokage-sama. –hajtotta le a fejét az ANBU. –Legjobb lenne, ha a saját szemével látná a fejlődését.

- Azt fogom tenni. –jelentette ki határozottan az öreg. –Köszönöm a jelentést Inu, visszatérhetsz a pozíciódra.

Az ANBU bólintott és azonnal eltűnt az irodából. A Hokage pedig azt latolgatta, milyen programját halassza el annak érdekében, hogy találkozhasson a fiúval.


Másnap reggel Naruto a szokásos reggeli rutingyakorlatait végezte a szobájában, amikor egy macska álarcos ANBU jelent meg az ajtaja előtt.

- Jó reggelt Neko-san. –küldött felé egy mosolyt Naruto, miközben nem hagyta abba a fekvőtámaszokat. –Segíthetek valamiben?

- A Hokage-sama látni kíván.

Ez már felkeltette a szőke érdeklődését. Egy erősebb lökéssel eltaszította magát a földről és gond nélkül kiegyenesedett.

- A Hokage-sama? Vajon megint bajt csináltam? –kérdezte inkább csak magától, kuncogva.

Levette a fekete felsőjét a fogasról és amint megigazította magán, biccentett az ANBUnak, hogy készen áll. A következő pillanatban Shunshin jutsu segítségével már a Hokage asztala előtt álltak. Naruto egy pillanatra felkuncogott, látva, hogy az öreg Hokage szájából kiesett a pipája, amint ránézett. Egy pár pillanatnyi halk szitkozódás és tűzoltás után az öreg Kage elbocsájtotta az ANBUt, aki nyílván visszatért a helyére.

- Kami nevére Naruto-chan, nagyon megváltoztál. –mondta egy mosollyal, amit Naruto viszonzott.

- Már lassan két és fél éve. –vigyorgott. –Éppen most vagyok a növekedési szakaszomban.

A Hokage bólintott, és az asztala elé kikészített székre gesztikulált. Miután Naruto helyet foglalt, fél percig hallgattak.

- Jól gondolom, hogy az edzésem miatt vagyok itt? –kérdezte a szőke sokkal komolyabb hangon, mint amilyen egy hét és fél éves fiúhoz illene. Hiruzen egy pillanatra egy másik szőke fiút látott maga előtt, ugyanazokkal az intenzív kék szemekkel.

- Igen. Az ANBU jelentés szerint nagyon gyorsan fejlődsz. Azt is hallottam, hogy jelentkezni szeretnél az Akadémiára.

Naruto bólintott.

- Inu-san szerint azonban nem szeretnéd, ha ez a civil tanács fülébe jutna.

A fiú felsóhajtott. Kihúzta magát, hogy valamennyire egy magasságban legyenek és arcáról minden gyermeki naivság eltűnt.

- Ez így igaz. Mint ön is tudja, nem vagyok ennek a falunak a szíve csücske okok és okok miatt. Ez különösen igaz a civil tanácsra és van egy olyan érzésem, hogy részben nekik köszönhetem a csillagászati árakat, amiket meg kell fizetnem az olyan egyszerű árukért, mint a zöldségek. –mikor az öreg szólásra nyitotta volna a száját, Naruto megrázta a fejét. –Ne aggódjon e miatt Hokage-sama. Már találtam megoldást a problémára.

- Naruto-chan, minden jogod megvan ahhoz, hogy igazságtalannak érezd a helyzetet. Most azonnal utána nézek ezeknek a boltoknak és biztosíthatlak, hogy megbüntetem az összes tulajdonost.

A szőke arcára egy szívet melengető mosoly költözött. Pont, mint az apja. Futott át a gondolat a Hokage fején, amitől egy régi szomorúság csavarta meg a szívét.

- Erre semmi szükség, Hokage-sama. Megértem a falusiak viselkedését.

- Csakugyan? –szökött fel az öreg szemöldöke, miközben fejben már a legrosszabbtól tartott. Vajon tényleg rájött volna?

- Igen. –bólintott komolyan. –Viszont amíg mások is tartózkodnak a szobában, addig nem beszélek erről.

Az öreg Kage szívébe ténylegesen beköltözött a rettegés. Sürgetően jelzett az ANBUnak, hogy hagyják el a szobát, majd aktiválta az irodájában elhelyezett pecséteket, amik megakadályozták a beszélgetés lehallgatását. Már magyarázta volna a fiúnak, hogy most már nyugodtan beszélhet, de a fiú csak bólintott és folytatta a beszédet.

- Nemrég tudomást szereztem arról, hogy a Kyuubi no Yoko nem halt meg hét és fél éve, hanem lepecsételték a testembe.

- Honnan? –nyögte ki az öreg, mert mást nem tudott reagálni.

Naruto megvonta a vállát.

- Annyira nem volt nehéz összerakni. Amikor a chakra kontrollt gyakoroltam, felfedeztem egy vörös chakrát, ami nem hozzám tartozott. Egy ki szabály áthágás után, - vallotta be pirulva és a tarkóját vakarva. – megtudtam, hogy a hasamon levő pecsét egy bijuu elzárására való. Ezek után gyorsan összeraktam a dátumok és az egyértelmű bizonyítékok alapján.

Sarutobi Hiruzen érezte, hogy az évszázad fejfájása tart felé iszonyatos sebességgel.

- És… mit érzel ezzel kapcsolatban? –abból kiindulva, hogy Naruto miként hordta a haját, abban reménykedett, hogy a fiú nem gyűlöli az előző Hokagét a tettéért.

- Eleinte össze voltam zavarodva. –vallotta be felsóhajtva. – Viszont a Yondaime mindig is a hősöm volt. Megértem, hogy miért tette. A Kyuubi no Yoko a legerősebb a bijuuk közül, így egy felnőtt nem bírta volna ki a lepecsételést. Én pedig alig lehettem több pár órásnál azon a napon, tehát a tökéletes alany a jinchurikinek. Tudom, hogy a bijuukat nem lehet megölni, és ha nem zárta volna el, akkor a Kyuubi az egész falut lerombolta volna.

Újabb sóhaj a részéről. Hátradőlt a székben. Ideje színt vallani.

- Ha attól tart, Hokage-sama, hogy bármilyen negatív érzésem van a falu vagy a Yondaime iránt, felesleges. Magam is tanulmányoztam a fuinjutsut és jól tudom, mennyire nehezen érthető művészet. Éppen ezért nem csodálkozom, hogy az emberek összekevertek a rókával. Megbékéltem azzal, hogy egy jinchuriki vagyok. –megrázta a fejét. –Nem is. Büszke vagyok rá. Egyszerre vagyok pecsét és fegyver, ami a falut védi. A támadásban rengeteg ember meghalt, nem csodálkozom, hogy az életben maradottak gyászukban bűnbakot keresnek. Nem érdekel, hogy gyűlölködve néznek rám, mert tudom, hogy mikor eljön az ideje, meg fogják érteni. És egészen addig a pillanatig én vigyázni fogok rájuk. Csendben, abban a kis szobában, a nap minden percében óvom majd őket.

Az öreg Hokage észre sem vette, mikor kezdtek el a szeméből dőlni a könnyek. Ez az apró gyermek olyan bölcsességgel rendelkezik, ami talán az egész faluét felülmúlja. Mennyi szeretet lakozhat egy ekkorácska szívben, ha képes ellensúlyozni tízezrek gyűlöletét? Ez a gyermek valóban Minato és Kushina fia. Mindkettejük tüze benne él tovább. Hiruzen ebben a pillanatban mindennél jobban gyűlölte a rókát, amiért elpusztította ezt a gyönyörű családot.

Csak Kami a megmondója, hogy mennyi idő telt el, amíg újra meg nem szólaltak. Talán órák, talán csak percek. Ott ültek egymással szemben, végtelen nyugalomban és gondolkodtak. Néha találkozott a tekintetük, vizsgálgatták egymás bölcsességét, majd tovább gondolkoztak. A Hokage törte meg a csendet.

- Semmiért sem kell aggódnod Naruto-chan… nem is. Naruto-san. –mosolygott rá a kalapja alól. –Amíg én élek, a tanács egyetlen akadályt sem gördíthet eléd.

A fiatal szőke csendben felállt a székből, és a lehető legmélyebben meghajolt a falu vezetője előtt.

- Köszönöm a támogatását Hokage-sama.

Az öreg megrázta a fejét.

- Nem Naruto-san. Én köszönöm mindenki nevében, hogy vigyázol ránk.

Erre a válasz már egy sugárzó rókavigyor volt a fiú részéről.

- Tehetek még önért valamit, Hokage-sama? –kérdezte, immár egyenesen állva.

- Nem. –rázta a fejét. –És én tehetek érted valamit?

- Hát lenne itt valami… - kezdte bátortalanul. – Igazából csak azon tanakodtam, hogy ön tudja-e esetleg, hogy kik voltak a szüleim?

Hiruzen ekkor másodszorra maradt szó nélkül a beszélgetés alatt. Többször is szólásra nyitotta a száját, de nem tudta, hogyan mondhatná meg a fiúnak, hogy még nem biztonságos a számára. A szőke gyermek azonban ebből a hallgatásból is tökéletesen megértette, milyen gondolatok futkosnak az öreg Hokage fejében.

- Értem. Akkor talán majd máskor. –sóhajtott, majd elköszönt és távozott az épületből.

Pontosan egy hét múlva Naruto éppen meditálni kezdett, amikor újra megérezte azt a furcsa erőt, amely az elméje mélyére rántotta. Ez úttal közel sem lepődött meg annyira. Mikor kinyitotta a szemét, a csatorna vízén ült lótuszülésben, szemben a róka ketrecével. Nem állt fel, még a kezeit sem húzta szét a meditatív tartásból. Csak felnézett a róka vörösen izzó szemeibe.

Félt, tévedés ne essék. Viszont bízott a pecsétben. Bízott a hősében, aki a pecsétet készítette. Nem lehet baja.

- Minek köszönhetem a látogatásomat, Kyuubi-san? –kérdezte kissé élesen.

A róka vigyora szélesebb lett. Tökös a kölyök.

- Észrevettem, hogy nem használod az ajándékodat. Miért?

- Folyamatos megfigyelés alatt vagyok. –sóhajtott a fiú. – Ha sikerül megszabadulnom az ANBUtól, akkor majd próbálgatom.

- Helyes. –biccentett a róka és kényelmesebb pozícióba helyezkedett. –Mint legutóbb mondtam, megerősödtél. Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy nem csak az ajándék miatt vártam ezt a pillanatot. Két és fél évvel ez előtt megesküdtem Amaterasu-samanak, hogy segíteni foglak a fejlődésedben.

Naruto szemöldöke magasan ívelt.

- Most felajánlod nekem, hogy tanítasz?

- Igen. –bólintott a róka. –Tőlem ugyan nem tanulhatsz olyasmit, mint a kenjutsu vagy a ninjutsu. Más területeken viszont adhatok tippeket. Vegyük például a jelenlegi legnagyobb szálkát a körmöd alatt. A Bunshin Jutsut.

Naruto már a név hallatára is a fogát csikorgatta.

- Hagyd a csudába. –jelentette ki a róka.

- Nem hagyhatom csak úgy. –magyarázta ingerülten a fiú. –Ez a jutsu az elmúlt négy évben minden vizsga része volt! Ha nem tanulom meg, nem engednek át!

- Ha hagynád, hogy végigmondjam, akkor megértenéd, hogy nem hülyeséget beszélek! –dörrent kissé ingerülten a róka hangja, amitől a fiúnak csengett ugyan a füle és kicsit megszeppent, ám súlyosabb mértékben nem hatotta meg. Azonban elhallgatott és ez volt a lényeg. –Szóval. Mint mondtam, hagyd a csudába. Annyira nevetségesen kevés chakrát igényel, hogy számodra egyszerűen képtelenség végre hajtani. Azonban. Bizonyosan rájöttél már, hogy az általad használt Henge is eltér az akadémiai változattól.

- Igen. –bólintott a fiú kissé elgondolkodva. –Illúzió helyett igazi alakváltás történik.

- Erre van szükséged a Bunshinnál is. A jutsunak van egy nagyobb testvére, ha úgy tetszik, a Kage Bunshin no Jutsu (Árnyék Klón Jutsu). Ez egy fizikailag és létező klónt hoz létre, tiszta chakrából. Arról nem is beszélve, hogy az akadémiai verzióval ellentétben ennek a használhatósága határtalan.

- Ezt hogy érted?

Na, most felkeltettem az érdeklődésedet, ugye? Kuncogott gondolatban róka.

- A Kage Bunshin minden megszerzett emléke eloszlatáskor visszaszáll az eredeti testébe. Például, ha elolvas egy könyvet, akkor minden, amire emlékszik belőle, eloszlatás után a tudomásodra jut. – látta, hogy a fiú szemei felcsillannak és már kezdte volna az öröm táncot, de gyorsan elfojtotta. –Tovább. Az olyan emlékek is, mint például a ninjutsu, genjutsu és fuinjutsu gyakorlása közben megszerzett tapasztalat. Viszont a Kage Bunshin nem használható fizikai edzésre, legfeljebb csak akkor, ha megbízod őket, hogy támadjanak vagy dobáljanak valamivel, amíg te védekezel.

- És mik a hátul ütői?

Legalább megvan a magához való esze.

- A hátul ütőihez tartozik, hogy ha túl sokat csinálsz, akkor belehalhatsz a chakra veszteségbe. Mivel az erőnk keveredik, ezzel semmi gondod nem lesz. Másik, hogy ha egyszerre oszlatod el őket, akkor az információ túltöltheti az agyad és kidőlsz, ameddig nem sikerül rendszerezned őket. Ennek enyhébb verziói a fejfájás, egészen pokoli szintig.

- Ez zseniális! –örvendezett Naruto. – Így akár tízszeresére gyorsíthatom a fejlődésemet! Meg tudod tanítani?

- Úgy nézek ki, mint aki mestere a Kage Bunshinnak? Vagy egyáltalán szükségem lenne rá? Nem kölyök. Használd szépen a fejed és találj ki egy módot, amivel megtanulhatod!

Naruto motyogott valamit, ami hasonlított arra, hogy „akkor minek korbácsoltad fel a reményeimet”, de végül csak sóhajtott egyet és bólintott.

- Köszönöm a segítséget Kyuubi-san. Holnap majd nekikezdek a gyakorlásnak.

- Tökmindegy. –morogta a róka és alvó pozícióba helyezkedett.

- Jah, neked is jó éjt! –vigyorgott Naruto és ő is elment aludni.

Másnap reggel Naruto vigyorogva ébredt. Gyorsan elvégezte a reggeli rutinját és úgy döntött, hogy a reggeli kocogás a könyvtárig fogja vinni, ahol megpróbál utána nézni a Kage Bunshinnak. Jókedve nem volt hosszú életű, mivel Kimiko-Obaa-san közölte vele, hogy az Jonin szintű titkos jutsu és Naruto csak belehalna a próbálkozásba.

Ez azonban közel sem vette el a szőke kedvét és elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, ő megtanulja a technikát. Mivel nem akarta hanyagolni az edzését sem, ezért kihúzott egy órát a könyvtárban levő olvasási idejéből és ezt arra szánta, hogy vagy olyan ninják után kémkedett, akikről tudta, hogy Jonin senseiek, vagy magától próbált rájönni a dologra.

A Kyuubi kérdése bogarat ültetett a fülébe, ezért vásárolt magának egy olyan napszemüveget, ami a lehető legjobban eltakarja a szemeit. Ez után gyakorolta az ANBUk lehagyásának művészetét. Egy hét alatt sikerült minden eddigi sunyiságát gyakorlatba ültetnie. Egy hónap múlva már bármikor képes volt meglépni az „utánfutói” elől, főleg amióta egy újabb apró „szabály szegés” következtében a kezébe került az a tekercs, ami a Shunshin jutsut tartalmazta. Már csak négy hónapja volt az akadémia elkezdéséig. Úgy döntött, hogy addig, ha bele roppan is, de megtanulja a Kage Bunshin jutsut.

Az alatt az egy hónap alatt időt szakított a Ryugokugan tanulmányozására. Bármennyire húzta az orrát a gondolattól, el kellett ismernie, hogy bizonyos mértékben hasonlított a Shanringanra. Mivel látta vele a chakrát, ezért azt is látta, hogy egy technikába mennyi szükséges belőle, illetve milyen elemű. Még így is vért izzadva kellett megtanulnia őket, ám minél többet tanult és minél jobban fejlesztette a chakra kontrolját, annál könnyebben ment a tanulás.

A második héten azt is észrevette, hogy valami furcsa chakra kavarog körülötte a természetben. Mintha magának a köveknek, fáknak, víznek és levegőnek is lenne saját chakrája. Mikor rákérdezett a rókánál, akit mellesleg a Kage Bunshinos beszélgetés óta minden este meglátogatott, azt a választ kapta, hogy az pontosan az, aminek látja. Ez a fajta a senjutsu alapja.

Kyuubi-sensei, legalább is, amikor éppen tanítja, akkor Naruto így szólítja, elmagyarázta neki a senjutsu lényegét és alapjait. A veszélyeire különös hangsúllyal figyelmeztette. Ha valaki túl sok természet chakrát szív magába, akkor kővé változik. Azt is elmondta, hogy amint fejleszti egy kicsit a fuinjutsu tudását, képes lehet létrehozni egy olyan pecsétet, ami cseppenként fogja megcsapolni a természet chakrát és keverni az övével, ezzel kiküszöbölve a veszélyét és lassan szoktatja hozzá az irányításához. Ezzel a módszerrel legkésőbb két év múlva képes lehet kockázat nélkül használni a senjutsut.

Naruto ezt kihívásnak vette és a hónap másik két hetében minden éjjel eltűnt az ANBU szemei elől. Természetesen a könyvtárba ment. Immár a szabályokra fittyet hányva kezdte egymás után tanulmányozni az összes könyvet, aminek akár csak egy kicsit is köze volt a fuinjutsuhoz. A negyedik hét végén történt, hogy rámosolygott a szerencse.

Éppen az egyik random Jonin senseit figyelte aktív Ryugokugannal, mert tudta, hogy éppen három az egy ellen gyakorlatot tartanak. Eleinte csak egy-két föld jutsut akart újra szemügyre venni, amikor a Jonin, hogy kivédje az egyik rohamot a diákjai részéről, létre hozott egy Kage Bunshint. Azon a napon, a szél percekig szállította a gonosz kacajt, ami a szőke torkából szabadult fel.

Még két órájába sem telt megtanulni a jutsut. Hirtelen úgy érezte, hogy lehetőségek ezer kapuja nyílik ki előtte. Gyorsan, amíg az ANBU nem akadt újra a nyomára, létrehozott magából tíz replikát, mindegyiknek meghagyva, hogy mit csináljon, és hogy pontosan mikor oszlassa el magát. Miután a klónok az övéhez hasonló vigyorral az arcukon eltűntek szem elől, Naruto egész nap taijutsu és kenjutsu edzést végzett.

A klónok nagy részét ninjutsut tanulni küldte, így a következő hat órában annyi információt kapott, amennyit egyedül huszonegy óra alatt tudott volna megtanulni. Az ANBU pedig azt fogja jelenteni, hogy egész nap csak fizikai edzést folytatott. Senki sem kutatna utána a könyvtárban, ha egyszer szem előtt van, nemde bár?

A maradék négy hónap elképesztő iramú fejlődést hozott. Kyuubi-senseinek igaza volt. A klónok segítségével négy hónap alatt úgy képezte magát, hogy levedlett szinte minden feladatot. Összesen három féle edzést végzett személyesen. A két fizikai edzést és a fuinjutsu tanulást azokból a könyvekből, amiket a klónok hordtak neki haza. Minden egyéb más feladatot a klónok végeztek. Legszívesebben a pecséteket is a klónokkal tanultatta volna meg, ám ehhez teljes koncentráció kellett. Egyetlen rosszul húzott vonás is az életébe kerülhet, ha nem vigyáz.

Az akadémia kezdetére sikeresen elkészítette azt a pecsétet, amely elkezdte a chakrájába csepegtetni a természet chakrát. Minden órában csak egy cseppet. Egy klónnal rajzoltatta fel a hátára, több mint két óra alatt. Mikor végre végzett és a pecsét jól aktiválódott, semmi változást nem érzett. Egyedül a róka igazolta, hogy a próbálkozás sikeres volt.


Ezen a reggelen korábban kelt, hogy be tudja fejezni a teljes reggeli rutinját, mielőtt el kell indulnia az akadémiára. A Hokage egy hete biztosította, hogy áll az ígérete, Naruto nyugodtan mutatkozhat teljes erőbedobással, mert a civil tanácsnak vele gyűlik meg a baja, ha akadályozni próbálják.

Naruto éppen magát méregette a tükörben. Habár még a fegyver tartóit és a tekercset nem adta hozzá az öltözékéhez, mert túlzásnak gondolta azt az akadémiára, más téren nem fogta vissza magát. A haja lassan teljesen úgy nézett ki, mint a Yondaiméé, elől pedig egy hosszú fekete fejpánttal tartotta féken, aminek a két vége a lapockájáig ért. Egy fekete színű bő nadrágot vett fel, aminek a végét sötétszürke szövettel erősítette a lábszárához. Egy fekete, kissé testhez álló, ujjatlan felső mellett döntött. Nem is beszélve a szeme fényéről, amire nemrég tett szert. Egy térdig érő köpeny, ami hasonlított a Yondaime híres Hokage köpenyére, csak ezen a lángok feketék voltak az alján és az alapja volt vörös.

Elkönyvelve, hogy készen áll, egy rókavigyorral az arcán zárta be a lakása ajtaját és az első tetőre pattanva ugrált el az iskoláig. Legszívesebben kioldotta volna az ellenállás pecsétjeit és a teljesen sebességével rohant volna az épület felé, de nem akarta lebuktatni magát az őt figyelő ANBUk előtt, így maradt a tőle jól ismert közlekedésnél.

Az osztályba már a diákok nagy része be volt gyűlve, amikor kinyitotta az ajtót. Minden szem rá szegeződött. A lehető legragyogóbb mosolyával ajándékozta meg őket, miközben jobb kezével lazán küldött feléjük egy két ujjas üdvözlést.

A reakció több volt, mint sokkoló. A lányok nagy része hirtelen aktiválta a Szív Szem Jutsut és rögtön a nevét kezdték kérdezgetni. Nem igazán sejtve, hogyan kellene reagálnia egy ilyen helyzetben, illedelmesen bemutatkozott és megkérte a lányokat is, hogy tegyenek így. Egészen addig csüngtek minden szaván, amíg újra ki nem nyílt az ajtó.

Ez úttal is egy fiú lépett be. Rettentően sötétkék haja volt és fekete szemei, amik elütöttek porcelánfehér bőrétől. Egy bő nyakú kék rövid ujjú volt rajta és egy világos rövidnadrág. Egy pár pillanatnyi néma csend után a lányok ismét felsikkantottak és köszöntötték „Uchiha-samat”.

Szóval ő lenne az Uchiha. Tűnődött Naruto. A szeme sarkából látta, hogy a fiúk nagy része vagy figyelmen kívül hagyja az érkezetett, vagy úgy néznek rá, mintha éppen a sorscsapás maga lépett volna be az ajtón. Ő maga egy pillanatra felmérte a jövevényt, majd ismét magára öltötte mosolyát és közelebb lépve a kezét nyújtotta neki.

- Üdv. A nevem Uzumaki Naruto! Mától egy osztályba járunk.

Az Uchiha lenézett a felé nyújtott kézre, majd felhúzta az orrát, mintha a puszta gesztus is sértené és zsebre dugott kézzel elment mellette, hogy letehesse felséges ülepét az első padba. Naruto értetlenül vakargatta meg a tarkóját és az első lányhoz fordult, aki mellette volt.

- Én mondtam valami rosszat, vagy csak szimplán paraszt?

A teremben azonnal síri csend lett. Minden szem vagy rá szegeződött, vagy a „falu hercegére”. Az Uchiha minden tőle telhetőt megtett, hogy gyilkosan nézzen a szőkére, aki viszonzásul ugyanolyan hidegen nézett rá.

- Talán nem tetszik az új beceneved Teme? –kérdezte Naruto.

- Fogd be a szádat Dobe. Nem vagy méltó az időmre. –mordult vissza.

- Áh, szóval tudsz beszélni! –tettette a megdöbbentet Naruto. –Lassan haladunk!

- Ha van valami közölni valód, odakint is lerendezhetjük. –sziszegte az Uchiha.

Naruto szájára azonnal egy róka vigyor költözött.

- Hidd el, nem szeretnéd te azt.

Bármi is lett volna a dolog folytatása, a két belépő tanár pontot tett a közepére. Miután mindenki helyet foglalt elkezdődött a bemutatkozás. A két senseit Irukának és Mizukinak hívták. Naruto próbált nem megsértődni azon, hogy Mizuki úgy nézett rá, mint a két lábon járó dögvészre.

Hosszú négy év lesz ez.

Fejezet végi megjegyzés:

Nem... tényleg nem tanulok semmiből XD

Köszike, hogy elolvastad! 

Love ya all!

Ayako

Be kell belépés (regisztráció) kritika írásához.