Történet írója: Liliom-chan
Tartalom:

Hát, ez egy elég rendhagyó történet lesz tőlem, de nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek!

A nagy háborúnak vége, Harry pedig élhetné tovább az életét, mint a többi varázsló. Ám a veszteségek túl nagy súllyal nehezednek a vállára. A három jó barát Dracóval kiegészülve úgy döntenek, hogy visszatérnek a Roxfortba, hogy befejezzék az iskolát. Természetesen ez az év sem telhet el izgalmak nélkül, amit egy bizonyos új sötét varázslatok kivédése tanár hoz magával. Az események sűrűjében Harry és Draco hirtelen lánnyá változik (gender-bender), rég látott szereplők jelennek meg újra, és a veszély is ismét felüti a fejét! Lesz itt romantika, akció és meglepetések dögivel! :) Jó szórakozást!

 

Köszönettel tartozom csomorának, aki volt olyan kedves, és kijavította nekem a hibákat, ezzel lehetővé téve, hogy feltegyem ide a történetem, hogy (remélhetőleg) sokakat szórakoztassak vele!

 

A szerzői jogok mind az írónőt illetik, én csak kölcsönvettem a világot és a szereplőit, és eljátszadoztam velük egy kicsit!


Kategória: Film/Könyv > Harry Potter Szereplők: Alastor Mordon, Albus Dumbledore, Arthur Weasley, Bill Weasley, Charlie Weasley, Draco Malfoy, Fred Weasley, George Weasley, Ginevra McGalagony, Ginny Weasley, Hagrid, Harry Potter, Hermione Granger, James Potter, Lily Potter, Lucius Malfoy, Más szereplő, Molly Weasley, Neville Longbottom, Nymphadora Tonks, Pansy Parkinson, Percy Weasley, Perselus Piton, Peter Pettigrew, Remus Lupin, Ron Weasley, Saját/más Szereplő, Seamus Finnigan, Sirius Black, Viktor Krum, Voldemort
Műfaj: Akció, AU, Dráma, Humor, Kaland, OOC, Romantikus, Sötét
Sorozat: Nincs
Fejezet: 15 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 50848 Megtekintve: 2285
Beküldve: 2016.05.17 Frissítve: 2017.06.03 [Jelentés írása]
Liliom-chan - Az én mesémKorosztály: 16+ starstarstarstarstar [Kritika - 4]
Tartalom:

Higashi Manabi jó nagy slamasztikába csöppent. Nem elég, hogy borzalmasan indult a reggele, de még a nap zárása is förtelmes volt! És, hogy ki miatt? Egy bizonyos fekete hajú, mogorva, egoista ninja miatt!

 

"Megpróbáltam felkelni, de mielőtt egyet pisloghattam volna már a földön találtam magam és egy kés (!) szegeződött a torkomnak. És éppen ekkor csörrent meg a telefonom, hogy jelezze, vége a napnak és kezdődik a következő, ami nem volt más, mint a szülinapom. Remek befejezése ez a tizenhatodik életévemnek, igaz?"

 

IHLETHIÁNY MIATT BIZONYTALAN IDEIG FELFÜGGESZTVE!


Kategória: Anime > Naruto Szereplők: Aburame Shino, Akamaru, Akimichi Choji, Anko, Ayame, Haruno Sakura, Hatake Kakashi, Hoozuki Suigetsu, Hyuuga Hinata, Inuzuka Kiba, Juugo, Killer Bee, Maito Gai, Nara Shikamaru, Rock Lee, Sai, Saját/más Szereplő, Sarutobi Konohamaru, Senju Tsunade, Shizune, Subaku no Gaara, Subaku no Kankuro, Subaku no Temari, Tenten, Uchiha Sasuke, Umino Iruka, Uzumaki Karin, Uzumaki Naruto, Yamanaka Ino, Yamato, Yuuhi Kurenai
Műfaj: Akció, Fantasy, Humor, Kaland, Romantikus
Sorozat: Nincs
Fejezet: 6 Tartalomjegyzék
Befejezett: Nem Szavak száma: 12705 Megtekintve: 1124
Beküldve: 2016.01.19 Frissítve: 2016.03.02 [Jelentés írása]
Liliom-chan - SzélKorosztály: 12+ [Kritika - 1]
Tartalom:

Ez a kis "akármi-a-franc" az érettségire való felkészülés mellékterméke. Jó szórakozást hozzá! :)


Kategória: Egyéb Kategória > Saját történetek Szereplők: Saját/más Szereplő
Műfaj: Kaland, Novella
Sorozat: Nincs
Fejezet: 1 Tartalomjegyzék
Befejezett: Igen Szavak száma: 198 Megtekintve: 124
Beküldve: 2015.06.28 Frissítve: 2015.06.28 [Jelentés írása]